Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

(Aki most kapcsolódna be: a bloggerekről - hiánypótló bejegyzés)

Ma egy négyórás melón vagyok túl, kissé vegyes érzelmekkel, amiket összeadva inkább pozitívra jön ki a hangulatom, bár leginkább a jól végzett munka öröme, illetve a "de jó végre egyedül lenni"-érzések miatt.

Kezdjük azzal, hogy rémesen elkéstem, ennyire még sosem sikerült... ugyanis eleve negyedórás késéssel indultam, de utána sikerült még egy keveset kóvályogni az utcán, ugyanis én okos nem írtam fel a pontos házszámot, csak annyit mutatott a térképem, hogy melyik utca kereszteződése közelében van. Mondjuk máskor is csak ennyit szoktam tudni, itt viszont valamiért mégiscsak jobban elkavarodtam, így utólag nem is tudom, miért. Szerintem az lehetett a gond, hogy nagyon nem volt egyértelmű, hogy az utca, amin végigmegyek, pontosan meddig is tart.... iszonyú dühös voltam a páromra, mert úgy volt, hogy neki írok, ha minden rendben, mégsem válaszolt, amikor megkértem, hogy nézze meg nekem a házszámot (a helyszínt még korábban elküldtem e-mailen).  Később kiderült, elaludt:P Úgyhogy felhívtam egy barátot Magyarországon, aki viszont nem volt gépközelben, hát egy másik barátot riasztottam, aki végülis odanavigált... röpke 40 perces késéssel érkeztem, nem győztem szabadkozni.

A pasiról csak annyit tudtam az elején, hogy ázsiai, a helyszínen derült ki, hogy Szingapúrból jött! Kezdek amúgy fejlődni, mert azt biztosra tudtam kinézet alapján, hogy nem kínai, japán vagy vietnami (oké, mondjuk, hogy majdnem biztosra tudtam. Lehet, hogy egy országon belül is különbözőek a szemformák, ebben nem vagyok biztos.).

(Helyesbítés: egy kedves kommentelő felhívta rá a figyelmemet, hogy Szingapúr lakosságának nagyrészét kínai származásúak adják. Kinek milyen tapasztalata van, külsőre mennyiben térnek el a Kínában élő kínaiaktól?)

Az elején beszélgettünk, meséltem arról, hogy én mit tanulok, beszélt arról, hogy ő mit dolgozik. Még e-mailben kérte, hogy hozzak magammal többféle fekete harisnyát meg fehérneműt, és magassarkúban menjek - a tömegközlekedés miatt nadrágban voltam, de a hotelben a fürdőszobában átöltöztem. Tetszett neki:).

Az elején kicsit meglepődtem, mert közölte, hogy na, ő barátnő-fílinget akar, aztán hanyattvágta magát, azt hittem, végig így marad, de nem, aktivizálta magát:) Egyébként ez a barátnő-fíling érdekes dolog, mert ha tényleg azt jelentené, hogy viselkedjek úgy, mint egy barátnő, nem nagyon szeretné senki;), mert abban ugye benne van az is, legalábbis részemről, hogy elmegy a kedvem, vagy eleve nincs is nagyon, hát megkérem, inkább nézzünk meg valami filmet:D. Magamban inkább úgy fordítom le a barátnő-fíling jelentését, hogy nem fadarabot várnak, de nem is pornó-nyögést. Legalábbis, ha barátnő-fíling, ez az, amit nyújtani tudok, szerencsére elég jól, mert kb ez az egyetlen mód, ahogyan működni tudok, igen nehezemre esik nyögni (a páromnak azért szoktam, mert jó kísérlet, hogy vajon ha mindig a megfelelő pillanatban nyögök, vajon mennyire jól kondícionálható:D).

Mindenesetre elég jónak ígérkezett a dolog, egyrészt mert szexhiányom volt, másrészt mert vonzott a srác (oké, harmincas, de olyan kölyökképe volt). Úgy látszik, az apró, finom érintésekért volt oda, amit én annyira nem szeretek, mert egyrészt sosem találtam elég intenzívnek, másrészt mert elég érzékeny a bőröm és csikis is vagyok. Viszont meglepett, hogy egy darabig, ha hagyom, egész jól bírom, sőt, még izgató is a dolog:O. Sajna ezt később sikerült elrontania.
Néha olyan érzésem van, hogy a férfiaknak egyszerűen fogalma sincs arról, hogy hogyan működik a csikló. Sokáig azt hittem, hogy én valami nagyon speciális eset vagyok, de ebben már kevésbé vagyok biztos. És ami még érdekesebb, hogy sokan mondjuk egész jól csinálják nyelvvel, de kézzel még csak meg sem találják pontosan, vagy, mint mondjuk ez a srác, valami egészen mást csinálnak. Ő pl. leginkább a nagyajkakat próbálta ingerelni a csikló helyett:O.

Ez is olyan érdekes, hogy vannak, akik mintha egyszerűen nem szeretnék szájjal csinálni. Ilyenkor mindig azt hiszem, hogy mittudomén, nem szeretik az ízét vagy akármi, de nem, néha-néha odatévednek szájjal, viszont mindig csak 5-10 másodpercekre. Nem tudom, lusták??? Nem mintha muszáj lenne nekik, csak sokszor még ki is fejezik, hogy szeretnék, ha nekem jó lenne. Én meg nem merem mondani, hogy akkor tessék szájjal folytatni, mert a fentiek miatt úgy érzem, hogy azt egyszerűen tényleg nem akarják csinálni. Talán azért, mert a pasik nagyobb részének nem kell szólni, amúgy is lelkesen rá szokta vetni magát (hogy mennyire csinálják jól, megint más kérdés).

A szex jól indult, viszont hiányoltam belőle az összebújást, ami egyrészt jó, mert több helyen érintkeznek a testek, másrészt kevesebb esélyt ad arra, hogy az arcomat nézze:) (ahogy hangos sem vagyok, az arcmimikám sem túl kifejező, így igen megerőltető a megszokottnál többet mutatni) Ráadásul a vége felé már nedvesedési gondok is voltak, ami szerintem a gumi hibája - én előre síkosítottat használok, viszont az ő gumija nem ilyen volt.
Aztán egy idő után egyszerűen túlérzékennyé váltam, és már szinte semmilyen érintése nem esett jól, na, ez volt a mélypont. Végül aztán felülre kerültem, és így hozzá tudtam bújni. Megkért, hogy beszéljek csúnyán... hm.... igyekeztem;), bár a szókincsem kimerül a "pussy", "cock", "fuck" és "nipples" szavakban. Éreztem benne némi domináns hajlamot egyrészt a fenekemre csapdosásban, másrészt abban, hogy közölte, hogy "your pussy is mine". Bevallom, egy kicsit megrettentem, nem csak ezért, hanem azért is, mert hm.. hülyén hangzik, de néha túl... "komoly" arcot vágott, és ilyenkor mindig arra gondolok, hogy kéjgyilkos, aki orgazmus után leszúr. Van egy haverom, akit vendégként ismertem meg, na, elsőre tőle is megijedtem, olyan átélés tükröződött az arcán:)

Végül a "dirty talk" megtette a hatását és elment.

Aztán megint beszélgetés. Bevallom, sosem gondoltam volna, de kezdem unni. Mindig a szokásos témák: suli, meló, mit csinálok itt, ilyesmik. Na jó, egy kicsit megtudtam a véleményéről is Szingapúrról, illetve a munkájáról is. Igaz, elég érdekes véleménye volt: azt mondta, hogy az ő munkájában a fiatalok a nyerők, mert nekik vannak mindig új ötleteik, az idősebbek vagy menedzserek lesznek, vagy jobb, ha szakmát váltanak. Mellesleg programozó. Őszintén szólva ha valahol, a programozásnál nem gondoltam volna, hogy ez így van, sőt, most sem gondolom így.

Egy csomót kérdezett arról is, hogy nem félek-e a nemi betegségektől, mondjuk az AIDS-től. Közöltem vele a statisztikákat: az óvszer nélküli közösülésnél nálam maximum 0,3% az esélye, hogy elkapom - wow, ezt most csekkoltam, neki 10%-ot mondtam, kicsit fölélőttem -, szóval óvszer mellett szerintem ennek az esélye kisebb, mint hogy elüt egy autó - ha belegondolunk, hogy hányszor megyek át piroson (mondjuk nem sokszor).


Gondoltam, ha már ennyi fehérneműt elhoztam, felpróbálok valami mást is, nehogy már a semmiért cipeljem. A páromtól kaptam egy igen érdekes szettet: harisnyakötő és melltartó, ami viszont tulajdonképpen semmit sem takar, kb ilyen. Mire felvettem - elég sokáig tartott a harisnyát rögzíteni -, kb fel is izgult:), úgyhogy irány a második. Érdekes módon ez rövidebbre sikeredett, mint az első, és bár fárasztó volt, kellemesebb is (köszi, síkosító). Ráadásul, köszönhetően annak, hogy felül voltam, megint sikerült izgalomba jönnöm, nem volt rossz, na.

Utána még egy kis beszélgetés, majd leléptem.

Összességében elégedett vagyok, másrészről viszont gyakorlatilag az egész napomat elvette, egyrészt előtte a készülődés, másrészt azért, mert ennyit késtem, harmadrészt az utazás miatt. Belegondoltam, hogy ha minden nap dolgoznék mondjuk havi 20 napot, és ennyit, elég szép pénzt keresnék, de rövid úton elegem is lenne belőle, nekem ez tényleg max mellékállásként működik.

A bejegyzés trackback címe:

https://suisseproject.blog.hu/api/trackback/id/tr575552978

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

α Ursae Minoris · http://noreg.blog.hu/ 2013.10.05. 23:21:30

"...azt biztosra tudtam kinézet alapján, hogy nem kínai, japán vagy vietnam"

Pedig Szingapúrban zömmel kínaiak laknak.
Igaz, akad pár maláj meg indiai is, de a kínaiak adják a lakosság 3/4-ét.

Ivonn88 · http://suisseproject.blog.hu 2013.10.05. 23:30:48

@α Ursae Minoris: kösz az infót, most olvasom én is:) Wow. Lehet, az volt a gond, hogy egy darab kínai ismerősömhöz hasonlítottam, és rá tényleg nem hasonlít.
Az lehetséges, hogy a Szingapúrban élő kínaiak máshogy nézzenek ki, mint a Kínában élők?

kapusedző 2013.10.06. 08:42:54

Lehetséges. Igazából csak első pillantásra látod őket egyformának.:)
süti beállítások módosítása