Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

A cikk

Nekem tetszenek a válaszok, mondhatni én is írhattam volna. Mondjuk nem tudom, mitől luxusprosti az, aki Ausztráliában extrák nélkül 200 (ausztrál) dollárt keres, nekem ez nem tűnik olyan hatalmas árnak, bár nem vagyok otthon az ausztrál árakban, és nem is tudom, pontosan mihez hasonlítsam. Neki is álltam számolgatni meg összehasonlíthatni az árakat mindenféle országban, csakhogy azt hiszem, elég nagy hibát vétettem, amikor  bázisnak New Yorkot adtam meg - pedig adta magát, hiszen ezeknél az indexeknél New York a bázis, gondoltam, jó lesz nekem is. Csak arra nem gondoltam, hogy egy olyan országban, ahol a prostitúció mindkét fél számára illegális, ott az árak is máshogy alakulnak. Igaz, ha jól számoltam (és ebben egyre inkább kételkedem), akkor az eltérő fogyasztói árindexszel módosítva a New york-i árak nagyjából pont akkorák, mint a többi, szexmunkát legalizáló országokban, feltételezve, hogy minden ilyen országban nagyjából ugyanannyiba kerül a szolgáltatás a fogyasztói árindexhez viszonyítva (ami viszont nem igaz, és esélyesen tényleg elszúrtam). Na mindegy, ezzel még fogok futni egy kört, ha egy kicsit több időm lesz, meg azóta egy vendégem is megírta a saját index-ötleteit, szerintem azokat is beleveszem.

Akárhogy is, ezzel szemben egészen más a magyar luxusprosti válasza. A hozzáállása egy kicsit emlékeztet a már ki tudja hanyadszor emlegetett Bódis Enikő antropológus által írt tanulmányában az utcai prostituáltak válaszára. Pl:

"Egy igazi profi úgy csinálja a munkát, mint egy robot. Előre megtanult, kitapasztalt mozdulatok: melyik pózban legszexisebb a sz*pás, melyikben mennek el a leggyorsabban a pasik… Még a fertőtlenítést és a vetkőzést is ugyanabban a sorrendben csinálom mindig. "


Nagyjából értem a koncepciót: tudom, mi jön be a pasiknak, úgyhogy azt csinálom egyre jobban, és vagyok annyira jó színész, hogy elhitessem. Végülis, valahol igaz, úgy látszik, hogy ő ebben jó, így hát ezt csinálja. Én viszont borzalmasan kifáradnék, ha . Azzal is vitatkozni akartam, hogy szerintem nem minden pasi szeretné ugyanazt kapni, de végülis valószínűleg tőlem is mindenki ugyanazt kapja, mert csak úgy tudok viselkedni, mint saját magam. Igaz, habitustól függően lehetek aktívabb és passzívabb szerepben, ha nagyon muszáj, még egy kicsit csúnyán is tudok beszélni;). De gondolom, ő sem úgy értette, hogy PONTOSAN, MINDENT, UGYANÚGY, a kihangsúlyozás viszont zavar. Mintha követelmény lenne a robotság.
(Amúgy anno nekem is volt egy koreográfia, amit akaratlanul követtem. Ez akkor volt, amikor még NNB-éknél dolgoztam, és volt kanapé is a szobában. Beszélgetés után általában a vendég ölébe ültem és onnan következett az ágy).

Szintén a fent említett antropológus írásában megjelenő "jó prosti" ismérve, hogy nem élvezi a szexet a klienseivel. Ismételten, nem tudom, ez szar lehet, na, így sokkal kevésbé szívesen dolgoznék.
Ez az 1-6 perc is érdekes, esküszöm, nekem is mérnem kéne, de én biztos vagyok benne, hogy az átlag jóval 6 perc fölött van. Igaz, én nem helyezkedem olyan pózba, hogy minél gyorsabb legyen, úgy vagyok vele, hogy ha a vendég gyorsítani akar, gyorsítok, de nem fogom siettetni. Igaz, néha egy-egy beszámoló alapján úgy érzem, a gyorsaság egyfajta elismerés, hogy milyen izgató a lány.
(Egyszer megemlítettem egy vendégemnek, hogy mennyire fura, hogy mennyi egy órában két körös beszámolót olvasok, nálam meg nagyjából másfél-két óra az az egy darab, mire kiderült, hogy általában neki is kettő szokott lenni másoknál. Azt mondta, hogy velem olyan, mint egy jó vacsora, amit nem siet el az ember. Remélem, nem csak vigasztalni akart:P)

"Ez a „keresek benne valami szerethetőt”, amit az ausztrál kollegina mondott, akkora baromság! "

Ja, hogy meri megpróbálni élvezni ezt az egészet???!

Izé, bocsi, de ezt a megnyilvánulást tényleg nem értem. Én is pont  ezt csinálom, ha komolyan szinte semmi sem tetszik az illetőben, megpróbálok találni valamit, és ez általában sikerül is. Igaz, bevallom, az elején, amikor még az egész nagyon új és izgalmas volt, még könnyebben ment, de azért azóta is sikerül.

"Holott a nők 99%-a (és az 1% mondjuk ténylegesen szexmániás, és nem csak a munkában k*rva, hanem a való életben is) a menet alatt arra gondol, hogy ki ne szakadjon a gumi, és hogy menjen már el az ember. "


Eskü nem, és nem vagyok szexmániás.Igaz, arra én is szoktam gondolni néha, hogy remélhetőleg a gumi a helyén van, vagy ellenőrzöm néha. Jó, arra is szoktam gondolni, hogy mikor megy már el, ha túl hosszúra nyúlik. Vezetnem kéne egy statisztikát arról, hogy hányszor gondolok ilyenre:D, viszont azért van különbség a néha és a mindig között. Ismételten: szar lehet valamit úgy dolgozni, hogy ennyire elzárkózik bármilyen lehetőségtől, hogy élvezze. Persze értem én, hogy nem sikerül mindenkinek mindenben élvezetet találni, és természetesen az ő döntése, hogy megéri-e a pénz egy olyan munkáért, amit úgy látszik, utál. Csak néha baromira zavar, hogy az, aki ellenkezőképp gondolkozik, az hülye, szexmániás kurva (?), őrült stb.

A bejegyzés trackback címe:

https://suisseproject.blog.hu/api/trackback/id/tr435628748

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hátrányos helyzetű kaviár 2013.11.16. 11:06:58

Mondjuk, nem teljesen világos, hogy extrákkal hogyan lehet mindenféle betegséget összeszedni. Persze, ha a csajnak a totális francia nyeléssel s benne van az alapjában (az az óránkénti 200 euró erre enged következtetni, sőt arra, hogy még az anál s akár ...), akkor már érthetőbb. Ilyen alap mellett ugyanis extrában az aranyesőt vagy a kaviárt, esetleg az anál-fistinget ajánlhatja fel ...
Jó, most kissé gonosz voltam ;)

noname.blogger · http://suisseproject.blog.hu/ 2013.11.16. 16:12:34

Van az a válasza a kettes számú csajnak, hogy úgy csinálja, hogy a pasi minél gyorsabban elmenjen. Most komolyan, hogyan gondolhatja magáról ez után, hogy ő minőséget nyújt? Ezer és egy pasi mondta már nekem (még az is lehet, hogy szó szerint annyi), hogy mennyire bejön neki, hogy én nem próbálok minél gyorsabban túlesni a dolgon, végre valaki. Még olyan is van, aki kimondottan ezért jön vissza. És nem, nem reális az, hogy a pasi úgysem veszi észre, mert a csaj közben kedves, meg mosolyog. Mindenki észreveszi, ha hatékonyan próbálják elintézni, csak van akinek ez bejön és van, akinek ez nem. Én leginkább csak olyanokkal találkozom, akik szeretik elhúzni.

Meg még van az, hogy a legtöbb pasi 1-6 perc alatt élvez, mármint dugás közben, és így hogy képzelik, hogy a csaj is élvezi, hiszen nekik ennél sokkal több idő az is, hogy felizguljanak. Erről meg az jut eszembe, hogy előjáték nélkül nem csoda - de ha egy pasinak egy kis esze van és közben azt akarja hogy a csaj is élvezze, nem vág bele egyből a közepébe, szóval itt a nyilatkozó mond butaságot, hiszen ő is említi, hogy a pasik nyalnak is. Illetve azt sem tudom elképzelni hogy a többségi pasi úgy várja a csajtól az élvezést, hogy közben nincs előjáték. Mondjuk az előjátékot úgy tűnik, szándékosan kerüli el a nő, hiszen pl azzal kezd, hogy levetközik a pasi előtt- azaz nem összebújós-simogatós-vetköztetős előjáték van. És persze nem azért csinája így, mert az őt felizgatja...

noname.blogger · http://suisseproject.blog.hu/ 2013.11.16. 16:36:43

..meg mondjuk már kapásból attól sem lesz jó, hogy mindenkinél ugyanúgy csinálj mindent, mint egy robot. Még akkor sem, ha azt csinálja ami a legjobban bevált(meg szépen mosolyog hozzá), hiszen van, aki így szereti, más meg amúgy, és persze van amit a legtöbben szeretnek, de természetesen soha nem mindenki. Még az sem tuti, hogy a többség. Plusz ha mindig ugyanúgy csinálja, azt sem mondhatja hogy ez nem tűnik fel a pasiknak, hiszen ő maga mondja hogy visszajárnak hozzá.

Ivonn88 · http://suisseproject.blog.hu 2013.11.16. 17:39:09

@Hátrányos helyzetű kaviár: A francia, ha végig van, jelenthet veszélyforrást, nekem úgy tűnik, hogy nem vészessen nagyot, de azért nekem nem hiányzik még ennyi plusz rizikó sem.

@noname.blogger: szerintem a mindenkivel mindent ugyanúgy csinál-dolgot nem kell olyan szigorúan venni, én pl. magamtól szintén eléggé ugyanúgy csinálom a dolgokat. Ettől függetlenül maximálisan egyetértek.

Hátrányos helyzetű kaviár 2013.11.17. 08:59:59

@Ivonn88: Persze, jelenthet, de hogy ez a csaj nem keres Németországban 200 eurót óránként totál francia nélkül, az is biztos. Egy esetben lenne lehetséges, ha luxus-escort lenne. De, mint kiderült, nem az, szimpla hotelozó, apartmanozó átlag. Ebben a kategóriában viszont sok mindennel fel kell turbózni az alapot, hogy megérje a kliensnek az óra 200-ért.

Ivonn88 · http://suisseproject.blog.hu 2013.11.17. 10:17:44

@Hátrányos helyzetű kaviár: amikor e-maileztünk, nekem úgy rémlik, hogy kifejezetten kb ennyi árat állapítottál meg, és szerintem a francia végig szájba nem olyan egyértelmű, hogy valaki alapként csinálja - főleg azért, mert az ok inkább egészségügyi, és nem tetszés kérdése.
Most gyorsan ránéztem egy escortsite-ra és 14 lány adatai alapján (8 200-nál többért dolgozik, 6 200-ért vagy azalatt) mindössze kettő vállalja a CIM-et (300 ill. 200/óra), Ami durva, hogy mindssze a felük csókolózik, és a fele vállal óvszer nélküli franciát.

Persze ez nem egy minden igényt kielégítő minta. Viszont én se mondanám luxusprostinak, csak ez így jól hangzik:D

Hátrányos helyzetű kaviár 2013.11.17. 11:08:41

@Ivonn88: 150 az óra, de ez az alap, nincs benne totális francia, csók se nagyon legfeljebb puszi.
Sok lány valóban nem vállalja a totál franciát, pláne lenyeléssel, ezért is nincs benne az alapban, az ujjazást sem, ezért az sincs. A csókot sem, így az sem. Ezek extrák Ha a csaj mindezeket bevállalja alapként, úgy már kijöhet az óránkénti 200.
Nem azt mondtam, hogy nem lehet elkérni 200-at egy órára, és azt sem, hogy nem lesz, aki megfizesse. Csak az nem mindegy, hogy mit nevezünk alapszolgáltatásnak.
Az is más kérdés, hogy mennyire éri meg neki így, mert nem minden vendég akar csókolózni vagy ujjazni, vagy kér akár sima natúr-franciát. Azok meg nem fognak 200-at fizetni egy óráért, amikor 150-ért is megkapják.

Ivonn88 · http://suisseproject.blog.hu 2013.11.17. 11:20:14

@Hátrányos helyzetű kaviár: 50 euró nem akkora hatalmas eltérés szerintem, hogy elképzelhetetlen legyen ezért az árért vendéget fogni extrák nélkül. Azt is vedd figyelembe, hogy vannak drágább városok (ha jól emlékszem, ahol te vagy, az inkább közepes árú, nem? Mármint a város).

Hát, valószínűleg az alapszolgáltatás pont csak annyi, amennyit te leírtál:), és úgy látszik, nincs is nagyon más:O.

Ez egy baromi érdekes kérdés, hiszen mindig van olcsóbb, és sokszor abban se nagyon van különbség, hogy milyen vélemények vannak a szolgáltatóról. Valahogy mégis elegen kifizetik (gondolom), mert mittudomén, jobb a marketing, jobban eltalálta, hogy mi jön be a legtöbb embernek, vagy van egy csoport, akinek kifejezetten ő jön be és csoporton belül nem nagy a verseny, nem tudom.

Playman123 2013.11.18. 09:08:40

Azért azt nem szabad elfelejteni, hogy Ausztráliáról van szó, ahol teljesen legális ez a munka. Sőt... A canberrai telefonkönyv mintegy 20 oldalon keresztül tartalmazza az escort lányok és klubok elérhetőségeit. Pedig Canberra egy kis város.
A kínálat mértéke nyilván jócskán lenyomja az árakat

Ivonn88 · http://suisseproject.blog.hu 2013.11.18. 14:32:53

@Playman123: De ennyire??

Na, közben hétfős mintán megnéztem a bordélyházakat és az egyedül dolgozókat is. Na ez persze csak kiindulásnak jó, nyilván nem túl hiteles (lehet, hogy simán magasabbak az árak az átlagnál, mert a néspszerűbb weboldalakat találtam meg)
Bordélyház:
átlag: 228
Minimum: 150
Maximum: 340
Szórás: 76
Medián: 185
Szóval mondhatjuk, hogy valsz az átlagnál jobban keres, de kötve hiszem, hogy luxuskategória lenne.

Independent:
átlag: 296
minimum: 220
Maximum: 400
Szórás: 63
Medián: 300

Érdekesség: az első oldal, amit "independent escort Australia"-ra kidobott, egy olyan lányé volt, akinek az árai átlagosan 60-nal magasabbak, ha GFE-t is kérsz:). Csak szerintem vicces a dolog?

Hátrányos helyzetű kaviár 2013.11.21. 08:31:22

@Ivonn88: Khm, ahol én vagyok, a déli rész (elnagyolva), ezek a legdrágább városok. Északon egyedül Hamburg, ami ugyanilyen árszinten van, vagy drágább helyenként. A keleti részen 40-70-120 az átlag, de például Hannoverben 60 a félóra. Berlin meg külön a legalja árszempontból. A nyugati részeken 50-80-130 a jellemző. 200 eurót egy sima óráért, alapszervizzel, utoljára 5-6 éve fizettek ki szó nélkül.
Ja, hogy honnan mindez az "okosság", amikor valóban nem dolgoztam minden egyes német városban? Kaufmich, meg ugye sok lánnyal találkozom, akik viszont sokfelé megfordulnak.
50 eurót meg nagyon megnéznek, sőt 10-et is. Még itt is, a tehetősebb tartományokban. Az extrákból, pl. rendszeresen próbálnak alkudni, ha csak 10 eurót is.
Nagyon sokat estek az árak, és egyre többet akarnak az alapban. Nemcsak a kelet-európai 30-40 eurós lányok miatt van ez így, de nagyon sok az ázsiai is, akik még ez alá is mennek.

Ivonn88 · http://suisseproject.blog.hu 2013.11.21. 14:52:22

@Hátrányos helyzetű kaviár: nekem akkor sem tűnik olyan elképzelhetetlennek a 200 euró, építhet pl. külföldiekre is. Az USA-ban pl azt hiszem, ez abszolút középkategória.

Hátrányos helyzetű kaviár 2013.11.21. 16:50:58

@Ivonn88: Mna, már csak a vita kedvéért.. ;) Építhetne éppen, de nem épít, hanem heti mietét fizet lakásra vagy, ahol nem talál engedélyezett lakást, ott hotelozik. Ezt pedig be kell hozni minimum, és akkor még csak nullán van a kiadás-bevétel egyenleg, egy darab gumit nem vett még, mert azzal már mínuszba csúszna. Ez heti 600-700 euró közti kiadást jelent csak a helyre ahol dolgozhat meg a hirdetésre. Tehát nem igazán van ideje kivárni az amerikai gáláns üzletembert, hanem a helyi erőkből kell kihoznia a pénzét.

noname.blogger · http://suisseproject.blog.hu/ 2013.11.22. 03:32:05

@Ivonn88: "akinek az árai átlagosan 60-nal magasabbak, ha GFE-t is kérsz:). Csak szerintem vicces a dolog? "

Szerintem is az :) valahogy egészen abszurdnak érzem. Azért érdekelne, hogy hogy csinálja az egyiket vagy a másikat.

noname.blogger · http://suisseproject.blog.hu/ 2013.11.22. 03:42:14

@Ivonn88: Kellene csinálni rá egy sokváltozós lineáris (vagy akár polinomiális) regressziót, csak mert poén :) (és mert épp azt tanulom, de amúgy nem fogok, nem érek rá :)) meg hozzá egy progot, amibe csak beütöd, hogy mely területen vagy, independent vagy nem, GFE vagy nem, magasság/testsúly/jónőség-faktor/helyszín/egyebek és az kidobja, hogy mit mennyiért érdemes vállalnod, hogy optimális mennyiségű bevételhez juss. Esetleg azzal kiegészítve, hogy lehet korlátozni munkaidőre, és akkor azzal is számol (azaz ha csak heti egy nap érek rá akkor lehetnek magasabbak az áraim, mert annyi vendég azért így is akad)
Ehhez mondjuk a hirdető lányok forgalmát is kellene tudni.
Kockuljunk :D

Hátrányos helyzetű kaviár 2013.11.22. 11:33:02

@noname.blogger: Höhh, ahhoz, hogy értékelhető eredményt produkáló regressziós számításokat végezz, túl sok az ismeretlen változó. Ezen kívül, a mintavételi anyaggal is gond van, egyrészt túl kevés a teljes, valós populációhoz képest, másrészt megbízhatatlan a forrás. Bár játéknak jó ;).

Ivonn88 · http://suisseproject.blog.hu 2013.11.22. 14:42:47

A mintavétel a legnehezebb. Most újraolvasgattam az erről tanultakat, és igazából az a gond, hogy sem komplett listából - amin mindenki szerepel - nem tudunk választani, sem olyan helyet nem ismerünk, ahol a szereplő szexmunkásokra azt mondhatjuk, hogy oké, ők reprezentálják azt a réteget, aki minket érdekel. Mondjuk ez annyira nem biztos... tételezzük fel, hogy van egy weboldal, ahol mi is hirdetni szeretnénk, és lakáson dolgozók használják. Ha mi is csak ezen a weboldalon akarunk hirdetni, akkor igazából csak meg kell találnunk azokat, akik jellemzően szintén szinte csak itt hirdetnek (vagy ez a weboldal nagyságrendekkel nagyobb hatással van a vendégeik számára, mint a többi oldal együttvéve). Aztán csak visszatevéses mintavétellel ki kell választanunk egy n elemszámú mintát. Na, ezzel csak az a gond, hogy ehhez tudnunk kéne, hogy mennyi az oldalon a fizetések szórása, amit nem tudunk, de asszem, ez elég nagy mintával kikerülhető - én úgy tanultam, hogy n>100, de egy másik könyv pl. csak 30-at ír.
Szóval megvan a a mintánk, és innentől kezdve csak fel kéne vennünk az adatokat a változókra, kiválasztani, hogy melyek szignifikánsak, és bamm, kész is van a regressziófüggvény. Igaz, itt jól kihagytam pl. azt, hogy milyen területen dolgozik az illető, és feltételeztem azt is, hogy az oldalon mindenki azonos valószínűséggel fog válaszolni (pl. lehet, hogy a nemválaszolás függ attól, hogy milyen jól keres a lány, és minél jobban keres, annál kisebb eséllyel válaszol, na, az eléggé torzítaná a dolgokat).

Közben amúgy lehet, hogy ezer helyen tévedtem, pedig én elvileg ilyesmit szeretnék a jövőben csinálni... hozzáteszem, kb magamat képezem (nagy-nagy lustasággal).

Hátrányos helyzetű kaviár 2013.11.22. 16:38:05

@Ivonn88: Hát, édesjányom, ebből te igen nehezen fogsz megélni, hacsak nincsenek kapcsolataid a megfelelő helyeken. És ezt így tapasztalatból ...
Attól függ, mit akarsz pontosan vizsgálni, a teljes populációt (ez esetben az utcán dolgozó lányokat is), vagy csak annak egy szegmensét, pl. a lakáson dolgozókat, bár átfedések lehetnek más csoportokkal, pl. a hotelezőkkel vagy az escortokkal, esetleg mindkettővel.
Szigorúan nézve, ebből a populációból nem hiszem, hogy releváns eredményeket lehetne produkálni, ugyanis nem ismeretes a nagysága, azaz nem állandó a populáció. Persze, ezt ki lehet kerülni azzal, hogy csak a hirdetőoldalakon szereplő alanyokat vizsgáljuk, no de azok száma is hétről hétre változik. Szóval, ez egy eléggé képlékeny nagyságrendű populáció, így valószínűsíthető, hogy amennyiben hetente ismételnénk a vizsgálatot, hetente más eredményeket kapnánk.
Ugyan, ebből is le lehetne vonni bizonyos következtetéseket, de ezek legfeljebb irányvonalakat adnának, mert már egyik hónapról a másikra sem lennének relevánsak.

Ivonn88 · http://suisseproject.blog.hu 2013.11.22. 17:57:02

@Hátrányos helyzetű kaviár: Épp azért, mert elég nehéz lenne véletlenen alapuló mintát létrehozni az ÖSSZES szexmunkásra egy adott országban, egy fő hirdetőoldalra szűkítettem a dolgot - ebben benne lehet mondjuk az, hogy van az az egy oldal, ami a a szolgáltatónak lényegesen több vendéget ad, és lehetnek mellette kisebb oldalak, ahonnan be-beesik valaki. Egy hirdetőoldalon gondolom, nagyjából hasonlóak dolgoznak, ld. lakáson hirdetők, esetleg escortot is vállalók, bár az esélyesen egy kisebb minta. Ha erre csinálnánk egy regresziós modellt, az tényleg csak azt tudná mérni, hogy az adott oldalon hogyan befolyásolják a különböző változók a bevételt.

Maga az alapsokaság nagysága egyébként nem számít, viszont reprezentatívnak kell lennie, aminek a megoldására most hirtelen nem jut eszembe semmi:), esetleg lehet reménykedni, hogy valakinek van korábbi felmérése erről:D.

A szórás nem ismerete viszont tényleg bibi lehet, de az a gond, hogy ebben sem vagyok biztos:), mert pl. becslésnél ez kikerülhető egy n>100 elemű mintával.

Az, hogy a sokaság - vagyis az oldalon szereplők - folyton változnak, egyáltalán nem gond. Ha jól választottuk ki azokat a tényezőket, amik szignifikánsan befolyásolták az eredményt - vagyis a bevételt -, akkor az új belépők is csak alá fogják támasztani a modellünket, ha meg nem, jók korrigálásra. Ha jól választottunk, és ezek tényleg befolyásolják az eredményt, akkor előbb-utóbb a modellünk beáll úgy, hogy az új belépők árai igazolják a modellt.

Hátrányos helyzetű kaviár 2013.11.22. 18:40:00

@Ivonn88: Hm, szerintem, meg ez az egyik legnagyobb gond, mármint, hogy a szereplők változnak, nemcsak személyükben, hanem számbelileg is. (Nem a nagysága a probléma, hanem az állandó fluktuáció, amely már meghaladhatja a még elfogadott hibahatárokat). Ugyanis az alapsokaságnak a megengedett hibahatáron belül kell mozognia, különben nem lesz releváns a felmérés. Most a legnyilvánvalóbb okot említve, amiért például hirtelen csökkenhet az alapsokaság: karácsonyi ünnepek. Ha pont ebben a periódusban méred fel a populációt, akkor félrevezető eredményeket kaphatsz.
De ilyen hullámzó mennyiségi adatokat kaphatsz, ha a magyar/lengyel/cseh/szlovák/román/bolgár stb. iskolakezdési időpontokat nézed, az iskolai szüneteket ezekben az országokban és a tárgyországban (Németország), illetve a különböző tartományokban az országon belül. És még ezernyi más dolog.
Egy ilyen felmerés soha nem lehet pontos, és soha nem kaphatsz releváns adatokat belőle, legfeljebb becsléseket. Túl sok a változó, amit egy átlag társadalomkutató nem ismer, mert nincs honnan neki.
Az utolsó bekezdésed lehet a hipotézis, de ezt szerintem hitelt érdemlően nem lehet igazolni, legfeljebb pár becslést, újabb, talán valamivel megalapozottabb hipotézist lehet felállítani.
No persze, ez meg az én hipotézisem ;)

Ivonn88 · http://suisseproject.blog.hu 2013.11.22. 18:53:51

@Hátrányos helyzetű kaviár: Éppen ezért nem is teszünk kísérletet arra, hogy felmérjük a sokaságot, és erre nincs is szükségünk a modellhez. Mindössze a mintánkat kell jól kiválasztani, amihez érdemes tudni ugye az összetételt, és ez valóban okozhat problémát, valaki igazán elvégezhetné:). Az összetétel persze változhat esetenként bizonyos tényezők hatására - pl. mondjuk karácsonyi ünnepek -, de ezt nyilván hosszabb ideig érdemes figyelni. Az meg, hogy mittudomén, átlagosan 20% a 20-25 év közötti érettségivel rendelkező, nem fog egyik évről a másikra hirtelen megváltozni.

Más: mit értesz hibahahatárok alatt? Mire gondolsz pontosan, hozol egy példát? Mert nekem most hirtelen a hiba csak a becslésnél rémlik, nem tudom az általunk tárgyalt esethez kapcsolni.

Mindent megfigyelni nyilván nem lehet, de ha találunk 3-4 szignifikáns változót, akkor azt viszont már meg lehet mondani, hogy azok együttesen és külön-külön mennyiben befolyásolják az eredményt, és ha mittudomén, kijön, hogy a szőkeség átlag 3 egységnyivel növeli a bevételt, akkor már tudom, hogy szőkének kell lenni:D

Az utolsó bekezdésem nem hipotézis, ez így működik: csinálunk egy regressziós modellt, amit aztán valahogy ellenőrzünk, finomítunk stb. Vagy pl. az adatainkat felezzük, és az egyik részét modellkészítésre, a másikat ellenőrzésre használjuk, vagy egy idősort nézünk és azt felezzük, az egyik felét modellkészítésre, a másikat ellenőrzésre használva.

Hátrányos helyzetű kaviár 2013.11.22. 19:07:45

@Ivonn88: Ok, ok, félreérthető voltam, a mintán belül változik a populáció hétről hétre. Nincs fix, állandó 200-as vagy 268-as, vagy 327-es vagy 400-as populációd a mintán belül sem. Hanem egyik héten 200-as lesz, a másikon, 327-es, a harmadikon 400-as, a negyediken 614-es és a többi. És itt jön képbe a hibahatár, ami nagy jó indulattal is 3%-os lehet, de leginkább 1,5%-ost tartanak még elfogadhatónak a relevancia szempontjából.
Szóval, amíg eljuthatnál oda, hogy a 20-25 év közötti vörös hajú zöld szeműekre állíts fel bármit is, elbuksz a relevancián. Illetve, ami a 36.-ik héten releváns volt, a 37.-ik héten már nem lesz az, mert vagy csökken vagy nő a populáció a mintán belül.
Bocs, de hipotézis, mert nem figyelsz a fluktuációra. Egy ilyen felmérést nem lehet a tanult sémák szerint elvégezni, mert itt nem a Csepel művek meghatározott számú dolgozóit vizsgálod bizonyos hipotézisek mentén, hanem egy rendkívül képlékeny populációt. És ne feledjük el, hogy ebben az esetben a szokásosnál nagyobb szerepe van a szubjektivitásnak.

Ivonn88 · http://suisseproject.blog.hu 2013.11.22. 20:09:51

(az előző kommentemet töröltem, mert az utolsó bekezdésem azt hiszem, mégsem volt jó példa)

@Hátrányos helyzetű kaviár: Sajna még mindig nem értem pontosan, hogy mire érted a hibahatárt. Esetleg arra, hogy egy adott szolgáltató keresete a függvény szerint z-nek kéne lennie, de ettől mégis eltér, több mint 3%-ban?
Hibarkotlátról olvastam a könyvemben, de az leginkább csak arról szólt, hogy ha teszem azt, 100ezer forintos egységekben adunk meg értékeket, akkor a hibakorlát 50.000.

Valószínűleg a vörös hajú zöld szeműekre valóban nem tudok felállítani semmit, de csak a 20-25 évesekre lehetséges, ha valóban korrelál a keresettel. Ha szignifikáns a változó, az pont azért szignifikáns, mert nem az adott mintától függött, hogy hat az eredményre. Pl. ha tényleg úgy van, ahogy mondják, hogy minél fiatalabb vagy, annál jobban keresel, akkor minden héten ki fog jönni a tesztelésnél, hogy igen, ez egy szignifikáns változó.

Tényleg nem értem, miért baj, ha gyorsabban változnak az emberek, mint mondjuk a Csepel múvek dolgozói. Ez még azt nem fogja megváltoztatni, hogy alapvetően milyen típusú szolgáltatókra van nagyobb kereslet. Van egy kezdőmintánk, ami alapján felállítjuk a modellt, teszteljük a változókat, szignifikánsak, tökjó. Ezek után jönnek új emberek, lesz egy másik mintánk, és megnézzük, hogy arra ugyanazok a változók hogyan hatnak. Ha ugyanúgy szignifikánsan befolyásolják az eredményt, jó eséllyel megtaláltuk, hogy mely tényezők befolyásolják a leginkább az eredményt.

Viszont szerintem sem nagyon fogunk baromi jól illeszkedő függvényt találni arra, hogy mik befolyásolják az eredményt, és nem lesz egyik tényező hatása sem jelentős, a jelentős tényezőt meg egyszerűen nem fogjuk megtalálni. Ráadásul meglehetősen kicsi az a két határ, amik között az átlagáras szolgáltatók árai mozognak, és az egység az 1000 Ft.

Ivonn88 · http://suisseproject.blog.hu 2013.11.22. 20:16:10

@Ivonn88: közben meg baromira idegesít, hogy többször úgy érzem, hogy csak erősen tippelek (még ha válasz előtt utána is olvasok), hogy úgy van-e, ahogy mondom, még tényleg csak épphogy kóstoltam bele ebbe az egészbe.

Hátrányos helyzetű kaviár 2013.11.22. 20:34:29

@Ivonn88: A reprezentativitásra értettem. Az az elemzés, amit egy 200-as populáción végzel az egyik héten, nem lesz reprezentatív a következő hét 392-es populációját tekintve, még akkor sem, ha az előző hét szereplői jelen lesznek részben vagy teljesen az adott héten is. És így tovább, hétről hétre.
Azért "baj", mert ha az egyik változó például a szolgáltatás lesz (és a bevétel szempontjából, ugye ez releváns), akkor borul minden, amint kimutatható arányban cserélődnek a populáció tagjai. Ha pedig minden héten váltogatni, módosítani kell a változókat, akkor mindent kapsz, csak megbízható eredményt nem.
Nem, nem fogunk, mert a legnagyobb szerepe a bevételt illetően az egyéni szubjektivitásnak van. Az pedig nem mérhető.

Ivonn88 · http://suisseproject.blog.hu 2013.11.22. 21:09:53

@Hátrányos helyzetű kaviár: valószínűleg már a kezdő minta se lenne csak úgy magától reprezentatív. Először valahogy meg kéne találnunk, hogy milyen jellemzői vannak a teljes sokaságnak - jelen esetben mondjuk a középkategóriás, neten hirdetőknek -, majd ez alapján kéne az éppen hirdetőkből véletlen kiválasztással kiválasztani azokat, akik a mintában szerepelnek, hogy reprezentatív legyen. A későbbiekben is úgy választanánk ki a mintát, hogy reprezentatív legyen.

Most még azon gondolkozom, hogy akkor elvileg nem is mehetne elvileg az sem, hogy újabb egyént illesszünk be, de amúgy végülis igen, az adatai ott lesznek és módosítanak, de attól még azt a csoportot (ami teszem azt, 20-25 éves, vörös hajú, 5-10 beszámolóval rendelkező) csak akkora súllyal vesszük bele a felmérésbe, amekkorával elvileg a teljes sokaságban is szerepel. De ez meg már más kérdés.

Persze, de azért basszus, most már kíváncsi lennék:)

Hátrányos helyzetű kaviár 2013.11.22. 21:20:59

@Ivonn88: Mna, igen, csak a kezdő mintát elfelejtheted, és gyakorlatilag minden hetet mintavétellel és újabb elemzésekkel kell kezdened, és (valamennyire) releváns adatokat csak az adott hétre kapsz. Ugyanez áll a változók módosítására is. Gyakorlatilag minden héten új elemzést kellene végezni mintavételestől mindenestől, és mire valamiféle értelmezhető eredményt kapnál az adatokból, már minimum csütörtök lenne, így sok gyakorlat hasznát sem látnád ;).
De ujjgyakorlatnak meg kíváncsiságölőnek megteszi :).

Ivonn88 · http://suisseproject.blog.hu 2013.11.22. 21:34:58

@Hátrányos helyzetű kaviár: miért kéne újrakezdenem? Pontosan milyen elemzésekre gondolsz? (Egyébként nem valami nagy cucc, ha megvan kb-ra a szolgáltatók egészének lakóhely -és kormegoszlása mondjuk, onnantól fogva kb ki kell választani véletlennel, hogy kik kerüljenek a mintába, beírni az adatokat az excelbe és lefuttatni a korreláció -és regressziószámítást) És miért módosítanám a magyarázóváltozókat? Ha szignifikánsak a magyarázóváltozók, azok egy másik mintán is azok lesznek. Egypár minta (mondjuk kettő) után már csak be kell majd látni, hogy azok a magyarázóváltozók tényleg szignifikánsak.

Hátrányos helyzetű kaviár 2013.11.22. 21:40:41

@Ivonn88: Azért mert minden héten más populációd lesz, nagyságrendileg is. Újra el kell végezned a mintavételt, ha azt akarod, hogy releváns adatokat kapj.
Nem muszáj változtatnod, de akkor minek az egész? De én mondjuk megtenném. A lakóhely mióta releváns ebben a témában?

Ivonn88 · http://suisseproject.blog.hu 2013.11.22. 21:55:14

@Hátrányos helyzetű kaviár: de értsd meg, hogy ez nem számít:). A mintavételben pontosan benne van, hogy az egy minta, e szerint is számolunk vele, nem teljes sokaságként. Persze mindent megteszünk, hogy a mindenféle hibákat kiszűrjük - pl. úgy, hogy reprezentatív és véletlen kiválasztással történik -, de a mintavételi hiba mindig ott van, azzal az ember nem tud mit csinálni, csak számszerűsíteni. Az sem számít, hogy az egyik minta ekkora, a másik meg amakkora.

A lakóhely elég nagyban befolyásolja az árakat, de perszr kiindulhatunk csak a saját városunkból is.

Hátrányos helyzetű kaviár 2013.11.22. 22:02:30

@Ivonn88: hm, hát te tudod, én még másképp tanultam, de ezek szerint a populáció nagysága nem számít... ez valami új, akkor egy országos közvéleménykutatás esetén is elegendő megkérdezni egyetlen embert? vagyhogy? vagy mégis számít, hogy mekkora az a populáció?
mert szerintem nem mindegy, hogy 200 vagy 2000...
Jahogy, félreértettem, azt hittem, az eredeti lakóhely érdekel nem a munkahely/munkaváros.

Ivonn88 · http://suisseproject.blog.hu 2013.11.22. 22:27:12

@Hátrányos helyzetű kaviár: nem egészen tiszta, hogy mit értesz az alatt, hogy számít a minta nagysága. Mert az, hogy az egyik esetben x, a másikban x+y darab van, az szerintem nem számít (most már elbizonytalanítottál:) ). De ha meg igen, akkor simán azt mondjuk, hogy oké, vegyünk az első héten 100fős mintát, meg a másodikon is. 100 főt általában elégnek szoktak tekinteni sokmindenhez. Az csak feltételezés részemről, hogy többváltozós regressziónál meg még annyira sem fontos a nagy minta, és ezt onnan gondolom, hogy az összes példánkban nagyon pici mintákkal dolgoztunk, valamint soha nem is volt kihangsúlyozva, hogy ez valami gond lenne. Pl. a becslésnél fontos, hogy nagy legyen a minta, ha nem ismert az eloszlás, ki is lett hangsúlyozva, a regressziószámításnál sosem. Hangsúlyozom, lehet, hogy ettől még az, ez csak megérzés. Viszont a 100-as elemszám tényleg elég jónak számít, úgyhogy kétszer százfős mintát összehasonlítva igen jól lehet majd látni, hogy mi a helyzet.

Most még az is eszembe jutott, hogy pont azért, mert az árak nem szóródnak olyan nagyon egyébként sem, valószínűleg egy kisebb mintában se fognak annyira szóródni, szóval még egy indok, ami miatt esélyesen nem baj a nem olyan nagy a minta.

De pár hónap, és eskü többet fogok tudni erről:)

(Közben amúgy megtaláltam, látom, a standard hibát szokták hibahatárnak nevezni)

Hátrányos helyzetű kaviár 2013.11.22. 22:41:10

@Ivonn88: Hát ha válaszokat akarsz, valódi válaszokat, nem szép, színes grafikonokat, akkor nem árt a minél nagyobb minta, ebben az esetben. Mondom, ebben az esetben. Mert persze, egy 1,5 milliós populáció feltérképezésére a standard esetekben elegendő egy kb. 1000-es minta. És akkor lehet szép regressziós folyamatokat futtatni, hogy aszongya a 30-35 év közötti görög katolikus vidéki nők, akik hetente 2 órát hallgatnak rádiót, hetente egyszer olvasnak és napi 6 órát tévéznek, 99,9%-ban egyistenhívők :D És ezt szép színesekkel lehet ábrázolni is, hogy bámuljon a pórnép ;).
De gondolom, te válaszokat szeretnél, nem power point grafikonokat. Ez esetben én bizony megnövelném mintavételt, sőt kiegészíteném interjúzással is.
Na, így se tudnánk meg a tutit, de valamivel előrébb lennénk :).

Ivonn88 · http://suisseproject.blog.hu 2013.11.22. 22:45:10

@Hátrányos helyzetű kaviár: nem árt, persze, de van egy határ, ami kvázi "épp elég". Hogy kifejezetten regressziószámításnál ez hogy működik, azt nem tudom, de esélyesnek tartom, hogy a 100 ott is elég. Ami nem egy nagy cucc (haha, feltételezve, hogy az emberek válaszolnak:D). Ráadásul azt se felejtsd el, hogy a példánkban jelentősen leszűkítettük a kört egyetlen weboldalra. Magyarországon a lakáson dolgozó szexmunkások becsült száma 6000 fő, ehhez képest sem rossz az a 100 fő.

Az interjúzással mit csinálnál pontosan?

Hátrányos helyzetű kaviár 2013.11.22. 22:52:52

@Ivonn88: Persze, én sem arra gondoltam, hogy meg kellene keresni mind a -mondjuk- 6000 főt. No meg, azt is el kellene dönteni, hogy egyetlen városra, egy tartományra, egy országrészre vagy egy teljes országra legyen kiterjesztve a felmérés.
Egy város esetében elegendőnek tartanám a 100 főt, nagyobb földrajzi egységek esetében fokozatosan növelném a mintát.
Az interjúzással plusz információt, mérhető információt kaphatsz, ami árnyalja a képet, például a szolgáltatásokról.

Ivonn88 · http://suisseproject.blog.hu 2013.11.22. 22:56:10

@Hátrányos helyzetű kaviár: hát, ha én valaha megcsinálnám, leginkább azok érdekelnének, akik kb hasonló módon hirdetnek, mint én és hasonló környezetben. Szóval valsz. maradnék Budapestnél. Ahol most vagyok, valószínűleg ott is maradnék a saját városomnál, ha találok elég alanyt.

Ez oké, de szerinted milyen tényező az, amihez csak így juthatunk hozzá? Mármint nem mondom, hogy nem valid a dolog, de nehezen tudom elképzelni, hogy olyan egzakt választ kap az ember, ami egy regressziós modellbe beleilleszthető.

Hátrányos helyzetű kaviár 2013.11.22. 23:01:43

@Ivonn88: Nem is igazán lehet, de ez is egy technika, ami mérhető eredményhez vezet, és a két módszer variálható.

Hátrányos helyzetű kaviár 2013.11.23. 00:03:35

@Ivonn88: Ja, és arra jó többek között, hogy árnyalhatjuk vele a kérdőíves (valljuk be, jobbára) sablon kérdéseket.

Ivonn88 · http://suisseproject.blog.hu 2013.11.23. 00:28:17

@Hátrányos helyzetű kaviár: No jó, csak a modellhez nekünk pont, hogy "sablon" válaszok kellenek, ld skálák 1-től x-ig, minőségi ismérvek diszkrét változóvá alakítva (ld nő: 0, férfi: 1), szerintem ide pont nem passzolna a kérdőív (amit nem is bánnék, haha, mindig is ódzkodtam ettől a megoldástól)

Hátrányos helyzetű kaviár 2013.11.23. 08:52:57

@Ivonn88: Te kis szobatudós, te! ;)
Pedig részletesebb képet kapnál, ha azokkal az alanyokkal, akik gyakran szerepelnek a populációban (ld: visszatérő lányok) külön interjúznál is.

Ivonn88 · http://suisseproject.blog.hu 2013.11.23. 13:39:01

@Hátrányos helyzetű kaviár: jaja, de én most elsősorban NNB optimális bevételfüggvényéhez akartam asszisztálni:).

Hátrányos helyzetű kaviár 2013.11.23. 20:51:32

@Ivonn88: Hát olyat nem igazán fogsz tudni felállítani ;), szerintem, persze ...
NNB-t meg előre sajnálom, szegényt, Berlin miatt.

Hátrányos helyzetű kaviár 2013.11.24. 13:35:13

@noname.blogger: Nem, nem rosszabb, mint Magyarország, de németországi szinten a legrosszabb, ami az árakat illeti. Ha azzal hasonlítod össze, hogy Magyarországon mennyit lehet keresni, akkor jobb, no de neked Németországban kell majd megélned abból a pénzből, nem otthon. Nem mondom, hogy nem lehet ott is összeszedni azt a pénzt, csak több melóval, mint egy szerencsésebb tartományban vagy városban.

noname.blogger · http://suisseproject.blog.hu/ 2013.11.24. 21:48:47

@Hátrányos helyzetű kaviár: Berlinben a megélhetés is elég olcsó, nekem eddig úgy tűnt, arányosan kevesebbe kerülnek ott a dolgok mint Németország más részein, kb annyira, amennyire a szexmunka is kevesebbet fizet.
Legalábbis eddig úgy tűnt nekem :)

Hátrányos helyzetű kaviár 2013.11.24. 21:50:33

@noname.blogger: Hm, Kelet- vagy Nyugat-Berlin, azaz az egykori fal melyik oldala?

Hátrányos helyzetű kaviár 2013.11.24. 22:07:57

Hm, de különben mindegy is, ott escortra is max. 100 eurót kérhetsz el per óra, ha azt akarod, hogy kliensed is legyen. Én a helyedben Kelet-Berlinbe mennék lakni, az olcsóbb, bár lehangolóbb.
De b.szott alacsonyak az árak arra. Tudod, mit tennék a helyedben, ha már mindenképp ragaszkodsz Berlinhez? Ott laknék, mert valóban, nincsenek az égben az árak, de közben szétnéznék a kollegin-en kiadó melós apartmanok után, mondjuk a bajor tartományban, ahol a 150 eurót órára még ma is kifizetik (kivéve München, oda ne menj, szerintem), vagy valahol a környéken. Havonta 1-2 hét egy normálisabb tartományban, és aztán majd Berlinben is megválogathatod (nem sürget a számlafizetési kényszer, pl.), hogy mit és mennyiért vállalsz el.

noname.blogger · http://suisseproject.blog.hu/ 2013.11.25. 02:15:53

@Hátrányos helyzetű kaviár: Én nem vagyok az az 1-2 hétre elutazós fajta. Nagyon nem. Elköltözni valahova, az okés, de nem vagyok egyedülálló és a páromat nem hurcolhatom magammal mindenhova, neki is van munkája, kötelezettségei, meg gondolom nem is poén folyton hurcolkodni. Mint ahogy nekem sem. Külön lenni meg végképp nem fun. Plusz mindenféle hobbiállatok (és azért hobbi mert szeretek velük babrálni, nem azért hogy az időm jelentős részében rásózzam őket valakire akinek ez teher), azokkal is kezdeni kell valamit.

Illetve úgy általában sem. Ha annyira fontos lenne hogy ennél is jobban keressek, már most is megoldanám a havi 1-2 hetet valami menő környéken. Nem véletlen, hogy nem teszem.
Egyébként nem tudom, miért sajnálsz, ha egyszer én nem sajnálom magamat. Ha jól sejtem, neked sokat számít a különbség aközött, hogy a fizetésed kiváló, vagy csak egész jó, nekem viszont alig ad valamit. Annyira keveset, hogy egyszerűen nem motivál arra, hogy mindenféle nehézségeket vállaljak érte. Ami viszont azt is jelenti, hogy anyagiak terén elégedett vagyok. Ez a kb 40%-os fizetésemelés (50%-lakhatás) számomra egyszerűen durván túl van árazva. Esetleg, ha 3-4xes lenne a különbség, elgondolkodnék. Talán. De az is lehet, hogy akkor sem. Ennyi :)

Hátrányos helyzetű kaviár 2013.11.25. 12:12:28

@noname.blogger: Ok, ok, persze te tudod, én csak a véleményemet mondom.
Hm, azért sajnállak (bár ez nem a megfelelő kifejezés talán), mert 20 eurós lányokkal kell majd árversenyezned. És ne, ne mondd, hogy te gyorsmenetet nem vállalsz, így ők neked nem konkurencia, de egy olyan városban, ahol 20 euró egy menet, ott minden más szolgáltatás alacsony áron kell el.
Nézd, az egyik haverom Stuttgartból volt szeptemberben Berlinben üzleti úton. Hotelbe rendelt egy lányt magának, 100 euró volt a kezdő óra, minden további óra 80 euró. Még a taxiköltséget sem kellett kifizetnie. Mikor hazajött, vigyorogva mesélte, milyen f.sza nőt szervált magának, aprópénzért. Hát így.

noname.blogger · http://suisseproject.blog.hu/ 2013.11.25. 16:18:36

@Hátrányos helyzetű kaviár:
Oké, ha jól esik akkor sajnálj :)
Nyilván alacsonyabbak az árak ott, viszont nem az számít, mekkora az összeg, hanem az, hogy mekkora a vásárlási értéke, az viszont rendben van. A többi vonatkozást pedig már megbeszéltük korábban.
süti beállítások módosítása