Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Többször felmerült a vitákban, amelyekben részt vettünk, hogy biztosan azért megy nekünk ez a munka, mert képesek vagyunk "tárgyiasítani a testünket", bármit is jelentsen ez. Tudtommal eddig még nem volt olyan, aki ezt elmagyarázta volna, bár nem láttam vitát, amelyben Ivonn részt vett. Szóval sosem értettem ezt tisztán, de nem éreztem igaznak. Tárgyiasítani - valahogy nem. Önkontroll, odafigyelés, saját magam, a lelkiállapotom kézbentartása, az igen, tárgyiasítás, nem.

Nemrég szembejött egy konkrét eset, amikor azt éreztem, ez most csak akkor menne, ha "tárgyiasítanám a testem". Már vagy egy hónapja volt, szóval nem emlékszem minden részletre, még az is lehet, hogy néhány részletet összekeverek egy másik találkozó részleteivel.

Kínai volt a pasi, de német állampolgár. Talán a harmincas évei közetpén. Értelmes, normális, kulturált pasi, talán mérnök, szóval semmi, amit kifogásolhattam volna. Nálam találkoztunk. Megérkezett, hellyel kínáltam, próbáltam valahogy feloldani a szokásos első feszélyezettséget, benne is, magamban is. Nem tudom már, pontosan mi volt a téma, valami általános. Kérdezgettem, kérdezgetett. Azt tudom, hogy szóba került az is, hogy mit tanulok, meg az, hogy hogyan szerez egy kínai német állampolgárságot.. Ez érdekes volt, viszont egész végig az volt a benyomásom, hogy nem érdekli amit mondok, de az sem, amit ő mond. Nem azért mondja mert meg szeretne velem ismerkedni, mert érdeklik a reakcióim, vagy mert be szeretné mutatni magát, céltalan az egész. Ha jól emlékszem, egyszer még azt is sikerült megkérdeznie, hogy eleget beszélgettünk-e már. Merthogy én azt írtam a bemutatkozásomban, hogy  előtte szeretek beszélgetni. És olyannak is tűnt, mint aki épp letudja a kötelező penzumot. Nem tudom, mit válaszoltam, gondolom próbáltam valami olyat amiben benne volt a dolog tényleges értelme, hogy valahogy két személynek lássuk egymást, személytelen idegenek helyett. Nyilván nem tarthattam felvilágosító kiselőadást, meg különben is, pont a magyarázás itt semmit nem ér. De akármit is válaszoltam, az sem ért túl sokat.

Én már zuhanyoztam előtte és szerintem ő is, mindenesetre úgy kezdődött a szex, hogy megsimogatta a mellemet. Kb egy teljesen semleges mondat után, miközben a fotelban ültünk. Elég furán, kínosan éreztem magam tőle, később végiggondoltam az okát, volt rá időm... Utána simogattam, illetve nagyobbrészt ő simogatott, fölöttem térdelve,  miközben hanyatt feküdtem az ágyon. Ez maximum egy perc volt, utána gumit kért. Kapott, feltette magának és úgy folytatta, hogy úgy éreztem magam, mint egy szereplő egy másfélszeresére gyorsított pornófilmben. Próbáltam reagálni arra amit csinál, rámozgással, pozitív reakciókkal a pozitívabb megmozdulásaira, simogatásokkal,  hátha viszontreagál és lehet belőle valami igazi szex, de rám se bagózott. Bő fél órába telt amíg nagyon megutáltam az egészet, egy idő után fájt is, nem tudtam, szándékos-e hogy nem megy el vagy nem sikerül neki. Addigra a részvételi próbálkozásokat abbahagytam, fordultam amerre fordított, meg támaszkodtam a radiátornak hogy ne toljon el, ennyi.  Nőtt bennem a feszültség, valahogyan megalázva éreztem magam, ami egészen szokatlan dolog. Normálisan vagy jó, vagy nem (az aktus rész inkább jó szokott lenni, a francia az már érzékenyebb téma), de konkrétan lelkileg rosszul szinte soha nem érzem magam.  Közben ki is elemeztem magamban, mondhatni ráértem, és arra jutottam, a problémám az elején kezdődött, a kezdeményezésénél. Megfogta a mellemet, meg utána simogatott a szokásos, férfiakat vonzó helyeken, de egész végig nem simogatta meg a kezemet (gyakran indulnak úgy a dolgok, hogy megérintem a kezét, ő meg mondjuk a kezébe veszi és simogatja), nem puszilta vagy csókolta a nyakamat (azt értem, ha valaki csak a barátnőjével vagy feleségéve csókolózik, ezt viszont lehetne bárkivel), vagy az arcomat, nem túrt bele a hajamba, úgy általában, semmi, ami egy normális szexnél lenni szokott. Az elején egy beszélő fej voltam, utána meg egy interaktív guminő. Voltaképpen maszturbált, csak segédeszközzel. A segédeszköz különféle megnyilvánulásait, mondjuk nyikorgását vagy ilyesmit nyilván ignorálta, magával foglalkozott. Szóval erre jutottam magamban, és közben nagyon gyűlöltem. Nem láttam értelmét, hogy tönkretegyem a dolgokat a saját érzelmi állapotom miatt, de egy idő után valamiért szünetet tartottunk, nem tudom, én kezdeményeztem vagy ő, valószínűleg közösen. Közben vigyáztam, hogy véletlenül meg ne öljem, önkontroll... Elkezdett beszélgetni. Teljes megdöbbenésemre lelkesedett, hogy ez valami borzasztóan nagyon jó, más lányok akiknél eddig járt, nagyon hamar félbeszakították, hogy most már fejezze be, mert idő van. Mivel én nem csináltam ilyet, igyekszik kihasználni, annyira elnyújtja, amennyire csak lehet, reméli, nem baj... mondtam hogy nem, végülis egy óráért fizetett, viszont lassan kezd nekem sok lenni meg lassan idő van, szóval ne húzza sokkal tovább. Mondta hogy oké. És hozzátette, hogy ez így tényleg egészen kivételes, ilyen jó még nem volt neki lánnyal, még pár napot Magyarországon van és szeretne visszajönni, mikor lenne jó nekem.  Nem tudtam szívből mondani, hogy jöjjön, gondolkodtam magamban hogy hogyan indokoljam az elutasítást, aztán úgy döntöttem, hogy maradok az igazságnál. Elmondtam neki a mellmegfogós, kéz nem érintős dolgot, ezzel illusztrálva a mondandómat, próbáltam nem sértően, közben meg attól féltem, hogy hülyét csinálok magamból.. szóval mondtam, hogy szexszolgáltatásért jött és abban benne van hogy így csinálja a dolgokat, de nekem ez így, ilyen személytelenül egyszerűen nem megy, ne haragudjon. Nem passzolnak az igényeink, én ettől így nagyon nem jól érzem magam, nem haragszom (dehogynem), de személyes okokból szeretném, ha nem jönne vissza. Féltem, hogy nem fogja érteni, de nem kellett magyaráznom, azonnal felfogta. Elkezdett nevetni zavarában, hogy ő ilyet még nem látott, pedig nagyon sok lánynál volt már. Hogy neki is jobb lenne amúgy, de eddig minden lánynál ez volt az igény, komolyan azt hitte, hogy nálam is. Elbeszélgettünk még egy darabig, erről meg másról, most már tényleg normális, személyes módon, ahogy két ember az ágyban beszélget. Közben időnként csak úgy felnevetett, hogy ő ezt nem hiszi el, ilyen nincs. Utána még folytattuk a szexet, immár teljesen más stílusban. Ha így kezdődik, jó is lehetett volna, de az előzmények után (cseszett hosszú volt és a második fele már kimondottan kellemetlen) jó nem tudott lenni nekem, viszont a feszültségem teljesen elmúlt, a fizikai kellemetlenség nem okozott negatív lelkiállapotot. Végül másfél órát fizetett, nem voltam vele nagyvonalú mert elég erősen igénybe vett. Jó hangulatban búcsúztunk el.

Később nem találkoztunk, nem volt időm, de találkozhattunk volna. Bár kedvenc vendégem nem lesz, nem szeretem, ha valaki ilyen hosszan húzza, de már nincs vele problémám.

Szóval azt hiszem, ez a helyzet jól illusztrálja, mi a különbség a tárgynak kezelés és aközött, amit én szeretek. Illetve hát nekem volt jó illusztráció, nem tudom, mennyire sikerült átadnom a lényeget. Az egyértelművé vált, hogy nem vagyok képes a testemet tárgyiasítani, nem is próbálok ilyesmit, és kimondottan erős az ellenállásom, ha egy helyzet ilyet követelne meg. A módszerem inkább az, hogy viszonylag gyorsan elegendő személyes atmoszférát teremtek, ezért kell a beszélgetés az elején, nem azért, mert annyira nagyon érdekel hogy kinek mi a munkája és hány gyereke van. Érdekel persze, de okkal: azáltal hogy mit mond és főleg hogy hogyan mondja, képet kapok róla, mint személyről. Jó esetben beszélgetés egyszer-kétszer össze is mosolygunk, és közben elegendő pozitív érzelem keletkezik mindkettőnkben a másik iránt ahhoz, hogy valamilyen kapcsolatféleség keletkezzen. Így voltaképpen úgy csinálom a dolgokat, mintha nem fizetne a találkozóért. Vagy fizetne, de a nagymértékű odafigyelésért, az önzetlenségemért, nem azért, hogy "használja a testemet". A kínai pasi ezt próbálta és kiderült, hogy nekem nem megy így.


Az még elég fura, hogy miért tud másoknak menni ilyen módon, hogyan tudják élvezni a szexet. Talán én vagyok különböző, talán a férfiak különböznek erősen a nőktől, talán mindkettő. Vagy valami más. Majd egyszer kitalálom :)

A bejegyzés trackback címe:

https://suisseproject.blog.hu/api/trackback/id/tr695695468

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

álomkor 2013.12.16. 23:38:28

Most már tényleg megérdemelnél egy index címlapot:)

Ivonn88 · http://suisseproject.blog.hu 2013.12.17. 02:51:20

Na most azon gondolkozom, hogy ez a fenti eset ENNYIRE más volt, vagy tényleg ő volt az első ilyen? Nálam sem éppen gyakori, de azért akad - pl. akivel te is találkoztál, a mindent összenyálazó...? Igaz, ti jót beszélgetettek, én meg még azt se, de a hozzáállása az ágyban eléggé maszturbáció-segédeszközzel-jellegű volt.

Egyébként hosszú időre vagy rendszeresen nem bírnék találkozni olyan emberekkel, mint a fenti, de néha belefér (a legutóbbiból a párom profitált, mert másnap muszáj volt ráugranom valami kompenzációért, haha). Legfeljebb titokban szemet forgatok;), de lehet, hogy a jövőben én is gyakorolhatnám az őszinteséget.

Viszont érdekes, hogy a hozzáállás hozzáállást szül, vagyis az ember minek viselkedjen a másikkal rendesen, ha a másik ezt rossz néven veszi? Amire persze nyilván megvan az ok, csak ettől éppenséggel nem lesz jobb semmi (vagy akár, nem tudom)

noname.blogger · http://suisseproject.blog.hu/ 2013.12.17. 06:34:16

@Ivonn88: Nem ő volt az első, csak felerősítette a hatást a dolog hosszúsága. Gyorsított pornós dugás 40+15 percen keresztül, elég kemény tud lenni. Asszem nem leszek pornósztár, már csak ezért sem :P
Ő azért is volt jó demonstráció, mert kiprovokálta hogy megfogalmazzam a dolgot, aztán meg egyből értette és stílust váltott, ami gyönyörűen mutatta, hogy mi hiányzott előtte. Plusz azért, mert ő amúgy normális volt és udvarias. Ha valaki alapból bunkó vagy pszichopata, azt egyszerűen beteszem annak, ami, az ágybeli viselkedése csak egy azok közül a dolgok közül, amelyek idegesítenek benne. Persze ilyenkor azért mindig sokat gondolkodom hogy voltaképpen mi is volt a bajom, de ők akkor is sokkal kevésbé szép példák.

A nyálas viszont nem volt ilyen, pont mivel előtte sikerült megkedvelnem.

Egyébként általában nekem is belefér, ha nem ennyire hosszú. Illetve ha nem kezd el örömködni azon hogy milyen jó neki és nem mondja hog visszajönne, nem hozom szóba a témát és bekerül a mínuszosok listájába és kész.

" vagyis az ember minek viselkedjen a másikkal rendesen, ha a másik ezt rossz néven veszi? "
Ezt nem értem, bocsi :)

Ivonn88 · http://suisseproject.blog.hu 2013.12.17. 08:06:28

@noname.blogger: " Hogy neki is jobb lenne amúgy, de eddig minden lánynál ez volt az igény, komolyan azt hitte, hogy nálam is."
A "rendesen" talán nem volt jó megfogalmazás, kvázi minek törje magát.

álomkor 2013.12.17. 09:16:47

@noname.blogger: Az a lényeg, hogy el van intézve:)

Muad\\\'Dib 2013.12.17. 09:38:35

Ejnye, de öntudatos tud lenni egy prosti. Csak az rejtély, hogy miért...

Netuddki. 2013.12.17. 09:45:34

B+, ha sor mellett dolgoznál akkor mennyi problémád lenne!

ST83 2013.12.17. 10:44:37

Mostanában egyre több ilyen szexmunkás dolgot látok a neten és bár magam sosem voltam ilyen csajnál, elképesztőnek találom.

Mi azon a meglepő, hogy hozzátok csak dugni megy valaki?! Értem én, hogy ez a lelketeknek nem mindig okés, de ti választottátok ezt. Ez van. Lekizni egy randevún és otthon az asszonnyal is lehet. A dugás meg dugás.

Miért kellene nekem egy kurvát felizgatni, vagy udvarolni neki? Természetesen a fizikai erőszaknak tejesen ellene vagyok, de azért ez már túlzás!

Link elek 2013.12.17. 11:00:57

@ST83:
A baratno elmenyt akarjak nyujtani, de annyira, hogy kozben át is élik :)

blacklord 2013.12.17. 11:20:42

@Muad\\\'Dib: mondjuk mert ő is egy ember? :-)
És mint mindenben másban, itt is érvényesül a kereslet-kínálat törvénye? Kb. ahogy a dubajozós celebeinknél, nekik is megvan, hogy mi mennyit ér nekik. Ezt a bánásmódot max. sokkal több pénzért tolerálnák, és szerintem hosszú távon akkor is komoly baj lenne belőle.
Általánosságban nekem tök érdekes ez a blog, pedig semmilyen szinten nem vagyok a jelenség környékén. Még azt is mondhatnám, hogy prűd lennék a kurvázáshoz, bár ez így nem igaz, inkább a kihasználás-"tárgyiasítás" vonal az, amit nem tudnék férfiként és emberként könnyen megemészteni. Nekem a szexben az élményből 60-70%-ot az ad, hogy a nőnek is jó, mitovább elveszti az eszét, ettől lesz az önkielégítés helyett valami keretet kirobbantó élmény. A pornójelenetek 99%-a is azért zavar, hangulattól függő mértékben, mert kilóg a lóláb itt-ott. A szomorú viszont az, hogy ha egyszer találok egyet, ami többé-kevésbé rendben van, akkor max. 3-4 alkalom után már nem éri el ugyanazt a hatást, kvázi unom.
Visszatérve viszont a szex élvezetének kimutatására: ilyet valaki, akinél érzem, hogy valami mű van a viselkedésében (ilyesmi már a mindennapi életben egy szimpla small talk alatt is tud zavarni, és hol van ettől még az az elmélyültség, ami a szexre jellemző), szinte biztosan nem tudna megadni nekem, a mesterséget igazi művészi szinten űzők viszont gyaníthatóan alkalmanként a havi fizetésem tizedének-felének ársávjában mozognak, így... ez van, ez az élmény nekem nem lesz meg. Nem fogok belehalni...

blacklord 2013.12.17. 11:21:39

@ST83: pont azért, mert nekik is jobb lesz (lenne) tőle. De aki hülye, haljon meg... :-)

vakapad 2013.12.17. 12:41:35

Mostan kapcsolatot teccik keresni, vagy peniglen szolgáltatni?

A két dolog nem ugyanaz.

Hátrányos helyzetű kaviár 2013.12.17. 14:07:46

@noname.blogger: Érted már, mit próbálok magyarázni neked hetek óta? Ez ilyen. Ez a világ ilyen, amikor nem hobbiból csinálod. Ha profiként akarsz majd dolgozni, a klienseid minimum 90%-a ilyen lesz. A maradék 10%-ot meg már te nem veszed észre majd ...

meow? 2013.12.17. 14:29:19

@blacklord: Ooo, milyen banasmodot? Nem pofozta fel, nem beszelt vele csunyan, egyszeruen megbaszta, ahogy akarta. Nehogymar finnyaskodjunk, kerem szepen.

Tenyleg kezd eleg lenni ezekbol a blogokbol, azt meg foleg nem ertem, hogy miert zsindex cimplapos az, hogy egy kurva, akinek az a dolga, hogy szetrakja a labat es mosolyogjon, mikozben kurjak, itt lelkizik, hogy jajj, a csavo nem simogatta a kezemet, meg nem nezett sarmosan a szemembe. Ha valaki romantikat akar, akkor az elmegy csajozni, ha csak konnyiteni akar magan, az valasztja a kurvakat.

Ahogy fentebb irtak, kedves siros kurva, ha esetleg egy masik helyen dolgoznal, mar reg kibasztak volna, mer' neked aztan tenyleg semmi nem jo. Ideje lenne megerteni, hogy a normalsi ferfiak nem szorulnak ra, hogy fizessenek egy szopasert/dugasert, igy nem fogsz osszefutni a szoke herceggel.

pavor nocturnus 2013.12.17. 14:53:20

Attól, hogy valaki kurva még van lelke. S ez a lélek fájhat is olykor. S ezt a fájdalmat a kurva leírhatja magának a naplójába, úgy hogy senkivel sem osztja meg, vagy közzéteheti úgy, hogy bárki elolvashassa. A kurva lelkének a fájdalma semmivel sem alantasabb, mint a gyári munkásé, a polcfeltöltőé, a lízingcég vezérigazgatójáé, vagy a politikusé. Mindenki jól akarja érezni magát a munkájában. A kurva is. Mindenki panaszkodik a munkájára. A kurva is. Ugyanakkora empátiával kellene fordulni a kurva lelkének a fájdalmához, mint az egyéb munkavállalók vagy vállalkozók lelkének fájdalmához. Ha megérted az ápolónő vagy a szociális munkás fájdalmát, s meghallgatod panaszát, meg kell értened a kurva fájdalmát is, s meghallgatnod panaszát. Ha nem így teszel, úgy te válsz alantassá, s nem az általad alantasnak tartott kurva.

meow? 2013.12.17. 15:01:46

@pavor nocturnus: Az apolono kacsakat cserelget az oregek alatt, mosdat, vegignezi, ahogy emberek szenvednek es meghalnak, harom muszakban dolgozik es kozvetlenul o az utkozozona a betegek/hozzatartozok es az orvosok kozt. Ja es mindezt ehberert.

Ekozben a kedves kurva neni otthon felkel tizkor, lezuhanyozik, kicsit, van 2-3 vendege, kicsit szopikazik, kicsit megdugjak, majd elmegy shoppingolni, szoliba, manikuroshoz es kozmetikushoz. Tenyleg, osszehasonlithatoan nehez sorsok.

Muad\\\'Dib 2013.12.17. 15:02:12

@pavor nocturnus:
Senki sem azért fizet egy szolgáltatásért, hogy a másik fél jól érezze magát. Gondolom te minden alkalommal úgy mész étterembe, hogy a legelső gondolatod az, a pincér vajon teljesen elégedett e? Hellyel kínálod, sőt megmondod neki, ki se hozza a kaját, mert te aztán olyan empatikus vagy. Képzeld, ha én mérnökként csinálok valamit, nem az a legelső gondolata az ügyfélnek, hogy vajon nem találom e túl hidegnek a szerverszobát és tehetne e valamit értem, hogy kellemesen teljen a napom. Nem is várom el. Irreális lenne, és ostobaság.
Mostanában valamiért divat picsogni a fentihez hasonló stílusban. Választott egy szakmát, ahol az emberek fizetnek egy szolgáltatásért. Ennyi.

pavor nocturnus 2013.12.17. 15:15:40

@meow?: Semmilyen sors nem hasonlítható össze, s nem is akartam összemérni őket. Egy kis leegyszerűsítéssel összefoglalva mondandómat: egy kurvának is fájhat a feje, akár csak a tiéd az íróasztal mellett, s ha te keservesen bár, de elvégzed a munkádat, s ő is azt teszi, akkor egyformán tisztességgel láttátok el a dolgotokat. Attól még hazamehetsz panaszkodni az asszonynak, hogy fájt a fejed, ahogyan a kurva is megteheti ezt, akár a nyilvánosság elé tárva. S természetesen a mondandóm nem a fejfájásról szólt.

pavor nocturnus 2013.12.17. 15:18:25

@Muad\\\'Dib: S te mérnökként soha sem panaszkodtál arra, hogy faragatlan volt a megrendelőd, vagy pincérként arra, hogy otromba volt a vendég. Nem arról szólt a mondandóm, hogy a pincér vagy a mérnök elégedettségét kell lesned vendégként vagy megrendelőként, hanem arról, hogy pincérként vagy mérnökként is jogod van panaszkodni a munkádra annak, aki meghallgatja azt.

Muad\\\'Dib 2013.12.17. 15:23:16

@pavor nocturnus:
De volt olyan. Viszont a poszt már-már elvárásként írja le, hogy miért nem ilyen-olyan volt az illető. Sőt teljes felháborodás jön le belőle.
Én viszont nem várom el, hogy a megrendelő kedves legyen. Korrekt, az legyen, a kedvesség nem követelmény.

Nagy Eszti 2013.12.17. 15:28:44

Elolvastam egy két kommentet és nem értem, ha valakit zavar ez a téma, akkor miért veszi a fáradságot, hogy elolvassa és még hozzá is szóljon. Nekem is van egy két blog, aminek egyszerűen nem értem a létét és nagyon nem értek egyet vele, de akkor nem olvasom el és ennyi, de nem megyek be trollkodni.
Amúgy meg igen, csak azért, mert valakinek ez a munkája, még vannak érzései. Ha meg valakit zavar, hogy leírja a munkájával járó nehézségeket, ami minden munkával jár, akkor ne olvassa el és kész.

meow? 2013.12.17. 15:31:10

@pavor nocturnus: Valoban, de itt nem arrol volt szo, hogy szar napja volt, sok a vendeg, es a vegere faradtan bezuhant az agyba. Itt arrol volt szo, hogy az adott vendeg(ek) nem viselkedett(tek) ugy, ahogy o szerette volna. Egyekent ha gondolod, minden nap irok 20 posztot arrol, hogy szerintem a fonokom miert nem mosolygott ram, amikor kiadott egy szar feladatot, vagy hogy a titkarno miert nem paskolta meg a fenekem, amikor atadtam neki egy adag iktatnivalot.

pavor nocturnus 2013.12.17. 15:32:03

@Muad\\\'Dib: A korrekt megrendelő is lehet a terhedre, mint ahogyan a példabeli kurváé is az volt. Korrekt és terhes. Egyébként én a kurva írásából nem a felháborodás hangját hallottam ki. Leírt egy esetet, ami a többivel összehasonlítva nehezebb és nyomasztóbb volt, valamint utalt arra, hogy ennek alapját egy félreértés jelentette. Maga is elismerte, hogy ügyfele korrekt volt. És mindemellett terhes is. Ahogyan a mérnök megrendelője, aki pontosan és időre fizet, de állandó aggályoskodásával indokolatlanul elhúzza a tervezés folyamatát. És ettől a mérnök türelmetlen lesz. Ingerült. Bosszús. Mindazonáltal nem felháborodott.

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2013.12.17. 15:33:33

Na már a kurvák sem a régiek. Mi lesz ebből, étterembe kell vinni meg bemutatni anyukának dugás előtt??? :D

meow? 2013.12.17. 15:34:03

@Nagy Eszti: Azert kattintottam ra, mert erdekesnek tunt a cime, nem tudtam, hogy megint egy furdoskurva (pun intended) irasat olvashatjuk. Egyebkent nem vagom, ez miert trollkodas. O leirja, en kommentelek. Nem uszitottam, nem politizaltam, nem hirdettem, az adott poszthoz szervesen kapcsolodo megjegyzest irtam. Ha a kedves kurva neni nem akar kommenteke, tiltsa le oket.

pavor nocturnus 2013.12.17. 15:35:37

@meow?: Írhatsz. Legfeljebb jönnek majd hozzászólók, akik megrónak miatta, hogy kit érdekelnek az apró-cseprő bajaid. A fejfájásod. A hiányérzeteid. S akkor majd jövök én, s megvédelek, hogy a te apró bosszúságaid is érnek annyi, mint egy kurva ügyes-bajos dolgai.

Muad\\\'Dib 2013.12.17. 15:37:16

@pavor nocturnus:
"...Közben vigyáztam, hogy véletlenül meg ne öljem, önkontroll..."
Ja, semmi neheztelés.
"...szóval mondtam, hogy szexszolgáltatásért jött és abban benne van hogy így csinálja a dolgokat, de nekem ez így, ilyen személytelenül egyszerűen nem megy, ne haragudjon. Nem passzolnak az igényeink, én ettől így nagyon nem jól érzem magam, nem haragszom (dehogynem), de személyes okokból szeretném, ha nem jönne vissza..."
Azért az is bebas*ná a kaput, ha a magánszférában így mennének a dolgok.
Roppant mókás, mikor egy prosti valami szent tehénnek képzeli magát, akit óvni és pátyolgatni kell. Mert ő biztos különb, mint a sok egyéb melós...

Tudod ez az ami hányinger. Amikor egy kurva nem képes belenézni a tükörbe és kimondani mi a szakmája. Nem szégyen az, csak el kéne fogadni...

pavor nocturnus 2013.12.17. 15:45:32

@Muad\\\'Dib: Szerintem nem képzeli magát szent tehénnek. Dohányzol? Iszol? Mértéktelenül eszel? Tunya vagy? Számítógépfüggő? Ha igen, akkor tudod mi az a kognitív disszonancia, ami a választott alternatíva felértékelésével és a nem választott leértékelésével jár. A szorongás csökkentése, mindenféle önigazolási technikákkal. Ahogyan nálad vagy nálam is.

mojoking77 2013.12.17. 16:02:58

@Muad\\\'Dib: "Senki sem azért fizet egy szolgáltatásért, hogy a másik fél jól érezze magát"
Na. Tobbek kozt ezert egy rakas szar az eleted. Valoszinuleg eletedben nem dolgoztal a szolgaltato iparban, viszont oriasi egod es elvarasod van sajat magad es a penzeddel kapcsolatban. Gondolom mar fel sem tunik az etteremben felszolgalt kajaban a nyal ize, amit azert kapsz minden alkalommal, mert igy alsz a masik emberhez, aki a te felfogasod szerint azert van, hogy szolgaljon teged a penzedert. Sarkitott egy kicsit tudom, viszont sajnos igaz...

Muad\\\'Dib 2013.12.17. 16:08:40

@mojoking77:
Qrvára nagy baj lenne, ha pl. CIO azzal lenne mondjuk elfoglalva, hogy én tökéletesen érzem e magam, megfelelnek e a körülmények, amikor végzem a munkámat.
Mégis te mi a fas*ért gondolod, hogy valami nyálas kedveskedést kellene produkálni minden alkalommal egy munkavégzés során. Komolyan ezért imádom a japánokat, ahol megvannak a bevett viselkedési, és udvariassági formák, de fix, hogy abnormálisnak néznek, ha te jópofizni kezdesz velük egy munkakapcsán...
Az pedig különös lelki alkatra vall, ha neked a korrektség nem elég, hanem mindenkitől kedvességet és neked megfelelő viselkedést követelsz. Na az hiperego, nem az, hogy én korrektséget adok és azt várom el.

Hátrányos helyzetű kaviár 2013.12.17. 16:10:02

@meow?: Khm, általában ún. normális férfiak mennek lányokhoz, családapák, akiknek otthon kiürült a szexuális életük, két kapcsolat között lévők, akik csak szexre vágynak, és így olcsóbb meg egyszerűbb, mint szórakozóhelyen felszedni valakit, ésatöbbi. A lányokhoz általában normális férfiak járnak, a közhiedelemmel ellentétben nagyon kevés a szakadt, lúzer, "Benőke"....

mojoking77 2013.12.17. 16:14:16

@Muad\\\'Dib: Dolgoztal valaha japan- esetleg amerikai ugyfelekkel? LEhet meglepodnel egy cseppet. Ezert szeretem a foteltudosokat. Minimalis tapasztalattal, nagyon biztos elvekkel eltelve osztjak az eszt. Segitek, a legelso dolog, amit amerikaban megtanitanak egy szolgaltato iparban dolgozonak: MOSOLYOGJ!!! Ez ugyanis megalapozza a sikeres targyalast.
Az meg, hogy egy szolgaltato-ugyfel kapcsolatot a CEO-n keresztul akarsz erzekeltetni.. Hat, inkabb hagyjuk. elj csak a kis vilagodban, es ne nagyon csodalkozz, hogy milyen szemetek veled az emberek. Tudod, az nem altalanos hozzaallas, hanem szimplan reakcio valakinek a bunkosagara...

Muad\\\'Dib 2013.12.17. 16:20:00

@mojoking77:
WTF? Hol írtam én Amerikáról?
CEO vs. CIO, látom nem sikerült megkülönböztetni, annyi baj legyen.
Ismét megkérdem. Kinek érzed te magad, hogy a munkád során neked nem elég a korrektség? Az univerzum közepének?
Velem, nem szemetek az emberek. Én ugyanis korrekt vagyok, és ezt értékelni és díjazni szokták. A te hozzászólásaid viszont csak úgy csorognak a frusztrációtól, szóval GTFO...

Playman123 2013.12.17. 16:39:37

@meow?: @Muad\\\'Dib: Aki azt tartja természetesnek, és azt várja el, hogy egy prostituált csak tegye szét a lábát és elégítse ki őt, az menjen ilyenekhez. Található belőlük elég.
Azon viszont nem kellene kiakadni, és különösen nem leszólni, ha ebben a munkában is léteznek minőségi" szolgáltatók, akik - ha csak megközelítően is - de azt az érzést tudják nyújtani a hozzájuk fordulóknak, akiknek valamilyen ok miatt nincs arra lehetőségük, hogy a barátnőjükkel élvezzék az együttlétet.
Az ilyen érzés eléréséhez viszont némi kölcsönösség is szükséges.
Vannak férfiak, akik ezt igénylik, és meg is fizetik. Ha pedig így van, akkor nem kell leszólni azt a szexmunkást, akinek ilyen - kölcsönös figyelmet is tartalmazó - szolgáltatáshoz szokott a vendégköre, és ezért megteheti azt, hogy aki nem felel meg az általa megszokott minőségi kritériumoknak, azt nem fogadja legközelebb.
Nagyfokú primitívségnek tartom az ilyen hozzászólásokat.

Playman123 2013.12.17. 16:42:10

@Muad\\\'Dib: Elég vacak lehet ott a munkahelyi légkör, ahol a CIO nem fordít figyelmet arra, hogy a munkatársai jól érezzék magukat a munkahelyükön...
Már régóta ismert, hogy sokkal jobb a hatékonyság azokon a helyeken, ahol jól érzik magukat, és szívesen dolgoznak a munkatársak.

Muad\\\'Dib 2013.12.17. 16:43:24

@Playman123:
Nem kifejezetten értem, hogy az emberek miért mossák össze a kedveskedést a korrekt és normális munkafeltételekkel? A kettő nem ugyanaz, még véletlenül sem...

Muad\\\'Dib 2013.12.17. 16:46:09

@Playman123:
Másrészt pedig továbbra is felháborító, hogy halálosan felháborodva "...meg ne öljem...nem haragszom (dehogynem)..." irkál arról, aki normálisan kifizette a szolgáltatást. Különösen álszent, hogy ugyanezen emberek, akik itt nem értik, a néha morcosabb hozzászólásokat, már üvöltve vernék az asztalt, ha mondjuk az ügyintézésük során lenne hasonló véleménnyel róluk mondjuk az ablak túloldalán lévő ügyintéző, mert nem voltak épp kedvesek hozzá.

Hátrányos helyzetű kaviár 2013.12.17. 16:50:48

@Playman123: Ja, megteheti, amíg még a "diáklány" kategória, azaz neki zsebpénz, amit ezzel keres. Profiként viszont sokat nem válogathat, és bizony a vendégek elsöprő hányadának mindössze annyi az igénye, hogy "tegye szét". Persze, nem ennyire sarkítottan, de nem érdekli őket, mit gondol vagy érez igazából a prosti. Arra ott van otthon a feleség, barátnő, vagy a haverok, ha eszmecserét akar folytatni. A bárban, este a haverokkal sem érdekli, mit érez a koktélos pultos, szolgálja ki. Ennyi. Persze, attól még udvarias a pultossal.

Playman123 2013.12.17. 16:51:17

Ha egy munkahelyen "korrekt és normális" a légkör, az bizony elég fagyos viszonyt jelent. Nem a kedveskedés és a negédeskedés szükséges ahhoz, hogy jól érezzék magukat a dolgozók, hanem gesztusok. Ettől ők is jobban érzik magukat, és jobban dolgoznak, sőt esetleg megtesznek olyasmit is a cég érdekében, amit a munkaköri leírásukat szigorúan véve nem kellene megtenniük.
Ugyanígy a szexmunkás szolgáltatónál is nyújthatók gesztusok a vendég részéről, ha szeretne valami minőségi többletet kapni. Neki is megéri.

Playman123 2013.12.17. 16:52:56

@Muad\\\'Dib: Az előző hozzászólásom erre a hsz-re volt válasz

Playman123 2013.12.17. 16:57:25

@Hátrányos helyzetű kaviár: Értem, mire gondolsz. Lehet, hogy ha kimegy Berlinbe, akkor - az első időben valószínűleg - több ilyen vendéggel találkozik. Ha viszont kialakul egy olyan vendégköre, mint itthon, akkor egy idő után már megteheti azt, hogy feketelistára teszi, és nem fogadja azokat, akik így viszonyulnak hozzá.

Hátrányos helyzetű kaviár 2013.12.17. 17:05:57

@Playman123: Elméletileg igazad van, a gyakorlat azonban rendszerint más szokott lenni.

Ivonn88 · http://suisseproject.blog.hu 2013.12.17. 17:26:22

Nem tudom, feltűnt-e a kommentelőknek, hogy a sztoriból kiderült, a vendégnek is ilyesmire lenne igénye, csak ezt az igényét azok a szolgáltatók, akikkel eddig találkozott, lesöpörték a terítékről. Többségében az én vendégeim is abba a kategóriába tartoznak, akik egy jót szexelni akarnak, nem megdugni guminőként. Úgy látszik, van erre igény, ami tökjó, mert én is akkor tudok jól dolgozni, ha közben jól érzem magam.

@Hátrányos helyzetű kaviár: NNB ugyan diák, de el is tartja önmagát ezzel a munkával. A te definícióid szerint ő "profi", vagyis a megélhetését finanszírozza belőle, bazi régóta.

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2013.12.17. 17:32:47

Kicsit off.
Annyira örülök, hogy végre kikoptak a bizniszből a stricik, ill. kizárólag a kocsi soron álldogálló lányok dolgoznak nekik. Tényeleg! Ez tök jó.

Ivonn88 · http://suisseproject.blog.hu 2013.12.17. 17:45:10

@dr. Kóser Malac (a legnagyobb demokrata)!: nem baj, ha off:). Nem tudom, mennyire vannak még jelen, de az összes ismerősöm, és én is így dolgozom, és soha nem is próbált senki megkörnyékezni. Olyat is ismerek, aki lakáson főnökkel dolgozik, de semmi kényszerítés nincs, mindenki szabadon jön vagy megy, ha akar.

Playman123 2013.12.17. 17:49:36

@dr. Kóser Malac (a legnagyobb demokrata)!: Ezt a hozzászólást én is lájkoltam volna, ha lenne itt ilyen lehetőség :)

noname.blogger · http://suisseproject.blog.hu/ 2013.12.17. 18:29:32

@Hátrányos helyzetű kaviár: Bocsi de te melyik bolygóról jöttél? Ez itt a suisseproject blog, én meg lenni NNB, aki 10(tíz) éve ebből él és profi. És a klienseinek kb az 1%-a ilyen.

Playman123 2013.12.17. 19:00:14

@Hátrányos helyzetű kaviár: @noname.blogger: Azt hiszem, rájöttem mi okozza a vitát köztetek. HHK egy klubban dolgozik, ahol viszonylag gyakran cserélődnek a lányok, így nem is alakulhat ki hosszabb törzsvendég-szolgáltató kapcsolat. Egy független szolgáltatónál, ahogyan itthon is, egy idő után 5-10 törzsvendéggel valószínűleg lehet számolni. Ehhez jönnek még a "beeső" vendégek. Ez egy szolíd életvitelhez valószínűleg elég lehet.
De ezt majd tényleg csak a gyakorlat dönti el :)

noname.blogger · http://suisseproject.blog.hu/ 2013.12.17. 19:10:27

Okké, akkor mindenkinek :)

@Muad\\\'Dib: "Ejnye, de öntudatos tud lenni egy prosti. Csak az rejtély, hogy miért... "
Mert csak. Bárki lehet öntudatos, én is, azért, mert megtehetem és így jobb nekem.
Valaki egyszer megmagyarázhatná nekem, mi a jó abban nektek, ha egy kurva meghúzza magát és örül, hogy nem rúgnak bele jó negyot. Ettől élveztek, vagy mi?

@vakapad: "Mostan kapcsolatot teccik keresni, vagy peniglen szolgáltatni?
A két dolog nem ugyanaz. "
Kapcsolatom már van, egy elég. Csak jól szeretném érezni magam.
@ST83:
"Mi azon a meglepő, hogy hozzátok csak dugni megy valaki?! "
Az, hogy az én esetemben nem így szokott lenni.
"Értem én, hogy ez a lelketeknek nem mindig okés, de ti választottátok ezt. "
Nem ezt választottam és nem is jellemző, hogy ilyesmivel találkoznék :)

@meow?:
" Az apolono kacsakat cserelget az oregek alatt, mosdat, vegignezi, ahogy emberek szenvednek es meghalnak, harom muszakban dolgozik es kozvetlenul o az utkozozona a betegek/hozzatartozok es az orvosok kozt. Ja es mindezt ehberert."
Azon nem segíthetek, ha valakinek rossz, azt viszont nem értem, miért zavar téged, ha valakinek jó. Ha másnak is ez lenne a jó, jöjjön kollégának. De lehet, hogy az ápolónő jobban szenvedne ettől, mint a saját munkájától.
Miért érték a szemedben a szenvedés, és miért zavar, ha valakinek, valami szerencse folytán jó? Ha valaki sokat keres akkor legalább szenvedjen? Attól lesz szép a világ? Segít az bármit az ápolónőnek?

Amúgy nem járok shoppingolni, szoliba, manikuroshoz es kozmetikushoz sem, és inkább napi 1 vendégem van, mint 2-3, illetve ez a cél, ekörül ingadoznak a számok.

@Muad\\\'Dib:
" Viszont a poszt már-már elvárásként írja le, hogy miért nem ilyen-olyan volt az illető. Sőt teljes felháborodás jön le belőle.
Én viszont nem várom el, hogy a megrendelő kedves legyen. Korrekt, az legyen, a kedvesség nem követelmény. "
Te nem fekszel le a megrendelőddel, az én kapcsolatom velük sokkal intimebb. Ezért többet számít a kedvesség és az odafigyelés. Tesco pénztárban engem sem érdekelt, hogy ki mennyire kedves.. Azért számítok arra, hogy így, mert általában így, és azért törekszem rá, mert nem akarom szivatni magam. Nincs ebben semmi bonyolult.
Felháborodás, az nem volt, de rosszul éreztem magam. Nem elvi alapon, hanem zsigerileg, ezen nem tudok segíteni, sajnos. Sokkal kellemesebb lenne, ha vastagabb lenne a bőröm,többféle munkát el tudnék vállalni, többet tudnék dolgozni. Többet keresnék vele. Sajnos nem működik így, ez nem elhatározás kérdése. Annyit meg nem ér meg a több pénz, hogy közben utáljam az egészet. Így az az optimum, hogy kevesebbet dolgozom és csak olyanokkal, akikkel nagyjából jól érzem magam.

Mérnöki tervezőirodában még nem dolgoztam, de egyéb civil munkáim már voltak, és egyikben sem éreztem magam ilyen módon attól, ha valaki nem kedves, vagy nem személyes. Sehol máshol nem számít. Nem én vagyok az az ember, aki felhúzza az orrát azon, ha a kedves ügyfél nem köszön, vagy nem kérdezi meg mosolyogva, hogy hogy vagyok, sosem érdekelt. Lényegretörő ember vagyok. Kivéve az ágyban, ott viszont nem bírom a személytelenséget. Ha te bírod, vagy szereted, legyen neked úgy jó. Én pocsékul érezném magam tőle, lásd a posztban, így nem csinálom, hacsak lehet. És nem, nem lehet kettéválasztani hogy ez most biznisz, ez meg privát. Illetve biztos másoknak megy, de azt látom, hogy ők cinizmussal és keserűséggel fizetnek ezért. Bár az is lehet, hogy ők alapból kicsit már ilyenek voltak. Én valószínűleg cinikus és keserű lennék, ha megpróbálnám, és szintén valószínűleg az lenne, hogy a privát szexuális életem is megszűnne ettől működni.
Azért az a tippem, hogy a te klienseid személytelensége nem okozza a szexuális életed megszűnését.

noname.blogger · http://suisseproject.blog.hu/ 2013.12.17. 19:13:12

@Playman123: Nem ez okozza :) Most nem számolgatom, de elég sok új van, illetve olyan akivel másodjára, harmadjára találkozom, és nálam nem attól lesz valaki jó fej, hogy többedjére futunk össze.

Playman123 2013.12.17. 19:24:09

@noname.blogger: Én a szemlélet különbségére gondoltam. Aki másféle "üzletmenethez" szokott, az abban gondolkodik, és abból vezeti le az érveit.
Lehet, hogy más is van a háttérben. Például az, hogy a legjobban azt utálod, ha valaki kívülálló ellentmondást nem tűrően megmondja neked a tutit. Ezt még a hozzád legközelebb állóktól sem viseled el . Ráadásul te - sokakkal ellentétben - ezt keresetlen szavakkal meg is mondod az illetőnek, bárkiről is legyen szó :)

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2013.12.17. 19:41:03

@noname.blogger: Ha olyan kedves vagy odaadó és a kliensed is olyan, akkor viszont biztos sokan beléd szeretnek. Ilyenkor mi van? Kihasználod?

noname.blogger · http://suisseproject.blog.hu/ 2013.12.17. 19:46:35

@Playman123: Azért nem túl nehéz a másik munkamódszeréből levezetni az érveket. Ha vele vitázok, soha fel sem merült bennem, hogy az általa ismert lányok úgy dolgoznának, mint én, hiszen már megmondta, hogy nem így van.
Azért kemény lenne, ha egyszer leírná, hogy az egyik lánynak kedves visszajáró ügyfele van, akivel jót szoktak beszélgetni is, és az illető a beszélgetésért is fizet, erre én meg benyögném, hogy üdv a profi világban, ahol a többség ilyen. Csak azért, mert nekem ilyen.

10 éve dolgozom, végig ebből éltem, és ez ismert, ő is tudja. Mennyi önbecsapás, vagy valami más kell ahhoz, hogy úgy tudjon kioktatni, mint aki erről az egészről semmit nem tud, még a fenekén a tojáshéj?

Hogy a fenébe lenne az lehetséges, hogy valaki 10 év profi munka során még egyszer sem találkozott a valósággal? Ha úgy vesszük hogy törzsvendégek, stb okán csak 60% az ilyen, ami szerinte 95%, akkor is, évi 300 találkozót számolva annak az esélye, hogy még nem találkoztam ilyennel, 0.4^3000=1.5*10^-1194.
De annak is végtelenül kicsi az esélye, hogy ennyire kevés ilyennel találkozom, az újaknál is. 10 évig nem működik az a véletlen, ami 5%-ból 95-öt csinál . Sokkal logikusabb feltételezni, hogy a vendégek egy nagy csoportja olyan amilyenekkel én találkozom, illetve sokaknak, akik az ő lányaihoz járnak, szintén lenne rá igénye, csak nem kapják meg, lásdmég a posztban szereplő user.

noname.blogger · http://suisseproject.blog.hu/ 2013.12.17. 19:54:28

@dr. Kóser Malac (a legnagyobb demokrata)!:
"Ha olyan kedves vagy odaadó és a kliensed is olyan, akkor viszont biztos sokan beléd szeretnek. Ilyenkor mi van? Kihasználod? "

Azért annyira nem sokan :)
Nem használom ki, amúgy nem is tudom, mit értesz ez alatt :) ha valaki személyesebb kapcsolatot hoz szóba, vagy aszerint viselkedik, elég hamar képbe kerül azzal, hogy már van egy stabil kapcsolatom, nem vagyok nyitott újakra.

Mondjuk ha kihasználásnak tekinted azt, hogy beleegyezem hogy gyakran és sokat találkozzunk, akkor kihasználom, igen. Abba nem megyek bele, hogy hiú reményeket dédelgessen. De azzal sem tudok mit kezdeni, ha olyasvalakibe szeret bele, akit ő csak képzel, de ha gyakran találkozunk, az úgyis eldől valamerre. Vagy látja hogy milyen vagyok IRL(plusz persze a helyzetnek jáó kedvesség) és tetszik neki, vagy nem tetszik és elmaradozik, vagy fel sem tűnik neki és továbbra is az álomképbe szerelmes. Ez utóbbi gyors leépítéshez vezet, kínosan hat. Mint ahogy az is, ha féltékenykedni kezd. Az még a legjobb felállás, ha ő szeret és én is kedvelem,ugyanakkor nem táplál hiú reményeket, úgy sokkal jobbak tudnak lenni a találkozók.

noname.blogger · http://suisseproject.blog.hu/ 2013.12.17. 20:00:18

@Ivonn88: "A "rendesen" talán nem volt jó megfogalmazás, kvázi minek törje magát. "
Jah, valami ilyesmi. Plusz ha az ember barátkozni próbál, elég utálatos, ha közönyösen és elutasítóan fogadják, nem csoda, hogy abbahagyta.

noname.blogger · http://suisseproject.blog.hu/ 2013.12.17. 20:04:25

@Playman123: "Lehet, hogy ha kimegy Berlinbe, akkor - az első időben valószínűleg - több ilyen vendéggel találkozik."
Szerintem ha továbbra is e-mailben veszem fel velük a kapcsolatot, nem telefonon, és a honlapomat megtartom, akkor kb arra számíthatok mint itthon.

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2013.12.17. 20:10:51

@noname.blogger: "elég hamar képbe kerül azzal, hogy már van egy stabil kapcsolatom"
Ehhez nagyon gratulálok! :)

noname.blogger · http://suisseproject.blog.hu/ 2013.12.17. 21:08:41

@Playman123: Részemről az érveket szeretem. Ha az érvek jók, elsiklok a stílus felett. Érvek nélkül, az már sokkal idegesítőbb. Belefér, mert nekem viszont vannak érveim, azzal viszont nem tudok mit kezdeni, ha valakinek válaszolok, ő viszont nem cáfolja az érveimet, nem is reagál igazán rájuk, csak ismétli az eddigi véleményét (kreatívan, változatosan persze), sokszor. Nekem az a standard reakcióm, hogy az ilyesmire mindig érvelek, de nem sok értelme van, ha ezt már úgy 5-6-100-szor elmondtam, ugyanannak a személynek. És ezen a ponton kezd tényleg zavarni a dolog.

noname.blogger · http://suisseproject.blog.hu/ 2013.12.17. 21:09:58

Amúgy írtam a vendégek általam ismert és kikövetkeztetett általános hozzáállásáról egy bejegyzést, itt: suisseproject.blog.hu/2013/12/17/vendegek_szurok

álomkor 2013.12.17. 22:02:32

@noname.blogger: Na, intézzek legközelebb is címlapot, vagy túl nagy megterhelést jelent így vizsgaidőszakban?:)

cirrmurr 2013.12.17. 22:09:39

Prosti néni megsértődött mert nem a lelkére voltakkiváncsiak hanem a puncira? Ez Dilis Wazze!

noname.blogger · http://suisseproject.blog.hu/ 2013.12.17. 22:16:14

@álomkor: Inkább csak Ivonnak, neki nincs vizsgaidőszaka :D

Ivonn88 · http://suisseproject.blog.hu 2013.12.17. 22:32:37

@álomkor: ahhoz kéne írás is, mi?:)
Amúgy van egy talonban már régóta a velem megtörtént vicces esetekről, de sajna nem jut eszembe elég...

noname.blogger · http://suisseproject.blog.hu/ 2013.12.17. 23:49:02

@Playman123: Plusz még az is probléma, hogy amit mond az fizikailag egyszerűen nem megvalósítható, nem létezhet, ami minimális végiggondolással könnyen kiderül. Szerintem nem érdemes meglepődnöd azon, hogy az ilyen érvek előhozása némileg idegesít :)

Arról van szó, hogy van az az elmélete, hogy aki a profik többet dolgoznak, napi 2-3-at, nem egyet, mint én. Viszont hogyha hirtelen elkezdek a mostanihoz képest 2-3x ennyit dolgozni, és minden egyes ember, aki a mostani mennyiség felett jön, kőbunkó, akkor is csak 60%nál tartanánk az "ilyenek" arányában. Ahhoz hogy az általa mondott 90%os arány kijöjjön, az kell hogy a mostanihoz képest 10x ennyit dolgozzak, ami fizikailag is lehetetlen.
Nem beszélve arról, hogy mennyire irreális az a feltételezés, hogy az általam észlelt világnak pont a határánál a világ teljesen kifordul és a saját maga ellentettjére vált.
Meg ugye az is volt már említve, hogy volt hosszabb életszakasz amikor a mostaninál többet dolgoztam, akkor sem érzékeltem hogy mindenki "ilyen" lenne.

álomkor 2013.12.18. 00:25:07

再次身体的接收器,你可以准备咖啡

mojoking77 2013.12.18. 11:12:20

@Muad\\\'Dib: "..Velem, nem szemetek az emberek. Én ugyanis korrekt vagyok, és ezt értékelni és díjazni szokták..."
:)) (Engem igen is szeretnek az emberek!! En nepszeru vagyok!!!)
LOL
Es en vagyok tele frusztracioval...
Jaj baratom. Nagy a baj. Nagyon nagy. Javaslom pszcihiater felkereseset. Vagy keress inkabb egy not. Barkit, aki mellett le tudod vezetni a felgyulemlett feszultseget. Hala a jo egnek, az emberek nagyja kepes normalisan gondolkodni, es embernek tekinti a szolgaltato holgyeket, nem pedig egy darab husnak, amibe bele lehet dugni a farkat. Nagyon remelem egyszer eljutsz odaig, hogy megertsd amit irtam. Addig is jo frocsogest.. :)

noname.blogger · http://suisseproject.blog.hu/ 2013.12.18. 12:09:52

@mojoking77: Szerintem az itt anyázók nagyja nem jár szolgáltatóhoz. Különösen azok nem, akik nem értik, miért kellene máshogy bánni egy olyan szolgáltatóval, akivel lefekszenek, mint aki a mosógépüket javítja. Ha megpróbálták volna, éreznék, "tisztelet" a kivételnek.

mojoking77 2013.12.18. 13:16:36

@noname.blogger: Amugy abbol soha nem lehet baj, ha valaki fele az ember megteszi azt a "one extra step"-et, hogy kedves vele. Legyen az akar a mosogepszerelo, akar az elado/penztaros egy boltban, akar egy holgy, akivel hosszabb rovidebb idot intimen eltolt.
Sajnos ehez azert kellene egy bizonyos szellemi erettseg, ami nagyon sok emberbol neveltetes,(vagy inkabb annak hianya miatt) hianyzik. A legszebb, hogy a legtobb ilyen ugyanugy latogatja a holgyeket, csak annyira szegyenli, hogy inkabb tagadja, es ahol csak lehet frocsog iranyukba.
Vegul is, ha nem erdekelne oket a tema, nem olvasnak a blogodat, es foleg nem kommentelnenek.
Szerintem... :)

pavor nocturnus 2013.12.18. 13:21:41

@mojoking77: Nagyon puncsolsz ennek a bakasárinak, csak nem diszkontot remélsz tőle?

mojoking77 2013.12.18. 13:30:06

@pavor nocturnus: :)
Nem igazan ismerem a holgyet, szimplan utalom a taplokat, es az a majom felduhitett egy csoppet.
Arrol nem is beszelve, hogy eleg kicsi az eselyem barmilyen szexualis egyuttletre egy magyar holggyel, tekintve, hogy Svajcban elek. (Helyiekkel meg meg kevesbe, tekintve a kinti arakat...)

meow? 2013.12.18. 15:52:45

@noname.blogger: Ja ertem, tehat ha beteg leszel, es nem latnak el a korhazban, akkor az azert lesz, mert a fonover, es az osszes apolo + doktorno is kurvanak allt. Szep vilag lenne.

meow? 2013.12.18. 15:54:13

@noname.blogger: Ooo, en torodom annyira a hazassagommal, hogy ne kelljen fizetnem azert, amit otthon is megkapok, es valoszinuleg sokkal jobb minosegben, mint nalad. Attol meg meg tudom itelni, hogy egy lehuto munkad van, es meg sirsz is mellette.

meow? 2013.12.18. 15:58:03

@noname.blogger: Masreszt pedig azert is 'sirok' (bar ez toled azert eleg eros), mert van, aki 4-6-8 evet tanul, hogy munkat szerezzen, te pedig csak szetrakod a labadat es kesz. De sajnos a vilagban nagyon keves fair dolog van.

mojoking77 2013.12.18. 16:33:02

@meow?: Bocs, hogy beleszolok, de tenyleg nem ertem. Ez neked miert faj? Tenyleg attol erzed magad jobban, hogy egy ember, akivel jo esellyel soha nem talalkoztal, es valoszinuleg soha nem is fogsz, nyomorog? Tenyleg ennyire kispalyas emberek elnek otthon?
Na jo, mindegy, hagyom a fenebe. Az elobb is megkaptam mar, hogy csak be akarok vagodni a holgynel... :)

Playman123 2013.12.18. 20:53:08

@meow?: Nem hiszem, hogy a házasságodban a szex jobb minőségű lenne, ha léhűtő munkának nevezed azt, ha valaki igazán odateszi magát :D
Simán el tudom képzelni, hogy se feleséged, se barátnőd nincs, talán még szűz is vagy, és csak a pattanásaid nyomogatod.
Egyébként meg nagyon frusztrált lehetsz, ha ilyen beszólásokra van szükséged ahhoz, hogy elélvezz

Ivonn88 · http://suisseproject.blog.hu 2013.12.18. 20:59:09

Nem lehetne, hogy a személyeskedő megjegyzéseket - amik nagyjából semmire sem jók - megtartjuk magunknak?

Nagy Eszti 2013.12.18. 21:57:56

@meow?: Én pár embernek a hangnemét nem értem. Ok, felkeltette a figyelmed a címe alapján, emiatt elolvastad, nem értesz vele egyet. Ez idáig ok. Leírod a véleményed, ez is oké, hisz mind mások vagyunk, emiatt a véleményünk is annyiféle lesz. DE amit nem értek, ezt akkor már miért nem lehet normálisan, vagy csak megkérdezni, vagy elfogadni, ahogy írtam is a kommentben, hogy csak azért, mert nem értünk egyet a munkájával, attól még egy ember érzésekkel. Velem is előfordult, hogy csak azért is elolvastam egy cikket, pedig előre tudtam, hogy felcseszem rajta az agyam, és csak azért is elmondtam a véleményem. De ilyenkor nem sértegetni próbálok, hanem logikus érveket felhozni. Ha már vitatkozni akarsz ez a legjobb amit tehetsz, pláne ha megakarod győzni a másikat. Nem pedig mocskolódni.

Playman123 2013.12.18. 22:13:09

@Ivonn88: Igazad van. A személyeskedés semmire nem vezet. Ezért az utolsó mondatom második felét visszaszívom. A többiért vállalom a felelősséget.

noname.blogger · http://suisseproject.blog.hu/ 2013.12.19. 00:00:27

@Playman123: Szerintem nem értünk el arra a pontra, hogy szükség legyen a másik igazi kilétét és motivációit találgatni, pláne így. Néha én is találgatni szoktam, hogy ki kicsoda valójában, de a beszélgetésbe csak szélsőséges esetben hozom be, mert nem vezet sehova. Lehet igaza, vagy tévedhet akkor is, ha szűz, akkor is, ha házas. Az érvei minőségét ez nem befolyásolja. A burkolt sértések viszont arra vezetnek, hogy egy idő után senki nem fog érvelni.

noname.blogger · http://suisseproject.blog.hu/ 2013.12.19. 00:15:56

@meow?:
Ez nem egy teljes munkaidős tevékenység. Ha nem érezné problémának a többség, lenne abban ráció, hogy fizetéskiegészítésként ezt csinálják azok, akiknek vannak rá adottságai.
Én is csinálok egy csomó mást mellette. Mázlim van, hogy van ez a meló, így megtehetem, hogy elvégzek egy egyetemet, nyomorgás nélkül. Sőt, még képezhetem is magam pluszban, a magyar egyetemek sajna nem jeleskednek abban, hogy olyan tudást adjanak amit használni is lehet.

A világ nem olyan, hogy az kapja a legtöbb pénzt, aki a legtöbbet szenved. Nem tudom, attól mennyivel lenne jobb.

Van, aki örököl. Van, aki zseninek, vagy iszonyú tehetségesnek születik, és az, ami neked küszködés, az neki csak játék, még csak nem is különösebben izgalmas. Van, aki megnyeri a lottót.

Nekem az a mázlim, hogy nem szenvedek attól, amitől sokan szenvednek. Talán születési adottság, talán nem, érdemnek nem nevezném. Tippem szerint nagy része olyasmiből fakad, ami bármi más helyzetekben jelentős hátrányt okoz.

Az, hogy ebben a munkakörben ennyire fenn vannak az árak, az azért van, mert sokan nagyon is szenvednek tőle, és ebben a társadalomban ennél alacsonyabb áron nem vállalják.

Attól könnyűnek én sem nem nevezném. Nem megterhelővé csupán az teszi, hogy nem kell sok órában csinálni ahhoz, hogy jól éljek belőle, emellett izgalmasabb, mint mondjuk a munka a futószalag mellett, így könnyebben telik az idő. De végeztem már más munkákat, és elég egyértelmű, hogy nem könnyebb azoknál. Bizonyos tekintetekben sokkal jobban leterheli az embert.

Triviális, hogy nem csak szétteszem a lábam.

A szolgáltatásom minőségéről nem tudsz semmit.

Tipikusan házas, de legalábbis párkapcsolatban élő emberek járnak hozzám, akik gondolom igyekeznek közben a maximumot kihozni a házasságukból is - a józan ész ezt mondja. Nem hiszem, hogy ennek az az oka, hogy mindenki hülye és rosszul csinálja, csak te vagy helikopter.

mldrv 2013.12.19. 05:20:24

a kommenteket még nem olvasom végig:)) (majd)

csak leírom ami eszembe jutott a posztról - tényleg érdekes, hogy ennyire mások tudnak lenni az emberek :)

én nem vagyok szexmunkás és sztem nem is leszek, de ha lennék, akkor szerintem nem akarnék a személyes kapcsolatért kapni pénzt. mármint oké, ha szimpi a másik, akkor nyugodtan lehet személyesebb a dolog, de ezt én pénzért biztosan nem fogom tudni eljátszani. nekem a pénz és az ilyen fajta intimebb kedveskedés nem fér össze. ha van kedvem intimen kedvesnek lenni, akkor az leszek, akkor is ha utána kapok érte pénzt, az bónusz :D és ha nincs kedvem, sztem nem játszom el. picit önmagam megerőszakolásának és így megalázónak érezném, bár lehet nem ez az utóbbi a legjobb szó rá. az önmagam megerőszakolása az jó szó rá.

az viszont ennél jobban menne, hogy simán személytelen szex, nem kell gyengéd simogatás meg csókolgatás, sőt úgy képzelem el, hogy talán jobb is ha nincs. vagyis persze lehet simogatás meg csókolgatás, de nem a személyes oldaláról nézném a dolgot. engem egy érzelemmentes kapcsolatban egyáltalán nem zavar, ha nincs személyes gyengédség. teljesen jó tud attól még a szex lenni, ha nincs benne semmi érzelem, csak a hormonok :). azt hiszem ez bennem kifejezetten nem egy nőies dolog, hogy képes vagyok így hozzáállni a szexhez. de nem bánom... jó vagyok én így magamnak :)

szóval teljesen ellenkező módon állnék hozzá a melóhoz, mint te :) persze csak tippelem az alapján, amennyire magamat ismerem. közvetlen tapasztalatom nincsen ugye.

félreértés ne essék, ez nem jelenti h ne lenne kedvem beszélgetni a kliensekkel meg ilyesmi. az nekem alapból nem egy erősen személyes dolog, én csak simán szeretek beszélgetni az emberekkel mindenféléről :) személyes intim kapcsolat az nekem ennél többről szól.

akkor már leírom h még miben térnénk el: engem zavarna az is, ha taszítana külsőre a kliens pasi :)) picit ezt is megalázónak élném meg, h nem tetszik és nemcsak ágyba megyek vele mégis, de még pénzért is teszem ezt. önmagában az h szex és pénz nem gond, de az igen, ha a szexet nem élveztem, mert taszított a másik. jó, mondjuk ettől még lehet élvezni csukott szemmel, csak nekem fontos a vizuális aspektus is, ezvan :) megint egy dolog, amiben nagyon nem vagyok nőies :D

hát, tudom, nem vagyok átlagos, de itt senki se az :))) így talán nem gond... :D

aztán biztos nem lennék jó szexmunkás, h ilyen válogatós vagyok (tetsszen valamennyire a pasi, legalábbis ne taszítson) de ez van :P nem kell mondani, magam is tudom :)

mldrv 2013.12.19. 05:22:02

"Tipikusan házas, de legalábbis párkapcsolatban élő emberek járnak hozzám, akik gondolom igyekeznek közben a maximumot kihozni a házasságukból is"

(az utolsó kommentre rálestem de nem olvastam mindent végig még, bocsi)

szóval ez... férfiak sztem többnyire nem próbálják kihozni a maximumot a házasságukból, leginkább azért, mert gőzük nincs a témáról. vagy nemtudom. struccpolitika :) vagy csak leszarják :)
ez egy elég általános dolog. nem mondom, hogy a nők sokkal jobbak ebben, bár annyi előnyük van az átlag pasihoz képest, hogy jobb az antennájuk kapcsolati témákban.

mldrv 2013.12.19. 05:23:51

még egy utolsó:

"Vagy fizetne, de a nagymértékű odafigyelésért, az önzetlenségemért, nem azért, hogy "használja a testemet"." ---> remélem nem kötött ebbe senki úgy bele h akkor a lelked használja :))

amúgy akkor ez kb olyan, mint a pszichológus... sztem írtál is már erről régebben h vmennyire olyan szerepet is töltesz be :)

mldrv 2013.12.19. 05:26:06

jaj kimaradt... "egész végig nem simogatta meg a kezemet (gyakran indulnak úgy a dolgok, hogy megérintem a kezét, ő meg mondjuk a kezébe veszi és simogatja), nem puszilta vagy csókolta a nyakamat (azt értem, ha valaki csak a barátnőjével vagy feleségéve csókolózik, ezt viszont lehetne bárkivel)"

ezt tartottam még érdekesnek. ez is gondolom egy jó példa arra, hogy szereted ha intimebb személyesebb a dolog. én ezektől a példáktól is picikét idegenkedek... bár ha az élvezet van előtérben a nyakpuszilgatás stb közben, nem pedig az h jaj de személyes a kapcsolatunk most, akkor simán oké lehet. :) hozzáállásfüggő :D

Hátrányos helyzetű kaviár 2013.12.19. 15:49:12

@Ivonn88: Nem, nem profi, csak hobbi. Profi nem rinyál egy-egy vendég kapcsán. És ezt most nagyon komolyan mondom.A prodi kurvának csak egyik ismérve, hogy elsődlegesen ebből él meg ...

Hátrányos helyzetű kaviár 2013.12.19. 15:53:50

@noname.blogger: Én a Németország nevezetű bolygóról. Te nem éppen oda készülsz? Vagy úgy gondolod, Németország és Svájc ugyanaz? Hát, lesznek kellemetlen meglepetéseid ...

Ivonn88 · http://suisseproject.blog.hu 2013.12.19. 17:02:00

@mldrv: én egyébként anno pont úgy kezdtem a melót, hogy voltak olyasmi fenntartásaim, hogy csak azzal, aki szimpatikus - az, hogy a külső mennyire számított, nem tudom megállapítani, mert a külsőt önmagában nem tudom értelmezni, csak a másik viselkedésével együtt. Viszont egyébként volt rá kereslet: három embert is találtam, akikkel jól megértettük egymást, és viszonylag rendszeresen találkoztunk. Egy átlagos fizetést még így is megkerestem. Tudom, hogy nem leszel soha szexmunkás, csak mondom, hogy én is azt hittem, hogy tökre elrugaszkodottak a vágyaim, aztán mégis bejött:)

Hátrányos helyzetű kaviár 2013.12.19. 17:04:56

@mldrv: Ahham, pont ez különbözteti meg a profit a hobbi-prostitól. Lényegtelen, hogy majd egy évtizede dolgozik-e valaki ebben az üzletben, ha nem tud "gombnyomásra" barátnő-feelinget produkálni, ha bármennyt is agyal egy átlag kliensen, az nem profi. Akkor sem, ha már 30 éve csinálja, és úgy-ahogy megél belőle.
Ja, ez nagyon nehéz, amikor egy cirka 120 kilós, jó 50-es pali esik be vendégként. No de, ettől profi a profi...

Ivonn88 · http://suisseproject.blog.hu 2013.12.19. 17:05:27

@Hátrányos helyzetű kaviár: ja, oké, eddig ezt nem mondtad:). Most gyorsan rálestem a profi szóü jelentésére, és azt mondja, hogy: hivatásos, szakértői, mesteri. Ez szerintem nem zárja ki azt, hogy az ember elismeri, hogy nem tud hasonulni minden ember igényéhez (bár a történetben az igények történetesen közel voltak egymáshoz, de van olyan is, aki szereti az élő guminőt), miért is kéne?

Hátrányos helyzetű kaviár 2013.12.19. 17:09:35

@Ivonn88: Te, azt valahogy alapnak vettem, hogy minden klienssel úgy, és nincs utólagos "rinya". Persze, ez már az én elfásulásomnak is a következménye, ezért jelöltem meg fő szempontként a "profi" meghatározásaként, hogy elsődlegesen ebből él meg ...
Igen, ennyiben tévedtem ...

Ivonn88 · http://suisseproject.blog.hu 2013.12.19. 17:15:47

@Hátrányos helyzetű kaviár: azért nem értem, hogy miért zár ki bármit az "utólagos rinya", mert az ember úgy amúgy elég gyakran elemezgeti a különböző konfliktusokat, ami pláne hasznos egy olyan munkában, ahol az ember másokkal foglalkozik, hogy a jövőben ez ne történjen meg. Azt értem, hogy más a másiknak mondani, de ezzel kapcsolatban a következő esetek léphetnek fel:

1.) nem jön be a vendégnek a stílus, odébb áll, NNB-nek meg még így is marad elég munka
2.) Nem jön be a vendégnek a stílus, de másnak sem, úgyhogy NNB munkát vált
3,) Nem jön be a vendégnek a stílus, de másnak sem, így NNB megpróbál alkalmazkodni az új trendhez
4.) megemlíti, a vendégről kiderül, hogy valójában ő is erre vágyik, és máris jobb hangulatú lesz a találkozás (ahogy történt is a fenti példában)

Én egyik megoldásra sem mondanám, hogy NNB nem profi. Abban, amit nyújtani tud, az. Ha teszem azt, befektető vagyok, lehetek vakmerő és merész, vagy akár nagyon óvatos is, ha van egy réteg, akinek bejön a stílusom, megfelelően ki tudom szolgálni azt a csoportot, és nyilván nem mindenkit. (nemrég olvastam egy könyvet, ott volt példa, csak ez jutott eszembe).

Hátrányos helyzetű kaviár 2013.12.19. 17:28:48

@Ivonn88: Nézd, ha üzleti modellként nézem, és tulajdonosként, akkor sem NNB-t, sem téged nem látnálak szívesen sem egy házban, sem egy escort-ügynökségben. Túl sokat agyaltok a találkozók végén, hogy ez most-így-hogy ... Ha csak magatokban tennétek, meg itt a blogon kiírva, az még oké is lenne, no de ez nem így van. Mert már szelektáljátok a klienseket, aszerint, hogy mennyire érnek fel "zsenge lelketekhez". Akik nem, azokkal inkább nem találkoztok másodjára, inkább veszni hagyjátok a bevételt. Ez oké, addig, amíg csak úgy elvagytok ezzel a melóval. Ha összejön oké, ha nem, hát nem.
No de ... mondjam, vagy tudod?

Ivonn88 · http://suisseproject.blog.hu 2013.12.19. 17:35:47

@Hátrányos helyzetű kaviár: részemről valóban "elvagyok" a melóban, bár volt olyan is, hogy sokat dolgoztam, volt rá jelentkező, rengeteg visszajáró is. A határaim megvannak a munkában, nem fogom magam olyasmivel megerőszakolni, ami totálisan nem én vagyok, ha így is tudok keresni - és valóban, én nem ebből élek meg, bár voltak hosszú időszakok megfelelő havi fizetésekkel - valóban, nem lesz belőle vállalkozásom, de nem is ez a célom, miért lenne. NNB hasonlóan olyasmit csinál, ami önmaga számára is vállalható, és miért tenne másképp, ha működik a modell? Ha még így sem ér rá mindenkinek, aki találkozni szeretne vele? És ahogy már korábban írta, nem "épp csak megél belőle", tudom, hogy nagyjából mennyit keres, jó fizetés.

Nem is véletlen, hogy számunkra jobban beválik az egyéni meló, mint egy házban dolgozás, ettől még nem lesz valaki "rosszabb", ld. a fenti befektetős példám.
Egyébként én dolgoztam Svájcban két napot egy lakásban, illetve két napot abban a németországi klubban, és szerintem nekem fekszik a dolog, igaz, nem bírnám minden nap csinálni, de a keresett összeg mellett nem is lennék rászorulva (más kérdés, hogy jobban szeretik, ha egy lány gyakrabban megy, na, még egy ok, hogy inkább magamnak dolgozzam)

Szóval továbbra sem értem: miért zárja ki a profizmust, ha az ember nem multifunkcionális, viszont abban, amit tud, jó, és van is rá megfelelő kereslet?

Hátrányos helyzetű kaviár 2013.12.19. 17:51:08

@Ivonn88: Szerintem is, nektek, jobban beválik az egyéni meló. És amíg azzal elvagytok, ne is változtassatok. Ilyet soha nem is tanácsoltam.
Amit viszont NNB-nek tanácsoltam, és amin szerintem minimum el kellene gondolkodnia, hogy ha ún. profiként akar ezzel foglalkozni -pláne- Berlinben, akkor kissé más hozzáállás kell.
Nem szeretném 1 év múlva azt olvasni tőle itt vagy máshol, hogy mennyire lecsúszott, mert Berlin nem Svájc, még csak nem is Budapest, sőt, nem is Németország "boldogabbik" fele ...
A profizmust különben nem a multifunkcionalitás hiánya zárja ki, hanem a rinyálás ...

Ivonn88 · http://suisseproject.blog.hu 2013.12.19. 17:59:06

@Hátrányos helyzetű kaviár: a németországi vitába nem tudok és nem is nagyon szeretnék belefolyni, de nekem úgy rémlik, hogy NNB kifogásolta, hogy az állításaidat nem támasztod alá érvekkel. Mindenesetre szerintem érdemes lenne lezárni a dolgot, mert ennyi idő alatt sem eredményezett semmiféle konszenzust, és szerintem ezután se fog. Esetleg talán privátban.

"A profizmust különben nem a multifunkcionalitás hiánya zárja ki, hanem a rinyálás ... "

Ha belül marad (egyén, illetve nem vendégkörben), akkor az van, amit fent mondtam, azaz hogy az ember elemző lény (kéne, hogy legyen), ha kívül, akkor a szintén fent említett szcenáriókból lehet választani, ráadásul a fenti történet pont egy remek példa arra, hogy ez miért lehet kifizetődő. Meg azt se hinném, hogy NNB rinyált volna a vendégnek, valószínűbb, hogy szépen, értelmesen elmagyarázta a másiknak, aki a fenti példa alapján fel is fogta a dolgot és nem sértődött meg, esélyesen azért, mert nem is sértő formában kapta.

Hátrányos helyzetű kaviár 2013.12.19. 18:11:40

@Ivonn88: Berlin kapcsán, én próbálom most -oké, elég durván- rávezetni arra, hogy ez a stílus, ahogyan most dolgozik, nem fog ott működni. Berlin egy dzsungel, de nagyon. Ő éppen abban bízik -szerintem-, hogy mivel egy 4 millás város, más lesz... holott kurvára nem...
de most megyek, mert roham van ...
jövök majd...

Ivonn88 · http://suisseproject.blog.hu 2013.12.19. 18:19:06

@Hátrányos helyzetű kaviár: ha tényleg ez a célod, akkor gondolom, nem árulok el nagy titkot azzal, hogy nem túl hatásos:), az okot is megmondtam: nem érvelsz mellette. Értem, hogy szerinted meg igen, és ha szerinted tényleg igen, akkor ez a vita már nem lesz más, és továbbra is végtelen ciklusokat futna, ha NNB nem hagyta volna már abba (uhh, ezt a végtelen ciklus-kifejezést is tőle nyúltam, de gáz, nincsnek önálló kifejezéseim:) ). Ha meg szerinted sem, akkor érdemes érvekkel nekifutni. Én csak annyit mondok, hogy ennek így semmi értelme, annyival jobbakat is lehetne pötyögni a billentyűzeten:) - pl. az én postomra válaszolni ;)

Hátrányos helyzetű kaviár 2013.12.19. 19:21:57

@Ivonn88:
"bei 150 ist alles dabei . einige Frauen nehmen 20-30€ extra für anal oder fisten.
machst du sowas auch?"

Mna, ha ez nem elég elrettentő, akkor nincsenek is további érveim. Egy beszélgetés részlete az egyik (a sok közül) berlini klienssel az árakról. A kaufmichről ...Ha ez neki nem érv önmagában, akkor nem tudom mi más lenne az ...
Ja, az "einige frauen", akik azt a "hatalmas" plusz 20-30 eurót kérhetik, na azok ténylegesen a megcsinált "nőcik" kategória, mint mit tudom én otthon a Voksán Virág, vagy a hasonló kurvák.

Ivonn88 · http://suisseproject.blog.hu 2013.12.19. 19:24:29

@Hátrányos helyzetű kaviár: oké. Csak azt nem értem, hogy ezt miért nekem írod, engem nem érdekel ez a téma, és a válaszok hiányából úgy tűnik, hogy NNB-t se. De még ha igen is, sokkal ésszerűbb lenne privát üzenetben folytatni, egyrészt mert az ezzel kapcsolatos hozzászólások össze-vissza vannak a bejegyzésekben, másrészt mert akkor nem offolnánk szét egy bejegyzést.

Hátrányos helyzetű kaviár 2013.12.19. 19:31:29

@Ivonn88: Mert még neked is eszedbe juthat esetleg Berlinbe menni ;) Egyrészt, ne tedd ... (mármint ezért a melóért ne), másrészt NNB felhúzta az orrát, mert azt hiszi, hogy az évtizedes tapasztalata érvényes lesz itt is. Pedig nem. Csak én vagyok, úgy tűnik az első, aki meg is mondja ezt neki 'áperté'. Így meg, hogy nem neki közvetlenül válaszolok, talán el is olvassa...

Ivonn88 · http://suisseproject.blog.hu 2013.12.19. 19:36:06

@Hátrányos helyzetű kaviár: egyrészt: nem fogja. Vagy persze, lehet, és válaszol. Aztán megint azt mondod, hogy nem folytatod. Aztán egy másik postban újra felmerül a téma, amit vagy megtalál, vagy nem. Aztán vagy válaszol, vagy nem. Aminek a végén vagy azt mondod, hogy nem folytatod, vagy nem (vagy esetleg ő mondja azt). Van ennek értelme?

Sosem terveztem Berlinbe menni, úgyhogy nem értem, hogy nekem miért írnád:O. Ennyi erővel én is teleirkálhatnám a bejegyzéseket egy témával, amivel kapcsolatban mondjuk véleménykülönbségünk volt, bár téged személyesen nem érint a dolog, és nem is foglalkozol vele. Elég értelmetlennek tűnik :O.

Bocsi az élesebb hangvételért, csak tényleg nagyon elegem van ennek a ragozásából. Ha akarod, megkérem NNB-t, hogy írjon egy bejegyzést erről, és az alatt lehet kommentelni, vagy nem tudom, megadom az e-mailcímét, ahova írhatsz neki, vagy persze, végülis folytathatod az erről dumálást, semmi sem tiltja, csak tényleg semmi értelme.

Hátrányos helyzetű kaviár 2013.12.19. 19:42:20

@Ivonn88: khm ... ";)" ... szóval ott volt ám a "nem-gondoltam-komolyan-ha élőben-dumálnánk-kacsintanék" jel ...
Ne már, hogy magyarázni kelljen egy kib.szott smile-t ... :P
Biztos nekem van valamiféle "messiási-zavarom", de fáj látni, hogy indul majd neki nagy mellénnyel, és mennyire pofára fog esni .. már ahhoz képest.

Ivonn88 · http://suisseproject.blog.hu 2013.12.19. 19:44:46

@Hátrányos helyzetű kaviár: oké, akkor ebben az esetben csak a komment első bekezdése ér, de az továbbra is.
Szerintem ha neki nem fáj, neked se fájjon. Inkább az érdekeljen, hogy az ezen a témán való lovaglás idegesítő neki is, nekem is. Az nem zavar? (Tök őszintén kérdezem)

Hátrányos helyzetű kaviár 2013.12.19. 20:26:35

@Ivonn88: Oké, befogtam. Csinál, amit akar. Végül is, minek figyelembe venni a valós lehetőségeket, majd kialakul, ugye ... (csak ne olvasnék naponta 4-5 segítségkérő fórumbejegyzést, hasonlóan jól tájékozottaktól .. mna, majd legfeljebb az övét is elolvasom).

mldrv 2013.12.19. 22:09:28

@Ivonn88: érdekes a hozzáállásod a külsőhöz :) én a külsőt önmagában értékelem, a viselkedés egy másik dolog, nyilván az se mindegy persze. amúgy fura nekem a kifejezésed, hogy "külsőt ... nem tudom értelmezni". a külsőt nem értelmezni kell, hanem vagy tetszik vagy nem :) de lehet h te másra gondoltál itt...? pl. a döntési folyamatra, hogy tetszik-e valaki vagy sem?

amúgy nincsenek annyira elrugaszkodott igényeim külsővel kapcsolatban, de vannak, a 120 kilós pasi (mondjuk emellé csak 170-180cm magas :D), amit másik kommentben írnak példának, az brrr :D. nem ítélem el vagy ilyesmi, csak esztétikailag nem jön be a nagyon nagy túlsúly.... kis pocak nem gond, szóval, mondom nem durvák az igényeim azért.

Ivonn88 · http://suisseproject.blog.hu 2013.12.19. 22:19:17

@Hátrányos helyzetű kaviár: köszönöm:)

@mldrv: szerencsétlenül fogalmaztam, igen, a döntési folyamatra gondoltam. Egyébként persze, nálam is van egy kategória, amin belül valószínűleg esélyesebb, hogy bejön az illető. Nálam is hasonlóan tág fogalom, legyen mondjuk úgy 175 és 195 cm között, barna hajon és szemen kívül bármilyen,és nem elhízott, és akkor nagyobb az esélye, hogy tetszeni fog, mint valaki, aki nem ebbe a kategóriába esik. De ettől még ugye nem biztos, hogy tetszik, és ha mutatnak egy képet, akkor se tudom eldönteni, hogy tetszik-e.

No jó, mondjuk úgy 100-ból 5 arcon látnék valamit, és az a valami az összes tulajdonság, amit kiolvasni vélek a kép alapján a személyiségéről:), ami vagy egyezik a valósággal, vagy nem. Úgyhogy jobb, ha előbb megismerem az illetőt, de ezzel gondolom, mindenki így van. Csak nekem még pluszban nem is okoz gondot, ha inkább nem jön be az illető, mint igen.

mldrv 2013.12.19. 22:20:06

@Hátrányos helyzetű kaviár: és miért fontos, hogy gombnyomásra tudj barátnő-feelinget produkálni? ez miért kell a profisághoz? :) amit Ivonn ír arról, hogy mindenkinek meglehet a saját "niche-je", az miért nem fér össze a professzionalizmussal? szerintem pont nagyon is összefér vele, hiszen specializálódhatsz egy bizonyos körre és így nagyon jó lehetsz a dologban.

egyébként az sem zárja ki a professzionális hozzáállást, hogy egyedül dolgozol csak. miért is kéne házban dolgozni meg ügynökséggel szarozni?

a 120 kilós pasikról meg... hát igen, remélem nem leszek soha annyira rászorulva a pénzre a betevő falathoz, hogy egy ilyennel menjek ágyba pénzért :D hát ha ez nem profi hozzáállás, akkor nem profi, evvan :D

összefoglalásul: sajnálom, hogy te úgy látod a dolgot, hogy egy szexmunkás csak akkor lehet "jó", ha nem szelektál. tehát csak akkor "jó" szerinted, ha hajlandó saját magát egyáltalán nem figyelembe venni, és minden szarba belemenni...? ez is az, amit én önmagad megerőszakolásának hívok. te rinyálásnak hívod, de ez nem rinyálás.

ja meg neked tényleg csak a bevétel a fontos? más nincs is számodra az életben? oké gondolom valamihez kell a pénz konkrétan, mintha láttam volna valami kommentet korábban h cukrászdát szeretnél nyitni. ehhez annyira sürgős annyira gyorsan összeszedni a pénzt? a kiadások csökkentésével is lehet trükközni, meg ha nem 1 év alatt, hát 2 év alatt szeded össze a pénzt... cserébe nem erőszakolod meg magad. én így látom ezt :)

a Berlin témához nem tudok mit hozzászólni, de engem érdekel, hogy máshol milyen a világ, érdekes dolgokat is írtál már eddig erről, csak a stílusodon javíthatnál sztem, bár azt majd NNB eldönti h neki mennyire bejövős a durva stílusban rávezetés :P. annyit azért mondok, hogy én a helyében csak érveket várnék, stílus le van szarva... pár érvet mondjuk írtál, az érdekes volt!

egy kis ellentmondást láttam azért, mintha írtad volna h Berlint konkrétan nem ismered, de itt meg úgy írsz, mintha mégis konkrétan ismernéd tapasztalatból...??

még egy utolsó: tényleg nem olvastad, hogy NNB kifejezetten írta, hogy nem "profiként" dolgozna Berlinben sem? (idézőjel :) tehát nem növelné a vendégei számát stb)

na befogtam :D

Ivonn88 · http://suisseproject.blog.hu 2013.12.19. 22:23:43

@Ivonn88: nem sikerült elkapnom a dolgot... és nem is tudom, hogy lehetne (és nem is koncentrálok nagyon).
Szóval egyszer együtt voltam egy sráccal, helyes, göndör szőke haja volt meg kockás hasa, és annyira nem tudta, hogy mit csináljon, nem tudott csókolni és idétlenül viselkedett, hogy nagyon nem.... volt olyan, akit úgy jellemeztem, mint "egy modell és egy görög isten keveréke", bár nem vonzott annyira, egyszerűen esztétikailag jó volt ránézni, a szex meg közepesre sikerült. És volt olyan is, akinek untam minden szavát, nem tetszett a külseje és iszonyú jó volt vele. Meg a magánéletemben is volt olyan srác, akiért odáig voltam, pedig - ellentétben az összes exemmel - egyáltalán nem volt jóképű, de nem tudtam volna megmondani, hogy a külseje vagy a viselkedése vonz-e ennyire, valószínűleg mindkettő.

mldrv 2013.12.19. 22:26:44

@Ivonn88: na ezt végképp nem értem:)) mármint az utolsó mondataid. ha személységre szimpatikus valaki, akkor nem zavar a külseje szex szempontjából?

amúgy nekem az sem baj, ha valaki 175cm-nél alacsonyabb és a szemszín, hajszín kb mindegy (mondjuk a vörös a kivétel, az nem bejövős), ez valami más dolog, ami nekem tetszik külsőre egy pasin. nehéz lenne pár szóban összefoglalni, mint te tetted a magassággal és haj- ill. szemszínnel.

nem tudom, mennyire van köze a személyiségéhez, valszeg nem nagyon, mert mindenképpen fizikai jellemzőkről is van szó. (pl. szimmetrikus arc biztosan előny, bár önmagában nem elégséges feltétel.) persze talán valamennyire személyiség is látszik a külsőn, de én nem vagyok az a nagyon lélekelemzős típus :)

annyi még h én képről is el tudom dönteni általában, h tetszik-e valaki :) sok év alatt talán 1x küldtek olyan képet neten, ahol a pasi annyira trükkös módon volt lefényképezve h nem látszott h élőben mennyire visszataszító :))) (ismerkedtem sokat neten amúgy, igen)

szóval nálam a döntési folyamat többnyire megvan a másodperc töredéke alatt.

Ivonn88 · http://suisseproject.blog.hu 2013.12.19. 22:28:12

@mldrv: most ezerrel gondolkozom, hogy volt-e olyan, hogy valóban éreztem némi undort, és most kettőre tudok visszaemlékezni. Az egyik a németországi klubban történt, és igazából az zavart, hogy mintha elől le lettek volna törve a fogai, vagy nem tudom, olyan fura volt. Egyébként nem volt a pasival semmi baj, utána jókat beszélgettünk, ha jól értettem, valami azexmunkás érdekvédő volt, de Ausztriában? (nem beszélt valami jól angolul)

A másik pedig a már sokat emlegetett, minket brutálisan lenyálazó pasi.

mldrv 2013.12.19. 22:29:10

@Ivonn88: na ez még érdekesebb :))

mondjuk a szőke haj nekem nem feltétlen előny, kb semleges :P picit egyedi az ízlésem, ezt nem mondtam... nem feltétlen az tetszik, aki jóképű, bár tetszhet, igen, de ez ennél bonyolultabb. most én sem tudom rendesen összeszedni ezt sajnos.

amúgy igen, a külső nem elég önmagában ahhoz h jó legyen a szex.

mitől volt olyan jó azzal, akit untál és külsőre sem tetszett, meg sehogy sem? erre még kíváncsi vagyok :))

mldrv 2013.12.19. 22:29:57

@Ivonn88: a nyálasat még nem olvastam vagy nem emlékszem :) ...majd megkeresem, mostanában volt?

Ivonn88 · http://suisseproject.blog.hu 2013.12.19. 22:34:09

@mldrv: Nem, épp ez az, hogy még a személyisége se kell, hogy szimpatikus legyen, bár, talán előny, ha nem ellenszenves. Ezzel a pasival az égvilágon semmi baj nem volt, de semmi közös nem volt bennünk, talán még a fia volt a legjobb téma nekem, mert csak pár évvel volt nálam fiatalabb, és akkoriban ment egyetemre.

És amúgy milyen magas vagy?:)

Most arra vagyok kíváncsi, hogy mit szóltál volna a fent emljtett "görög istenhez":). Ő egyébként abszolút átlagos teljesítményt nyújtott, a kérdés az, hogy ez akkor azt jelenti, hogy nálad (mondjuk egy bizonyos "minimum-teljesítményszint" fölött) a külső felülírja a technikát?

Én is ismerkedtem neten, két randim is volt, egy helyessel, meg egy kevésbé helyessel, és bár a kevésbé helyes ráadásul még idegesítő is volt valamennyire, de ha választanom kellett volna, tuti vele fekszem le. Vagy az nem ér, ha két rossz közül kéne?:)

Nem tudom, én nem hinném, hogy elemzem az embereket, egyszerűen besorolom őket az eddigiek alapján kategóriákba, emiatt gondolom, már van némi előítéletem arról, hogy milyen lehet vele. Szerintem ez is a másodperc törtrésze alatt történik:)

Ivonn88 · http://suisseproject.blog.hu 2013.12.19. 22:38:02

@mldrv: úgy, hogy kb. minden kib.szottul passzolt az ízlésemhez, amit csinált:), és nála jobban még senki sem franciázott. Oké, valaki már megközelítette a szintet, szóval lehet, hgy a csillagok is éppen jól álltak.

A nyálazós sztori röviden, mert össze-vissza emlegettük, bejegyzés nincs róla: én kétszer találkoztam vele, valamikor nyáron, elsőre kb két órára, másodszorra öt lett volna, de 3 óra után leléptem. Konkrétan úgy nézett ki egy óra, hogy váltottunk három szót, rámfeküdt, csók címén összenyálazta az arcom, hozzámdörzsölte magát, gumi, bedugta, közben intenzív nyálazás, aztán elment. Három óra után leléptem, mert egyszerűen nem bírtam tovább.
NNB is találkozott vele, de ők pl. elég jókat beszélgettek, hasonló volt az érdeklődési körük, ha jól emlékszem.

mldrv 2013.12.19. 22:39:45

@Ivonn88: oké, értem :)

amúgy 163 vagyok :) ez is biztos segít abban, hogy nem baj ha nincs 175cm vki. :D te milyen magas vagy?

nem, nem írja felül a külső a technikát, olyan értelemben, hogy attól még észreveszem, ha béna valaki. :) de amúgy persze plusz élvezeti faktor.

görög isten: hát küldj képet, megmondom :)

a netes ismerkedésnél nem értem: miért épp a kevésbé helyeset választottad volna? :)

kategorizálás: aha, értem, én ezt se nagyon csinálom. léteznek kategóriák, de nem jellemző, hogy annyira komolyan venném, hogy előítéletem legyen. igazából annyira nem, hogy már gondolkodtam, hátha van valami aspi beütésem?!? :D

mldrv 2013.12.19. 22:40:35

@Ivonn88: lol fúj nyálazás... 3 óra, elég kitartó vagy :P

Ivonn88 · http://suisseproject.blog.hu 2013.12.19. 22:45:02

@mldrv: magasabb:)

Hm, szerintem egyszerűen arról van szó, hogy mindketten ugyanúgy megállapítjuk, hogy mi tetszik és mi nem - ami nem feltétlenül egyezik azzal, aki az átlagnak tetszik -, csak ez neked szükséges és fontos, nekem meg nem, vagy... nemtom, mi van a külsőre közömbös pasikkal?

Róla pont nem tudok, de van egy pasi, akiről még tudnék is:D, bár élőben mégjobban néz ki, tényleg, le a kalappal előtte, 52-53 évesen szintén isten-szerű (szex: közepes. A szemnek jó a látvány, de nem indít be)

Miért, a nem-kategorizálás aspi-beütés?
Szerintem ha random emberekről kéne történetet írnom a képük alapján, a hasonló külsejűek hasonló sztorit kapnának.

Ivonn88 · http://suisseproject.blog.hu 2013.12.19. 22:45:47

@Ivonn88: ja, most viszont lelépek végre a párommal beszélgetni, úgyhogy legszívesebben megkérnélek, hogy ne írj többet, mert akkor muszáj válaszolnom:D (félreértés ne essék, tökre élveztem a beszélgetést)

mldrv 2013.12.20. 01:46:11

@Ivonn88: oké, direkt nem írtam eddig. :D

remélem jót beszélgettetek :)

fontos, igen, annyiban h úgy tényleg jobb nekem. külsőre közömbös pasik: nem gáz.

majd persze előkeresheted a képet :)) kíváncsi vagyok, mi az az isten-szerű :P

aspi téma: igazából arra gondoltam, h ez lehetne a normál theory of mind része, tehát azon a hétköznapi emberismeret része, ami a nem aspiknak megvan.

ezt a sztorisat ki kellene próbálni :D

Ivonn88 · http://suisseproject.blog.hu 2013.12.20. 09:08:59

@mldrv: sajna épp ez az, hogy nem mutathatom meg, ugye diszkréció és egyebek :-/.

Az elmetóriába nem tudom, hogy tehető a dolog bele, de bevallom, épp hogy csak átfutottam a wikipedia cikket. A kategorizálgatás szerintem épp, hogy nem függ össze az emberismerettel, csak előítéletet szül, pl. nem biztos, hogy az olyan arcú nő a képen, aki emlékeztet egy nem túl kedves ismerősömre, szintén olyan tulajdonságokkal rendelkezik, amiket az ismerős alapján tulajdonítok neki, aztán mégis azt mondanám, ha megmutatnák a képét. Ugyanez igaz a különböző csoportokra, amikkel szemben előítéleteink vannak. A kategorizálásnak tudtommal megvan a maga haszna - kevesebb időbe telik embereket valamilyen csoportba tenni, nem használ annyi időt -, de ha az ember nem tudatosítja magában, hogy ez nem tudás, hanem feltételezés, aminek az alapja előítélet, akkor az nem túl szerencsés.

Okés, próbáljuk ki:DDD

Hátrányos helyzetű kaviár 2013.12.20. 09:21:26

@mldrv: Általánosságban beszélve.
Nem fontos, ez egy extra, mint a mélytorkos vagy az anál-szex. Nem mindenki csinálja vagy vállalja. De aki plusz pénz kifizetése nélkül nyújtja ezt a szolgáltatást, az meglehetősen amatőr.
És nem, nem kell mindent és mindenkit bevállalni, természetesen. Még azoknak a lányoknak sem, akik egy házban dolgoznak recissel, hát még annak, aki egyedül melózik. Ehhez kapcsolódik, hogy nem attól profi valaki, hogy házban vagy ügynökségnél dolgozik, sokan dolgoznak egyedül De van, aki a nyelvi nehézségek, vagy más okok miatt rábízza a szervezést egy ügynökségre vagy házra.
Van, akinek ez a munka egyben életforma is, akár évekig tartó is, és van, akinek csak munka.

Hátrányos helyzetű kaviár 2013.12.20. 10:20:25

@mldrv: Ja, Berlin. Tényleg nem dolgoztam ott, igyekszem mások tapasztalataiból tanulni. Nálunk ugye sok lány megfordul, akik mesélnek előző helyekről, így Berlinről is. Fenn vagyok pár itteni fórumon is, beszélgetek másokkal, potenciális vendégekkel például. És hát igen, egy dologban mindenki egyetért, ott az árak a béka s.gge alatt vannak valahol fél méterrel. Ez nem olyasmi, hogy ilyen vagy olyan típusú lánynak nem jött be a város, hanem konkrétan sz.r, árilag.
De olvastam, és mondtam is, hogy így a hidegvízrevaló jön össze. Akkor már vállalhatna akár civil munkát is, és bekerülne a rendszerbe. Előnyösebb.

Ivonn88 · http://suisseproject.blog.hu 2013.12.20. 12:27:02

@Hátrányos helyzetű kaviár: számomra a barátnő-fíling nem olyasmi,amit ide-oda lehet kapcsolni, nem azért nyújtom, mert a másik többet fizet, hanem mert ez az, ami fekszik nekem. Viszont feltételezve, hogy ez valami plusz, amit nyújtok - és mert tényleg van rá kereslet -, drágábban dolgozom, mint sok hasonlóan szép, jó alakú lány, aki viszont kelletlenebb vagy gépiesebb - vagy nem tudom, mi a barátnő-fíling ellentéte mondjuk a pornósztár-fílingen kívül?
Ugyanígy nálam extrák sincsenek, mert számomra a csók és az óvszer nélküli francia egy rendes szexuális együttlét része, ennek megfelelően, ha úgy tetszik, ez "bele van építve az árba". Szerintem NNB is hasonló elgondolás mentén dolgozik, és az ő árai is az átlag fölött találhatók.

suisseproject 2013.12.20. 12:30:28

Egyébként meg, tudom, nem az itthoni viszonyokról van szó, de egy lány meg sem tehetné, hogy ezt extraként kezeli, és nem azért, mert rossz a rendszer. Szerintem ha telefonon valaki elsorolná, hogy a GF +x ezer Ft, elég hamar csődbe menne...

Hátrányos helyzetű kaviár 2013.12.20. 12:42:56

@Ivonn88: Ja, ha beléd van építve, és te is beleépíted az áraidba, akkor oké. De mit kezdesz egy olyan vendéggel, aki például nem igényli. Sem a csókolózást, sem a gumi nélküli franciát?
Hm, nincsenek extrák? Azaz ugyanannyiért csinálsz meg egy bdsm-jellegű munkát, mint egy normált? Az ujjazás vagy esetleg a fisting neked azonos árban megy, mint a normál?

Ivonn88 · http://suisseproject.blog.hu 2013.12.20. 12:46:59

@Hátrányos helyzetű kaviár: az a vendég valószínűleg nem engem fog választani, vagy engem választ, mert nagyon tetszem neki, de egyiket sem igényli. Az ő döntése, nekem nem lesz annyira jó, de így jártam.

Az, hogy az ÁLTALAM VÁLLALT dolgok az áraim részét képezik, nem jelenti azt, hogy mindent vállalok. Viszont amit nem szeretnék - ld fisting -, azt nem fogom engedni, csak azért, mert valaki többet fizet.

Ha találnék olyat, aki tényleg ért a bdsm-hez, és úgy gondolkodik róla, mint én, az inkább nekem lenne ajándék;), máshogy meg nem vállalnám, mert szar lenne.

Hátrányos helyzetű kaviár 2013.12.20. 12:48:18

@suisseproject: Lehet, ezt nem tudhatom. Én a telefonon kikérdezem, hogy pontosan, mit akar, és ha megemlíti a gf-szexet, akkor automatikusan egy 20-assal magasabb árat mondok. Már ha a lány vállalja.

Playman123 2013.12.20. 12:49:10

Volt itt egy suisseproject hozzászólás, amivel egyetértettem (volna), csak kitörölte :) (De miért?)
Valóban nálunk a barátnő feelinget nem lehetne külön extraként felsorolni. Ez érdekes, mert egyébként más szerepjátékok extraként (diáklány, titkárnő stb.) néhol előfordulnak a hirdetésekben. Ha úgy vesszük, ez is egy szerepjáték lenne.
Az a gyanúm, hogy ez nálunk alapelvárás (még ha sok lány nem is teljesíti ezt), ezért azok, akik valóban nyújtják a barátnő feelinget, azok - ha van egy kis eszük - nem extraként jelzik ezt, hanem némileg magasabb árat kérnek. Akiknek erre van igényük, azok megfizetik ezt a magasabb árat is.

Ivonn88 · http://suisseproject.blog.hu 2013.12.20. 12:50:29

@suisseproject: vannak egyébként lányok, akiktől nekem úgy tűnik, hogy nem is várják el nagyon a GFE-t, cserébe olcsóak, nem tudom, hogy mennyien lennének vevők a plusz pénzért GFE-re. Viszont a piroslampan az olcsó lányok topicban is inkább a nem annyira jól kinéző, de lelkes lányok futnak, mint a jóalakú fiatal lányok nulla hozzáállással.

Playman123 2013.12.20. 12:50:50

Nagyon lassú vagyok :D
Amíg a hozzászólásomat fogalmaztam, addig 5 másik is megjelent, és nem vettem észre, hogy ott van az a hozzászólás is, amit hiányoltam :)

Ivonn88 · http://suisseproject.blog.hu 2013.12.20. 12:51:11

@Playman123: ott van fenn a hozzászólás, csak az enyémmel egyszínű, szerintem arra gondolsz:)

Ivonn88 · http://suisseproject.blog.hu 2013.12.20. 12:51:47

@Playman123: pörögnek a hozzászólások, úgy látszik, mind nagyon ráérünk:D
(én annyira nem, de épp pihenőt tartok:D)

suisseproject 2013.12.20. 12:52:07

@Playman123: Nem töröltem ki... Egyébként annyit, hogy szerintem tényleg nem sokáig marad meg a piacon az, aki nem így csinálja, mert hamar megjönnek a negatív beszámolók.

suisseproject 2013.12.20. 12:55:01

@suisseproject: de most már lassan túlrágcsáltuk a témát :)))

Playman123 2013.12.20. 12:59:07

@suisseproject: Azzal egyetértek, hogy nálunk nem sokáig marad meg a piacon, akinek nem barátnős a hozzáállása. Ehhez nem is feltétlenül szükségesek negatív beszámolók. Egyszerűen ezekhez a lányokhoz még egyszer nem megy vissza senki. Visszajáró vendégek nélkül nehéz tartani a lépést. Különösen azokkal szemben, akikre viszont nagyon sok olyan pozitív beszámoló érkezik, amikben meg van említve a barátnő feeling.

suisseproject 2013.12.20. 13:04:05

@Playman123: Pláne, hogy vannak a "divatos" lányok... De ez már nagyon off. :D

álomkor 2013.12.20. 13:06:44

Ivonn88 2013.12.20. 12:27:02
suisseproject 2013.12.20. 12:30:28
Ez a két hsz közvetlenül egymás után, kurvára úgy néz ki, mintha egy ember írta volna, csak elcseszte a bejelentkezést:) Vagy kicsit konkrétabban a CT: miután a blog tényleges gazdája a belterjessé válás elkerülése és a blog élénkítése érdekében tegnap reaktiválta az utóbbi időben kissé elfeledett suisseproject aliast, most összekeverte a két logint, viszont utána ügyesen manőverezik:D

Playman123 2013.12.20. 13:09:38

@álomkor: Biztosítalak arról, hogy két külön személyről van szó :)
Csak mivel mindketten adminok, akiknek a hozzászólása színes alapon jelenik meg, ezért összefolyik a két hsz

suisseproject 2013.12.20. 13:11:03

@álomkor: Hát igen, te nagyon okos vagy. Lebuktam, basszus.

Playman123 2013.12.20. 13:12:55

@suisseproject: Vannak, de vannak olyanok is, akik már évek óta "divatosak". 1-2 nevet tudnék mondani, akiknek 300 fölötti a beszámolójuk száma, és még mindig nagyon jó értékeléseket kapnak.
Egy újnak, aki komolyan be szeretne "futni" ezen a "piacon", annak érdemes lenne elolvasni a róluk készült beszámolókat, vajon miket dícsérnek bennük, ami kiemeli őket az átlagból. (Ezt nevezik piacelemzésnek(?) :) )

álomkor 2013.12.20. 13:15:44

@Playman123: Aha, szóval te vagy a harmadik nick:)
Nemcsak a színes alap miatt, az sokszor előfordult már. De nézd meg, a második hsz pont olyan benyomást tesz, mintha az első írójának még hopp, eszébe jutott volna egy mondat a témához, és gyorsan hozzáteszi. Plusz még a nagyon gyors követés... szóval nekem hiába jössz ilyen kimagyarázással:))

suisseproject 2013.12.20. 13:16:05

@Playman123: Én mindig olvasgattam, míg aktívan dolgoztam, de azt vettem észre, hogy nagyon sok olyan lány van, aki hasonlóan jó szolgáltatást nyújt, mégsem ennyire népszerűek. (Nyilván nem magamra gondolok.) Szóval szerintem itt is van egyfajta felkapottság, egyik kolléganőm szerint már kifejezetten divat lett róluk írni beszámolót, kicsit olyan státuszszimbólum féle. :) És ez viszont csak a szerencsén múlik.

Playman123 2013.12.20. 13:19:53

@álomkor: A harmadik nick az NNB :) úgyhogy én legfeljebb a negyedik lehetnék :))
Egyébként nem hiszem, hogy ennek a blognak szüksége lenne arra, hogy más-más nevekkel próbálják pörgetni a hozzászólások számát. Szólnak hozzá elegen így is.

álomkor 2013.12.20. 13:36:25

@Playman123: Nemnem, a te szereped más, te a közönség soraiba beépített ember vagy. Sőt én is az vagyok, csak kettős ügynök:)
Na jó, abbahagyom, valaki még komolyan veszi.

noname.blogger · http://suisseproject.blog.hu/ 2013.12.20. 13:43:35

@Hátrányos helyzetű kaviár:

Oké, most elolvastam, amit írtál. Válaszolok is a berlines szövegedre, utoljára:

Te illusztrálsz, az nem érv. Nem azt állítom, hogy ott mindenki egytől egyig valamilyen, hanem hogy van piaca az én stílusomnak. Ha most nincsenek ott hozzám hasonlók, annál inkább, akkor ott lesz egy pofás piaci űr, amit majd jól betöltök. Nem kell nagy, elég egészen kicsi.
Ezt cáfolni nem tudod, hiszen egy négymilliós városban elég nagyon kis százalék, aki énrám bukik, nem állíthatod biztosra, hogy ilyenek ott nincsenek.

Abból gondolom hogy működhet, hogy itt Magyarországon meg tudok élni a normális külföldiekből, semmi okom azt hinni, hogy ilyenek ne léteznének Berlinben. Aki ide jön és valamit preferál - azaz engem választ a "profibb" stílusú csajok helyett, mert azok itt is vannak- az nem fog otthon megváltozni. Plusz ha ide tud jönni normális francia/brit/cseh/amerikai, akkor oda is tud. Én meg velük fogok találkozni. Ennyi.

Most pedig a magam részéről *lezártam* a Berlin-témát. A pénzkereset-témát is. Beszéljünk kérlek másról.

Ivonn88 · http://suisseproject.blog.hu 2013.12.20. 14:01:59

@álomkor: basszus, én már komolyan is vettem:D Tényleg olyan a két hozzászólás, mintha összetartoznának:D. Durva. Viszont ebben az esetben én (vagy ő:D) másfél éve, amikor elkezdtük a blogot, két lány történetéről írtam, úgy, hogy az egyik sztori szerint Svájcban, a másik meg Németországban tartózkodott.

Amúgy szerintem nem érne olyan sokat a kommentek pörgetése, ez nem fórum, hogy felkebb kerüljön a téma. Esetleg a benéző, nem kommentelő embereket vonzaná, és nemtom, kicsit megemelné a látogatottságot, de igazából nincs hatalmas különbség a folyamatosan kommentelős é a nemkommentelős időszak között. Ha valami durván megdobja a látogatottságot, az a címlapra kerülés, de akkor se kommentel senki:P.

Egyébként van olyan lány - nem tudom, Playman, azt hiszem, te is találkoztál vele -, aki azt hiszem, nem olyan jó a barátnőfíling nyújtásában, de elég sokan megkeresik, mert jók a képei, és a bemutatkozása is egy rendesen megfogalmazott szöveg, így nem akkora gáz, ha nem olyan nagy a visszajárósok aránya (legalábbis 1-2 éve még ez volt, lehet, hogy azóta fejlődött a skill)

Ivonn88 · http://suisseproject.blog.hu 2013.12.20. 14:03:15

@Ivonn88: a jó képekhez hozzátenném, hogy amúgy is nagyon jó alakja van.

Playman123 2013.12.20. 14:46:51

@Ivonn88: Hmmm... nem tudom, kire gondolhatsz. Biztosan írtam róla beszit, ha szerinted találkoztam vele. De az még az elején lehetett (mármint az ő színrelépése elején), mert akiről túl sok beszámoló jelent már meg (és én még nem voltam nála :) ), ahhoz nem megyek.
Amúgy igazatok van, mert annak is lehet sok vendége, akiről például azt írják, hogy "nem egy barátnős típus, de nagyon jó alakja van", vagy "..., de nagyon jó a technikája", vagy "..., de mindent belead" stb.
Egyáltalán: még az sem egyértelmű, hogy ki mit ért barátnő feeling alatt. Van, aki azt, ha jól elbeszélgetnek; van aki a bújós lányokra mondja ezt; van, aki másra....
Úgyhogy ezt sem lehet olyan egyszerűen elintézni - mint minden mást sem - lehet, hogy megérne egy elemzést, hogy miket preferálnak a vendégek :)
Nagyon sok beszámoló készült már, egyszer egy szociológus vagy egy statisztikus feldolgozhatná ezeket is :)

mldrv 2013.12.22. 18:38:40

@Ivonn88: ok, bocs, erre nem gondoltam, hogy nem mutathatod meg. semmi gond.

elmeteóriás kapcsolat: ja, az csak annyi volt, hogy ugye feltételezéseink vannak a másikról, mint szándékokkal és egyéb mentális állapotokkal, sőt személyiséggel rendelkező élőlényről, ebbe én beleértem ezt a hajlandóságot is, hogy bizonyos infókból következtetéseket vonsz le eme belső állapotokról, kategóriákat használva.

hát én ezekből nem sok mindent csinálok alapból. azaz ez egy többrétegű dolog sztem, mert nyilván nem bukom meg azon a teszten, ahol azt nézik, hogy ki tudom-e következtetni, hogy a másiknak adott szituációról milyen tudása, feltételezése van. szerintem ebben teljesen jó tudok lenni. ezek kb logikus dolgok.

az ennél eggyel elvontabb szint az, amit nem csinálok, ez az, hogy ki milyen belül, belső személyiséggel összefüggő dolgok, érzések, vágyak, cselekvések ill beszélgetés mögötti egyes rejtett motivációk, tudomisén. :P csupa olyan dolog, ami nem objektívan levezethető aktuális szituációból. na ezekre való következtetést NEM csinálom általában. nem is szeretnék tippelgetni ezekről. sztem azért, mert nem tartom objektívnak... mindig el tudom képzelni, hogy egynél többféle lehetőségből lehet választani ilyenkor a helyes válaszhoz, és ezért inkább nem macerálok. :)

te hogy vagy ezzel? és NNB? ha olvasod ezt :)))

más: sztoris dolog: szoktál írni? :) mindenesetre ha van kedved, küldj nekem üzenetet itt a nickemre :) (azt hiszem azt megkapom emailként)

mldrv 2013.12.22. 18:42:17

@Hátrányos helyzetű kaviár: na látod, a vendégek sem igényelnék, hogy te egy gombnyomásra bekapcsold a GF-et. meg kell hagyni nekik az illúziót, hogy te tényleg benne vagy ebben, és nemcsak profizmusból színészkedsz. :) ha nem így lenne, akkor nem így trükköznél te sem, hanem simán mondanád, hogy a GF extra plusz X euró.

valamiért ez a dolog így működik (nem akarok belemenni elemzésbe most), ezért nehezen lenyelhető gondolat nekem az, hogy ilyesmiket gombnyomásra és akkor az a profizmus.. :)

mldrv 2013.12.22. 18:43:42

egyébként ez az én tippem, hogy meg kell hagyni az illúziót, ezt a következtetést csak ebből vontam le, hogy a tapasztalataitok szerint nincs piaca annak, ha ugyanúgy extraként lenne felsorolva, mint a többi cucc

Ivonn88 · http://suisseproject.blog.hu 2013.12.22. 18:49:54

@mldrv: No jó, de külsőről beszéltünk, meg fényképekről, abból aztán nem sokmindenre lehet helyesen következtetni:).

(Nem tudom, hogy a második bekezdéshez tartozó-e, de én pl. kifejezetten rossz vagyok abban, hogy amikor mesélek, olyan ismereteket is feltételezek, amikkel a másik nem rendelkezik, igaz, ennek egy része abból ered, hogy nem emlékszem, kinek mit meséltem el, illetve feltétlezem, hogy a privát blogomat mindenki rendszeresen olvassa:D)

Nem tudom, nekem általában van egy tippem, hogy mi lehet az ok, ha nyilvánvaló, hogy van valami - ld. a másik az átlagosnál hallgatagabb, vagy teljesen logikátlanul máshogy beszél valakiről, mint eddig -, de nyilván nem mondom tutira, hogy tudom, mi baja, vagy hogy egyáltalán van baj. Egyszer az egyik évfolyamtársamon láttam, hogy van valami, megkérdeztem, azt mondta, hogy nincs semmi, leokéztam magamban, hogy akkor tényleg nincs, majd később megsértődött azon, hogy én nem vettem észre, hogy van valami:O.
Ez azt jelenti, hogy te nem is tippelsz, esetleg észre sem veszed, hogy van valami?

Arra gondolsz, hogy emberekről szoktam-e sztorikat írni, amikor képeket nézek?:) Vagy mire?:) Ez a példa amúgy onnan jutott eszembe, hogy rémlik valami, hogy valamikor gyerekkoromban (úgy 10 és 13 év között) volt valami feladat, ahol történeteket kellett írni, nem tudom, talán valami pszichológusnál. Amúgy nagyon ritkán írok történeteket, kb egy-két hónapja el is kezdtem egyet, és akkor nagyon érdekelt, de aztán abbamaradt. Jobb is, nem vagyok valami nagy író:).

Ivonn88 · http://suisseproject.blog.hu 2013.12.22. 18:51:57

@mldrv: egyszer egyébként láttam egy lány oldalán extraként feltüntetve:D, de ez tényleg nem tűnik jellemzőnek.
Ami még érdekes, hogy amikor én először nekiálltam hirdetni egy hirdetőoldalon - majdnem négy éve -, írtam, hogy fontos, hogy az együttlét mindkettőnk számára jó legyen, és AZT HISZEM, hogy akkoriban nem találkoztam hasonló megfogalmazásokkal, mostanában meg mintha egyre több ilyen lenne. De ez nem biztos, lehet, hogy csak több bemutatkozást olvasok azóta.

mldrv 2013.12.22. 18:58:47

@Ivonn88: külsőről következtetés: azért meglepően sok ember csinálja, ezt már megfigyeltem :)

a másik: na ez érdekes, én valamiért alapból nem szoktam feltételezni, h a másiknak megvan minden ismerete. persze ez abból fakad szerintem, hogy nekem sokszor nincs meg, és akkor magyarázhatom másoknak, hogy nincs meg. szerencsére felfogják...

nem tippelek, ha van valami, akkor rákérdezek egyenesen. :) de az van, h a finomabb jelzések csak félig tudatosulnak. ez azt jelenti, hogy egy pillanatra felmerülhet a tudatomba, hogy hm, mintha nem stimmelne valami, esetleg rá is kérdezek ekkor, de ha a másik erre nem őszinte, akkor el is sikkad részemről könnyen a dolog..

az évfolyamtársad tuti megsértődött volna rám. ha ezt a szöveget lenyomja nekem, közöltem volna vele, hogy az az ő baja, ha nem volt őszinte, mikor rákérdeztem. te mit mondtál neki? :)

csak simán írásra gondoltam általánosságban, pl. amit csináltál pár hónapja :))

noname.blogger · http://suisseproject.blog.hu/ 2013.12.22. 19:53:12

@mldrv: Olvasom, csak ahogy HHK-val beszélgetsz azt próbálom nem követni, félek hogy megint felidegesítem magam rajta. Te türelmesebb vagy nálam :)

Szóval, próbálom érteni a kérdést... hogy szoktam-e következtetni emberekkel kapcsolatban olyan belső motivációkra, amelyek nem egyértelműek, nem lehetnek egyértelműek a helyzetből? Szerintem szoktam, ez a rész mindig érdekelt. És persze tévedek is időnként. De pont az infóhiányok miatt minden ilyen mellett hangsúlyosan ott a kérdőjel.
Ezt szerintem úgy csinálom, hogy olyasmiket feltételezek, amiket olyanokról tudok, akik a legjobban hasonlítanak az illetőre, és folyamatosan nézem (nem feltétlenül tudatosan), hogy konzisztens-e ez az illető cselekvéseivel. Mindig, mindenkiről van egy modellem, az elején elég alapszintű, összegyúrva hozzá hasonlónak tűnő más személyekből, később pontosabb. Az persze külön jó kérdés lehet, hogy mi alapján feltételezem valakiről, hogy hasonló valaki máshoz, itt szerintem bőven van egy csomónem tudatos elem. De amúgy is, nekem inkább intuíció-alapúnak tűnik a dolog.

Például egészen fura, hogy a legtöbb vendégemről úgy érzem, elég jó modelljeim vannak, meg a legtöbb emberről is, úgy általában (bár egyéb kapcsolatom elég kevés van), viszont Ivonn egy fekete doboz számomra. Tudok következtetni a cselekedeteire ha az adott helyzet felmerült már máskor is, de alig van valami képem a belső mozgatórugóiról. Egyszerűen nem áll össze a kép a motivációiról, mozgatórugóiról, ő nem passzol egy modellemhez sem.

mldrv 2013.12.22. 20:11:53

@noname.blogger: igen, ez volt a kérdés :)) érdekes, amit írsz. ez az, amit én tényleg nem nagyon csinálok. tudod, hogy engem érdekel a pszichológia, de ott sem ezzel a témakörrel foglalkozom alapból. persze néha lehet érdekes. :D

ugye bizonyos személyiségelméletekkel próbáltam beleásni magam ebbe korábban, de túl sokat az sem változtatott az alap hozzáállásomon ebben.

a fekete dobozos dolog vicces, ugyanezt mondták nekem nemrég, hogy én nem illek semmilyen sablonba, modellbe. :) legalábbis az illető modelljeibe nem, azt mondta ezt picit ijesztőnek is tartja, mert amúgy másokat teljesen jól modellez ilyesmi :))

noname.blogger · http://suisseproject.blog.hu/ 2013.12.22. 20:30:48

@mldrv: Értem. Nem tudom, én állíthatom-e hogy engem különlegesen érdekel, csak úgy csinálom.. talán annyiban nem, hogy az emberekkel való interakció automatán kiváltja belőlem a modellezési törekvést, de mivel mostanában némileg sok az emberekből (az utóbbi pár évben érzem így), szakirodalmat már nem szívesen olvasok róla. Legalábbis nem sokszor.

Amúgy te sem illesz a modelljeimbe, de téged annyira azért nem ismerlek, emiatt nem szembetűnő.

mldrv 2013.12.22. 23:29:16

@noname.blogger: aha. amúgy azért ezt tőle és tőled is afféle bóknak veszem :PP mármint h nem illek a modellekbe. nem szeretem a skatulyázást :D

mldrv 2013.12.23. 00:19:32

@noname.blogger: nem mondtam h annak szántad, azért írtam, hogy "afféle" :D

Ivonn88 · http://suisseproject.blog.hu 2013.12.23. 12:54:11

@noname.blogger: nyugi, én is az vagyok saját magam számára:D, számomra viszont inkább dühítő, és baromira örülnék egy skatulyának, hiszen az csak kiindulási pont, alap, amit lehet finomítani, de ha az sincs, akkor elég nehéz összefoglalni, hogy én most ki is vagyok.

Hátrányos helyzetű kaviár 2013.12.23. 23:13:37

@suisseproject: Mert ő (ők, mert nem egyedi eset) nagyon személytelenül kezeli ezt a munkát. A csók is tabu, mint gyakorlatilag minden intimebb megnyilvánulás. Van ilyen. És én ezt recisként maximális tiszteletben tartom. Amíg ezekkel a megszorításokkal is hoz vendéget magának meg a háznak, addig teljesen oké. Ő tudja, mit vállal be...

Hátrányos helyzetű kaviár 2013.12.23. 23:18:31

@suisseproject: Mert szex-partnert akar bizonyos időre, nem barátnőt. Ez a legegyszerűbb és a legtisztább. Mármint üzletileg.
Szerintem a lányoknak is, mert nem kell 500.-jára végighallgatniuk a Balatont meg Pestet meg a gulyást meg a pálinkát ... Sima üzlet ... (igaz, ezekből ritkán lesznek visszajárósok, ami egy kisebb városban hosszú ideig hátrány egy lánynak)

Hátrányos helyzetű kaviár 2013.12.23. 23:20:12

@Ivonn88: Khm, bocs, de te nagyon nem dolgozol drágán ...

Hátrányos helyzetű kaviár 2013.12.23. 23:21:53

@mldrv: Te, nem én kapcsolom be magamon. A lányok a házban. Illetve azok, akik ezt bevállalják. Hogy ezt miképpen valósítják meg, már tényleg nem az én asztalom ...

Ivonn88 · http://suisseproject.blog.hu 2013.12.23. 23:29:10

@Hátrányos helyzetű kaviár: már újra Magyarországon vagyok, ahogy már írtam valahol, és figyelemmel követem az árak alakulását, ezek szerint pedig a drágább kategória vagyok.

Hátrányos helyzetű kaviár 2013.12.23. 23:44:21

@Ivonn88: Ok, ok, ok ... de én még itt ragadtam ;) Szóval, az itteni áraidra értsd ...

mldrv 2013.12.26. 22:14:43

@Hátrányos helyzetű kaviár: ha nem a te asztalod, akkor nem értem miért volt a megvalósításáról véleményed :D

mldrv 2013.12.26. 22:15:24

@Ivonn88: és milyen skatulyákat próbáltál eddig fel?:) ha szabad kérdeznem :)

Ivonn88 · http://suisseproject.blog.hu 2013.12.27. 01:50:48

@mldrv: igazából nem valami sokat, illetve tizenéves koromban talán próbáltam valamiféle művészléleknek érezni magam (valódi tehetség nélkül), de akkoriban annyira nem zavart a skatulya hiánya. Egy időben megfordult a fejemben a borderline személyiségzavar, de az ki lett zárva (meg igazából ahhoz szerintem túl "normális" vagyok, na persze valószínűleg az átlag borderline is normálisabb, mint ahogy azt elképzeljük), meg az ember annyira nem is szívesen azonosul személyiségzavarokkal. Utána az aspergeren gondolkoztam sokáig, de azt sem érzem eléggé igaznak, most meg úgy érzem, hogy simán introvertált vagyok, de egyrészt szerintem azon a skálán is inkább középen vagyok, mint szélsőség, másrészt az nem eléggé "kicsi" skatulya.

Hátrányos helyzetű kaviár 2013.12.27. 18:07:46

@mldrv: Nézd, tojást tojni sem tudok, de azért még lehet véleményem róla, oder? ;)

mldrv 2013.12.28. 05:06:27

@Hátrányos helyzetű kaviár: persze, a vélemény olyan, mint a segglyuk... :)

mldrv 2013.12.28. 05:08:46

@Ivonn88: aha, úgytűnik te még nálam is bonyolultabb vagy. :P :D

Hátrányos helyzetű kaviár 2013.12.28. 09:22:58

@mldrv: Ja, bár néha az, aki teljes mértékben érintett éppen emiatt nem lát tisztán. Nem árt néha eltávolodni, és messzebbről is szemügyre venni a dolgokat...

noname.blogger · http://suisseproject.blog.hu/ 2013.12.28. 12:08:20

@Hátrányos helyzetű kaviár: Te nem egyszerűen messzebbről, hanem folyamatosan csak a saját szemszögedből nézed a dolgokat. Olyan problémákkal kapcsolatban próbálsz nekem tanácsot adni, amelyek nekem nem problémák. Folyamatosan azon feszülsz hogy nem vagyok elég pénzes, próbálsz megoldásokat találni, ami rendes lenne tőled, ha engem egy kicsit is foglalkoztatna a kérdés. Ugyanis a saját szemszögemből én tök jól keresek, nem hiányzik a boldogságomhoz semmi anyagi természetű dolog.
Te pedig a minél több lóvé megszerzése érdekében ellátsz tanácsokkal, hogy hogyan alakítsam át magamat, a hozzáállásomat és az életformámat. Ide menjek, oda ingázzak, legyen nálam nagyüzem, számoljam az időt percre pontosan,ne haverkodjak vendégekkel és ne legyek elnéző velük, ne gondolkozzak csak nyomjam iparszerűen, mert ha nem így teszek akkor PÉNZT VESZÍTEK. ELVESZTEM. Jah.

Csakhogy én ezt a sok lóvét egyszerűen NEM AKAROM. Nem vágyok rá. A mostani keresetem teljesen jó nekem, illetve mehet lejjebb is és akkor is jó lesz. Nem kényeske vagyok akinek semmi nem jó amit mondasz, aki túl lusta elérni az áhított célt, a vagyont, hanem egyszerűen nem kell ez a vagyon. Nem baj ha van, de nem ad többletet, és logikusan nem akarok semmilyen áldozatot hozni azért, aminek számomra nincs plusz értéke. Nem akarok menő kocsit, három évente újat, vagy kertvárosi házat, nem akarok vállalkozást indítani, 200 euróért cipőt venni, ezek nem adnak nekem semmit. Illetve annyira keveset, hogy minden másért előbb hozok áldozatot.

Nem vagyok ambícióhiányos, vannak céljaim, nehezek, távlatosak is, épp csak nincs szerepe bennük az anyagiaknak. Annak legyen egy bizonyos szintje- nem akarok azon filózni hogy nem telik a csirkecombra, csak farhátra -, egy olyan szint amit már bőven elértem Magyarországon is, de ennyi.

Szóval ha segíteni szeretnél, akkor kérlek nézd az én szempontjaimat, azt, ami nekem fontos. Az például érdekes lehet, hogy Berlinben hogyan tudnék találni piacot az én munkastílusomnak, a nagyrészt hotelba menős, hosszabb escortoknak, hogyan tudok ennek olyan marketinget csinálni ami eljut a célközönséghez. Vannak-e ott olyan lányok akik hozzám hasonlóak, akiknél nem extra a GFE és ugyanakkor nem modellkülsejűek, és ők hol hirdetnek. Hol keresik őket azok, akik ilyet keresnek, ha pedig ilyen még nem létezik ott, hol lenne érdemes bedobni a köztudatba. Ezek a dolgok például érdekesek lehetnek.

Hátrányos helyzetű kaviár 2013.12.28. 14:49:01

@noname.blogger: Értem én. Amit nem értek az az, hogy ha csak egy átlagos megélhetési szintet akarsz fenntartani, akkor mi a fenének ezzel a munkával, amit tök feketén végzel, kitéve a lebukás veszélyének? Az átlagos életszínvonalat két részmunkaidős állással (ezeket könnyebben megkapod), amelyek nem igényelnek különösebb szakképesítést egyszerűbben is eléred. Plusz bekerülsz a rendszerbe, ami tekintve, hogy te itt képzeled el a továbbiakat, nem elvetendő szempont.
Ezt a melót itt csak azért végezni, hogy ellegyél egyik hónapról a másikra belőle, dőreség. Akkor már végezhetnél bármilyen más civil melót, fehéren, bejelentve, krankenkasseba meg nyugdíjalapba befizetve.
Ingyenesen a kaufmichen hirdethetsz/marketingolhatsz úgy, hogy az sokakhoz eljusson.

noname.blogger · http://suisseproject.blog.hu/ 2013.12.29. 02:14:06

@Hátrányos helyzetű kaviár: Uhh, egészen durva, hogy ezt nem vágod.. komolyan azt hittem, hogy ez lejött már a blogbejegyzésekből.
Oké, szóval: ez a munka egy kimondottan élvezetes valami, nagyon kevés egyéb foglalkozás létezik, amit ennyire tudnék élvezni.

Jó csinálni mert érdekes, azért, mert olyan ahol koncentrálhatok egyetlen dologra (ebben vagyok jó), nincs distract tényező és ennek az eredménye egyértelműen pozitív. Azért is jó, mert sikerélményt ad, mert jó vagyok benne. Meg azért is, mert akikkel találkozok, mint vendégekkel, azok tízszer normálisabbak és érdekesebbek, mint azok akikkel mondjuk a metrón találkozom, vagy egy képesítést nem igénylő melóban, vagy kb bárhol.
Nem véletlen, hogy nekem nem opció a gépies profizmus. Azzal a stílussal, hogy nem érdekel az egész, csak nyomom, mint egy robot, nagyon sokat veszítenék.
Ezen kívül jó praktikusan is: a munkaidő alacsony és rugalmas, az is rugalmas hogy mennyit dolgozom, tehát tudom alakítani az egyéb dolgaimhoz. Ehhez képest a fizetés jó, kevés eltöltött idővel elérek egy olyan bérszintet, amit napi nyolcban sem tudnék elérni egy képesítést nem igénylő munkával.

Emellett lehet, hogy *anyagilag* csak egy kellemes megélhetés a célom, más szempontból viszont egyáltalán nem ennyi a cél. A más dolgok pedig elsősorban időt igényelnek, ami egy teljes munkaidő mellett kb nincs. Nagyon várom már a suli végét is például, hogy végre azzal foglalkozhassak, ami érdekel, meg hasznos is, borzasztó, hogy egy elvileg szakirányú képzésen szinte semmi ilyen nincs..

Emellett nekem a képesítést nem igénylő melók borzasztóan frusztrálóak. A legtöbb ilyenben jó sem lennék, nincs kézügyességem, nem vagyok gyors, sem ügyes, a monotonitástűrésem is problémás, nem vagyok precíz és nem vagyok jó abban sem, hogy szó szerint betartsam az utasításokat amiket a kisfőnöktől kapok. Mint említettem, próbáltam már néhány fajtát, és úgy látom, ezeknél általában kellenek ezek a skillek. Nem csak azon múlik hogy mennyire próbálja és akarja az ember. Ez azzal jár a gyakorlatban, hogy én vagyok az első akit elbocsátanak :/

Nem csak az ingyenes hirdetések érdekelnek, az elején valószínűleg szükség lesz némi plusz marketingre.

prandelli 2013.12.29. 02:24:43

@noname.blogger: Sikerült feldolgoznom az elmúlt másfél hónap bejegyzéseit, elég tömény dózis volt:)
Még mindig érdekes, hogy hasonló témájú és fajsúlyú posztok közül az egyik 100+ hozzászólást generál, a másik meg nullát. Ez tényleg csak a blogketrecen/index címlapon múlik? Illetve az olvasottság is ennyire hullámzik, vagy csak az aktív részvétel?

Visszamenőleg már nem akarok nagyon kommentelni, de valami eszembe jutott itt a végén: a szíriai szűz történetének lett folytatása? Érdekes esetnek indult, és akkor úgy volt, hogy előkerül még.

(Vizsgaidőszak, meg a boltbamenéssel spórol, de azért éjjel kettőkor háromszor átszerkeszt egy hozzászólást:D Valamikor én is ilyen voltam, csak már kinőttem:)

prandelli 2013.12.29. 02:25:41

@Hátrányos helyzetű kaviár: Ha jól értem, te most valamilyen szervezési munkát végzel az ágazatban. De az nem világos, hogy korábban dolgoztál szexmunkásként is?

noname.blogger · http://suisseproject.blog.hu/ 2013.12.29. 11:17:18

@prandelli: " Ez tényleg csak a blogketrecen/index címlapon múlik?"

Úgy tűnik :) anélkül van mondjuk napi 200 olvasónk, de úgy tűnik, nem nagyon akarnak kommentelni.
Ha címlapon vagyunk, az akár 20 000 látogatót is jelenthet.

Visszamenőleg is kommentelj nyugodtan, sőt :)

Szíriai: igen, lett folytatás: találkoztunk mégegyszer, és még mindig szűz, én sem értem, miért. Egyértelműen reagál rám, szóval nem meleg :) Még erősebben érződött az, hogy mindenben próbál a kedvemben járni - saját elképzelése viszont nincs a dolgokról, egyáltalán nem kezdeményez semmit, nem csak szexet nem, de semmit. Fokozatosan, de komoly szinten felidegesített azzal, hogy akármit kérdeztem, vagy próbáltam kipuhatolni, mindenre azt mondta, hogy ő nem tudja és neki mindegy. Én meg barátságos vagyok, de megerőszakolni nem fogom, szóval a program kb úgy nézett ki, hogy feküdtünk az ágyban, rajtam hiperszexi fehérnemű, rajta semmi, összeért minden aminek össze kellene érnie, összebújtunk, egyértelmű reakció a részéről, de semmi akció. Simogattam (nem a kezét), mint aki kezdeményez, de még arra sem sikerült rájönnöm hogy szeretné a folytatást vagy nem. Amikor rákérdeztem akkor meg nem tudta. Ezzel elvoltunk pár órát, közben beszélgettünk is, pl próbáltam rájönni hogy mi a fene van vele, az mindenesetre kiderült, hogy ő úgy általában ilyen. Ez sem segít a csajozásban, szerintem a többség nem szereti amikor a pasi egyszerűen nem akar semmit, nem kezdeményez semmit, de azért a legtöbb dologba beleegyezik.

Szóval egy idő után, elég feszülten leléptem, a fizetés kínos volt mert egyértelmű hogy az áraim nagyon magasak neki, utazási költséggel sem számolt, én meg persze hülyén éreztem magam mert "nem csináltam semmit", de a konkrét nélküle végigvitt szexen kívül mindent csináltam, épp csak cigánykereket nem hánytam, szóval elkértem az összeget. Füstölgő aggyal léptem le, mérhetetlenül tud nyomasztani a céltalanság... Utána kaptam tőle egy nagyon kedves, meleg hangú köszönő levelet- kb úgy, mintha minden lett volna amire csak vágyott, és minden jól, folyt.köv. legközelebb - én meg hosszú gondolkodás után azt válaszoltam, hogy tök jó fej meg minden (tényleg jó ember és humora is van), de ez így nekem nem, szóval csak akkor találkozzunk, ha már vannak elképzelései a hogyanokról. Az is jó, ha nem akar szexelni, lényeg, hogy tudja, hogy mit akar. Mondta hogy érti és oké, bár ilyen szerinte a jövőben nem várható.

noname.blogger · http://suisseproject.blog.hu/ 2013.12.29. 11:25:51

@prandelli: No igen, a boltbamenéssel egyszerűbb spórolni mint a kommenteléssel , a kommentelés fontos:) De sehol máshol nem kommentelek, ennyi talán még belefér.

Az átszerkesztés meg érthető abból a szempontból, hogy ha csinálok valamit azt általában nagyon csinálom, teljesen végiggondolom, és ebből nem nagyon tudok kiszállni félúton. Akkor meg akár le is írhatom a friss verziókat. Úgy még könnyebb is kiszállni, segít a dolgok véglegesítésében, ha leírva látom a gondolatot.

noname.blogger · http://suisseproject.blog.hu/ 2013.12.29. 11:43:54

@Hátrányos helyzetű kaviár: Ezt csak most látom:

" Lényegtelen, hogy majd egy évtizede dolgozik-e valaki ebben az üzletben, ha nem tud "gombnyomásra" barátnő-feelinget produkálni, ha bármennyt is agyal egy átlag kliensen, az nem profi. ...
Ja, ez nagyon nehéz, amikor egy cirka 120 kilós, jó 50-es pali esik be vendégként. No de, ettől profi a profi... "

Az a humor az egészben, hogy ezzel még soha nem volt problémám, mármint a barátnő-fíling produkálásával, mindig teljesen simán ment. De tényleg. Pl nem csak a 120 kilós ötvenessel (ez eléggé standard típus) de a 160 kilós ötvenessel sem. Kimondottan kedves visszatérő vendégeim voltak már ebben a kategóriában, egésznapos escortos fajták (úgy tűnik, a kövér pasik jobban szeretik az escortot), de akihez most februárban megyen Bécsbe két éjszakás találkára, ő is van vagy 140-150 kiló. Nem számít. Az egyéb tulajdonságok sem számítanak ebben.

Ez valószínűleg azért van, mert ilyenkor csak a látszat hogy én barátnőként viselkedem, a valóságban egyszerűen barátkozom és legfőképpen odafigyelek rá. Ehhez nem rokonszenv kell, csak érdeklődés (bár az érdeklődés jelentős részt magával hozza a rokonszenvet), az meg van.

Szóval ha a barátnő-fíling automatizmusa adja a profizmust akkor profi vagyok, hurrá :D:D Persze ha ennek muszáj megjátszásnak is lennie, meg közben titokban belül muszáj utálnom az egészet vagy minimum unatkoznom és közönyösnek lennem, akkor mégsem vagyok profi. Úgy tűnik, mintha nálad ez is kellene. Szerintem viszont ez nem kell a profizmushoz.

Hátrányos helyzetű kaviár 2013.12.29. 16:27:24

@noname.blogger: Oké, viszont a havi 1200-1600 eurós bevételnél jobban is belehúzhatnál, szerintem. Igaz, a valóban hajtós lányok, egy idő után "elgépiesednek", de azért valahova a kettő közé éppen belőhetnéd magad, hogy ne a megélhetésre menjen el az összes kereseted. Ismét csak szerintem.

Hátrányos helyzetű kaviár 2013.12.29. 16:37:03

@noname.blogger: Nem, nem félreértesz. Szerencsés a természeted, de a legtöbb lányt hidd el, nem érdekli a kliens lelki nyavalyája, hogy mi történt a melóban vagy otthon, mi a véleménye Merkelről vagy arról, hogy Lidlben nem lehet már kapni vaníliás karikát. Nemcsak azokat nem érdeklik ezek, akik csak egy-két órára fogadnak vendégeket (mondjuk, ott túl sokat nem is lehet filozofálni, mert megy az idő), hanem jobbára azokat sem, akik escortoznak. Ez nem azt jelenti, hogy unott pofával, kukán ülnek, dehogy. Ilyenkor kapcsolják be a "barátnő-fíling" gombot.
Szóval, civilben erre egy másodpercet sem szánnának (meg többnyire a pasira sem), te meg alapból így vagy összerakva. Ez okés, csak nem mindenki ilyen, van, aki számára ez már plusz, egy extra-szolgáltatás.

Hátrányos helyzetű kaviár 2013.12.29. 16:43:13

@noname.blogger: Ja, a hirdetések. Utánanézek majd, hogy Berlinben konkrétan, milyen hirdetési oldalak pörögnek, melyik éri meg a befektetést. De most vonaton vagyok épp, és a net nem a legfaszább.

Ivonn88 · http://suisseproject.blog.hu 2013.12.29. 20:25:24

@Hátrányos helyzetű kaviár: nem tudom, hogy NNB úgy egyébként mennyire érdeklődő (irántam pl. mindig érdeklődik:) ), de úgy amúgy nem az a nagyon szociális típus.

Nem tudom, hogy érzékeltessem jól, vagy hogy egyáltalán eltalálom-e ezzel az analógiával, de mintha NNB hozzáállása hasonlítana ahhoz, ahogy én a számomra unalmas anyagot tanulom (ebben egyébként kifejezetten jó vagyok): megpróbálom a magam számára érdekessé tenni, sőt, sokszor érdekes is a dolog, de magamtól nem tanulnám meg, viszont el tudom érni azt az állapotot, hogy arra az időre, amíg tanulok, úgy érezzem, hogy a világ legérdekesebb témájával foglalkozom.

Egyébként egy kérdés: akkor pontosan miről beszélget az átlag escort lány, ha nem arról a témáról, amit felhoz a vendég? (jó, én sokszor felhozok saját témákat, de nyilván reagálok arra, amit a másik mond)

noname.blogger · http://suisseproject.blog.hu/ 2013.12.29. 22:15:10

@Hátrányos helyzetű kaviár: Alapjáraton nem én vagyok az, aki lelkesen beszélget minden szembejövővel, pont ellenkezőleg - kivéve itt. Olyasmi egy kicsit, mint Ivonn mondja.
Meg itt nekem valami elemi, teljesen ösztönös igényem van a haverkodásra ami semmi más helyzetben nincs meg, max az egyéjszakás kapcsolatoknál lehetett, elvégre le fogunk feküdni vagy már meg is tettük. Kizárt, hogy ilyen helyzetben ne barátkozzak. Szerintem ösztönösen próbálom szinkronba hozni a fizikai viszonyunkat és a szociálisat.
Jobban is működik ilyenkor a beszélgetés, érdekesebb mint a "normál életben", itt lazábbak és nyitottabbak a népek, mint ugyanezek lennének egy irodai dumcsizásnál, sokkal kevesebb a smalltalk is.

Más, fizu: természetesen nem célom, hogy leragadjak alacsonyabb havi fizetésnél, és annál amit mondasz valószínűleg magasabb lesz. Az 1600 euro 80 eurót jelent alkalmanként havi 20 találkozónál, ennél most is sokkal magasabb a találkánkénti bevételem.
Egész egyszerűen azon múlik, hogy mennyit tudok ott elkérni találkánként, mert van egy bizonyos havi találkaszám, ami fölé nagyon nem ajánlatos mennem.
Havi 25 találkozónál már eléggé aktívnak érzem magam, a 30 pedig olyan, amit nem tudnék tartósan csinálni anélkül, hogy ne okozzon problémát, egy hónapra is sok lenne. A 20 az laza. Értelemszerűen nem félórásak. Mondjuk vegyünk 120 eurót találkánként és havi 20 találkozót: így 2200 eurót kerestem. Vagy 25 találkozót, akkor 3000-et. Ha sikerül annyit és úgy dolgoznom amennyit szeretnék, ennyi szerintem meglesz, ez nem túl optimista becslés a találkánkénti összegre.

prandelli 2013.12.29. 23:45:39

@Hátrányos helyzetű kaviár: Kösz, egyébként jó a neved. Nálam rögtön holtversenybe került a Szexipari Hiénával:)

prandelli 2013.12.29. 23:48:30

@noname.blogger: Kösz a történetet. Fel a fejjel, ha jól emlékszem, Mózesnek is csak harmadikra sikerült vizet fakasztania a kősziklából:)

"még soha nem volt problémám... nem csak a 120 kilós ötvenessel (ez eléggé standard típus) de a 160 kilós ötvenessel sem. Kimondottan kedves visszatérő vendégeim voltak már ebben a kategóriában"
Tiszta pazarlás, ezt csak így ellőni egy sima hozzászólásban... micsoda címlapos posztot lehetne kihozni belőle:)

Itt viszont mindjárt meglesz a 200 komment, az szerintem helyi rekord.

noname.blogger · http://suisseproject.blog.hu/ 2013.12.30. 00:08:13

@prandelli: Engem az sem zavar ha élete végéig szűz marad, csak döntse már el :)

Öhm, szerinted mi az, ami miatt a vendégek testsúlyához/korához való viszonyom megér egy posztot? Esetleg komponálj meg interjúkérdéseket, szívesen válaszolok :D

prandelli 2013.12.31. 02:21:25

@noname.blogger: Tudom hogy ha nem is külön posztban, de írtál már erről, és nekem pl. ezzel bőven ki van elégítve az információigényem a témában:) A megjegyzésem sokkal szűkebb értelmű volt, annak a konkrét mondatnak a lehetséges fogadtatására vonatkozott a címlapszerkesztők részéről. Persze gyanítom, hogy nem csak belőlük, hanem az átlag olvasóból is mást vált ki egy tárgyszerű mondat arról, hogy téged nem befolyásol a vendégek külseje, és megint mást a "kedves 160 kilós törzsvendég" szókapcsolat:)

A Berlinbe költözésednek mi most a tervezett időpontja?

noname.blogger · http://suisseproject.blog.hu/ 2013.12.31. 12:20:35

@prandelli: Jah értem. Esetleg majd írok valamit ilyen címmel :) vag összeszedem a régi blogom tartalmából a róluk szóló bejegyzéseket.

Berlinbe költözés: suli befejezése után.Azt most nem mondom hogy diplomázás után mert a diplomamunkám egy nagyobb lélegzetvételű valami lesz, biztosan el fog húzódni. A suli befejezése pedig remélhetőleg 2014 nyarán lesz :) utána még kelleni fog egy csomó szervezés, nem két bőrönddel megyek,de előbb-utóbb kijutok.

mldrv 2014.01.01. 20:21:49

@prandelli: végül nem ez lett a rekord :))
süti beállítások módosítása