Dear Sir,
I need a girl tonight in my hotel room in ........ near ........ i am a tourist and i dont have mobile phone. Please give me prices for one hour and 2 hours with all services the lady can provide me. I need a details of the service with the prices. Write me e-mail so that i can fix it and tell you hotel name and room number.
Thanks
Namármost, fogalmam sincs, hogy honnan tudja, hogy hívom a párom, ha játszunk;), de ööö.... olyan már volt, hogy valaki úgy írt nekem, mintha ügynökség lennék, de ilyen még nem. Ez gondolom, a stricire utal, hiszen egyértelműen férfinak címezte és nem nőnek.
A mai melóról meg igazából nem tudok sokmindent írni, de hátha az a kevés is érdekel valakit.
Szóval, délutáni-esti találkát beszéltünk meg, két óra hosszút. Persze, hogy késtem 10 percet:P. Negyvenes pasi, olasz, rövid időn belül másodszor volt Magyarországon, de ha jól értettem, mostantól rendszeresen jön, üzleti okból. Elég idegesnek tűnt, én meg elhatároztam, hogy na most akkor tényleg nagyon bedobom magam...:) Általános témákról beszélgettünk, főleg utazásról, és mesélte, hogy két hónapot élt egy dél-afrikai országban, ami számomra tök érdekes volt, mert még sosem voltam olyan nagyon messze Magyarországtól. Szóval próbáltam olyasmikről kérdezni, amik valóban érdekelnek, mert úgy azért mégiscsak könnyebb érdeklődést mutatni. Ezen kívül igyekeztem mindig ugyanazt a testtartást felvenni, mint ő, mert ez elvileg segít abban, hogy... nos, ha jól emlékszem, igazából abban, hogy egyetértsen velünk? Vagy csak simán pozitív légkört teremt? Akárhogy is, egy idő után nyugodtabbnak tűnt, de összehasonlíthatatlan, hogy mennyivel nyugodtabb lett szex után.
Egyébként elég szokványos találkozó volt, illetve magamon valahogy azt vettem észre, hogy nagyjából olyan érzéseim vannak meló közben, mint négy éve, amikor NNB-éknél dolgoztam, és igazából akkor kezdtem el tényleg úgy dolgozni, ahogyan az átlagos szexmunkás. Akkoriban - valószínűleg az újdonság varázsa miatt - sokkal jobban élveztem az egészet, mert jobban tudtam a számomra jó dolgokra koncentrálni. Nem tudom, hogy ez minek köszönhető, de eléggé megörültem, már csak azért is, mert most szükségem lesz erre az érzésre, lesz ugyanis még pár munkám a hónapban.
Utána beszélgettünk, főleg arról, hogy valami olyasmi sportot űz, aminek a lényege, hogy felviszik őket egy nagy hegyre, majd onnan biciklivel lezúgnak. Mutatott videókat is, és bár baromi jól néz ki a dolog, számomra az "úristen-én-ilyet-soha-nem-csinálnék"-kategória. A száguldás része ugyanis oké, a meg is halhatok annyira már nem. Erre ő azt mondta, hogy az utcán is meghalhatok, és hogy nem is halnak meg olyan sokan, csak évente 4-5 ember!!!! Kíváncsi lennék, hányból egyébként, de nem kizárt, hogy tényleg nem olyan sok. De mondjuk enélkül a sport nélkül lehet élni, utak keresztezése nélkül nehezebben. No mindegy, szerencsére nem az én barátom/férjem/rokonom.
Arról is beszélgettünk, hogy a jövő legkeresettebb munkái elvileg a big data-val foglalkozók lesznek. Nem tudom, miért, de amikor mondta, attól tökre olyan érzésem lett, hogy milyen érdekes már, hogy különböző helyen élünk, de van, amit mindketten tudunk:). Nem tudom, hogy ez most miért volt számomra olyan meglepő, mégis érdekes érzés volt
Kb egy és háromnegyed óra telt el, amikor elkezdtünk valamit csinálni megint, én viszont már nagyon éhes voltam, és úgy terveztem, hogy nem maradok 2 óránál tovább. Szóval, próbáltam finoman megkérdezni, hogy vajon van-e értelme belekezdeni egy másodikba. Végülis az lett, hogy 10 perc után leállított és utána megint csak beszélgettünk meg ölelkeztünk egy kicsit. Ennek viszont nem örülök, mármint annak, hogy úgy látszik, még mindig maximum 2-2,5 óra a maximum, amit kibírok a másikkal. Az is igaz viszont, hogy rájöttem, ez nem az idővel változott, igazából szerintem korábban se voltam oda a hosszú találkákért, csak egyszerűen korábban még ennyi sem volt. Na mondjuk az is igaz, hogy régebben nem volt olyan érzésem a kétórás találkáknál, hogy "na, ezt még éppen kibírom", egyszerűen sokkal kevesebbet agyaltam ilyesmin. Most meg ugye egyenesen rettegek, hogy valakivel ne kelljen hosszabb időre találkozni, illetve most már csak olyannal találkozom hosszabb időre, akit már ismerek - és akinél tudom, hogy nem lenne gond. A rettegés viszont nem tudom, hogy mikor és miért kezdődött. Erről igazából két emlékem van: amikor a párommal először találkoztunk (2012 nyarán), az nagyjából egy 6órás találkozás volt, illetve idén júliusban együtt is vacsoráztam valakivel, és vele már azért unatkoztam. A kettő esemény között szerintem nem is voltak hosszabb találkáim, csak Mike-kal, de vele szeretek találkozni.
Szóval ugye most is van, akivel simán el tudok tölteni hosszabb időt is, és jól érzem magam közben, és ha végiggondolom, az elmúlt x időben is találkoztam olyannal, akivel menne. Szóval gondolom, működhet így is a dolog. Csak az a helyzet, hogy ezzel az emberrel például nem biztos, hogy szívesen eltöltenék hosszabb időt... igaz, lehet, hogy az is közrejátszott, hogy iszonyú éhes lettem a végére. Hm, lehet, hogy étterembe például szívesen elmennék vele:) (Ez egy meglehetősen meglepő kijelentés részemről, mert utálok étterembe járni. Viszont van egy hely, amit szeretek, és nem is nagy meg zsúfolt, de cserébe finom a kaja, és jók a hagyományos magyar ételeik, szóval külföldieknek is lehet mutogatni.)
Egyébként két dolog van talán, ami tényleg nagyon tud hatni az unalom-faktorra: hogy mennyire beszél jól angolul, illetve hogy mennyire intellektuális a téma (ami persze engem is érdekel, tehát az ilyen témák mondjuk 3-4%-a, és azért TÚL intellektuális ne legyen;) ) - utóbbi kiváltható azzal, ha rólam beszélünk, bár nem tudom, lassan kezd az is unalmassá válni.
Na, most erről még eszembe jutott az, hogy voltak olyan emberek, akik érdekesek is voltak, és a munkájuk is annak tűnt, viszont sajnos annyira nem tudtam arról a területről semmit, hogy ha nekiállok kérdezgetni, akkor valahol a középiskolás anyag elejétől kéne elmagyaráznia a dolgot az illetőnek.