Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

(meló)

Címkék: meló esetleírás Ivonn

2015.05.18. 14:25

Oké, a mai pasi fura volt:O. Mármint nem igazán fura, csak... szóval a találka közben kb ezerszer elmondta, hogy én vagyok a leggyönyörűbb nő, akivel valaha találkozott, hogy biztos a mennyben van, illetve hogy "ő nem érdemel meg engem". Wtf??? Oké, az első kettő még rendben, gondolom, nem kell szó szerint érteni, meg mittudomén, talán az elmúlt évtizedekben csukott szemmel járt:D, de a harmadik azért elég furi. Egy jó kiállású, ötvenes pasiról beszélünk, akivel nem is volt rossz, amit csináltunk. Szóval nem értem.

Egyébként nem is feküdtünk le, mert hátööö, próbálkoztam, de kb semmi reakció nem érkezett, mármint a hangok szerint élvezte, csak látható eredménye nem volt. Nem vagyok benne biztos, de úgy tűnt, hogy nem is nagyon törekszik rá, két órán keresztül nagyjából csak ölelkeztünk és csókolóztunk, illetve ő csinált nekem dolgokat.

Még az elején mondtam neki, hogy szerintem nem írtam meg előre a taxiköltséget, ami x euró volt. Később hozzátette az összeghez, és amikor hazafelé néztem, pont x euróval volt több, mint amennyi amúgy a taxiköltséggel együtt járt volna. Egy pillanatra átfutott a gondolataim közt, hogy talán igenis megírtam neki a taxiköltséget, csak nem emlékszem, és ő már úgy számolt, de tuti nem, mert tudom, hogy nem számoltam ki, nem is tudtam, hogy mennyi a taxiköltség, csak hasraütésszerűen mondtam valamit - a valós költség valószínűleg inkább az elkért összeg másfélszerese, de mivel tömegközlekedtem, csak tippelni tudok.

Szóval nem tudom, úgy tűnik, a borravalós trend folytatódik. Ötletem sincs, hogy miért, ez azóta van, hogy egy kicsit árat emeltem, de lehet, hogy nincs is összefüggés. Mondjuk nem tudom, így úgy jönnek ki az árak, hogy ha az ember felfelé kerekít, akkor a különbözet olyan borravalós összeg, szóval talán ezért...

A bejegyzés trackback címe:

https://suisseproject.blog.hu/api/trackback/id/tr507470030

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szombathelyi vitéz 2015.05.21. 17:08:33

"a találka közben kb ezerszer elmondta, hogy én vagyok a leggyönyörűbb nő, akivel valaha találkozott, hogy biztos a mennyben van, illetve hogy "ő nem érdemel meg engem"... Egy jó kiállású, ötvenes pasiról beszélünk, akivel nem is volt rossz, amit csináltunk. Szóval nem értem."

Nem akarok újabb konfliktust, elfogadtam már a blog íratlan szabályait, ezért most csak jelzésértékkel...
Sokadszor számolsz be ilyenről. Aztán amikor éppen az általad szállított empirikus beszámolókból (is) kiindulva, egyszer megfogalmaztam egy teljesen ésszerű és plauzibilis magyarázatot a jelenségre, akkor kijelentetted, hogy hülyeség (+személyes sértésnek vetted, pedig nem volt az). Ami rendben is lenne, ha szembe állítanál vele egy bármilyen alternatív magyarázatot. Akár jobbat, akár rosszabbat mint az enyém, ezt amúgy se tudnánk eldönteni. De most is csak annyit mondasz, hogy "nem értem". Ilyen esetben pedig felmerülhetne akár még a korábban kőbe vésett prekoncepció átgondolásának igénye is.

Ivonn88 · http://suisseproject.blog.hu 2015.05.21. 23:34:30

@szombathelyi vitéz: belinkeled nekem azt, amikor erről volt szó? Igazából baromira nem emlékszem már, hogy miről beszéltünk pontosan akkor.

"Ami rendben is lenne, ha szembe állítanál vele egy bármilyen alternatív magyarázatot."

Mivel tényleg nem emlékszem, hogy pontosan mit írtál akkor, nem nagyon tudok erre mit mondani, de amúgy nem értem, miért nem lehet az, hogy egy magyarázattal nem értek egyet, miközben nekem sincs jobb?:) Mármint izé, attól még, mert valakinek van magyarázata, a másiknak meg nincs, még nem lesz az a magyarázat automatikusan igaz. Ettől még lehet az, mondjuk, és lehet, hogy nem is hülyeség, csak ezt a következtetést nem értem.

Én egyébként egyszer erre kitaláltam egy magyarázatot, de egy kolléganőm azt mondta rá, hogy hülyeség:), és mivel semmivel nem tudtam a magyarázatomat alátámasztani, el is vetettem.

noname.blogger · http://suisseproject.blog.hu/ 2015.05.22. 11:40:20

@szombathelyi vitéz: Ez most a páriaelmélet?

@Ivonn88: a "mai pasi" az a 18-adikai találkozód? Mert vele én is találkoztam később. Hasonló eredménnyel, ha jól értem a dolgot, kb ugyanazt csináltuk, plusz beszélgetés, de csak közben (akkor legalább nem kell hülyén éreznem magam hogy nem értem el sikereket). Az én testemet is eléggé dicsérte, bár nem úgy mint a tiedet, nálam a, hm, "curves" dolgokat szerette, teljesen belefeledkezett, és úgy viselkedett, mintha ez lenne a legjobb dolog a világon. Mármint a puha, nőies idomok :). Plusz az ölelések, csókok, összebújás, ilyesmi.

Az alapján amit beszélgettünk, szerintem egyszerűen magányos. Elvált, nem tegnap, nincs barátnője, nem mert nem lehetne, szerintem munkaholista (ez persze lehet nem csak ok hanem egy másik okozat is, passz). Elég volt kicsit megvakarni a témát és ömlött belőle a mesélés. Van némi átfedés a szakterületeink között szóval tudtam értelmesen kérdezni, de alig jutottam szóhoz. Tényleg szereti a munkáját.

Szerintem az van vele hogy a munkájába temetkezik, de amikor mégsem, akkor teljes erővel beleéli magát az ilyen élményeibe, ezt a teljes beleélést tapasztaltuk mind a ketten.

noname.blogger · http://suisseproject.blog.hu/ 2015.05.22. 11:59:26

...ja emlékszem is hogy mondta hogy nem is keres barátnőt, párt. Nem egészen értettem az indoklását, talán az volt hogy ideje nem lenne rá, vagy nem akar kapcsolatot. Vagy mindkettő. Nem firtattam tovább.

Ivonn88 · http://suisseproject.blog.hu 2015.05.22. 12:07:11

@noname.blogger: oké, hihetetlen, hogy te mennyivel jobban beszélteted az embereket és tudsz meg többet róluk:). A munkáját nekem is említette, poén volt, hogy közölte, hogy mennyire unalmas lehet, engem meg pont érdekel az a téma, igaz, jelenleg eléggé távolról (meg kicsit tartok is tőle, valószínűleg azért, mert az első online kurzusnak, amit megpróbáltam, ez volt a témája, és kb. sz.rt sem értettem belőle, ott is hagytam, és elég nagy kudarc volt).

Még az is tök fura, hogy mennyire leragadtam annál, hogy "ez egész egyszerűen nincs így", ahelyett, hogy elkezdtem volna azon gondolkodni, hogy ő személy szerint miért mondhat ilyesmit.

noname.blogger · http://suisseproject.blog.hu/ 2015.05.22. 12:40:47

@Ivonn88: Gondolom ez azzal függ össze hogy engem általában jobban érdekelnek az emberek :)

Én sem kezdtem el gondolkodni a viselkedésén amíg nem olvastalak téged. Egyszerűen túl kevés volt az infó. Pl sokat mond hogy mindkettőnk testéhez nagyon hasonlóan állt, holott eléggé különbözünk. Vagy az egyéb fajta hasonlóságok.

Szerintem ő a beszélgetést addig a pontig értékelte amíg magáról mesélhetett, de közben nem az a fajta aki el akarja mesélni a gondjait. Inkább meg akar feledkezni róluk. És nem akar igazi emberi kapcsolatot, hanem egy illúzióra vágyik, amibe arra a rövid időre beleélheti magát. Szóval nem biztos hogy a faggatózásom tetszett neki.

szombathelyi vitéz 2015.06.14. 23:52:20

Múlt héten volt a Szexmunkások Világnapja: en.wikipedia.org/wiki/International_Whores%27_Day
Fogadjunk, hogy senki nem tudott róla:)

@Ivonn88:
Egyáltalán nem azt mondom, hogy el kellene fogadnod bárki más magyarázatát. Éppen ellenkezőleg. Azt tartottam kicsit furcsának, hogy ha van egy jelenség, ami veled történik rendszeresen, írsz róla, foglalkoztat téged, akkor miért éred be annyival, hogy "nem értem". Pedig amúgy a saját világnézeted és véleményed publikálása és harcos védelmezése fontos dolognak látszik a számodra. A mások magyarázatának kezelése csak annyiban jön a képbe, hogy mennyivel menőbb (szerintem) úgy elutasítani valamit, ha mellé tudod tenni a saját megoldásodat.
Az én konkrét magyarázatom a konkrét ügyben nem olyan érdekes ebből a szempontból. Egy linkkel nem is tudnám megoldani, és nem is fontos nekem a konkrét kérdés annyira, hogy meg akarjalak győzni.

@noname.blogger: Az az érvelés sokkal összetettebb és fajsúlyosabb volt annál, mint amit most a gúnyos kérdésed sugall:) De ahogy Ivonnak is írtam, nincs most bennem kellő motiváció, hogy egy nehéz idegen pályán belemenjek a konkrét vitába. Már a múltkori kommentem sem erről szólt.
Viszont lehet hogy hülye a kérdés: nem változott meg nálad valami? A hozzászólásaid súlypontja valahogy elmozdult mostanában egy kicsit. Például amikor tanácsokat adtatok a kezdő kérdezőnek, ott nekem ez látszott. Hogy dolgozol most is, benne vagy még, de mintha már egy lassú kiszálló pályára álltál volna:) A szexmunkás-perspektíva még mindig dominál, de nálad már nem kizárólagos, ez volt a benyomásom.

Ivonn88 · http://suisseproject.blog.hu 2015.06.15. 00:23:03

@szombathelyi vitéz: lehet, hogy sokkal menőbb lenne, de attól még nincs megoldásom:D.
süti beállítások módosítása