Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

A tumblr-ön már egy ideje kering az Amnesty International ajánlására reakcióul aláírogató celebekről szóló mindenféle bejegyzések, de engem azon túl, hogy elolvastam az elém kerülő eszemefuttatásokat, olyan nagyon nem érdekelt a dolog. Nem ez az első eset, amikor emberek úgy tiltakoznak a szexmunka ellen, hogy arról viszonylag keveset tudnak. Ráadásul, gondolom én, mindez az USA-ra vonatkozik, ahol én se szívesen lennék szexmunkás, mert védekezhetnéek egyszerre a vendégek és a rendőrség ellen is. Ennek mondjuk előnyei is vannak, pl. egy USA-ban dolgozó szexmunkás jóval több információt megszerezhet a vendégről ahhoz, hogy csekkolja, vagy a vendégnek meg kell adnia két másik szexmunkás elérhetőségét, akik biztosítanak arról, hogy az illető megbízható. Vannak olyan weboldalak is, amikre ha regisztrálsz, már ellenőrzöttnek minősülsz, mivel ott meg kell adnod minden adatot, amit ellenőriznek is. Viszont tekintve, hogy vendégekkel még nem volt soha nagyobb bajom, inkább az a rész zavarna, ha csak virágnyelven kommunikálhatnék a szolgáltatásokról, vagy ha vigyáznom kéne, nehogy feltűnést keltsek egy hotelben (ez mondjuk inkább akkor fordulhat elő, ha valaki azért vesz ki egy szobát, hogy ott fogadjon egy nap több vendéget). Akárhogy is, most, hogy szembejött velem egy cikk a feminfo-n, gondoltam, olvasok egy kicsit a témáról. Maga az AI irománya itt található. Bevallom, ez utóbbit (még) nem olvastam el, szóval leginkább csak a cikkről tudok írni, illetve arról, hogy milyen reakciókat olvastam a tumblr-ön.

A feminfo-s cikk igazából nem ír sokmindenről, legfeljebb ezt tudnám kiemelni:

"Tény, hogy a szexuális szolgáltatást nyújtók azokban az államokban is a legkiszolgáltatottabbak közül kerülnek ki, ahol legális a prostitúció."

Ezt őszintén szólva nem találom olyan meglepőnek, hiszen a szexmunkának az egyik előnye, hogy nem igényel semmilyen képzettséget, viszont (sokkal) jobban (és azonnal) fizet, és rugalmasabb, mint más munkák. Az sem olyan fura, hogy jellemzően szegényebb országokból származók dolgoznak szexmunkásként.

A cikk azt is megemlíti, hogy a szexmunka dekriminalizálása nem segített a nemi betegségek terjedésének csökkentésében. Megjegyezném viszont, hogy tudtommal (statot kérésre keresek) a szexmunkások között kisebb arányú a nemi betegséggel fertőzöttség, mint más csoportoknál.

Amit viszont megjegyeznék, hogy az AI így első ránézésre nem a szexmunka "legalizálását" tűzi ki célul, hanem a dekriminalizálást, legalábbis előbbi szó egyszer sem szerepel benne, viszont az egyik fejezetnek konkrétan ez a címe: "Policy calling for the decriminalisation of sex work". Először mondjuk őszintén szólva én sem igazán értettem a különbséget, mert az AI egyértelműen nem a svéd modell-féle dekriminalizációt értette alatta (vagyis azt, hogy a szexmunkást nem, viszont a szolgáltatásait igénybevevőt, a neki helyet biztosítót, illetve az általa eltartottakat bünteti - a két utolsó nálunk is igaz). Egyes tumblr kommentek szerint a különbség az, hogy a legalizáció olyan szabályozásokkal is járhat, amely valójában árt a szexmunkásoknak. Pl. oké, hogy lehet mondjuk bordélyházakban dolgozni, de szükségtelenül büntetné mondjuk azt, ha valaki saját vagy bérelt lakásban dolgozna inkább. Vagy pl. a kötelező regisztráció sem hangzik olyan jól, amíg a szexmunkások csoportja ennyire stigmatizált.

Én mindenesetre úgy gondolom, hogy valamilyen szabályozásnak persze van értelme, csak nem mindegy, hogy milyennek, például a magyarországi elég borzasztóan sikerült. A változatosság kedvéért mondjuk megkérdezhetnék magukat a szexmunkásokat. 

Közben nekiálltam olvasgatni a jelentést, és többek között ilyeneket mond ki:

- a szexmunkások emberi jogainak sérülésének megelőzése
- a szexuális kizsákmányolás kriminalizálása, a kiskorú szexmunkások szexuális kizsákmányolás áldozatának tekintése
- ezt igazából jóval könnyebb idézni, mint lefordítani: "Evidence that some individuals who engage in sex work do so due to marginalisation and limited choices, and that therefore Amnesty International should urge states to take appropriate measures to realize the economic, social and cultural rights of all people so that no person enters sex work against their will, and those who decide to undertake sex work should be able to leave if and when they choose."

Valamint arról is ír, hogy a kriminalizációval a szexmunkások helyzete kockázatosabb, nagyobb eséllyel vannak kitéve zaklatásnak és erőszaknak. 

 

Ahogy egyébként a feminfos kommenteket olvasom, a nagytöbbség nagyjából azt mondja, amit én. Arra viszont kíváncsi lennék, hogy hogyan viszonyulnának egy olyan alkalmazotthoz, aki korábban szexmunkás volt (feltételezve, hogy azt az embert fel is vették)

A bejegyzés trackback címe:

https://suisseproject.blog.hu/api/trackback/id/tr677663862

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

prandelli 2015.07.30. 09:34:16

Ez egy fészbukos hozzászólás, szerintetek igaza van?
(Bevezető érveléstechnikai feladat kezdő szexmunkapárti aktivistáknak:D)

"Egyetértek a celebekkel.Senki sem jókedvében lesz prosti,ha pl.nem fizetnék meg,akkor nem csinálná,de főleg nem lenne olyanok számára lehetőség,akik lustàk dolgozni,tanulni-mert van olyan is,aki ezért csinálja,de a ferfiak is elég sötétek,ha nem tudnak szex partnert találni,ráadásul milyen az,hogy ezért fizet,mikor kb.annyi,mintha magának kézzel kiverné,mert még csak hajlandóságnak sem kell meglennie a másik részről és szánalmas,hogy képtelen valakivel úgy együtt lenni,hogy a másik is akarja."

noname.blogger · http://suisseproject.blog.hu/ 2015.07.30. 10:38:02

" a szexmunka dekriminalizálása nem segített a nemi betegségek terjedésének csökkentésében"
Mint ahogy abban sem hogy kevesebb legyen a közúti baleset :) Sőt, az influenzajárványokat sem állítja meg, és nem hozza el a világbékét sem. Mindenre azért nem lehet jó.

@prandelli: Tilcsuk be a lustaság kiélésének lehetőségeit :) És persze azt hogy emberek fizessenek olyasmiért ami csak szerintük jó nekik.

kispolgár 2015.07.30. 22:18:03

"a vendégnek meg kell adnia két másik szexmunkás elérhetőségét, akik biztosítanak arról, hogy az illető megbízható"
Na de mi van akkor ha az ember még sose volt szexmunkással és most próbálná ki először?

kispolgár 2015.07.30. 22:40:15

@prandelli: "mintha magának kézzel kiverné" Ez a sztereotípia (a lány szétteszi a lábát és a plafont bámulja) valamiért benne van a köztudatban, csak azt nem értem honnan jött. Elég sok film meg könyv a prostituáltat minden szextrükköt ismerő nőként mutatja be, aki ujja köré csavarja a férfiakat.

Ivonn88 · http://suisseproject.blog.hu 2015.07.30. 23:02:33

@kispolgár: a mondat első fele:),de tényleg nem bontottam ki. Akkor teljes név+ melóhely elérhetőség, amin keresztül a szexmunkás telefonál/e-mailt küld céges e-mailcímre, hogy ellenőrizze.

Ivonn88 · http://suisseproject.blog.hu 2015.07.31. 18:12:47

@kispolgár: egyébként tudod, mi a durva? Egy csomószor az a vége, hogy a másik kiveri magának kézzel, ami miatt kicsit rosszul is érzem magam (nem vagyok túl jó kézzel), bár ehm, azért elég sokminden meg is előzi ezt.

prandelli 2015.07.31. 20:32:49

@Ivonn88: "A jó szexmunkásnak olyan képességekkel is rendelkeznie kell, amik hasznosak vagy szórakoztatóak a kifizetett óra maradék 57 percére":)
(Dr. House)

kispolgár 2015.07.31. 20:53:38

@Ivonn88: Akkor ott az először próbálkozó nyugdíjasoknak és a tőkejövedelemből élőknek Nevada állam vagy az utcalányok maradnak...

"másik kiveri magának kézzel" Hívhatjuk pornós befejezésnek és akkor kicsit se kell rosszul érezned magad:)

Ivonn88 · http://suisseproject.blog.hu 2015.07.31. 23:01:15

@prandelli: na, erről eszembe jut egy ismerősöm, aki tőlem teljesen függetlenül lett szexmunkás, és ő mondta mindig, hogy csak pár perc az egész, én meg nem értettem, mert nálam ennél jóóóval hosszabb volt mindig, még akkor is, ha nem számítjuk, hogy én igyekszemnem rögtön "rátérni a lényegre". Maga a szex is szinte mindig több pár percnél. Nem tudom, mennyire vagyok szórakoztató, előnyben az a vendég, aki szívesen hallgat engem, hö-hö:D (bár melóban sokkal jobban tudok másokat hallgatni, mitn a való életben).
Volt egy pasi, akivel mind a két alkalommal legalább egy órát azzal töltöttünk, hogy az áltla imádott SNL-videókat néztük. Amik tényleg nem rosszak, csak zavart, hogy utok szóhoz.

@kispolgár: köszi, így már jobban érzem magam:), bár sokszor nem is rám megy a cucc.
Gondolom, ők is megadhatják amúgy mittudomén, a lakcímüket. De ja, lehet, hogy ez hátrányosabb helzetből indulnak. Majd megkérdmblr-ön.

noname.blogger · http://suisseproject.blog.hu/ 2015.08.06. 08:29:40

kettosmerce.blog.hu/2015/08/05/a_stricik_es_a_kliensek_haszonszerzese_nem_emberi_jog

Kár, elég sokszor vannak jó cikkeik. Még úgy is hogy nem vagyok balos, csak liberális. Nem akar valaki menni kommentelni? Egyedül nincs kedvem...

Ivonn88 · http://suisseproject.blog.hu 2015.08.06. 10:57:57

@noname.blogger: tetszik az eleje, jó hatásvadász:
"Ez a gyakorlatban azokat a striciket és klienseket is felmentené a büntetőjogi felelősség alól, akik másokat szexuális vagy anyagi előnyökért zsákmányolnak ki."

noname.blogger · http://suisseproject.blog.hu/ 2015.08.06. 23:17:07

@Ivonn88: ezt kifejthették volna bővebben, mert ennyiből nagy marhaságnak tűnik. Lehet hogy kifejtve méginkább az lenne.

Uf 2015.08.15. 20:55:22

@noname.blogger:

Ez egyszerűen úgy magyarázható, hogy az író szerint a prostitúcióra mindenkit kényszerítenek. Ezért számára a kettő ekvivalens (a prostitúció dekriminalizálása és a büntetőjogi felelősség eltörlése).

Van egy videó ami egy ilyen szemléletű nő állításaira reflektál:
www.youtube.com/watch?v=hACVlRThMH4

noname.blogger · http://suisseproject.blog.hu/ 2015.08.17. 13:29:53

@Uf: Ja tényleg, erről el is felejtkeztem -.-

Sok éve én is futottam már néhány kört a témában, próbáltam reflektálni hasonló szemléletű nők állításaira, érdekes meló, kb mint a vallások állításaival való vitatkozás. Vagy anti-vakcinásokkal, ÉRTEM-esekkel, stb.

@kispolgár: Olvastam :) Kár hogy Sárosi főleg a drogtémában nyomul, meg hogy a TASZ nem áll be a véleménye mögé.

kispolgár 2015.08.18. 21:27:35

@noname.blogger: gondolom rájött, hogy a szexmunkaelleneseket úgysem lehet meggyőzni. Meg a drogtéma jobban szem előtt van.

noname.blogger · http://suisseproject.blog.hu/ 2015.08.18. 21:48:47

@kispolgár: Én úgy tudom hogy a TASZ-ban nem mindenki osztja az álláspontját, ez az oka. Azaz ott is vannak szexmunkaellenesek.

Ivonn88 · http://suisseproject.blog.hu 2015.08.25. 10:06:10

@noname.blogger: ost látom, hogy sikerült iderángatni az "50-90% emberkereskedelem áldozata"-dolgot.A hollandiai szexmunkás a blogjában egyszer végigelemezte azt a kutatást, amire hivatkoznak, ha ezt emlegetik, ami azért vicces, mert 1.) a kutatásban nem szerepeltek szexmunkások, 2.) maga a kutatás nem mond 50-90%-ot.

De amúgy ja. Ugyanazokat olvassuk évek óta.

noname.blogger · http://suisseproject.blog.hu/ 2015.08.25. 10:51:58

ez hol van odarángatva? Én nem látok százalékokat.

Ivonn88 · http://suisseproject.blog.hu 2015.08.25. 11:01:21

@noname.blogger: az első nem vastagbetűs bekezdésben, csak trükkösen betűvel leírva:)

Ivonn88 · http://suisseproject.blog.hu 2015.08.25. 13:57:58

@noname.blogger: " Meg persze mert a fejükben él valami kép a kliensről, aki undorítóan néz ki és bunkó is meg szemét meg büdös a lába és azt hiszi magáról hogy, és úgy viselkedik hogy, és van két szarva is, mindkettő 12 cm hosszú és enyhén csavart, és ez a fantáziakép már elég ahhoz hogy ne sajnálja egyáltalán."

:DDDD

szombathelyi vitéz 2015.08.28. 23:52:40

@Ivonn88: Adódik a kérdés: ti boldog prostituáltak vagytok? Három rövid választ várok, egy-egy mondat elég lesz:)

Ivonn88 · http://suisseproject.blog.hu 2015.08.29. 01:33:46

@szombathelyi vitéz: engem egyszerűen az zavar, hogy valamiért az nagyon fontos a döntésem létjogosultságához, hogy én "boldog" vagyok-e. Bezzeg a legutóbbi munkahelyemen pocsékul éreztem magam, mégse akarja senki betiltani azt a fajta munkavégzést :-/.
Mostanában egyébként eléggé stresszel ez a meló-téma, amióta egy kicsit nagyobb tétje van, hogy legyen is elég melóm, meg amióta csak csordogálnak a levelek.

noname.blogger · http://suisseproject.blog.hu/ 2015.08.29. 16:20:19

@szombathelyi vitéz: Most úgy elvagyok, de nem vagyok teljesen elégedett.

Nem olvastam el a cikket szóval nem egészen értem hogy hogy értendő a kérdés. Az életem elég kevés aspektusához van köze a melónak. Párkapcsolati boldogsághoz pl semmi. Van még az a faktor hogy mennyire vagyok elégedett a saját teljesítményemmel tanulás/szakmai fejlődés terén, erre a meló lehetőséget nyújt (van elég pénzem és közben időm is), de attól még nem jön az instant teljesítmény.

Maga a meló nem képes boldogságot okozni (szerintem megszüntetni sem tudja, legalábbis kevéssé esélyes), van hogy tetszik, érdekes, izgalmas, van hogy idegesít.

suisseproject 2015.08.30. 13:11:26

@szombathelyi vitéz: Én se tudok egy rövid mondattal válaszolni, de legszívesebben megkérdezném, hogy az illető vajon boldog újságíró-e :) De egyébként olyan rég nem dolgoztam, hogy már el is felejtettem, milyen :S Majd ha megint rájövök, szólok.

kispolgár 2015.09.01. 21:29:57

@noname.blogger: A blogbejegyzésből: "pénzükért cserébe megveszik a testüket, vagy amelyik testrészüket akarják" És mit kezd a kliens egy harminc centi hosszú combbal?
"a gazdagabb országokban élő, pénzzel rendelkező férfiak ezeket a társadalmi egyenlőtlenséget kihasználják." Nyelvtannácik riadó! Amúgy meg imádom ezt a marxista frazeológiát. Mi miben vagyunk társadalmilag egyenlőtlenek? Ja, te jobban keresel és folyékonyan beszélsz angolul. Francba.:D
A lakáson dolgozó szexmunkások szerintem nem a mélyszegénységből jönnek. Akinek kilóg a kapanyél a szájából az a Beszámolókról stb. hamar kikopik. Inkább alsó középosztálybéliek, akik nem akarnak ott megragadni. (Tudom nem csak lakás van, de ezt már többször le akartam írni.)
És tényleg az a legszebb amikor XIX. sz-i stílusban áll hozzá az egészhez. Mi felszabadítunk, de attól még kiskorú vagy akit pátyolgatni kell.

noname.blogger · http://suisseproject.blog.hu/ 2015.09.02. 19:12:25

@kispolgár: Erre kb +1 :))

"Mi miben vagyunk társadalmilag egyenlőtlenek? Ja, te jobban keresel és folyékonyan beszélsz angolul. Francba.:D "
A mellem is nagyobb. Mindkettő. Emiatt (is) van igazságtalan gazdasági előnyöm hozzád képest.

kispolgár 2015.09.02. 20:22:15

@noname.blogger:
"A mellem is nagyobb. Mindkettő. Emiatt (is) van igazságtalan gazdasági előnyöm hozzád képest." :D

Ivonn88 · http://suisseproject.blog.hu 2015.09.13. 16:36:09

Mondjuk már pont baromira elegem van ebből a szájtépésből.

noname.blogger · http://suisseproject.blog.hu/ 2015.09.14. 19:20:19

@Ivonn88: Nekem is :) Azért még így messziről is idegesít a "prostituáltak használata" kifejezés. A cipőpucoló kefét, azt szokás "használni" nem is ragozom tovább.

Ivonn88 · http://suisseproject.blog.hu 2015.09.14. 19:24:33

@noname.blogger: szerintem amgy B.A. írta a cikket, olyan a stílus, nem?

Ivonn88 · http://suisseproject.blog.hu 2015.09.14. 19:25:05

Tegnap amúgy többször is majnem nekifutottam választ írni, de aztán mégsem. Esetleg nem osztjuk ketté?:D

noname.blogger · http://suisseproject.blog.hu/ 2015.09.14. 20:56:48

@Ivonn88: Nem tudom ki írta, nem olvastam. Ha olyan a stílusa akkor végképp minek elolvasni :)

..semmi kedvem választ írni. Esetleg ha van ötleted hogy hogyan motiválj :) vagy ha gondolod, fussunk össze a csütörtöki programon és kitalálunk valamit személyesen.

B.A kapcsán nekem ez ugrik be, teljesen más témáról szól, de jól passzol:
vedooltas.blog.hu/2015/08/18/tunodesek_a_johiszemuseg_es_a_rosszhiszemuseg_ugyeben

"Számomra a legjobb teszt a fenti kérdés megválaszolására az, hogy az állítást tevő hogyan reagál a cáfolatra. Ha jóhiszemű, úgy azt gondolom, hogy mindössze két lehetőség van: kijavítja magát vagy cáfolja a cáfolatot. Pont. Minden más (néma csönd, néma csönd + kimoderálás, "én csak átvettem ezt mástól", "igen, de ha figyelembe vesszük az észt építészet XVIII. századi fejlődési tendenciáit", "igen, na és mi a helyzet ezzel a másik betegségre adott másik oltás 43 évvel ezelőtti esetével?", "mennyit fizetett neked ezért a mocskos gyógyszerlobbi?" stb.) erős érv a rosszhiszeműség mellett."

BA-val már eljátszották néhányan a párbeszédes, reagáljunk-érvekre(hörgésre is)-higgadtan-és-empatikusan dolgot, nem tudom ilyenkor mi a következő lépés. Lehet játszani hogy ő leírja ami eszébe jut meg mi is, és igyekszünk meggyőzőek lenni. Sajnos igazat mondani sokkal nehezebb mint hazudni, utánajárás, tudás kell hozzá. Kellene. Vagy lehet írni valamit a saját ismereteimből, plusz rámutatni az ő véleményének ellentmondásaira, logikai hibáira, úgy, hogy közben nem próbálom az adatait cáfolni, vagy csak olyan innen-nekem-nem-úgy-tűnik módon.
Most tényleg csináljuk ezt?... Vagy?..

Meg még az is jön hozzá hogy minket kb senki nem olvas, akkor sem ha ott kommentelünk, akkor sem ha ide írunk. Aki olvas minket az már úgyis oda-vissza tudja hogy mit gondolunk. Legalább lenne valami olyan fórum az írogatásra amit olvasnak is az emberek...

Ivonn88 · http://suisseproject.blog.hu 2015.09.14. 21:18:25

@noname.blogger: Nincs ötletem motiválásra:). Meg nem nagyon van mit kitalálni, ránézésre elég könnyen cáfolható kb minden, ami le van írva,meg is tettük már párszor. Mindössze szeretem, ha van egy cikk jó sok állítással, amit egy darab postban tételesen megcáfolunk, mert ilyesmit szerintem nem nagyon teszünk, csak kommentekben bukkannak fel leginkább ilyesmik. Azt nem tudjuk, hogy hányan bukkannak rá csak úgy a blogra, aztán ki tudja, talán címlapot kapunk:), akkor meg máris többen lesznek, talán néhány embert elgondolkodtat a cikk.

Köszi a linket, egy ideje nem is olvastam a védőoltás blogot, mert volt egy időszak, amikor nem jelentek meg új cikkek:)

prandelli 2015.09.14. 23:41:21

@Ivonn88: Nem B.A. írta, hanem ő:
www.polis.leeds.ac.uk/people/teaching-assistants/noa-wirth-nogradi
leeds.academia.edu/NoaNogradi
(oda van írva a neve a poszthoz, és álnévnek tűnik, de nem az;)

Mindenképpen gyenge színvonalú írásnak tűnik, klisék és panelek szorgalmasan felsorolva, leginkább ctrlC/ctrlV technikával (szerintem a nagy része a szó szoros értelmében másolás), egyetlen eredeti gondolat vagy saját érv nélkül. De a CV-be jó lesz ez is tölteléknek. Most azon tűnődtem el, hogy ha valaki ügyesen mozog az egyetemi játékszabályok között, akkor vajon meg lehetne-e írni egy PhD-t a témában anélkül, hogy a szorgalmas kutató egyszer is találkozna élő szexmunkással. Valószínűleg igen.

Közben egy ilyet találtam még a témához: www.origo.hu/kultura/egyfelvonas/20150907-szexmunka-prostitucio-szinhaz-amnesty-international.html
(Vannak kétségeim, de ebben legalább van valami ötlet, és talán valamennyi működhet a megvalósításból is.)

@noname.blogger: "Azért még így messziről is idegesít a "prostituáltak használata" kifejezés"
Ebben meg az az érdekes, hogy ez a szóhasználat (és szemlélet) pont azokra jellemző még, akiket a szerző a legjobban megvet. Tehát a klienseknek arra rétegére, akik valóban csak testnyílások ideiglenes használataként fogják fel a szolgáltatást. (Bár ő valószínűleg nem tesz különbséget ilyen alapon (sem), és az összes klienst megveti és elítéli.)

Ivonn88 · http://suisseproject.blog.hu 2015.09.15. 00:00:54

@prandelli: "Ebben meg az az érdekes, hogy ez a szóhasználat (és szemlélet) pont azokra jellemző még, akiket a szerző a legjobban megvet. Tehát a klienseknek arra rétegére, akik valóban csak testnyílások ideiglenes használataként fogják fel a szolgáltatást. (Bár ő valószínűleg nem tesz különbséget ilyen alapon (sem), és az összes klienst megveti és elítéli.) "

A tumblr-ön elég gyakran jelenik meg az,hogy tökjó, hogy az ellenzők közlik, hogy a lányok úgy állnak pl. a kirakatokban, mint az "élő húsdarabok", és mennyire klassz már, hogy ilyennek látják őket. Oké, ez valahol mondjuk ferdítés, de szar érzés, hogy így látatlanban vitatják az embertől a beleegyezés és a kontroll képességét :-/

noname.blogger · http://suisseproject.blog.hu/ 2015.09.15. 03:50:20

@prandelli: "Ebben meg az az érdekes, hogy ez a szóhasználat (és szemlélet) pont azokra jellemző még, akiket a szerző a legjobban megvet."
Ha megkérdezném, valószínűleg azt mondaná hogy pont azért mondja pont így mert ez TÖRTÉNIK, amivel ideje szembesülnöm nekem is meg a világnak is, a prostituáltak azok valójában csak használati tárgyak a kliensek szemében, amit az is bizonyít hogy mit csinálnak velük (szexelnek pénzért) és ő csak kimondja amit mások takargatnak.

A képzeletbeli párbeszédben erre szerintem azt mondanám hogy ez nagyon nem igaz, hivatkozva a saját régi beszis tapasztalatomra, a válogatatlan kliensekkel, hogy minimális kivétellel még az is értékeli az emberi kontaktot aki tényleg testnyílás használatáért jött.
Amire ő azt mondaná hogy az emberi bánásmód valójában csak látszat, amit elhitetnek velem, meg én magammal. Amire meg azt lehet reagálni hogy ha valaki csak 2-3 lukat lát belőlem akkor miért fáradozna látszatkeltéssel, amúgy meg ne nézzen ennyire hülyének. Mire ő: azért hogy a csajok ne küldjék a francba. Mire én: oké, de ha a viselkedésükből sem látszik akkor ő onnan messziről vajon honnan tudja. És itt a holtpont, ő onnan tudja hogy a pasi szexet vásárol tőlem pénzért, ahelyett hogy rendesen udvarolna egy nőnek, miközben mélyen tiszteli annak agysebészi/ kvantumfizikai/... kvalitásait. Mire én: nade a fodrászoknál is ..., miközben senki nem nézi ollónak vagy hajhabnak azt a fodrászt...
...holtpont.

Egész jól elbeszélgetek így magammal, hajnali kreativitás rulz :)

@Ivonn88: "A tumblr-ön elég gyakran jelenik meg az,hogy tökjó, hogy az ellenzők közlik, hogy a lányok úgy állnak pl. a kirakatokban, mint az "élő húsdarabok", és mennyire klassz már, hogy ilyennek látják őket. "
Szexizmus Live: a hozzáférhetőséggel a nő automatikusan olyannak látszik a szemükben aki elveszítette a kontroll képességét. Szerintem ez a hozzáállás minimum párszáz éves múltra tekint vissza, amikor a nő és addig akkor volt értékes és tiszteletreméltó, amíg őrizte a szüzességét, vagy annak a látszatát, vagy csak egy férfinak, a neki elkötelezettnek (férj) volt értékes.
Érdekes hogy ezellen még mindig úgy próbálnak harcolni hogy a nőket korlátoznák. És persze ha a kirakatban fodrászok állnának, fodrászati eszközökkel pózolva... :))

"Mindössze szeretem, ha van egy cikk jó sok állítással, amit egy darab postban tételesen megcáfolunk, mert ilyesmit szerintem nem nagyon teszünk, csak kommentekben bukkannak fel leginkább ilyesmik. "
Hm, oké... majd próbálkozom.. garantálni nem tudom. Túlságosan idegesítenek az ilyen cikkek, emiatt hajlamos vagyok felületesen olvasni őket és gyakran elsiklom a lényeg felett. Majd igyekszem valamit alkotni azért. Nyugodtan nyiss egy bejegyzést ennek, ha gondolod majd beleirkálok...
Ha holnap visszaolvasva nem látom nagy hülyeségnek amit most összeirkáltam akkor ebből is meríthetek.

noname.blogger · http://suisseproject.blog.hu/ 2015.09.15. 04:05:11

@prandelli: "De a CV-be jó lesz ez is tölteléknek. Most azon tűnődtem el, hogy ha valaki ügyesen mozog az egyetemi játékszabályok között, akkor vajon meg lehetne-e írni egy PhD-t a témában anélkül, hogy a szorgalmas kutató egyszer is találkozna élő szexmunkással. Valószínűleg igen."

Van egy egyetemi körökben mozgó nagyon régi kliensem, rendszeresen publikál itt-ott (lehet hogy ismered a nevét), nem tudom mennyire lehet adni a véleményére, de ő többek között azon is ki van akadva hogy a doktoranduszok manapság mennyire ilyenek, hogy némi ügyesen mozgással mindenféle tudás és érdemi munka nélkül kapják meg a PHD-jüket. Humán terület, ott talán könnyebb, bár gondolom erősen közegfüggő.

Mondjuk nyilván lehet írni minőségi tudományos munkát statisztikákból, meg lehet rossz minőségűt is cherry picking technikával. Voltaképpen nem az a bajom ezekkel az írásokkal hogy a szerzők sosem találkoznak élő szexmunkással. Ha találkoznának, akkor is torzítva látnák őket, pl Ivonn esete BA-val, vagy amikor ugyanő élő találkozáskor egy teljesen irreleváns régi párkapcsolatom témáján lovagolt, igyekezvén kihozni belőle hogy az bántalmazó kapcsolat volt. Tippre anyagot szolgáltattam volna neki egy újabb érvhez, hogy lám ilyen egy látszólag elégedett prosti magánélete a valóságban.

noname.blogger · http://suisseproject.blog.hu/ 2015.09.15. 05:53:04

@Ivonn88: Nekiálltam, de bakker ez hoooosszúú.

A rózsaszín ábráig írogattam válaszokat, onnantól már nem bírtam idegekkel. Ez a nagyobbik, de a könnyebbik fele, a cikk vége annyira elrugaszkodott hogy nem tudok rá mit írni, féligazságok keverednek mindenféle kamuval, vagy nem nevesített vádaskodásokkal.

Ezen kívül külön-külön reagáltam az érvekre, de kellene bele valami saját állásfoglalás is a szexmunkáról meg a feminizmusról, mert így eléggé szét van esve. Kommentnek jó lenne, cikknek vagy bejegyzésnek kevés.

noname.blogger · http://suisseproject.blog.hu/ 2015.09.15. 07:05:31

@noname.blogger: " vagy csak egy férfinak, a neki elkötelezettnek (férj) volt értékes"
nem értékes, hozzáférhető.

noname.blogger · http://suisseproject.blog.hu/ 2015.09.15. 16:03:34

@Ivonn88: ..oké, majdnem teljes cikket írtam. Hiányoznak belőle a feminizmussal kapcsolatos eszmefuttatások, nekem így messziről úgy tűnik hogy a szerző torzít, amikor egyes irányzatokról beszél, dehát én nem vagyok feminista :). Meg volt olyan nagyon lila rész amire semmit nem reagáltam. Ezen kívül nem néztem meg a linkeket, meg nem nyomoztam le a statisztikai adatok valódiságát.

Ivonn88 · http://suisseproject.blog.hu 2015.09.15. 16:11:23

@noname.blogger: te most komolyan megírtad majdnem az egészet??? Ejha!:)

noname.blogger · http://suisseproject.blog.hu/ 2015.09.15. 16:38:59

@Ivonn88: olvastad?
Ezért sem szeretek belekezdeni az ilyenekbe: ha rendesen csinálom, nem tudom félbehagyni. Ha meg persze nem akkor rossz lesz. Most épp wifi antennát kellene installálnom a BBB-re, ehhez képest egy hazudós femi...-nak írok válaszcikket, amit kb senki nem fog majd olvasni :) És én még a CV-mbe sem tehetem bele :)

noname.blogger · http://suisseproject.blog.hu/ 2015.09.15. 16:40:18

@Ivonn88: Ja és lennél te a szerkesztő ha megkérhetlek? Tuti tele van vesszőhibákkal és egyéb jóságokkal, alany-állítmány egyeztetési hibák és a többi :)

prandelli 2015.09.15. 17:33:57

@noname.blogger: Nagyon szereted ezt a fodrász analógiát, amiről viszont eszembe jut, hogy pár éve hirdetett egy lány kombinált hajvágás-szex szolgáltatást:) A hirdetés szerint képzett fodrász volt, szóval az a része is komoly volt az ajánlatnak, és néhány pozitív beszámolóra is emlékszem.

Közbevető kérdés: szerintetek a cikk végétől pár bekezdéssel visszább az erősen szexuális töltetű Dolce&Gabbana reklám az tényleg reklám, vagy illusztráció a cikkhez?:) És ha az utóbbi, akkor vajon mit szeretne illusztrálni?
(egyáltalán ti is látjátok?)

"Egész jól elbeszélgetek így magammal"
Szerintem a túloldal álláspontját is ügyesebben képviseled, mint ahogy azt valószínűleg a doktoranduszunk tenné - olyannyira, hogy van amiben részben igazat is adok a másik énednek:) Tehát addig szerintem oké, hogy sokan tényleg ezt a szemléletet képviselik a kliensek között - aminek persze a "valódi éned" sem mond ellent sehol. De abban én asszem szkeptikusabb vagyok nálad, hogy mik lehetnek az arányok. Mármint egyes szegmensekben nagyjából biztosra vehetjük hogy ez a jellemző, de szerintem még a te vendégeid között is több ilyen lehetett már, mint amennyiről ez ki is derült.
Mutatok egy egészen friss idézetet a Pl-fórumról - sajnos ezt muszáj szó szerint, mert csak úgy van értelme: "Nekem ha kurvával vagyok az a lényeg,hogy jól szopjon, és hogy rednesen odatartsa az a lukát amit kibéreltem 5-10-20-30 percre... amíg megbaszom...Hogy ő közben mit gondol baromira nem érdekel..." Ez az utcai topicból van, azért a rövid időtartamok, de ez speciel a sok elütés ellenére egy viszonylag jól fogalmazó, általában nem primitív szinten írkáló júzer, aki jár lakásos lányokhoz is, és a szemlélete nyilván ott sem különbözhet túlságosan. Viszont minden bizonnyal nem fogja ezt ebben a formában előadni, és simán el tudom képzelni, hogy konkrétan teljesen normálisan viselkedik, miközben ezeket gondolja.

Szóval nincs köztünk alapvető véleménykülönbség, csak szerintem több lehet a látens használom/kibérlem szemléletű vendég is (a nyilvánvaló nem látenseken kívül, akik hozzád tényleg nemigen juthatnak el), mint amennyinek te gondolod. Még a menő középosztálybeli nyugatiak és keletiek között is:) Az érdemi kérdés viszont az, hogy amikor egy kliens ezt gondolja, de amúgy normálisan viselkedik (akárhány százalék ilyen van), akkor ez okoz-e neked valamilyen traumát, amitől aztán magadat is egy használt húsdarabnak vagy kibérelt testnyílások gazdatestének fogod érezni. Szerintem aligha.
Viszont az utcán vagy kirakatban napi 10+ vendéget fogadó szexmunkások esetében - akiknél az ilyen szemléletű vendégek eleve többségben lehetnek, és nagyrészt nem is látens módon - bőve lehet jogos felvetni azt a szempontot, hogy milyen akut vagy maradandó traumákat okozhat ez a tényező. Főleg ha eleve egészen más már az alaphelyzet is, amiben ő szexmunkás lett és amiben most is az, mint a ti esetetekben.

Egyébként is a problémafelvetésben még csak-csak van találat az ilyen írásokban is, de amit én nagyon ellenszenvesnek tartok bennük - és gondolom te is - az egyrészt az "öreg nénit átkísérjük a zebrán, akárhogy kapálózik" típusú társadalom-mérnökösködés, hogy ő annyira jobban tudja nálad hogy neked - meg úgy általában mindenkinek - mi a jó; másrészt pedig az egymástól radikálisan eltérő esetek, sőt kategóriák differenciálatlan összemosása a "jó ügy" érdekében, amihez ez itt egy tipikus példamondat az aktuális cikkből: "Az, hogy emiatt nehezebb lesz megtartania a klientúráját annak a maréknyi prostituáltnak, aki teljesen szabad önkéntes szexmunkásnak tekinti magát - ez, mint a futtatás és használat legalizálása melletti érv, gyakran elhangzik -, csekély ár azért, hogy a prostitúciós ipar csökkenjen." Ez pl. egy szemléletében kimondottan autoriter bullshit, akármilyen liberálisnak is gondolja magát valószínűleg a szerző. Se a pap, se a párttitkár, se egy doktriner aktivista ne akarja már megmondani, hogy te hogyan rendezed be az életedet, amíg másoknak nem ártasz vele.

(Van még két másik észrevételem is, de azokat majd később írom meg, és lehet hogy nem is ide, hanem privátban)

Ivonn88 · http://suisseproject.blog.hu 2015.09.15. 18:19:12

@prandelli: nekem úgy rémlik, hogy volt egy pár ilyen stílusú kép, amik egy időben jelentek meg valami csoportos nemierőszakos hírrel, de lehet, hogy keverem, mert mintha az az erőszak egy buszon történt volna, és valamelyik cég erre csinált buszon erőszakolásra hasonlító divatképeket.
Az az érdekes, hogy azon akkor én is felháborodtam, most viszont inkább valami bdsm-szituációra asszociálnék erről a képről.

Ivonn88 · http://suisseproject.blog.hu 2015.09.15. 18:19:38

@Ivonn88: mondjuk azt, hogy nincs határozott véleményem a témáról, mármint hogy oké-e egy ilyen kép vagy sem.

Ivonn88 · http://suisseproject.blog.hu 2015.09.15. 18:25:23

@noname.blogger: közben írtam két választ oda, ahol jelezted, meg vesszőket helyeztem el:). Mondjuk ez utóbbi egy kicsit zavart, mert a vesszők bizonyos helyen nem használata számomra kvázi a stílusod. Ami érdekes, ahogy így átfutottam, hogy jellemzően ott hagytad le a vesszőket, ahol teljesen triviális, hogy kellenek, pl.a hogy-ok előtt, amik egyébként nem zavarnak bele a szöveg értelmezésébe, és és amelyik szabályt kb. azért mindenki ismeri, ezért sem asszociáltam soha arra, hogy "na, ez az NNB nem tudja, hogy kell helyesen írni", inkább amolyan stílusjegyként tudtam be. Így belegondolva mondjuk a legtöbb vessző nem kitevése szintén nem zavar bele a szövegbe:). Közben azt is észrevettem,hogy néha a vagy-oknál nem vagyok teljesen képben, hogy most kell-e vagy (:D) sem, nekem úgy rémlik, hogy akkor kell, ha tagmondatot választana el, de aztán nem biztos, hogy mindig meg tudom mondani, hogy tagmondat-e a következő, meg annyira vagyok én is lusta, hogy leszarjam. (pedig én még az sms-ekben is kiteszem a vesszőket, igaz, most, hogy már kissé nehézkesebb a vesszőt elérni a mobilomon, már kevésbé)

noname.blogger · http://suisseproject.blog.hu/ 2015.09.15. 18:31:05

n@prandelli: Nem rossz analógia de inkább Ivonn szereti, én csak átvettem, félig-meddig poénból :)

"hirdetett egy lány kombinált hajvágás-szex szolgáltatást:)" Nem rossz, gondolom a hajvágás csak opcionális volt, így viszont az egyszeri kliensnek nem kell sokat magyarázkodnia otthon hogy hol volt és miért. Fodrásznál volt, látszik is. Néha el kell menni fodrászhoz mindenkinek :)

"az erősen szexuális töltetű Dolce&Gabbana reklám az tényleg reklám, vagy illusztráció a cikkhez?:) És ha az utóbbi, akkor vajon mit szeretne illusztrálni? "

Felette épp ezt írja:

"E tágabb kontextusban, a nőket és gyereklányokat tárgyiasító, csapból is folyó szexualizáció kontextusában, az erőszak bulváros-pornós eroticizálása és esztetizálása, a patriarchátus kontextusában pedig a prostitúció létezése és a prostitúció használata egy sokarcú társadalmi igazságtalanság tünete és megtestesülése. "

A szerző hosszú és nehéz szavakat használ hosszú, többszörösen összetett, nehezen érthető mondatokban és ettől nagyon bölcsnek és magasröptűnek tűnik, nagyon ügyes, én nem tudnám utánacsinálni...

Szóval a kép szerintem a mondat első felét illusztrálja. Halványan rémlik hogy abban a reklámfotó-sorozatban szerepelt ami az indiai nemierőszak-hullám környékén jött ki (mármint a nemierőszak-hullámos cikkek megjelenésének környékén, után, na, mondom hogy nem megy nekem ez az összetett mondatos izé) és hatalmas felháborodást keltett. Nem csak feministák körében. Kicsit szemét dolognak érzem a használatát mivel pont hogy nincs általánosan elfogadva a tartalma, ez mondjuk jól passzol az írás stílusához.

"a túloldal álláspontját is ügyesebben képviseled, mint ahogy azt valószínűleg a doktoranduszunk tenné"
Lehet. Több valós (netes) vitámból ollóztam össze, sok ember többet tud mint egy.

" még a te vendégeid között is több ilyen lehetett már, mint amennyiről ez ki is derült."
Ez igaz lehet, tekintve hogy nem vagyok gondolatolvasó. Egyébként nem simán csak a normális viselkedésből gondolom hogy egyesek értékelik a humán kontaktot. Másokról meg azt gondolom hogy nem annyira. Persze most szűrve vannak a vendégek szóval mindegy, de régebben, a szűretlen időkben is úgy láttam hogy sokan értékelik. Ennek sok módja és fokozata van, és még az is lehet hogy az akit idéztél, az is értékeli időnként, legfeljebb nem ez az általános hozzáállása.
De ennek az egésznek elég sok árnyalata van. A használom-kibérlem szemlélet nem jelenti azt hogy úgy általában nem néznek embernek, épp csak azt hogy nem azért jött hogy annak nézzen. Nem feltétlen érdekel hogy mit gondol a kasszás a CBA-ban de attól esetleg még más helyzetben érdekel, illetve úgy általában nem nézem le, embernek nézem, stb. Azaz nem használati tárgynak, hanem szolgáltatónak, csak amikor szolgáltat akkor nem érdekel az egyéb aspektusa.

"mint amennyinek te gondolod" Nem biztos hogy jól gondolod hogy mit gondolok :) egyébként nem is nagyon gondolok számokat mert nem vagyok bennük biztos, azt viszont amit az ilyen cikkekben írnak a kliensekről, mindenképp marhaságnak tartom. Valószínűleg léteznek, de nagyon kicsi kisebbség. Pl a nemi erőszakos hozzáállás, és hogy amúgy is van már ténylegesen nemi erőszakos hátterük.

"Az érdemi kérdés viszont az, hogy amikor egy kliens ezt gondolja, de amúgy normálisan viselkedik (akárhány százalék ilyen van), akkor ez okoz-e neked valamilyen traumát, amitől aztán magadat is egy használt húsdarabnak vagy kibérelt testnyílások gazdatestének fogod érezni. Szerintem aligha."
Volt amikor ezt éreztem. Van nálam egyfajta szolgáltató-mód, ha abba átkapcsolok, nem zavar semmi ilyen, az a dolgom hogy örömet okozzak, nem az hogy ítélkezzek. Ha elfelejtek átkapcsolni akkor zavaróbb, de traumát nem okoz, pont mivel nem érzem kötelezőnek hogy azt és úgy csináljam amit elvárnak. Legfeljebb lesz egy elégedetlen vendég, na bumm.

"jogos felvetni azt a szempontot, hogy milyen akut vagy maradandó traumákat okozhat ez a tényező."
Jogos felvetni, érdekelne is a válsz. Ha egyszer majd sok időm lesz, meg vállalkozókedvem, és lefogyok sok kilót stb., szívesen kipróbálnám.
"Főleg ha eleve egészen más már az alaphelyzet is, amiben ő szexmunkás lett és amiben most is az, mint a ti esetetekben."
Ezt nem tudom kipróbálni.

"az "öreg nénit átkísérjük a zebrán, akárhogy kapálózik" típusú társadalom-mérnökösködés"
"másrészt pedig az egymástól radikálisan eltérő esetek, sőt kategóriák differenciálatlan összemosása a "jó ügy" érdekében"
Naja.

Érdekes lenne megbeszélni pedig, hogy a jogos felvetésed után mi következik. Gondolom felmérések, mérések. És utána? Ez már egy érdekes vita lenne, aminek sosem jön el az ideje, mert helyette ilyen bullshitekkel foglalkozunk.

noname.blogger · http://suisseproject.blog.hu/ 2015.09.15. 18:34:27

@Ivonn88: Én inkább túlvesszőzni szoktam, aztán amikor visszaolvasom, eltüntetem a felesleget, ezek szerint túl sokat is :)
Úgy általában nem vágom a szabályokat, szerintem egyszerűen csak az olvasási tapasztalataim alapján vesszőzök. Szerintem egyre rosszabbul, mert egyre több kommentet olvasok, pl regények helyett.

noname.blogger · http://suisseproject.blog.hu/ 2015.09.15. 18:41:03

@Ivonn88: Elolvastam, köszi :)
Kitegyük így, vagy hagyjuk kicsit érni, hátha eszünkbe jut még valami?

noname.blogger · http://suisseproject.blog.hu/ 2015.09.15. 18:45:07

@Ivonn88: A lilarizsára meg a feminizmusos részre te sem írtál semmit :)

Ivonn88 · http://suisseproject.blog.hu 2015.09.15. 18:52:09

@noname.blogger: oké, mostvalamiért nem találom azt a részt, segítesz?

noname.blogger · http://suisseproject.blog.hu/ 2015.09.15. 19:15:11

@Ivonn88:
feminizmusos (ezekre nagyrészt válaszoltam, épp csak azt nem tudom hogy ez mennyre feminizmus):
"feminista elmélet szerint azonban a prostitúcióban nem feltételezhetünk egyenlő döntési szabadágot a pénzért-szex „szerződés” két végén"
" Ezért is háborodnak fel a feminista gondolkodók azon, amikor a prostitúció témájában nemsemleges nyelvezet kerül használatra: ez kiszorítja a diskurzusból a nemi alapú egyenlőtlenséget"
"Arról, hogy mi szükséges ahhoz, hogy a szex ne minősüljön nemi erőszaknak, több elmélet is van"

a végén, erről nem írtam:
" a szexmunkás-aktivizmus kapcsán összecsapni látszik két feminista szlogen: a „personal is political” azaz a személyes az politikai, és a „my body my choice”, azaz az én testem, az én választásom.
... E tágabb kontextusban, a nőket és gyereklányokat tárgyiasító, csapból is folyó szexualizáció kontextusában, az erőszak bulváros-pornós eroticizálása és esztetizálása, a patriarchátus kontextusában pedig a prostitúció létezése és a prostitúció használata egy sokarcú társadalmi igazságtalanság tünete és megtestesülése.
...
Nem az egyes nők individuális döntéseinek kellene a disurzus a középpontjában állnia, hanem annak, hogy miért merülhet fel egyáltalán egy ilyen diskurzus. "

Te feminista vagy, nem tudnál erről írni valamit, feminista szemszögből?

Meg van egy linke erre: www.independent.co.uk/life-style/love-sex/men-who-buy-sex-share-key-characteristics-with-aggressive-sex-offenders-study-claims-10483210.html
Nem akarom elolvasni, szerinted mennyire gáz? Vagy nem az?

lilarizsa:
"A prostitúció rokonságát a rabszolgasághoz - nem pedig a szabadon vállalt munkához - többek szerint az is erősíti, hogy a szexuális aktusban a test és az „én” nem elválasztható. Ahogy sok nemi erőszak túlélő hangsúlyozza: nem csak a testüket erőszakolták meg, hanem őket magukat, az énjüket.
..."

Ezután jön egy szervkereskedelmes rész, " mélyszegénységben élő, kiszolgáltatott emberek teste és szervei (vaginája, ánusza, szája, egyéb testrészei) kerülnek eladásra vagy bérbeadásra mások vagy maguk által, és teljes mértékben érvényes a maradandó károsodás kockázata, amelybe beletartozik a teherbe esés kockázata is, valamint az átlagosnál erőszakosabb kliensek és stricik által elkövetett verések, késelések, stb. következményei, a nemi úton terjedő betegségek (főként az AIDS) vagy például a test és az én elkülöníthetetlensége révén kialakuló poszt-traumás stressz-zavar és egyéb pszichológiai-pszichiátriai következmények"
Nem volt idegrendszerem belemenni, pedig talán kellene.

"a prostitúció, mint munka legitimitását sokan az alapján védik, hogy más, legális munkák is kizsákmányolók, kihasználják a munka végzőjét, és fizikailag károsak. "
Szerintem ezek mi vagyunk (illetve főleg én, azt hiszem), amikor azt mondjuk hogy az élet akkor sem habostorta, ha megtiltjuk a szexmunkát, sőt, akkor esetleg még kevésbé habostorta, mert a gyakorlati opció az esetleg egy még rosszabb munka, éhbérért, nem lesz minden ex-prostiból automatikusan topmenedzser. De ez nem egészen az, mint amit ő írt.

" Elhamarkodott lenne tehát ezeket a szexmunkás-aktivistákat annak a rengeteg lánynak és nőnek a hiteles képviselőjének kikiáltani, akik effektíve rabszolgaként élnek, és a szabad választás és önrendelkezés fogalmai a lehető legtávolabb állnak az élményeiktől. "
Erre nem írtam semmit de nem egészen stimmel, nem tudom ragozandó-e. Arról írni hogy az AI nem tartja az önkéntesség képviselőinek a rabszolgákat, izé. Mármint az AI nem mondja hogy nincsenek kihasznált nők, azt sem hogy kisebbség vagy többség, mivel nem az ő helyzetüket akarja legitimálni. Ezt valahogy normálisan meg kellene fogalmazni...

noname.blogger · http://suisseproject.blog.hu/ 2015.09.15. 19:35:11

De egyébként is inkább csak a részletekbe kötöttem bele, a következtetésekbe, az egésznek az ívébe egyáltalán nem.
Mondjuk ír arról is hogy kb helytelennek tartja a "szexmunkás" terminológia használatát mert akkor nem beszélünk majd a kényszerítettekről, persze a kifejezés őket nem fedi, de miazhogynemfedi, igenis ha beszélünk valamiről akkor a kényszerítettekről beszéljünk, mert szerinte ők vannak többen és mert ideológiailag helytelen nem kizárólag csak velük foglalkozni.

Szerintem meg ez elég gáz hozzáállás.

Ivonn88 · http://suisseproject.blog.hu 2015.09.15. 20:58:17

@noname.blogger: A különböző feminista irányzatokban nem vagyok otthon, és két darab könyvet olvastam a témában, de egyikben sem volt olyan nagyon kiemelve, hogy mit is gondolnak erről, ráadásul az egyik asszem, még a 70-es években íródott. Van ugye a szex pozitív feminizmus, akik közt van olyan, aki úgy gondolja, a szexmunka nem feltétlenül rossz. A tumblr-ön pedig hemzsegnek a szexmunka mellett kiálló, magukat feministának való szexmunkások. De úgy látom, ő is azt mondja, hogy "sok" feminista elmélet szerint.
Ami még érdekes, hogy a sok tumblr-ön írogató (feminista szexmunkás) egyben azt is írja, hogy oké, patriarchizmus meg kapitalizmus, de nekünk ebben a világban kell élnünk, és ebben a világban nem akarunk éhen halni, ebben a világban a legjobb választás számunka a szexmunka, légyszi, ne lehetetlenítsetek még ti is el". Ez abból a szempontból érdekes, hogy akkor vajon az ezt leírók szerint a számukra ideális, nem kapitalista, nem patriarchális tárdadalomban nincs is prostitúció?, más szempontból viszont eléggé gyakorlatias válasz ez az elefántcsont-toronyból szemlélődőknek.

"Nem az egyes nők individuális döntéseinek kellene a disurzus a középpontjában állnia, hanem annak, hogy miért merülhet fel egyáltalán egy ilyen diskurzus."

Most erről az jutott eszembe, hogy ha vannak olyan szexmunkások,akik a.). találhatnának normálisan fizető állást és b.) nem önsorsrontásból szexmunkások, akkor azok ugye akkor is megmaradnának, ha lenne mindenféle egyenlőség (vagy eltűnnének, de más okból. De ahhoz, hogy nők más lehetőséget is kapjanak, illetve ne rontsanak önsorsot, nem kell betiltani a szexmunkát - jó, úgy nyilván könnyebb lenne, de ugye ennyi erővel kb. minden munkát be lehetne tiltani.
Most csak tippelek, hogy ez megint oda van visszavezetve, hogy a férfiak "jognak" tekintik, hogy pénzért szexeljenek, ami viszont szerintem bullshit, de lehet, hogy itt nem erre gondolt a szerző, szóval nem tudom.

""A prostitúció rokonságát a rabszolgasághoz - nem pedig a szabadon vállalt munkához - többek szerint az is erősíti, hogy a szexuális aktusban a test és az „én” nem elválasztható. Ahogy sok nemi erőszak túlélő hangsúlyozza: nem csak a testüket erőszakolták meg, hanem őket magukat, az énjüket.
...""

Most lehet, hogy én vagyok fáradt és beszűkült, de erre így speciel nem tudok mit mondani, csak azt, hogy ööö, én nem érzem úgy, hogy megerőszakolnák az énemet. Ellenben más melóban éreztem már úgy, hogy eléggé meg vagyok alázva. Nemtom, hozzászólás?

Szervkereskedelmes rész: meg egyébként bármikor, ha szexelek, ott van a teherbeesés kockázata, pedig én most úgy egyáltalán nem akarok teherbeesni. A kliensek elleni védelemért mondjuk lehetne tenni, a stricik ellen is. Ez nem egy kötelező elem ugyebár. A HIV-re meg a teherbeesésre lehetne azt mondani, hogy az mondjuk TUTIRA tényleg nem elkerülhető, de ennyi erővel aggódhatnék azon is, hogy mittudomén, bennégek egy irodában.

"Megjegyzendő még, hogy a prostitúció, mint munka legitimitását sokan az alapján védik, hogy más, legális munkák is kizsákmányolók, kihasználják a munka végzőjét, és fizikailag károsak. Még ha valóban ugyanolyan lenne is a prostitúció, mint más kizsákmányolás, nem világos, hogy ez miért vezetne ahhoz a következtetéshez, hogy a prostitúció megengedhető. Éppígy mondhatnánk azt is, hogy a kizsákmányolás, bármilyen formában történjen is, megengedhetetlen."

A szexmunkások kizsákmányolásához többek között az is eléggé hozzájárul, hogy olyanok a szabályozások, vagy olyan a hozzáállás, amilyen, és persze, be lehet tiltani az egészet, hogy tutira ne legyen semmi kizsákmányolás, csak ja, egyrészt, amit te írsz, másrészt más munkát se tiltunk be ezért, csak a kizsákmányolást akadályozzuk meg. Veszélyes munkákat meg engedünk.

Az utolsó bekezdéshez, amit most beszúrtál, szerintem valamelyik kettosmerce cikk alá írtál valamit, ha gondolod,megkeresem.

noname.blogger · http://suisseproject.blog.hu/ 2015.09.15. 21:49:01

@Ivonn88: Oké, akkor ezt valahogy a posztba kellene beírni :)

Ivonn88 · http://suisseproject.blog.hu 2015.09.15. 21:50:30

@noname.blogger: ez gondolom,énleszek?:D Mármint értelemszerűen, amiket én írtam, azokat beleillesztem. Írtál végülis anno kettosmerce cikk alá frappánsat az utolsó bekezdésről?

noname.blogger · http://suisseproject.blog.hu/ 2015.09.16. 01:00:22

@Ivonn88: Hát, te szöveged, gondolom neked kellene valahogy a cikkbe illeszteni :)
"Írtál végülis anno kettosmerce cikk alá frappánsat az utolsó bekezdésről? "
Nem tudok róla hogy írtam volna.

Ivonn88 · http://suisseproject.blog.hu 2015.09.16. 19:22:19

@noname.blogger: esetleg talán ez?

"..mondjuk az egész egy kicsit kavar nekem. Szóval Magyarországról mélyszegénységből menekülnek emberek pl Svájcba, ahol aztán illegálisan szexmunkáskodnak, és ki vannak szolgáltatva. Noha az adott országban az attitűd pozitív, és vannak segítők (akik ugyan megtalálják őket, de nem segítenek legalizálódni... ööö oké... ). De a szerző szerint valahogyan segítene a kiszolgáltatott, illegális szexmunkások helyzetén, ha az adott gazdagabb országokban a szexmunka nem lenne legális. Hogyan? Állítólag az illegálisakat zaklatja a rendőrség, mert illegálisak. Ezt a zaklatást megoldaná, ha nem lenne legális a dolog senkinek? És akkor nem lenne pénzbírság, hanem...? Mondjuk az állam elismerné őket áldozatnak. Attól megoldódik a származási ország szegénysége? Az illető személy szegénysége? Nyilván nem lehet minden ilyen "áldozatnak" (azért idézőjel mert itt a prostitúcó miatt áldozat és ezzel nem értek egyet) adni egy nagy marék pénzt és hazaküldeni. EU-n belül simán visszajön, és ugyanúgy bujkálva ugyanúgy melózni fog mert ugyanúgy kell neki a pénz. Annyi pénzt nem lehet ajándékba adni hogy több ne kelljen. De állítólag amúgy sem számít hogy hogyan, milyen segítőkészen áll hozzá a "gazdag" ország mert a prostituált nem marad ott. Ööö...

Szóval a legalizáció nem megoldás azoknak akik mélyszegénységből jönnek ÉS így is,úgy is illegálisan dolgoznak ÉS kihasználják őket. Azoknak nyilván más a megoldás, ha van ilyen (tegyük gazdaggá a származási országokat, ja oké...). Csakhogy vannak mások is, akiknek meg megoldás a legalizáció.

Azt a pontot viszont nem látom, hogy hol segít, ha a szexmunka NEM legális. Hanem illegális, esetleg kliensbüntetősen, meg áldozatnak nézősen. A kereslet megmarad, enyhén lecsökken és leginkább a problémás kliensek maradnak. Az egész iparág eltűnik szem elől, az utcai része főleg. Lesznek titkos lakások, kupikkal, meg titokban dolgozó magánzók. Senki nem fog rendőrt hívni egy erőszakos kliensre vagy egy stricire, mert nem hiányzik hogy a rendőrség azzal foglalkozzon amivel nem kellene. Jajdeszép lenne.
..ja meg időnként elkapnának egy-egy embert, aki pénzt fizetett valakinek szexért, és annak beleegyezésével lefeküdt vele. Engem ez mondjuk felháborít, nálam egy szexmunkás is felnőtt ember és ha beleegyezik valamibe akkor az bele van egyezve, akár kap pénzt érte akár nem. A beleegyezés nem nemi vágy függvénye, nem szerelem függvénye. Innentől kezdve meg fognak büntetni egy csomó ártatlan embert. Magam elé képzelek néhányat, azok közül akik velem találkozgatnak és hát felháborodok, van ilyen. Ártatlan embereket kriminalizálni, azért mert egyeseknek valami elvont céljuk van, mert nekik esztétikailag jobban tetszik a világ valahogy máshogy, vagy mert ők nem tudják elképzelni hogy ők valamitől ne szenvedjenek, így legyen az a valami tilos. Meg persze mert a fejükben él valami kép a kliensről, aki undorítóan néz ki és bunkó is meg szemét meg büdös a lába és azt hiszi magáról hogy, és úgy viselkedik hogy, és van két szarva is, mindkettő 12 cm hosszú és enyhén csavart, és ez a fantáziakép már elég ahhoz hogy ne sajnálja egyáltalán.

Áldozatnak nézni eddig is lehet, lehetne, lehetett volna, a legalizáció senkit nem akadályoz meg ebben. Abban sem hogy csettintsünk egyet és megszüntessük a szegénységet mindenhol a világban."

prandelli 2015.09.20. 09:52:15

@noname.blogger: "Jogos felvetni, érdekelne is a válsz. Ha egyszer majd sok időm lesz, meg vállalkozókedvem, és lefogyok sok kilót stb., szívesen kipróbálnám."
Szerintem ezt még te is csak eléggé korlátozottan tudnád tesztelni, mert ha teszem azt elmész egy FKK-ba két hét nonstop melóra, napi 6-8-10 vendéggel, az még mindig nagyon messze van a lehetséges traumák modellezésének szempontjából attól, amikor valaki hónapokon vagy éveken át rodázik (ezt a szakkifejezést nemrég tanultam) az utcán, és ezt is valamelyik nagyon borzasztó konstrukcióban teszi. (Mert az erősen hiányos ismereteim és a szintén kevés hitelesnek tűnő egyéb információ alapján mondjuk a pesti utcai prostitúción belül is nagyon jelentős eltérések vannak abban, hogy ki milyen formában dolgozik.) Viszont az kétségtelen, hogy még így is sokkal hitelesebb lenne a beszámolód utána, mint amit én spekulatív úton bármikor össze tudnék hozni a témában:)
(Nagyjából én ezt egy koordináta-rendszerben próbálom elképzelni, de pillanatnyilag legfeljebb intuitív alapon, mert elég nehéz egzakt módon meghatározni a tengelyek beosztását. Tehát az egyik tengelyen nagyjából a szexmunka típusai helyezkednek el, illetve a lehetséges traumák, amelyek az adott formájú szexmunkálkodás során előkerülhetnek, a másikon pedig a lehetséges személyiségtípusok, illetve attitűdök a szexmunka különböző formáinak jellemző velejáróihoz képest. De ezen még jó sokat kellene agyalni, hogy legalább én magam elégedett legyek a módszertani kiindulással.)

"hogy a doktoranduszok manapság mennyire ilyenek, hogy némi ügyesen mozgással mindenféle tudás és érdemi munka nélkül kapják meg a PHD-jüket. Humán terület, ott talán könnyebb"
Tényleg nagyon sok az igénytelen cucc, és nemcsak a PhD-knél, hanem az egész egyetemi-kutatói világban. Még kimondottan egzaktnak minősülő tudományban is hallottam olyan MTA nagydoktorról, aki lényegében az idézettségi faktorokkal való zseniális manipuláció révén szerezte a státuszát és a fokozatát. De valóban már a PhD-khez is leszivárgott az egész terület legnagyobb rákfenéje is, amiről legutóbb a vincenten ezt írta valaki kommentben: "Ma a kutatások és általában a tudomány előmenetele -és ezt mindenki pontosan tudja, aki kutatóintézetben vagy a felsőoktatásban dolgozik- olyan 80%-ban témakiírás és projekt alapon működik. Vagyis, az akadémiai világot gazdaságilag fenntartó piaci szereplők, mint amilyen az állam is, igényt formálnak arra, hogy megmondhassák milyen kutatásra adnak pénzt. Sokszor még azt is, hogy a kutatás során nyert eredményeket hogyan hitelesítsék és forgassák vissza a társadalomba" orulunkvincent.blog.hu/2015/09/12/a_migraciokutato_intezetrol_megjegyzesposzt

Ez nemcsak a társadalomtudományokra igaz, sőt az első felére (témakiírás) a magasabb forrásigény miatt a termtud kutatások legalább annyira érzékenyek, viszont a társtud annyival tényleg rosszabb helyzetben van, hogy ott gyakrabban fordul elő, amikor nem csak a témát, de az elvárt eredményt is megadják. Ennél a vérlázító migrációkutatónál pl. nagyjából borítékolni lehet, hogy pár milliárd közpénz elverése után "olyan lesz, hogy "mi tényleg megviszgáltunk mindent, de mindent, és az jött ki, hogy a legelőnyösebb lenne a 6m magas betonfal aknamezővel". De én sajnos láttam már ilyet a saját szememmel nagyrészt műszaki-gazdasági tartalmú kutatásnál is:/ Például képzeljük el manapság egy állami egyetemen vagy kutatóintézetben* az atomenergia felhasználásáról szóló kutatás mozgásterét.
*Persze, a kutatóintézetek függetlenek, az MTA felügyeli őket és nem a kormány... oh wait... hvg.hu/itthon/20150916_Letiltottak_a_migracios_MTAkutatok_nyila
(Ez valami egészen elképesztő és elkeserítő, és sokkal nagyobb baj annál is, mint hogy saját kamu kutatóintézetet gründolnak néhány milliárdért.)

És tudom hogy még valamihez hozzá akartam szólni, de most nem találom hozzá a végszót a hozzászólások között:)

noname.blogger · http://suisseproject.blog.hu/ 2015.09.21. 14:22:33

@prandelli: Nyilván nem tudok mindent tesztelni és kipróbálni, ez inkább csak arra lenne jó amikor valaki szakértőt játszik és közben azt magyarázza hogy "ne dumálj, te ezt nem tudhatod, el sem tudod képzelni hogy milyen lenne ott állni", erre lehet mondani hogy de el tudom, álltam ott. Leginkább persze azt nem tudom kipróbálni hogy milyen ezt úgy csinálni hogy más a személyiségem mint most, vagy hogy nincs ott a fejemben hogy én ezt én igenis alakíthatom úgy ahogy nekem testhezállóbb, mármint hogy a kliensek korlátozhatnak ebben de a társadalmi hozzáállás nem.

A kutatók témájához nem tudok többet hozzászólni, nem mozgok ilyen körökben, de amúgy hihetőnek hangzik amit írsz. És igen, a migrációkutatásokról nekem is ez jut eszembe. Azért remélem hogy nem ez a tipikus arrafelé.

prandelli 2015.09.30. 13:10:50

@noname.blogger: "hogy milyen ezt úgy csinálni hogy más a személyiségem mint most"
Ilyesmire gondoltam én is, hogy ezt egyenként le kellene játszani a különböző személyiségtípusokkal és attitűdökkel, illetve a lehetséges helyzetekkel és traumákkal. Ez egyrészt közelebb vihetne egy valós képhez a különböző típusú szexmunkák és szexmunkások működéséről, másrészt elvileg a sok egyedi görbe egymás mögé helyezve kiadna egy három dimenziós térképet, amiben aztán bárki megkereshetné a saját helyét, ha ez valami miatt érdekes a számára. Például amikor a belépést fontolgatja. De most a felvetésnél többre nem futja - el kell ismernem, hogy az átfogó szexmunka-stresszvizsgálat módszertanának sikeres kidolgozásához jelenleg valami hiányzik belőlem;)

Egészen más: rövid kis Heltai Jenő-novella egy korabeli SB-ről, az alcíme az is lehetne, hogy "A szexmunka társadalmi megítélése és a képmutatás":) Több mint 100 éves, és néhol egy kicsit vicces a nyelvezete*, de a szemlélete meglepően progresszív - mármint ha az utolsó két mondatot iróniának tekintjük, amint hogy nyilván annak van szánva. Persze a szerző gaz liberálisnak számított akkoriban.
www.boldogsag.net/index.php?option=com_content&view=article&id=14828:heltai-jen-a-tuenderlaki-lanyok&catid=1006:szep-magyar-es-magyarra-forditott-novella&Itemid=659
*Személyes kedvencem a show-girl magyarítására tett kísérlet: "látványossági kisasszony":)

prandelli 2015.09.30. 13:13:43

@prandelli: Most látom csak, hogy sikerült egy hungarista-sámánista oldalról linkelnem a novellát, de Heltai erről igazán nem tehet. Sőt igazából van abban valami poén, hogy egy ilyen oldal tőle közöl írást - érdemes pl. megnézni, hogy ki a másik híres tagja a családnak:)

noname.blogger · http://suisseproject.blog.hu/ 2015.10.05. 15:27:51

@prandelli: Bocsánat hogy nem válaszoltam, most sincs mit, csak hátha így nem tűnök annyira udvariatlannak :)
A térképed érdekesnek tűnik, még valami izgis dolog amit senki nem fog megcsinálni :)
A novellát majd elolvasom. Becsszó :) És köszi az ajánlást.

prandelli 2015.10.09. 12:20:19

@noname.blogger: Semmi baj, sokszor engem is már csak a lendület visz rá egy-egy hozzászólásra, azok is gyakran elmennek offtopic irányba, és/vagy egyszerűen nem elég érdekesek. Udvariaskodni meg nem kell, egyrészt nem is illik hozzátok, másrészt ha nem versenyképes amit írok, akkor az udvariasság nem segít rajtam:)
süti beállítások módosítása