Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

http://atlatszo.hu/2015/10/20/sajtotajekoztaton-eliteli-a-prostituciot-aztan-szepen-elkocog-kurvazni-a-fizetos-szex-es-az-alszent-politikusok/

 

Nem gondoltam volna hogy az átlag lakásos találkozó hossza fél óra. Tőlem régen, amikor még lakáson dolgoztam, nagyobb részt egy órásakat kértek, és ez csak a fizetett hossz volt, ehhez jött pluszban a zuhany, meg némi ismerkedés. Vagy az idők változtak, vagy én voltam nem tipikus, esetleg mindkettő. Ha jól rémlik, régen a fél óránál rövidebb találkák sem voltak jellemzőek, nem volt külön ilyen lehetőség a lányoknál.

"minden ilyen szolgáltató köteles volna névvel, székhelycímmel, tevékenységi körrel publikus nyilvántartásba vétetni magát, az ugyanúgy indiszkrécióhoz vezethetne."

Oké, arra nincs ok hogy pont ugyanúgy legyen ez szabályozva, mint bármi más. És nem csak az ügyfeleknek lenne kellemetlen, ha nyilvános lenne egy bordély helye hanem esetleg a szolgáltatóknak is.
...a németek vajon ezt hogyan oldják meg?

Az a sztori jut eszembe róla amit egyszer valamikor hallottam és nem tudom hogy igaz-e. Hogy fura dolgokhoz vezet, ha a törvénykezés a szexmunkát úgy kezeli mint bármi mást, a társadalom meg nem: a történet szerint (talán) német munkanélküli irodák álláskínálatában a szexmunka is szerepelt. Fura helyzetekhez vezetett, hogy a szabályok szerint ha regisztrálsz náluk és felkínálnak egy állást, azt el kell fogadnod.

Azóta sem tudom hogy a történet mennyire igaz. Talán nem Németország, talán nem aktuális már, vagy csak egy tartomány, vagy akármi. Esetleg az egész csak egy elképzelt helyzet.

A bejegyzés trackback címe:

https://suisseproject.blog.hu/api/trackback/id/tr188007249

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

prandelli 2015.10.22. 08:33:15

Milyen okosakat mond ez az Anna nevű csaj:)
Szerintem ilyen prosti nincs is, ezt csak az újságíró találta ki:P

kispolgár 2015.10.22. 08:47:05

"Nem gondoltam volna hogy az átlag lakásos találkozó hossza fél óra."
Látom lehet kommentelni. Meg kéne kérdezni az újságírót, ezt honnan vette. Lehet, hogy olyan férfi mondta neki, aki egylövetű és akkor fél óránál tovább nem marad. Tudom nem teljesen reprezentatív, de ha az ember megnézi a Beszámolók legutolsó 40-50 beszámolóját, abból kiderülnek olyanok, hogy hány találkozó ér véget fél óra és hány egy óra után.

noname.blogger · http://suisseproject.blog.hu/ 2015.10.23. 11:45:40

@prandelli: Gondolod PLT maga találta ki a karaktert? :)
@kispolgár: írok neki, én is kíváncsi vagyok. De nem egyetlen pasiból indult ki, az biztos. Gyorskörökről is ír, tehát nem csak fél óra meg egy óra létezik.

suisseproject 2015.10.23. 13:23:10

@noname.blogger: Hát esetleg van még az SOS francia, legalábbis ismertem olyat, aki vállalta. Lehet, hogy azóta lett 10 perces/negyedórás szex is, Svájcban pl. az is volt, kissé vicces módon elég nagy árkülönbséggel azért az 5 percért... Na mindegy, gondolom azért ezekről nem igazán lehet, vagy nem akarnak beszámolót írni, mert nem sok minden fér bele, olyasmi meg aztán pláne nem, ami egyedivé tenné.

prandelli 2015.10.23. 15:50:23

@noname.blogger: Szerintem egyértelmű. Méghogy mindjárt diplomázik meg minden... hatalmas kamu az egész:)

Egyébként most megint sokadszor eszembe jutott, hogy már mióta készülök megírni, hogy én miért lennék teljesen alkalmatlan a szexmunkára, még akkor is, ha a világ hirtelen 180 fokos fordulatot venne, és a nők kezdenének el tömegesen fizetni a szexért (és ezen belül még nekem is hajlandóak lennének fizetni). De egyszerűen nem megy mostanában az írás, a fejemben ott van egy csomó téma, de nem akar belőlük írott szöveg lenni.
Sőt, megvolt már az idei fizetős szex kalandom is (mostanában ebben a frenetikus tempóban tolom: évente egy csaj, két alkalom:D), és persze megint elég unortodoxra sikeredett, talán abból is lehetne írni valamit. Főleg mert közben eszembe is jutottattok (mármint nem konkrétan közben, hanem mondjuk úgy, a projekt kapcsán;) Na talán majd egyszer.

Ivonn88 · http://suisseproject.blog.hu 2015.10.23. 16:04:54

@prandelli: és miért nem lennél rá alkalmas?
Írd meg, én kíváncsi vagyok:).
Egy ideje eléggé gondolkozom az erotikus masszázson, mármint hogy kipróbáljam, de kicsit sok pénz ez ahhoz, hogy végre elhatározzam magam.

prandelli 2015.10.23. 16:57:21

@Ivonn88: Nem tudom, ez az írás mintha arra lenne ítélve, hogy ne szülessen meg:) Aztán majd egyszer váratlanul mégis, vagy mégsem.

kispolgár 2015.10.23. 22:39:10

@noname.blogger: Elsőre felületesen olvastam és csak Robit vettem észre. Amúgy felmentem a Beszámolókra és elolvastam az utolsó 20 beszámolót. A többség egylövetű. Mondjuk akiknek egyszer jött össze, azok közt volt olyan aki utána masszázst kért vagy beszélgetni maradt. Sok beszámolóból nem derül ki, hogy ki mennyi ideig maradt, nekem úgy tűnik fele-fele a fél órára és az egy órára maradó.

szombathelyi vitéz 2015.11.03. 17:34:03

Kétségtelen, ezen a cikken legalább érezni, hogy van benne munka. De például amit Földi előad az utcai szegmensről, az egyoldalú és sztereotip torzítás. Tudom hogy ki ő, és hogy elvileg értenie kellene a témához, de akkor is hülyeségeket beszél. Nem először amúgy, és mindig az az érzésem vele kapcsolatban, hogy vagy a 20 évvel ezelőtti saját emlékeit adja elő egyetlen és érvényes valóságnak beállítva, vagy pedig manipulálni akar. Erről a szegmensről én elég sokat tudok, és az a legkevesebb, hogy nagyon máshogy IS van, mint amit ő előad.*

Nyilván ahogy egyesek lakáson kifizetnek 200 eurót azért, aminél sokkal jobbat megkaphatnának a harmadáért is, úgy az utcán is el lehet szórni 20 ezret a (majdnem) semmire. Viszont a legdurvább (pozitív értelemben) ár/érték arányokat pont az utcán vagy az utcáról indulva lehet megtalálni. Olyan kombinációkat is ki lehet hozni néha nevetséges áron - némi fantáziával, rutinnal meg persze szerencsével - hogy azt itt nálatok szentségtörés lenne leírni is:) Az utcai szegmenshez kötődő negatív asszociációk közül pedig egyik sem szükségszerű vagy általános érvényű. Bár nyilván ott is ritka, amikor minden egyszerre klappol (de hol nem?)

*Amit ő mond, az sokkal inkább jellemző egyébként a lakásos szegmens legolcsóbb kategóriájára, ott tényleg ritkaság, hogy valami nagyon gáz dolog ne derüljön ki menet közben. Mondjuk ezt én is inkább csak hallomásból ismerem, de legalább viszonylag megbízható hallomásból. (A lakásos szegmensben nekem főleg az árban közepesnek mondható kategóriából vannak tapasztalataim, illetve néhány egyedi eset még innen-onnan)

@kispolgár: Ha ez így van, akkor az jelentős változás a 2-3 évvel ezelőtthöz képest. Akkor szerintem 10 beszámolóból 2-3 volt félórás vagy SOS, 5-6 normál egyórás és 2-3 drágább akció (hosszabb idejű és/vagy 2 lányos)

noname.blogger · http://suisseproject.blog.hu/ 2015.11.05. 07:44:32

@szombathelyi vitéz: Ööö ebben a riportban elég rövid volt Földi Ági része. Nem lehet hogy a cikk szerzője leginkább szemezgetett a mondandójából?
Akit én ismertem, és kipróbálta az utcát, neki is rosszak voltak a tapasztalatai ár-érték arány kérdésében. A kulcs talán abban van hogy ő nem autózott körbe hogy megtalálja a legjobb ajánlatot és nem is alkudott.

Amikor én beszélgettem Földi Ágival (időről időre összefutunk), nekem nagyon is naprakésznek tűnt, viszont a mondandója egy egész területről - csakúgy, mint az enyém - nem fér bele pár mondatba.

@franciaszeksz: Naja. Kommenteket inkább nem olvasok... (ha vannak)

noname.blogger · http://suisseproject.blog.hu/ 2015.11.05. 08:04:50

@szombathelyi vitéz: Illetve a cikkre úgy általában nem jellemző hogy hangsúlyozza az hogy így is van, de néha amúgy is, meg egy kicsit z módon is időnként, és az ezek közti összefüggések azok ezek és ezek. Hanem leegyszerűsít. Annak örülök, hogy amikor leegyszerűsít, akkor azért nem mond butaságot. Meg hogy más a hangnem mint a szokásos, amikor az egész kb arra megy ki hogy a cikkben az a szenzáció hogy itt SZEXELNEK és PÉNZÉRT, húdeizgi.
De szociális tanulmánynak nem mondanám, még a főtéma tekintetében sem.

prandelli 2015.11.05. 11:13:07

@noname.blogger: Itt akár mindenkinek lehet egyszerre igaza:)
El tudom képzelni, hogy az utcai történeteknek mondjuk a 70 százaléka katasztrófa, 20% elfogadható, és a 10 százaléka hordoz valamiféle extra value-t, és még ezen belül is van differenciálódás. Ha ebből átlagot számolunk, akkor az simán jó közel is lehet a közismert negatív sztereotípiákhoz.

Ehhez képest Földinek egy ilyen cikk korlátozott keretei között az átlagról kell inkább beszélnie (+ ahogy írtad, valószínűleg még a szerkesztő is válogat a mondandójából), másrészt semmi motivációja nincs kitérni a kivételekre, még ha tud is róluk (ami egyáltalán nem biztos, akkor sem, ha az általános helyzetről képben van).
Szombathelyinek viszont minden bizonnyal jó érzéke és módszertana van a 10 százalék megtalálására, és még azon belül a szemezgetésre is. Őt meg nyilván az átlag érdekli kevésbé. Egyébként ha a tipikus/átlagos lakásos csajokról szóló - akár teljesen korrekt - leírásokból indulunk ki, akkor abból is ki lehet hozni (néha ki is szokták), hogy pl. ti valójában nem léteztek:)

Amúgy néha szoktam olvasgatni az egyik utcai szakfórumot, és pont mostanában volt egy beszámoló, amiben éppen a fordítottja történt a Földi által a cikkben tipikusnak leírt forgatókönyvhöz képest: x pénzért vállalt a csaj y szolgáltatást, aztán menet közben y+z lett belőle, amiért viszont elfelejtett plusz pénzt kérni:) És hát ööö... x az nagyon kevésnek tűnt a beszámolóban leírt (y,z,t) paraméterekhez képest. Meg még jól is nézett ki, állítólag.
Nyilván a történet hitelességét nem tudom ellenőrizni, de nem tűnt kamunak (nem is egy konkrét lányt "reklámozott"), viszont valószínűleg nem is tipikus eset.

@szombathelyi vitéz: "nyilván ott is ritka, amikor minden egyszerre klappol"
A másfél órás, kétcsajos beszámolód kb. egy éve, az eléggé olyannak tűnt:)
Főleg mert az egyik érintett lányról tudom hogy kicsoda (láttam élőben és beszéltem is vele), ezért ott volt egy kis fogódzóm/viszonyítási pontom a történet értelmezéséhez. Nem akarom erőszakkal ideráncigálni a sztorit, de ha te beteszed valamilyen formában, akkor szívesen fűzök hozzá egy kis kiegészítést.

noname.blogger · http://suisseproject.blog.hu/ 2015.11.05. 21:06:53

@prandelli: Igazad lehet.

Pont én vagyok az aki nem vitatkozhat az utcai szegmensről, Tekintve hogy nincs személyes tapasztalatom és csak néhány embertől hallottam beszámolót.
Még az jut eszembe hogy szerintem Ági ugyan képben van a lányokat illetően, de pont ügyfél sosem volt, és szerintem nem is beszélget velük.

prandelli 2015.11.06. 08:48:28

@noname.blogger: Van valami rabbis vicc, annak van ilyen vége, hogy tkp mindenkinek igaza van:)
(Bár ez nekem nem is annyira jó hír, mert most éppen tahóságra, konfrontációra, a másik fél lenyomására és ellenségnek tekintésére gyúrok egy kicsit, ezekben mindenképpen fejlődnöm kellene.)

Ezt a filmet nem ismeritek véletlenül? www.imdb.com/title/tt0113819/?ref_=ttqt_qt_tt
Szerintem én még a múlt évezredben láttam, és úgy emlékszem, hogy akkor tetszett. Most egyébként egy IRL találkozás juttatta eszembe a héten:) Meg kellene nézni, ez mindig olyan érdekes, hogy némelyik film iszonyatos csalódás tud lenni 15-20 év után, némelyik meg jobb mint újkorában.
Mindenesetre az imdb idézetgyűjteményben van néhány alap poén.
Ez meg egy pár jelenet a filmből: www.youtube.com/watch?v=YxcpJ_qK5PQ
(és persze annyit érdemes megelőlegezni hozzá, hogy amikor W. A. sztereotíp karaktereket mutat be, azzal valószínűleg pont a sztereotípiákat gúnyolja ki, vagy valami ilyesmi)

noname.blogger · http://suisseproject.blog.hu/ 2015.11.08. 19:27:12

@prandelli: "most éppen tahóságra, konfrontációra, a másik fél lenyomására és ellenségnek tekintésére gyúrok egy kicsit, ezekben mindenképpen fejlődnöm kellene."
Hogyhogy, mire kellene?

Azt hiszem, ismerem a viccet :)

A filmet nem ismerem. Te most épp ajánlod?
..feléig néztem a jelenetgyűjteményt, az eleje jobban tetszett mint a második fele. Azt hiszem engem még a sztereotípiagúnyoló sztereotípiáktól is kiver a víz. De nekem sosem volt érzékem a kultúrához szóval talán belefér :)

szombathelyi vitéz 2015.11.10. 12:40:00

Megpróbálom egyetlen hosszú hozzászólással elintézni az itteni folytatást, meg a szexpiaci viszonyokat általában:) Ami ezeknek a cikkeknek a nyomán itt előkerült, akár a politikus esetével kapcsolatban, akár az írások minőségét illetően, abban tényleg elég jól egyetértünk. Vagy például amit a kettősmérce posztjához írtatok, abban is. Amikor érdemi véleménykülönbség merül fel, akkor az viszont általában logikus és elkerülhetetlen, az eltérő pozíciónk és érdekeink miatt. Szerintem evidens, hogy létezik egy alap érdekellentét, ami a fogyasztó-szolgáltató szereposztásba bele van kódolva, és emiatt másképpen látunk bizonyos dolgokat. Ettől még nem leszünk ellenségek, és mivel konkrétan nem egymás potenciális fogyasztói/szolgáltatói vagyunk, teljesen semlegesen lehet ezt nézni.

Van most egy párbeszéd másik fórumon, ahol éppen ezt írta valaki: "Van egy réteg, akik simán tudják vállalni ezeket az árakat, lényegében mindegy nekik, hogy x vagy 2x egy óra... A legtöbb lány, főleg akik most kezdik, ők meg ezt veszik alapnak". Na most ha ez például tényleg így van, akkor ez a szexmunka általános közegét olyan irányban befolyásolja, ami nekem kedvezőtlen. De ezért nem fogok haragudni egy szolgáltatóra sem, legfeljebb az árrugalmatlan fogyasztói rétegre. Ők hosszú távon számomra kedvezőtlen irányba tolhatják el a piacot. Az ottani beszélgetés is erről szólt – egyébként ebből a beírásból kiindulva: "kiválasztottam egy viszonylag átlagosnak mondható lányt a nemjólányokon, felhívtam, és amikor az ellentételezéshez érkeztünk, teljes természetességgel közölte velem a telefonban, hogy a fél óra x, az óra 2x!! És plusz még az extrák, "természetesen"".
Egyelőre amúgy nincs ezzel gond, kapásból tudok olyan kiemelkedő lakásos szolgáltatót, akinél az óra nem 2x, hanem x, miközben szerintem minden paramétere jobb (extra költség pedig nem merül fel). De hosszú távon ha ez a jelenség tényleg szerepet kap, akkor számomra kedvezőtlenül fog hatni a piacra, mert előbb-utóbb az x forintot kérő is el fog gondolkodni, hogy miért ne kérjen ő is többet.

Az utcai történetekhez pedig annyiban tudnám ezt kapcsolni, hogy ez a bizonyos 2x-et kérő lány a fotók alapján nekem pont az a kategória, akire simán rámozdulok az utcán - konkrétan emlékeztet is valakire tavalyról, és még azt se zárnám ki, hogy ő volt az - és szerencsés esetben lesz belőle valami pozitív történet, de nyilván a 2x töredékéért:) Szóval nekem egyszerűen túl nagy a kontraszt ebben az esetben, bármilyen viszonyításban nézem. Akár önmagához, akár másokhoz. És akkor itt csatlakoznék be a múltkorihoz: jókor kell jó helyen lenni az optimális ár/érték arányhoz.*
Én valóban olyan stratégiával keresgélek, ami a fórumok alapján elég szokatlan a piacon, de a preferenciáimnak ez felel meg, és elég jól működik. (Egyébként a PL belső levelezése alapján azért nem vagyok egyedül.) Ennek amúgy vannak olyan elemei, amiket akár ti is pozitívnak találhattok: például hogy igyekszem akár a legrövidebb "találkozáshoz" is kialakítani valamilyen személyes kontaktust. Nem csak jófejségből: ez a legjobb szűrési módszer is egyben. Ez pedig azon a szinten is éppen olyan kedvező hatással van a fogyasztói élményre, mint más kategóriákban. Még alapesetben is, néha pedig egészen meglepő helyzetek és viszonyok alakulnak ki szerencsés körülmények összeállásából. És végül anélkül, hogy propagálni akarnám itt a budget-friendly kategóriákat: ez kb. olyan párosítás szerintem, hogy az ember néha szeret elmenni egy jó étterembe, máskor meg ahhoz van kedve, hogy a piacon a hentesnél bevágjon egy jó sültkolbászt. Az elvárásoktól a körülményekig sok minden különbözik a két helyzetben, de a maga műfajában mind a kettő működhet jól és rosszul is. Viszont amikor kimondottan sült kolbászhoz van kedvem, vagy amikor éppen nem akarom egy éttermi ebéd árát kifizetni, akkor fontos, hogy az a lehető legjobb sült kolbász legyen:)

*Ehhez lenne még egy gondolatmenetem, Ivonn "szakmai pályafutásához" kapcsolódva. Nem személyeskedő jelleggel, hanem mert az ő történeteihez passzol a példa. De csak akkor írom meg, ha kapok rá előzetes engedélyt;)

prandelli 2015.11.10. 15:08:16

@noname.blogger: Nincs egyértelmű ajánlás, tényleg az van, amit írtam:) Tehát egyrészt hátha láttátok (ezek szerint nem), másrészt a homályos emlékeim. Jó régen láttam a filmet, és ettől eleve nehéz kiszámítani, hogy az emlékekhez képest most mennyire tetszene. Itt meg az idő múlásán túl még az is tényező, hogy pl. amikor láttam, akkor még semmilyen tapasztalatom nem volt a szexmunkával vagy szexmunkásokkal kapcsolatban. Szóval tényleg nem tudom. Ebben a rövid válogatásban némelyik poén elég bénán hangzik magyarul, és borzasztó a szinkron is (minden sznobéria nélkül: W.A.-nek csak Kern András hangján szabadna megszólalnia magyarul), némelyiknél meg azt érzem, hogy kellene hozzá a filmbéli kontextus, amire vagy emlékszem, vagy nem, stb.

(A másikba most nem mennék bele, egy offtopic téma pillanatnyi kifakadása volt a részemről, nem való ide)

Ivonn88 · http://suisseproject.blog.hu 2015.11.11. 18:35:48

@szombathelyi vitéz: nekem is valami ételes analógia jutott eszembe anno, csak ennyire nem sikerült kidolgozni:D. Mi a gondolatmeneted? És miért kérsz engedélyt?

szombathelyi vitéz 2015.11.25. 11:23:42

"jókor kell jó helyen lenni az optimális ár/érték arányhoz"
Ehhez volt a gondolatmenetem, a példa viszont a te pályafutásodhoz kapcsolódik. Jó, az engedélykérés elég modoros húzás volt:) Csak nem szeretném, ha személyeskedésnek vennéd, mert tényleg nem az.

Tehát: ha jól rakom össze az itteni elejtett célzásokból, akkor te most a többszörösét kapod egy óráért, mint néhány évvel ezelőtt. És talán további emelésekben is gondolkodsz. Ezzel semmi gond nincs, ha megteheted, miért ne tennéd. Emeled az áraidat, a piac elfogadja, rendben van. Én viszont máshonnan nézem az egészet, vagy máshonnan IS nézem. A kérdésem pedig ez: szerinted a mostani ügyfeleid fogyasztói élménye hogyan aránylik az akkoriakéhoz? Mert ha nincs hatalmas eltérés, akkor ez egy jó példa arra, hogy aki pár éve járt nálad és az akkori áradat fizette ki, az jókor volt jó helyen. Olyasmit kapott meg x összegért, ami ma már (másoknak) mondjuk 3x annyiba fáj. A példa pedig arról szól, hogy fogyasztói oldalról akár ez is lehet az olvasata annak a helyzetnek, amit te meg érthetően inkább úgy élsz meg, hogy de jó, sokkal többet is elkérhetek. És simán mind a két olvasat lehet egyszerre valid.
(Sőt elvileg még az is lehet, hogy az akkori szolgáltatásod jobban bejött valakinek mint a mostani. Mert esetleg lazább, diáklányosabb volt, és ő meg pont azt keresi. "Felugrottam a koleszos barátnőmhöz egy kis szexre" fíling, mostanra meg mondjuk "belenőttél" a jelenlegi escort kategóriád kereteibe. Amit biztos szintén magas színvonalon művelsz, most csak tippelek: drágább a fehérnemű, profibbak a fotók, gyakoribb a kozmetikus, csiszoltabb a marketing. Vagyis olyan az egész körítés, ahogy az egy xxx eurós lányhoz dukál. De valakinek esetleg inkább a másik profil jön be (ezek az "extrák" meg nem fontosak), és azt ugye a harmadáért kaphatta meg. És akkor ő a maga szempontjából végképp jókor volt jó helyen)

Egyébként viszket a tollam még egy megjegyzéshez, de annak a kifejtése már tényleg könnyen a személyeskedő kategóriába csúszhatna. Nagyon röviden arról van szó, hogy középtávon elég nagy a collateral damage veszélye az ilyen átpozicionálásnál (igen, láttam már néhányat közelről). De ez nem egy nick-to-nick kompetencia, tőlem soha nem fogadnád el az érveket, ezért ráhagyom a barátaidra és üzletfeleidre:)

szombathelyi vitéz 2015.11.25. 11:24:42

Még egy adalék az utcai történetekhez, aztán én is befejezem a témát.
A fórumok alapján az utcán a többség úgy áll hozzá, hogy ez úgyis csak egy gyors ürítés, minek ragozni. Szerintem ezzel magukat szívatják meg, mert így biztosan az is lesz, pedig nem feltétlenül kell annak lennie. Ezért van az, hogy én pl. általában leteszem a kocsit, és gyalog bejárom a terepet. Beszélek pár mondatot mindenkivel, aki érdekesnek tűnik, és utána választok. Sokak szerint ez felesleges meg értelmetlen, de aztán ők írják a horror történeteket lehúzásról meg nulla szolgáltatásról. Nekem meg ez az "ismerkedés" a történet része, sokszor élvezem is, és nem érzem "pluszmunkának". Nagyrészt emiatt van az, hogy nagyon ritkán futok bele kimondottan negatív élménybe. Viszont sokszor van olyan, hogy nem találok senki megfelelőt, és akkor távozom. És azért tud működni a dolog, mert a közhiedelemmel ellentétben az utcán sem az ár az egyetlen tényező. Hatalmas különbségek lehetnek a szolgáltatás egyéb paramétereiben, és ezek nem is feltétlenül korrelálnak az árral.
Néha ez az ismerkedés egészen "elfajul", például a nyáron egy pár hétig minden este a R. úton mentem hazafelé munka után. Volt ott egy jófej csaj, akivel minden alkalommal váltottam pár szót, és szabályosan összehaverkodtunk. Végül aztán sor került egy kis szexre is, és addigra tényleg olyan volt, mintha egy privát ismerőssel jött volna össze valami egy buliban. Csak nem koktélokra hívtam meg, hanem kp-ban odaadtam neki az erre szánt keretet:) És most belegondolva, mind a 4 érdemi kondíció jobb lett ekkorra, mint amiket először mondott + a híres barátnő fíling. (Elismerem persze, hogy ez nem tipikus történet, az ilyenhez sok tényezőnek kell összeállnia)

Ivonn88 · http://suisseproject.blog.hu 2015.11.25. 18:35:00

@szombathelyi vitéz: Szerintem igazad van, nagyjából ugyanúgy, illetve még az is lehet, hogy akkor még jobban is szerettek, mert ahogy mondod, még lazább voltam, jobban is élveztem az egészet, illetve jobban "meg akartam felelni". Most az jutott eszembe, hogy akkor teljesen átlagos árakon dolgoztam, és szerintem nem tudtam volna emelni jelentősen - nyilván nem a mostani árakra gondolok, de mondjuk egy ötezressel nem hinném, hogy többet kérhettem volna, ellenben az szerintem nem rontott volna a forgalmamon, ha ennél jelentősen rosszabb szolgáltatást nyújtok (nem is dolgoztam akkor sem annyit, hogy zavarjon, ha kevesen keresnek). Nem mintha akartam volna, csak érdekes ez a rájövés, és szerintem helyes.

Ki fogsz akadni: semmin nem változtattam,kozmetikushoz meg éppenséggel ritkábban járok, mert szerencsére már nem annyira "tinis" (=pattanások) az arcbőröm:D. Nemtom, fodrászhoz tényleg gyakrabban járok, mert rájöttem,hogy csak így lehet rendesen hajat növeszteni:D. Akárhogy is, a mostani árképzésnek szimplán annyi a lényege, hogy működik. Az egyik ok az, hogy a külföldiek kevésbé tájékozottak az itteni árakat illetően, a másik az, hogy még így is eléggé alacsony nekik az ár, a harmadik pedig, hogy én BIZTOSAN beszélek angolul. Igaz, abban nem vagyok biztos, hogy ezt biztosra veszik, akik nekem írnak, de elég okés a honlapom megfogalmazása, és a válaszaimon is látszik az angoltudás.

A fotóban annyi változás történt, hogy az újakat már a volt párom készítette, aki elég jó ebben, viszont azért nem profi. Az áremelést pedig akkor fogom megvalósítani, ha tényleg sokkal jobb fotóim is lesznek, illetve akkor már mindig fel is fogok szépen öltözni:)

Viszont fogalmam sincs,mit értesz collateral damage alatt, de akkor úgy látszik, ezt nem fogjuk megbeszélni.

Amit írtál az utcai kategóriában, az egyébként szerintem más helyzetekben is működhet, sőt, ha belegondolsz, kb bármilyen helyzetben.

noname.blogger · http://suisseproject.blog.hu/ 2015.11.28. 10:41:15

@szombathelyi vitéz: "drágább a fehérnemű, profibbak a fotók, gyakoribb a kozmetikus, csiszoltabb a marketing. Vagyis olyan az egész körítés, ahogy az egy xxx eurós lányhoz dukál."

Oké, te láttál már férfit, aki meg tudja különböztetni az 5x árú fehérneműt az x árútól? Feltéve hogy az x árú sem egy kínai 300 forintos, vagy egy 10 éves, szakadt és kifakult darab.*
Ugyanez a gyakori kozmetikusra.

Mert nekem ez egy olyan dolog ami leginkább a legendákban létezik, de ilyen hímet még nem láttam. Nőstényt sem, de róluk még el tudom képzelni, hogy látják rajtam hogy kozmetikusnál voltam múlt héten, nem csak magamnak nyomkodtam-szedegettem-kenegettem a dolgokat.

A csiszoltabb marketinget sem értem amúgy.

*a legtöbb pasi semennyire nem figyel a fehérneműre, lehámozzák egy pillanat alatt. A drágábbat is, az olcsóbbat is.

noname.blogger · http://suisseproject.blog.hu/ 2015.11.28. 11:21:35

@szombathelyi vitéz: Collateral damage: kíváncsivá tettél, el lehetne esetleg úgy mondani hogy nem mint tanácsadás/személyeskedés Ivonn irányában, hanem tanácsadás nekem?

Képzeljük el a helyzetet hogy lefogyok 15 kilót, már fél éve kondizni járok és egész jól nézek ki (és beveszem a fiatalító tabit is). Kitalálom, hogy a mostani áraimat erősen megemelem és rágyúrok a fehérnemű/ kozmetikus(nemröhögökBecszszó)/ csiszolt marketing vonalra. Milyen tanácsokat adnál, mik a középtávú veszélyei az átpozicionálásnak?

prandelli 2016.01.08. 16:28:42

Sikerült rábukkannom egy igazi csemegére a fikciós prosti-interjú műfaján belül:)
Egyebek között megtudhatjuk belőle, hogy ha egy olyan vendég kér anális szexet, "aki családban él, normális munkája van, normális családja, gyerekei, kiegyensúlyozott élete",
az tutira jófej, ha viszont "a másik típusú kuncsaft (ezeket nem is nevezem férfinak), aki állati ösztöneit akarja kiélni" szeretné ugyanezt, akkor az látens buzi:)
Az elmélet részletes kifejtése és további izgalmas információk: perverzvagyok.blogspot.hu/2015/08/interju-egy-kurvaval-2-resz-anal-szex.html
süti beállítások módosítása