Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

1. nap:vásárlás, munka

Címkék: svájc Címkék

2012.07.30. 20:38

Elmentünk vásárolni, és kb 6 frank értékben vettünk kenyeret, vajat meg felvágottat. Ez átszámítva kb 1400 ft, úgy,hogy a legolcsóbbat választottuk mindenből. Útközben azon tanakodtunk, hogy mit csináljunk, mert egész délután nem keresett minket senki, és féltünk, hogy ha ez így kezdődik, így is marad.Már elterveztük, hogy ha nagyon nincs semmi, akkor továbbállunk, ebben a városban 1 km-re található még 3 másik hely. Viszont mire visszaértünk, kiderült, hogy Sepnek vendége van fél 9-re. Most kezdett el dolgozni, ha jól hallottam, félórás lesz. az neki tisztán 120 frankot fog jelenteni. Fura, de ettől én is jobban érzem magam, bár nagyon félek, hogy engem senki sem fog hívni, nem valami jók a képeim.. igaz, van jobb is, mint amit címlapra kitettek, nem is értem, miért pont azt sikerült. Eleve nem tették fel az összes képem, kihagytak egy szerintem tökjót, és az egyetlen ötletem, hogy azért, mert eltakarom rajta a mellem (szerintem pont ettől jó a kép, de nem vitatkozom, nem ismerem az itteni viszonyokat). Viszont az a kép, ami most kint van, szintén nem mutatja a legtöbbet az alakomból, ráadásul olyan sötét, komor hangulatú az egész - bár ki tudja, talán erre lesz valaki kíváncsi.

Az viszont nem fog megtörténni, hogy azért nem jön valaki mert nem tudok németül, ugyanis a honlap szerint tudok:)

Jó lenne, ha nekem is lenne egy félórásom, akkor már legalább az utazás költségét behozom, és máris jobban érezném magam. A várakozás a legrosszabb...

Na jó, legyünk optimisták, még több mint 4 órám van arra, hogy valaki jöjjön.

A bejegyzés trackback címe:

https://suisseproject.blog.hu/api/trackback/id/tr414687452

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Pszichrométer 2012.07.30. 21:32:51

Na csá! Belinkeled ide a hely honlapját?

Ivonn (törölt) 2012.07.30. 23:17:51

Még csak az kéne:) De ha gondolod, elküldöm mailben, csak előbb add meg facebookon vagy valahol az e-mailcímed (ne, ne itt)

Pszichrométer 2012.08.03. 12:26:30

Azt ne mondd, hogy nem tudod az e-mail címemet!
süti beállítások módosítása