Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Általában írok élménybeszámolókat a vendégekről, de ez valahogy az elmúlt hónapban elmaradt. Viszont talán érdekes lehet, ha írok egy-két mondatot azokról, akikkel az elmúlt egy hónapban találkoztam, még ha ez a hónap nem is tekinthető tipikusnak.

Ahogy egyébként elnézem az elmúlt 4-5 hónapot, mennyiségre nagyjából mindegyik hasonló, 5-6 munka havonta, vicces viszont, hogy némelyik hónapban a hosszabb melók miatt a kereset a kétszerese egy másik hónap keresetének - úgy látszik, itt van a gyenge pontom, nehezen veszem rá magam, hogy dolgozzak, de ha már sikerült, hosszabb időre is vevő vagyok.


Valójában egyébként a mostani 6 alkalom két hét alatt sikerült, ami tőlem egész nagy teljesítmény:).

Az első egy lett srác volt, szállodában találkoztunk. Tényleg srác, 31-32 volt, elég helyes. Az elején arról beszéltünk, hogy miért van Magyarországon, egy terméket forgalmaznak több országban, többek között Magyarországon is, és ő ehhez kapcsolódik. Nem is igazán értettem, meg nem is emlékszem pontosan, hogy ő most sales-es vagy más tevékenységi körben mozog. Mindenesetre vicces volt, hogy kb úgy beszélt, mintha engem is rá akarna beszélni, hogy megvegyem a terméket:D.

A szex elég átlagos volt, normális keretek között volt szenvedélyes a pasi, ami jó, valamennyit franciázott, ami szintén elég sablonos volt - valahogy az ember érzi, ha az illető meg sem próbálja kitalálni, hogy a másiknak mi tetszene -, de valamennyire kellemes. A gumival akadt némi probléma, az első pár alkalommal kissé "megijedt" tőle. Ez számomra annyira meglepő, sosem gondoltam volna, mielőtt elkezdtem dolgozni, hogy ENNYI embernek okoz problémát a gumi. Igaz, sokszor azt is mondták, hogy 1.) zavarba jönnek tőlem, és azért nem megy, 2.) annyira akarják, hogy azért nem.
Végülis összehoztuk, de eléggé el tudja venni a kedvem, ha ezzel küzdeni kell. Egyrészt miközben kicsit hangulatromboló, nekem pont minél kevésbé szabad mutatnom, hogy az, és minél jobban bevetni magam, miközben ne tűnjön úgy, hogy bevetem magam, hogy ne támasszak újabb teljesítménykényszert. A magánéletben nem ilyen stresszes a dolog, mert akkor majd máskor összejön és kész, a munkában viszont ott kéne összejönnie, és ez fárasztó. Ráadásul utána elég hamar vége is a dolognak, és úgy érzem, hogy hiába sikerült elhárítani a problémát, annak a felhőjét nem tudom elhessegetni, hogy egyáltalán felmerült.

Egyébként tényleg semmi extra nem volt az illetővel, még esetleg annyi, hogy tőle hallottam először a génmanipulált termékekkel, illetve a Monsanto vállalattal kapcsolatos összeesküvés-elméletről.

Másnap megint munka, a kolléganőmnél, annak örömére, hogy megint hirdettem egy kicsit a magyar hirdetőoldalon. Az illető azt hiszem, már máskor is szívesen találkozott volna velem, most végre összejött. Mivel előtte valahogy el kellett magyaráznom, hogy merre jöjjön, ha meg akarja találni a lakást, kénytelen voltam a kolléganőm, illetve a párja segítségét kérni, ami gondolom, a telefonban is hallatszott, úgyhogy nyomatékosn közölte, hogy nem szeretne senkivel találkozni. Természetesen nem találkozott, kolléganőék az egyik szobában, ő egy másikban. Viszont később kíváncsi volt, hogy kikkel osztom meg a lakást, ugyanis közöltem, hogy a könyvespolcon található könyvek nem az enyémek. Mivel a könyvek egy része informatikai témájú, rögtön arra gondolt, hogy az én páromé - sztereotípiák rulz (egyébként a kolléganő és a párja könyvei). Aztán pedig érdeklődött, hogy a telefonból a férfi hang tulajdonosa (ezek szerint a suttogásból is hallotta, hogy férfi) esetleg a párom vagy a védelmem-e?

Illetve valahogy szóba jött, hogy hogy kezdtem a dolgot (pár állandó emberrel, kölcsönös szimpátia stb.), és volt egy olyan mondata, hogy ez jó, merthogy akkor "én használtam ki a pasikat". Ez egy elég érdekes mondat volt, valahogy úgy tűnt, hogy az ő gondolatai szerint alapesetben a vendég használja ki a szolgáltatót, de ha én abban az esetben csak olyanokkal feküdtem le, akik egyébként is szimpatikusak voltak, az én javamra billent a mérleg. Nos, az igazság az, hogy én igencsak meg vagyok elégedve a munkám élvezhetőségéhez mérten hihetetlenül jó órabérrel:) (mondjuk a leltározás se nem élvezhető, se nem jól fizető, ellenben mondjuk címkézni anno szerettem, de hát az sem a mesés fizetéséről híres), és gondolom, a látogatók is meg vannak elégedve az árakkal, ha jönnek. Nekem eléggé win-winnek tűnik.


Na, a harmadik napi elég felemásan sikerült, mert enyhe hányingerrel és fejfájással indultam el, úgyhogy nem tudtam annyira élvezni. Egyébként egy német turistával találkoztam, előtte ettünk, na, a vacsorám finom volt, az biztos, viszont tényleg egyre dekoncentráltabb lettem, nagyon rossz volt, főleg ha arra gondoltam, hogy most, két óra után lenne a legnagyobb pofátlanság lelépni. Ugyanis a fizetendő összeg nem függ attól, hogy mivel töltjük az időt, viszont nyilván nem azért találkozott velem, hogy megvacsoráztasson. Szóval megkérdeztem, hogy van-e nála otthon aszpirin, és elindultunk.

Érdekes, mert egy aszpirin után tényleg jobban lettem, és utána elég jó szexet abszolváltunk. Csak az zavart egy kicsit, hogy sokszor úgy nézett rám, mint kb valamilyen félistenre, amit baromira nem tudok hová tenni, mert basszus, nem vagyok az, és ettől úgy érzem, a másik alacsonyabbrendűnek gondolja magát, amit nagyon nem szeretnék.
Utólag kiderült, hogy ha jól emlékszem, még soha az életben nem volt barátnője. És egy 37-38 éves emberről beszélünk. Annyira nem értem ilyenkor a dolgot, mert egy normálisan viselkedő, normális megjelenésű emberről van szó, persze, tudom, baromi sokmindent nem tudhatok, és én is a falnak mentem, amikor annyiszor megkaptam, hogy miért nincs barátom, hiszen olyan könnyen szerezhetnék. Ilyenkor mintha az illetőnek meg sem fordulna a fejében, hogy esetleg nem találtam olyat, aki megfelel nekem:)

Mindenesetre úgy este 11 körül leléptem, mert megint elkezdtem magam szarul érezni, bár ő nagyon marasztalt volna. Ha jól emlékszem, a végösszegre egy tízest tett borravalónak, amin azért ledöbbentem, már csak azért is, mert nekem úgy tűnt az elmondás alapján, hogy egy felsőfokú végzettséget nem igénylő foglalkozása van. Igaz, német, ahol azért kicsit magasabbak az átlagfizetések.

A negyedik nap kettőt dolgoztam, mindkettő otthon. Az egyik egy visszatérőm, több mint három éve ismerjük egymást, a másik régóta a kolléganőm állandó vendége, aki azért másokhoz is jár. Róluk nem írnék nagyon, mert nagy eséllyel olvassák a blogot...:)


Utána gyakorlatilag egy hétig nem dolgoztam, viszont a napokban jöttem haza egy nyaralásból, ami félig munka volt. Négyen mentünk, ebből egy ember voltam én, és egy a vendég, de részletekbe nem megyek bele a résztvevők beleegyezése nélkül. Mindenesetre hülyültünk, szexeltünk függőágyban:D, trambulinoztunk:DDD, és csokibarnára sültem.


Augusztusban nem tervezek sokat dolgozni, talán mondjuk ötször, de lehet benne hosszabb munka is. Egyelőre vasárnap találkozom a visszatérőmmel, utána meg esélyesen megjön, szóval még meglátjuk.

Most viszont megyek edzeni, 8-kor chatbeszélgetés a párommal.

UPDATE: közben körvonalazódni látszik a programom. Az angol pasi szólt, hogy valamikor összefuthatnánk - igaz, nem vagyok benne olyan biztos, hogy szeretnék vele találkozni. Nem szeretem az utolsó pillanatban lemondósakat, ő meg az utóbbi két alkalommal pont ezt tette. Ráadásul olyan ember, aki úgy látszik, sokkal jobban ismer engem és az életemet, mint én a sajátomat, és emiatt úgy érzi, hogy tök jogosan beszélhet hülyeségeket.

Egyébként ezen egyszer elmerengtem az egyik kolléganőmmel, hogy vajon miért gondolja úgy nagyon sok vendég, hogy okosabb nálam, és hogy az ő véleménye az abszolút igazság? A következő verziók merültek fel:


1.) a vendégek általában minimum 10-20-30 évvel idősebbek, így ez tulajdonképpen a klasszikus "én vagyok az idősebb, én tudom jobban"-helyzet.
2.) a kolléganőm szerint a vendégek nagyrésze maga is szégyelli, hogy lányokhoz jár, de a szükség attól még hajt, viszont ellensúlyozásképp az aktus után még elsüt néhány "azért tudd,hogy én vagyok az okosabb"-mondatot, így állítva vissza sérült önbecsülését - számomra ez nem annyira szimpatikus gondolat, de azt hiszem, szolgáltatókhoz járókat kéne erről megkérdezni.
3.) a szexmunkához nem kell semmilyen végzettség, és mint ilyen, alacsony iskolai végzettséggel is végezhető munka, hordozhatja magában azt a sztereotípiát, hogy a művelői egytől egyik butácskák. Számomra ez a legvalószínűbb.

Ti mit gondoltok?

A bejegyzés trackback címe:

https://suisseproject.blog.hu/api/trackback/id/tr625427876

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nathan Drake 2013.07.30. 17:46:24

Még csak most kezdtem olvasgatni a blogod, szóval ha már kifejtetted régebben akkor bocs. Nem baromi kevés az a havi 5-6 kucsaft ? Más blogok alapján a lányoknak naponta van ennyi vendégük. Vagy te nem a szokásos 15k/óra kategóriás lány vagy ? Mert ennyiböl nemnagyon élhetsz meg :) Az okos-nem okos dologra viszont van sajnos egy 4. variáció, mégpedig a tapasztalat. sajos igen sok a rém buta szolgáltató, te vagy az üdítő kivétel. Báe ennek azért 1-2 óra alatt le kéne esnie mindenkiek...
süti beállítások módosítása