Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Legalábbis a számomra kielégítő mértékben. Nem tudom, pontosan mi az oka annak, hogy majdnem egy hétig összesen két levelet kaptam, ebből az egyik a blogon is megjelent 25 eurós, a másik pedig elfelejtett visszaírni a válaszom után. Lehet, hogy csak mázli, ráadásul az egyik egy régi ismerősöm, és tudtam, hogy a napokban fog hazaérkezni.

Mindenesetre úgy teszek, mintha ez mind nem a véletlen műve lenne:), és betudom azoknak a változtatásoknak, amiket a weboldalamon eszközöltem. Megfigyeltem ugyanis, hogy viszonylag sokan látogatják az oldalamat, mégis kevesen keresnek fel ténylegesen. Persze, tudom, hogy vannak csak úgy nézelődők, de gondoltam, valami oka csak van, hogy nem sikerül megragadnom az embereket. Úgyhogy egyrészt betoldottam egy kissé részletesebb "magamról" menüpontot, illetve feltettem az egyetlen angol nyelvű beszámolómat, továbbá megjelöltem azt a honlapot, ahol érdemes rólam írni. Gondolom, így már egy fokkal biztonságosabb engem meglátogatni, hiszen van egy felület, ahol le lehet írni, ha rossz volt. A magamról rész pedig valahogy közelebb hoz a látogatókhoz, általában kíváncsiak lesznek tőle és meg akarnak ismerni (rengeteg levélben említették, hogy nagy hatással volt rájuk, pedig nagyrészt igen egyszerű kérdésekre adott igen egyszerű válaszokból áll). 

Szóval a jövő hétre szerintem meg is leszek az eddig nekem írókkal, ha mind eljönnek.

Viszont ez a levél egy kissé megmosolyogató volt:

"HI Dear,

I am visiting Hungary soon. I have your e.mail from ..............
Can we meet? Are they your real photos? Can I have new photos? can you stay for  one week in Budapest or other city?
Regards"
 
Úgy látszik, ő nem olvasta az escortos wikihow-t, ami arról is ír, hogy felesleges megkérdezni, hogy ezek a lány igazi fotói-e:). Mégis mit válaszolna, ha nem azok lennének? "Nem, ez csak a reklám miatt van kint, valójában ennél rosszabbul nézek ki, csak azzal nem fognék vendégeket"?
A "can you stay for one week in Budapest"-re majdnem rávágtam, hogy persze, annyira tudom, hogy már évek óta hosszú heteket töltök Budapesten ;). Persze gondolom, úgy érti, hogy egy hetet kettesben tölteni. Tényleg nem értem ezeket a leveleket, én biztosan nem mernék csak úgy rögtön egy hetet együtt tölteni valakivel, akit még nem is ismerek.

A bejegyzés trackback címe:

https://suisseproject.blog.hu/api/trackback/id/tr905447112

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

puncogó 2013.08.06. 12:05:08

Hmmm Mire képes a megújulás néha. A reszletesebb "magamról" takarja azokat a kérdéseket -válaszokat amit egyszer linkelte nekem vagy teljesen mást más?
" kíváncsiak lesznek tőle és meg akarnak ismerni "- ezt szajkozom már napok óta, tessék már írásoddal felkelted a figyelmet es akkor nem is beszéltünk meg a kepeidrol (melyek megismeresetol lassan csak én vagyok megfosztva ) Ivonn, kkülönleges vagy!!!!!! (főleg a kis nyariruhadban alatta a fekete...) ;-)

puncogó 2013.08.06. 12:06:30

Hmmm Mire képes a megújulás néha. A reszletesebb "magamról" takarja azokat a kérdéseket -válaszokat amit egyszer linkelte nekem vagy teljesen mást más?
" kíváncsiak lesznek tőle és meg akarnak ismerni "- ezt szajkozom már napok óta, tessék már írásoddal felkelted a figyelmet es akkor nem is beszéltünk meg a kepeidrol (melyek megismeresetol lassan csak én vagyok megfosztva ) Ivonn, kkülönleges vagy!!!!!! (főleg a kis nyariruhadban alatta a fekete...) ;-)

Ivonn88 · http://suisseproject.blog.hu 2013.08.06. 13:34:39

" A reszletesebb "magamról" takarja azokat a kérdéseket -válaszokat amit egyszer linkelte nekem vagy teljesen mást más?"

Nem, ezek más kérdések.

puncogó 2013.08.06. 15:06:37

@noname.blogger: bolondokat írogatsz itt össze vissza, hát eszembe sem jutott. Személyiségetek érdekel legfőképp,illetve ez az életforma,ahogyan említettem is már. Jó mondjuk igencsak érdekel a hús vér lényetek is, nem utasítanék vissza egy vacsora meghívást(csak ha ti főztök) :).Te kielégítetted eme vágyamat :) csak Invonn hajthatatlan. Megtalálna a google? Nem hiszem.

Ivonn88 · http://suisseproject.blog.hu 2013.08.06. 16:20:25

@puncogó: ez még mindig nem "életforma":D, hanem egy szimpla munka. Pont ugyanazt csinálom egy átlagos nap, amit egy átlagos, introvertált, nem szexmunkás lány csinál.

A google valószínűleg megtalálná az oldalt, ahol már esélyesebb engem is megtalálni. Ráadásul sokkal izgalmasabb kérdésekre válaszolok ebben a blogban, mint amilyen kérdések ott fel vannak téve.

ranieri (törölt) 2013.08.06. 16:30:12

@puncogó: "...nem utasítanék vissza egy vacsora meghívást(csak ha ti főztök).Te kielégítetted eme vágyamat"
Te most azt állítod, hogy NNB-től már van vacsorameghívásod, úgy hogy ő főz?:O

FranciaLány 2013.08.06. 16:49:21

A személyesebb dolgokat sokan jobban szeretik. Na persze nem a magánéletre gondolok, csak pl. kedvenc kaja, édesség, ital, vagy ha kicsit adsz magadból. Azt vettem észre, hogy akkor már könnyebben oldódunk (mindkét fél). Visszajárósaimmal pl poénkodunk, hülyéskedünk néha (zuhany alatt, búcsú ital mellett), nem sértődnek halálra, tudják, hogy egy kissé agyament nőci vagyok (jó értelemben). De igyekszem különválasztani a magánéletemet a munkámtól, eddig nagyjából sikeresen.

Ivonn88 · http://suisseproject.blog.hu 2013.08.06. 17:09:25

@FranciaLány: igen,ez tényleg így van:)

Mi az oka a munka-magánélet dolognak? Nekem vannak kvázi haveri kapcsolataim a munkából. A baráti mintha kicsit neccesebben menne, vagyis ha valakivel barátok lettünk, az általában véget vetett a munkakapcsolatnak. Mindenesetre ihletet adtál egy új bejegyzéshez:)

puncogó 2013.08.06. 17:10:39

@ranieri:felreertesz,sosem volt a

FranciaLány 2013.08.06. 20:36:09

Lehet, hogy azért mert egy ún. "barátnő" pár hónapja belerondított az életembe. Persze nekem is van 1-2 meló-haver. Köszönünk az utcán (nem harsányan), dumcsi, egy üdítő, és ez idő alatt nixi melótéma, max annyi pl. "Holnap reggel vagy? Rádcsöröghetek?" Már én is sokat gondolkoztam ezen a szétválasztáson, hogy mi a határ. Nekem az, hogy este 9-kor lelövöm a telót, és reggel 7-kor bekapcsolom, a hétvégém meg tabu. :)

ranieri (törölt) 2013.08.06. 21:46:43

@puncogó: Ez a válasz kicsit hézagosnak tűnik, de nem is csoda, ha valakivel ilyen izgalmas dolgok történnek:)

puncogó 2013.08.06. 22:24:38

@ranieri: nem kell csufolkodni. (ilyen) szocska lemaradt a végéről, ha erre utalsz . izgalmas??????? mire gondolsz?Látod már veled tudok csak kommunikálni az illetékesek semmibe vesznek, főleg az egyik :).

puncogó 2013.08.06. 22:57:08

@ranieri: az első szót elhagyjuk akkor esetleg megalja a helyet.Esetleg ismered valamelyik hölgyet személyesen?

ranieri (törölt) 2013.08.07. 00:01:26

@puncogó: Ez egy Shakespeare-komédia címe, ne a szavak szótári jelentését nézd:)
Egyébként mielőtt tovább kérdezel a lányoktól, biztos hogy kimerítetted már az eddig rendelkezésedre bocsátott forrásokat? Pl. NNB honlapján a fotók és a bemutatkozás mellett érdemes megkeresni a beszámolók rovatot (kicsit el van dugva, de azért megtalálható), ott sok minden kiderül abból, hogy a vendégei milyennek látják őt.

noname.blogger · http://suisseproject.blog.hu/ 2013.08.07. 00:27:58

@puncogó: Részemről akár kajálhatok is veled, bár jobban jársz, ha nem én főzök (na jó nem, de lusta vagyok), majd rendelünk pizzát :) De te nem rám vagy kíváncsi hanem Ivonnra... máskülönben én is elég hétköznapi vagyok, illetve lehetek fura/érdekes is, de egyáltalán nem a szexmunka miatt. Ha átjönnél: nem vészesen tipptopp lakótelepi kecó, kivéve a hálót, értelemszerűen, ebédlőasztal nincs nálunk. Kénytelen lennél a kanapén ücsörögve az öledben tartani a kaját, és közben tutira a kezedbe nyomnám valamelyik kaméleonomat hogy nézd, milyen tökjó, te meg teljesen hülyének néznél :D Van ezen kívül egy idegbeteg kutyám, akváriumom, csigáim, értelemszerűen egy férjem is és szívesen beszélgetek tudományos témákról vagy programozásról. Illetve bármiről beszélek, szanaszét elemzem. A húsleveskészítést is. Szóval semmi egzotikus.

puncogó 2013.08.07. 08:44:39

@ranieri: köszönöm,hogy felhivtad a figyelmem, de atnezem a honlapot alaposan. Atugrottad véletlenül az"ismered valamelyik hölgyet" kérdésem ! Az emberek sokszor ahányan vannak annyi felé képpen látják a másik személyt ezt inkább az érdekel az egyen,hogyan írja le önmagát.( általánosítani nem szabad, mert ezért kaptam már itt)

puncogó 2013.08.07. 09:19:45

@noname.blogger: leendő vendéglátó;-) , "vizuális" értelemben veled sikerült megismerkedni (neked hála). Ivonn gonoszabb egy picit, lehet szereti kinozni az olvasókat! Régen ettem utalnak már. Milyen érdekes,hogy a ferjed hagytad utoljára a felsorolásban ;-) ;-) . Kameleon szereti ha idegenek cirogatjak? Eleg jó a program ajanlatod! Uj opció gyengébb hónapokra: allatsimogatas (gyermekres apuknak, a gyerkoc elvan ,otthon anya is nyugodt míg ő szórakozik a nénivel) ha megunja akkor jönne Ivonn,mint óvó néni. Na mit szólsz ????? Kitaláltam a( színézes, festés, idősebb korban anatómiai felvilágosítás, udvarlasi lecke) tökéletes alibi.

ranieri (törölt) 2013.08.07. 17:05:45

@puncogó: Igen, ismerem őket. Bennfentes információkra ne számíts tőlem, de annyit elmondhatok, hogy véleményem szerint az "NNB főz, Ivonn közben vigyáz a gyerekre" kombináció meglehetősen szürreális jelenetekhez vezetne, és ezen az sem segít, ha megfordítjuk a szereposztást:)
De erről ennyit, nem akarom öncélú poénkodással spammelni a blogot.

Az viszont tényleg nagy kár lenne, ha NNB éveken át írt tematikus blogja végleg elveszett volna. Ott te is helyből megtalálnád a válaszokat a kérdéseid egy részére, a többit meg célzottabban tudnád feltenni. Viszont a múltkor valaki azt írta, hogy vissza lehet még szerezni valahogy, szóval hátha.

puncogó 2013.08.07. 17:31:33

@ranieri: Akkor szinte teljesen "családias" itt a hangulat, a néhány kívülállótól eltekintve:). Melyik oldalról ismered őket? Baráti,munkakapcsolati esetleg vendég? ez nem bennfentes?

noname.blogger · http://suisseproject.blog.hu/ 2013.08.07. 17:54:44

@ranieri: Jé, ismerjük egymást? Ki vagy te?

A blog nem veszett el, van egy hónapom még lementeni. Mostmár csak arra kell rávennem magam, hogy kézzel lementegessem és a blog.hu-s blogra kitegyem mind a 333 db bejegyzést, plusz kommenteket, hamár lúd legyen kövér elven.

"véleményem szerint az "NNB főz, Ivonn közben vigyáz a gyerekre" kombináció meglehetősen szürreális jelenetekhez vezetne"
És valóban :)

@puncogó: A kaméleonok nem szeretik, ha bárki hozzájuk nyúl, akár ismerik, akár nem. Márha egyáltalán meg tudják különböztetni a személyeket. A nagyobbat azért meg lehet érinteni, voltaképpen a kissebet is, ha nem zavar, hogy közben sziszeg, megharap és igyekszik menekülni. Nem harap nagyot mert nincs foga (bár igyekszik), meg amúgy elég aranyos ahogy nagyra fújja magát és elfeketül az idegroham hatására, de azért ez akadályozhatja némileg a projectet. Plusz a gyerekeket érdemes megtanítani hogy kivételesen ezzel az állattal ezt meg lehet egyszer csinálni (többször nem, mert a végén annyira meggyűlöl hogy fog egy kést és kinyír álmomban), de viperával ne próbálják.

Ivonn88 · http://suisseproject.blog.hu 2013.08.07. 17:58:42

@ranieri: Én is szeretném tudni, hogy ki vagy:)

Egyébként NNB finomakat főz, amikor főz, én meg nem vigyázok gyerekekre, és nem főzök:P

noname.blogger · http://suisseproject.blog.hu/ 2013.08.07. 18:05:02

@Ivonn88: Viszont sütsz, sütit, egész finomat. Kb mint nálam a főzés, szökőévente egyszer :)

Ivonn88 · http://suisseproject.blog.hu 2013.08.07. 18:22:42

Oké, én kb 3 éve sütöttem utoljára sütit:D. Viszont egy párszor már főztem én is még tavaly, egész jó lett... na jó, abbahagyom az offolást.

ranieri (törölt) 2013.08.07. 18:33:26

@puncogó: Olvasók biztos akadnak ilyenkor is, de az aktivitáshoz kell a címlapos poszt. Azt hiszem.

ranieri (törölt) 2013.08.07. 18:34:31

@noname.blogger: @Ivonn88: Az admin felületen látszik az emailcímem, az helyből ismerős lehet + a kukac előtti rész megegyezik a volt b13-as nickemmel.

noname.blogger · http://suisseproject.blog.hu/ 2013.08.07. 23:50:05

@ranieri: Nem látok ilyesmit, lehet én vagyok a lúzer :( a b13-as nicked nem nyilvános esetleg? Vagy privi?

Szúnyog 2013.09.17. 12:32:55

A blogger-lányok megismerhetők, vagy egy teljesen reménytelen?

Szúnyog 2013.09.17. 12:57:29

@Szúnyog: EZ teljesen reménytelen?

noname.blogger · http://suisseproject.blog.hu/ 2013.09.17. 13:03:06

@Szúnyog: monica.iwstudio.hu/
Ivonn nem publikus, én az vagyok.
süti beállítások módosítása