Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Mostanában elszaporodtak az olyan felkérések, hogy van két pasi, haverok, és egymás után kellene szexelni mindkettőjükkel.  Nem vállalok ilyesmit, de csak valami marhára körmönfont magyarázattal tudok szolgálni az okára. Az nem játszik, hogy zavarban vagyok, mert végülis nem lenne a másik is jelen amikor az egyikkel vagyok. Talán leginkább az a szempont, hogy nekem egy ilyen találkozó intim kapcsolatnak számít, egy ilyen helyzetben meg sima árucikknek érzem magam. Alapból úgy veszem, hogy ha nincs rá külön utalás, akkor egy ilyen találkában nem lenne semmi különösebben személyes. (egypasis eseteknél viszont abból indulok ki, hogy személytelen levelezés után is képes vagyok kialakítani ilyesmit) Tisztelet a kivételnek, de ha kivételről van szó akkor az szerintem jelezve lenne külön. El tudom képzelni például, hogy kiderülne, két vendégem akivel jóban vagyok, szintén jóban van egymással és amikor erre rájönnek, kitalálják hogy menjek házhoz és találkozzak egymás után mindkettőjükkel. Ezzel nem lenne semmi bajom, érdekes lenne és picit talán zavarba ejtő, de nem problémás. De így...

A mostani pasi, akivel levelezek, először megkérdezte hogy ráérek-e jövő héten és mik az áraim (egyéb kitöltő, barátkozás-jellegű szöveg nem volt), aztán megkérdezte hogy el tudok-e menni az ő szobájukba. (our room). Rákérdeztem, hogy jól értem-e hogy nincs egyedül, erre azt válaszolta hogy ja igen, elfelejtette mondani de ketten lennének és egy-egy "performance"-t igényelnének. Azt válaszoltam hogy sajnos ez nem lehetséges. Azt hitte, azt gondolom hogy hármast akarnának és megnyugtatott, mondta hogy a másik pasi az ajtón kívül várakozna amíg én az egyikkel vagyok és azt is mondta, hogy ha meg vagyok ijedve tőlük, csak az egyikük lesz a szobában, amikor megérkezek. Elég rendesen félreértette a helyzetet... írt még egy mélt párhuzamosan, hogy ha nem jó így sem, nagyra értékelné ha el tudnék hívni egy másik csajt is magammal. Kimondottan udvariasan fogalmazott.

Elég hosszan gondolkodtam, hogy mit is válaszoljak. Elvégre attól, hogy kettejükkel is találkozom, nem kell hogy személytelen legyen a dolog, de egyáltalán, azt is meg kellett fogalmaznom magamban, hogy mi is a problémám az egésszel. Elvégre szolgáltató vagyok, nem pedig partnert keresek, és mivel most nem állok jól anyagilag, nem érdemes csak úgy zsigerből elutasítanom egy találkát. Itt jött be a személytelenség, mint fő szempont, kiegészítve azzal, hogy amit a férfiakról tudok, ha egy pasi alapból úgy keres csajt hogy azt megosztaná a haverjával, annak a csajnak aligha van különösebb becsülete náluk (mint mindig, tisztelet a kivételnek, konkrétan találkoztam is ilyenekkel). Még akkor sem ha udvariasak, akár barátságosak és egyáltalán nem gorombák. Az is zavarba ejt még pluszban, hogy komolyan esélyes, hogy kitárgyalják egymás közt a tapasztalataikat, miután távoztam és ez az előzőekkel együtt eléggé gáz. .

Ezután végülis végignéztem a levelezést és a sok apró jel alapján úgy raktam össze, ez nem a kivételes eset. Úgy találtam ki (párom javaslatára), hogy most, hogy nem áraszt el a munka, az lesz a feltétele a találkozóknak hogy a pasi a levelezésben ne produkáljon több rossz pontot mint kettő. Mivel ez a fazon meghaladta ezt 2-3-al, úgy döntöttem, visszautasítom.  Nagyon udvariasan, nagyon korrektül, mert egyáltalán nem haragszom rájuk és nem is ítélem el őket, egyszerűen csak nem akarok részt venni egy ilyen találkozón.

A bejegyzés trackback címe:

https://suisseproject.blog.hu/api/trackback/id/tr35455996

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ranieri (törölt) 2013.08.12. 13:07:02

Éppen be akartam fejezni itt a céltalan hozzászólogatást, erre írsz egy ilyen érdekeset:)

Arra gondolok, hogy a te szempontodból végül is miben különbözik egy ilyen helyzet attól, mint amikor otthon dolgozol, és pont úgy jön ki, hogy két vendég gyorsan egymás után érkezik. Még jobb példa lenne, csak most hirtelen nem emlékszem, hogy te is dolgoztál-e pörgős klubban vagy nagy forgalmú leadós helyen: ott simán előfordulhat, hogy két, akár egymást ismerő vendég jön minimális szünettel.

És az tényleg ennyit számít, hogy ismerik egymást és utána megbeszélik? Azt gondoltam volna, hogy ennek pont ilyen esetben nincs jelentősége a számodra, amikor te nem ismered őket, és valószínűleg soha nem hallasz felőlük többet. Mellesleg két egymást jól ismerő vendég akkor is kitárgyalhat, ha nem közvetlenül egymás után vannak veled:)

Egyébként én inkább a másik oldalt nem értem, miért nem két lányt hívnak ilyen esetben. Azt jobban érteném, ha tényleges hármast szeretnének, abban van hozzáadott érték annak a számára, aki éppen arra gerjed - ebben viszont nem látok semmi pluszt, sőt.
Ha megpróbálok belegondolni, én elég hülyén érezném magam, főleg a sorban második szerepben, várakozás közben az Eurosport és a Discovery Channel között kapcsolgatva a másik szobában:) Sorsot húznak, hogy ki lesz az első? Vagy előbb a főnök, aztán a beosztott?

(Hm, most hogy ezt így leírtam, lehet hogy már jobban is értem az aggályaidat...:D)

Na ha már így belejöttem: az persze megint más, ha ez pl. egy összetett D/S játék része (rendelkezési jog a másik felett, stb), de ez nyilván nehezen értelmezhető első alkalommal beeső vendég(ek) esetében, vagy legalábbis a levelezésben egyértelműen tisztázni kéne a szerepeket.

És még egy kérdés: olyan volt már, hogy X fizetett azért, hogy Y-nal legyél? Mondok egy banális példahelyzetet: itt van Y, aki kedves üzleti partnerünk, és szeretnénk ha még jobban érezné magát szép városunkban, stb. - de ha valamilyen eredetibb történeted van, az még jobb lenne:)

Ivonn88 · http://suisseproject.blog.hu 2013.08.12. 15:28:15

Egyszer én is kaptam egy ilyen ajánlatot én is, de úgy, hogy az illetővel már két órája együtt voltam. Számomra is nagyon fura volt, hogy még ott fekszünk egymás mellett meztelenül, és szóba jön a dolog... így belegondolva talán az zavart, hogy ha valami, ez eléggé megtöri az illúziót. Vagy a fene se tudja...

noname.blogger · http://suisseproject.blog.hu/ 2013.08.12. 16:36:38

@ranieri: Tök jól el lett magyarázva a bejegyzésben, lassan de biztosan te is levezetted :)

Nem dolgoztam soha pörgősebb helyen. Most már nem is biztos hogy menne, pont a bejegyzésben ragozottak miatt. De pl az sem véletlebn, hogy egy óránál rövidebb találkozó nincs nálam és az is legalább plusz fél óra ismerkedéssel van együtt. A dolog személyessége miatt.

Nem az számít hogy egymás után jön két pasi vagy nem, még az sem hogy megbeszélik-e vagy sem. Hanem a dolog intimsége, ami fontos. Te el tudod képzelni hogy valaki tudatosan szervez úgy hogy először ő, aztán a haverja, valaki várja a másik helységben, ott kapcsolgatva a tévét hogy lefeküdjön a csajjal a haverja után ÉS közben ez számára egy intim, személyes élmény tud lenni, mint valami randevú? Túlzok persze, annyira nem kell hogy az legyen, de szerintem egy ilyen felállás a legtöbb pasinál nemhogy feltételezi hogy ilyen igény nem volt, de még lehetetlenné is teszi hogy ilyen hangulat, viszony kialakuljon (szerintem pl a párom kivétel lenne, neki menne a személyes viszony a legegzotikusabb helyzetekben is, de hozzá hasonlót még egyet nem ismerek).

Szóval gondolj bele egy ilyen helyzetbe. Én vázolok egy forgatókönyvet, szólj, ha lehetségesnek tartasz bármilyen egyéb jellegűt is.
szóval csaj megérkezik a helyre. Bemegy, ott a pasi, köszönnek, bemutatkoznak (jó esetben a pasi is). Pasi kérdezi az árakat, feltételeket, szigorúan üzleti meder, megegyeznek, pasi odaadja a csajnak a pénzt. Ekkor megkérdezi: Kezdhetjük? Csaj mondja hogy igen, vagy mondja hogy még zuhany. Elkezdik. Pasinak x és y igényei vannak, csaj kielégíti, végeznek. Mindenki öltözik, mosakodnak, helycsere, ugyanaz másik pasival. Elköszönés, csaj haza.

Mondd, ha el tudsz képzelni ennél személyesebbet. Én magam részéről már abban sem vagyok biztos hogy a keresztnevüket megtudnám, nemhogy bármi mást. Egyik sem tartaná szükségesnek, kb ahogy azt sem tartoták annak, hogy elmondják, nem egy pasi lesz hanem kettő. Azt sem tartanák annak, hogy rólam megtudjanak többet mint a művésznevemet. Nem csak feltétlen személyes dolgokat, de még azt sem hogy hogy éreztem magam.

Nekem meg ez nem fér bele. Illetve komoly szükség kell, hogy mégis beleférjen.

"olyan volt már, hogy X fizetett azért, hogy Y-nal legyél?"
Rémlik hasonló, vagyok benne biztos, a végén ki fizetett. De szerintem olyan volt, mint amit leírtál, egy pasi szervezett engem egy másiknak, aki üzletfele volt. Utána valamilyen módon meg is köszönte, mondta hogy pozitív volt a visszajelzés, ha úgy alakul, máskor is hív.

FranciaLány 2013.08.13. 07:33:42

Ilyesmi volt nekem is. Van egy egész aranyos átutazóm. Mikor önállósultam annak nagyon örült. Második alkalommal hívott hotelbe amikor az együttlét után rákérdezett, hogy a munkatársa következő héten jön, meg szülinapja is lesz, ha ő rendezi akkor töltenék-e vele 2-3 órát. Leokéztam, ő meg előre kifizetett 2 órát a barátjának. De ők mindketten abszolút korrektek és rendesek. Az ellentét példa még a lakásos korszakból. Egy ifjonc srác befizette magát és a haverját hozzám meg egy kolléganőhöz. Ez okés is volt, a srác jófej. Következő héten megint jöttek, megint velem volt. Pár hétig nem jelentkezett. Aztán felhív a haverja, hogy "kipróbálna". Eljött egyedül és alkudozott, hogy majd a haverja kifizeti a különbözetet, stb, meg hogy azóta volt a kolléganőmnél és ő belement ugyanebbe. Az az igazság, hogy mivel kezdeti időszakban párszor átvágtak, így nem mentem bele. De már nagyon ráhangolódott (bogyó), így az egy órából félóra lett. Persze mivel segédanyagot használt nem úgy alakult ahogy szerette volna, hát sértegetett ezerrel. Elővettem a rosszabbik énemet és "kitessékeltem". :)

noname.blogger · http://suisseproject.blog.hu/ 2013.08.13. 18:50:13

@FranciaLány: Olyan volt, hogy valaki, úgy hogy még nem ismeritek egymást, kapásból magát és a haverját is befizetné hozzád, egymás után? Mert nekem leginkább ez a felállás a fura.

Alkudozók, de utálom...
"sértegetett ezerrel"
Féreg.

FranciaLány 2013.08.14. 07:54:04

Telón már kérdezték, hogy "én és a kisöcsém" jöhetünk-e együtt, de hozzám nem jutottak el. Meg volt egyszer egy nyilvánvaló kamu. A pasas hozta volna a barátnőjét, a haverját, meg a tesóját (fél napra, több extra, egyéb ködösítések, rejtett számról). Komolyan alig tudtam visszafolytani, hogy "hozd el anyádat is". :) Egy kolléganőt már hívta ugyanez a pasi, így tudtam hogy kamu (elég érdekes lett volna a népes társaság). Persze egyeztetére nem hívott vissza. Hmmm.

FranciaLány 2013.08.14. 08:01:07

Az alkudozókat finoman próbálom terelgetni, ha nem jön be hát szevasz (elvégre ez nem a piac). Ennél a csávónál az volt a főpoén, hogy a legfőbb sértése az volt, hogy "p...-ért nem szoktam nőnek fizetni", közben lesajnálóan néz. Gondolhatjátok, kedvesen visszanéztem, azzal a nyilvánvaló művigyorral, idétlenül bekancsalítottam (ezzel akasztom ki a bunkókat) és elköszöntem "köszönöm, hogy nálam vásárolt". :)

noname.blogger · http://suisseproject.blog.hu/ 2013.08.15. 10:50:25

@FranciaLány: Hiperintelligens ember, ha úgy vesszük hogy arra vág fel ami nyilvánvalóan nem jött össze neki, ha egyszer meglátogatott téged..

Esetleg lehetett volna neki mondani (bár poénnak nem elég jó) hogy akkor adja a pénzt a párodnak.
süti beállítások módosítása