Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Szolgálati közlemény

2013.08.26. 19:43


Nem tűntem, tűntünk el, csak a napokban sok volt, illetve sok lesz a dolgom. Szerintem ez még egy hétig így is marad... ez persze nem jelenti azt, hogy NNB vagy FranciaLány közben ne írna, remélem, fognak:)
A következő pár hónapban nem valószínű, hogy dolgozni fogok, vagy legalábbis nem ezt. Ideje lenne elkezdeni építeni a szakmai jövőm, szóval ha találok valami munkát hamarosan diplomázóknak, valószínűleg azt választom. Még lógok egy beszámolóval, igaz, így másfél-két hét után már nem biztos, hogy olyan jó leszek a visszaidézésében. Ezen kívül viszont főleg elméleti témák maradtak, amivel nincs gond:), de arra is kíváncsi lennék, hogy ti miről olvasnátok szívesen. Az a gond, hogy biztos van egy csomó minden, amiről még nem írtunk, csak valószínűleg nem jut eszembe. Akárhogy is, ötleteket privibe vagy kommentbe várok.

A szokásos google-körutam során (minden, témával kapcsolatos friss találat feltérképezése, kicsit obsessed vagyok a témával kapcsolatban) láttam a gyakorikérdéseknél megemlítve a blogot, wow, fél-híresek vagyunk:D

A bejegyzés trackback címe:

https://suisseproject.blog.hu/api/trackback/id/tr85479455

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pinkpussy 2013.08.26. 20:42:27

....szerelem-szexmunkas-oromlany-mondjuk-escort-vagy-sajat-lakasos-eltudja-e-nyomni-magaba erre gondolsz? Csak nem Ivonn-t kell tisztelni az egyedüli lány válaszadó személyében?

Congrats 2013.08.27. 12:11:56

Sok sikert a kovetkezo eletedhez.
:)

Ha elfogadsz egy tanacsot, akkor soha, egyetlen percig ne dolgozz magyarorszagon. (A kisbetu nem tevedes.) Remelem meg se fordul ilyesmi a fejedben. Ugyanis az az orszag kifoszt es a vegletekig kizsigerel. A fizetesek a beka segge alatt, megbecsules nulla. Gyomorideg garantalt par even belul.
Ha megis ilyesmire vetemednel, hamarosan ugyanazt fogod csinalni, amivel eddig foglalkoztal, mert nem fogsz tudni megelni a fizeteskent adott nevetseges osszegbol. Es azert nem gondolom, hogy az lenne az eletcelod, hogy szexmunkas maradj. Nem azert fogsz diplomazni.

Kalap, kaki a diplomavedeshez, allamvizsgahoz es aztan a munkakereseshez.
Szigoruan kulfoldon.

tra lala 2013.08.27. 12:15:08

@Congrats: mernokkent hogyhogy ennyire nem eltel meg magyarorszagon?

Congrats 2013.08.27. 12:28:16

@f renc:
2010-ig megeltem. Aztan pedig nem voltam eleg fidess seggnyalo.
Csak azt sajnalom, de nagyon, hogy nem elobb huztam el. Oda, ahol 5x annyit keresek, megbecsulik a munkam es nem gyomorideggel kelek minden nap, hogy vajon aznap mivel talalnak meg. Nem kell fukszos alvallakozokkal veszekedni, elturni, hogy fenyegessenek, stb, stb.
Megfelel a valaszom?

Mindettol fuggetlenul nem felejtettem el, hogy magyar vagyok. Csak nem szeretek olyan helyen elni, ahol nem hagyjak, hogy az legyek, mert nem allok be a sorba.
A nagy NERnemzetibe.

Ivonn88 · http://suisseproject.blog.hu 2013.08.27. 13:57:29

@Congrats: köszi a tanácsot, de egyelőre lelkes optimista vagyok:) A szüleim pl. elég jól megélnek, igaz, egyiküknek igencsak keresett szakmája van. De amúgy a fene se tudja. Pont külföldre költöztem amúgy nyelvet tanulni, aztán majd meglátjuk, gondolkozom azon, hogy itt is dolgozzam. De attól tartok, túlságosan lokálpatrióta vagyok ahhoz, hogy elmenjek, egyszerűen imádom Budapestet, a kerületet, ahol felnőttem, meg külön istenítem:). Mindenesetre ez a pár hónap jó lesz arra, hogy kitapasztaljam, hogy bírom, az is lehet, hogy megszeretem.

Congrats 2013.08.27. 14:31:24

@Ivonn88:

OK.
Kivanom sikeruljon odahaza boldogulnod.

Egy piszok kerdes:
Gondolom a szuleid csak a nyelvtanulasrol tudnak, az extrakrol nem, ugye?
:D

Ivonn88 · http://suisseproject.blog.hu 2013.08.27. 14:44:30

@Congrats: milyen extrákról? Tényleg csak nyelvet tanulni fogok valószínűleg, illetve szeretnék valami szakmámba vágó munkát is találni.

Almeron 2013.08.27. 15:51:50

@Ivonn88:
Szerintem Congrats másra gondolt extra alatt.

Viszont érdeklődhetünk, hogy milyen szakmában szeretnél tapasztalatokat szerezni?

Ivonn88 · http://suisseproject.blog.hu 2013.08.27. 16:04:12

@Almeron: bár elég tág fogalom, de gazdasági szakra járok, valami ehhez kapcsolódó állást keresek.

Almeron 2013.08.27. 18:03:11

@Ivonn88: Kíváncsi leszek, hogy milyen tapasztalatokat fogsz szerezni.
pl. lényegesen kevesebb órabérért megfelelni a felettesednek (aki reméljük jó fej lesz). Ezt hogyan fogod átélni, illetve kezelni stb...

Én pl elképzelni sem tudom, hogy hogyan éltem túl diákéveimet annyira minimális pénzösszegből, úgy hogy folyamatosan IHB bulik volt :)

Congrats 2013.08.27. 18:15:44

@Almeron:
Valoban masra gondoltam, de azt hittem ez vilagos.
:)

Ivonn88 · http://suisseproject.blog.hu 2013.08.27. 18:18:39

@Almeron: szerintem is másra gondolt, és ahogy mondtam, nincs semmilyen "extra", amit külföldön csinálnék.

Congrats 2013.08.27. 18:21:42

@Ivonn88:
Par kerdes es akkor nekem is vilagos lesz minden. Nekem is. Azert kerdezek, mert nem ismerlek. Szoval.
Egyetemre Pesten jartal?
Ott is szexmunkaskodtal?
Ha a szuleid jomodban elnek, hogyhogy raszorultal erre? Nem tudtak segiteni anyagilag?
Ha nem szorultal ra, akkor mert kezdtel bele?
Most per pill kulfoldon vagy mar?
Es csak nyelvet tanulni?

Ha valaszolsz, megkoszonom.

:D

Congrats 2013.08.27. 18:22:51

@Ivonn88:
Pont kozben irtam, de azert valaszolhatsz, ha kedved tartja.

Ivonn88 · http://suisseproject.blog.hu 2013.08.27. 19:13:19

@Almeron: tekintve, hogy a tanulásomért semmit sem kapok, leszámítva asz ösztöndíjat, ami órabérre levetítve szintén nem lenne valami sok, szerintem elleszek egy másmilyen munkával. Nem is beszélve arról, hogy nem akarok abba a hibába esni, hogy 45 éves pályakezdő legyek a szakmámban. Egyrészt. Másrészt mellette még mindig csinálhatom ezt, szóval a szakmámban lehet prioritás mondjuk az, hogy megfelelő helyet találjak.

Ivonn88 · http://suisseproject.blog.hu 2013.08.27. 19:18:30

@Congrats: szerintem egy részére választ adnak a blogban a korábbi bejegyzések, de nem biztos, úgyhogy íme:
- Pestre jártam egyetemre
- igen, ott is, sőt, leginkább csak ott. Dolgoztam két napot Svájcban és két napot Németországban tavaly, de ennyi az össz külföldi munkatapasztalatom.
- nem szorulok rá, de mindig jobban szerettem a saját pénzem költeni, 15 éves korom óta végeztem külön diákmunkákat, aztán 18 évesen áttértem erre, és bejött ez a meló, meg a fizetés is jobb, hát ennél maradtam. A pénzből igyekszem finanszírozni, amit lehet és csak a legszükségesebbekre kérni (pl. a bérletemet, telefonszámlámat, kozmetikumokat stb. a szüleim fizetik, de a szórakozásomat vagy a fodrászomat én), a pénz nagyrészét pedig félretettem.
Csak nyelvet tanulni jöttem ki, de nem zárom ki, hogy később itt is dolgozzam. Már nagyon a suli végén vagyok, lehet, hogy itt kezdenék el állást keresni, attól függ, mennyire keresik a szakmámban a külföldieket. Sajna nem mérnöknek vagy orvosnak mentem:(

Egyébként lehet, hogy itt is fogok dolgozni, még nem tudom. Van egy magyar ember, akivel otthon találkoztam, de itt lakik, vele talán fogok találkozni, a többit még nem tudom, egy kicsit tartok attól, hogy itt szexmunkásként dolgozzam, mivel nem ismerem a terepet.

Congrats 2013.08.27. 20:28:15

@Ivonn88:
Nos, koszonom a valaszokat.
Celtudatos vagy az biztos.
A velemenyem pedig megtartom magamnak.
:)

Almeron 2013.08.27. 21:00:46

@Ivonn88:
Ivonn!
Én kitartást kívánok első sorban, illetve némi alázatot. Lehet, hogy az alázat nem éppen a legalkalmasabb szó ebben a kontextusban, de nem hiszem, hogy egyszerű lesz feldolgozni, hogy lényegesen több munkaórát kell majd dolgozni (túlóra, stb...), ráadásul kötött munkaidőben.

És persze előfordulhat, hogy a felettesed, vagy felettesed felettese ismer téged... így ebből a szempontból nem rossz alternatíva hosszabb távon a külföld. Bár akkor egy nagyon agilis céltudatos, és kellő képen motivált lánynak kell lenned. De, tény, hogy a blogod és írásban bemutatott stílusod némiképp a fent említetteket sugallja :)

Szóval sok sikert, bár... szomorú is vagyok, hogy vendég-szolgáltató viszonyban nem valószínű, hogy valaha is találkozzunk :(

noname.blogger · http://suisseproject.blog.hu/ 2013.08.27. 21:31:10

@Almeron: Bocsánat hogy beleszólok, csak ezzel kapcsolatban mondanék valamit:
"És persze előfordulhat, hogy a felettesed, vagy felettesed felettese ismer téged... "

Szóval egyrészt, szerintem messze felülbecsülöd Ivonn vendégeinek számát. Másrészt Ivonn vendégeinek legnagyobb része külföldi, így épp annyi eséllyel találkoznak más országban, mint itthon. Harmadrészt, ha jól értem, úgy véled hogy ez hátrány lenne, a hozzáállásuk miatt. Ivonn viszont nem az a fajta akit a vendégei automatikusan lenéznek, tudtommal több irányból kapott már komolyabb, vagy kevésbé komoly ajánlatot valamilyen munkára, (azaz munkára, nem a főnök ágymelegítőjének és nem is valami meghálálásért cserébe). Szerintem ha összefutna egy volt vendégével, az inkább előny lenne neki, mint hátrány.

Ivonn88 · http://suisseproject.blog.hu 2013.08.27. 21:34:23

@noname.blogger: olyan nagyon munkaajánlatokat nem kaptam, viszont az egyik emberem adta pont azt a tanácsot, hogy keressek magamnak valami komolyabb munkát külföldön, ha már ilyen szépen megtanultam angolul, meg még eszem is van:). De mondjuk jaja, a vendégeim nagyrészével semmi gond nem lenne. Volt olyan, aki mintha élő guminőnek használt volna, de ők általában csak egyszer jönnek, szerintem nem is emlékeznek az arcomra:), és tényleg nem ez a jellemző.

noname.blogger · http://suisseproject.blog.hu/ 2013.08.28. 00:43:46

@Ivonn88: pedig nekem rémlik valami.... gyakornoki, talán? Passz.. nem követtem annyira :) Az viszont szerintem stimmel, hogy akikkel találkoztál és emlékeznek rád azok inkább támogatólag állnának a munkakeresésedhez, szóval ha összefutsz egyikükkel valahol, inkább csak jól járnál vele.

Ivonn88 · http://suisseproject.blog.hu 2013.08.28. 12:32:23

@noname.blogger: priviben leírom, hogy az mi volt pontosan, mármint igen, ajánlott ilyesmit, de az inkább segítség lett volna felém, szimpla gesztus. Majd leírom priviben.

Ivonn88 · http://suisseproject.blog.hu 2013.09.03. 07:44:15

Aki tegnap este ide kommentelt, de töröltem, annak bocsi (nyilván nem moderálási okai voltak), és sajna utólag jutott eszembe, hogy így, hogy töröltem, nem tudom, hogy írjak privát üzenetet... :-/ szóval, ha gondolod, írj, és elmondom, miért töröltem a kommentet.