Na, ez az a téma, amiről nagyon cifrákat lehet olvasni, akárhova néz az ember. Egyrészt figyelmeztetik a vendégeket, hogy esélytelen a lánnyal a kapcsolat, hiszen, mint tudjuk, „a kurva csak a pénzedet akarja”, másrészt mintha a szolgáltatók körében is az lenne a követendő példa, hogy a munka egy dolog, a magánélet meg valami teljesen más.
Hogy én mennyire nem ezen a vonalon haladok, arra elég sok példa van, nem mindegyik pozitív, de ettől függetlenül én egyszerűen barátkozós vagyok, ha valakit megkedvelek, nem fogom vele kerülni az egyéb kontaktust csak azért, mert a vendégem. Nagyon sokszor egy vendég jobb társaság, mint valamelyik évfolyamtársam.
Ez persze nem jelenti azt, hogy mindenkivel olyan közeli kapcsolatba kerülök, de nem olyan nehéz velem összehaverkodni. Van olyan vendégem, akivel már több mint három éve ismerjük egymást, és néha egy találka után megiszunk egy kávét vagy együtt ebédelünk valahol. Nagyjából mind a ketten képben vagyunk a másik életében, nem nagyon részletesen, de azért tudjuk, mi van a másikkal. Ezekkel az ismerősökkel szívesen váltok egy-két levelet vagy chatelek a gmail-en, ha nincs más dolgom.
Aztán olyan is van, aki szintén volt vendég egy-két alkalommal, de elég hamar átalakult a dolog egyfajta szimpla haveri viszonnyá, néha együtt vacsorázunk, koktélozunk vagy elmegyünk kocogni, és néha le is fekszünk, pénzcsere nélkül. Ehhez nagyban hozzájárul az, hogy az illető eléggé hm, lenyűgözött az első találka alkalmával:), szóval nem általános dolog, de van ilyen is.
Volt olyan vendégem is, akivel vagy egy évig minden héten találkoztunk, és elég közel kerültünk egymáshoz, annyira, hogy a szülinapomat is megünnepeltük együtt, nagyon sokat beszélgettünk, megosztottuk a gondjainkat stb., de ettől függetlenül megmaradt a munkakapcsolat. Aztán egy idő után valahogy nem akart működni a dolog. Egyrészt a barátság törődős-foglalkozós-együttérzős részét nem tudtam olyan mértékben nyújtani, ahogy a másik igényelte volna, másrészt viszont eléggé feloldhatatlan volt az az ellentét, amit most is nehezen tudok megfogalmazni:) Egyrészről ugyanis valamiféle barátok voltunk, ami azt jelenti, hogy néha pont annyira fel tudott idegesíteni, mint bármelyik barátom, és viszont. Másrészről viszont ez eléggé be tud zavarni, ha munkában találkoznánk, hiszen úgy nem fekhetünk le, hogy közben épp dühösek vagyunk egymásra. Ráadásul hirtelen megjelent a „nekem van-e kedvem”-faktor, azaz fontos kérdéssé vált, hogy vajon nekem van-e épp kedvem hozzá. És mivel általában péntek reggelente találkoztunk, amikor végre nem kellett volna korán kelnem, de emiatt mégis, kitalálható, hogy mennyiszer volt hozzá kedvem ;). Viszont úgy nem lehet egy tartós munkakapcsolatot működtetni, hogy arra várunk, hogy nekem kedvem legyen hozzá, ráadásul emiatt egyfajta nyomásként nehezedett rám, hogy nekem ezt most kifejezetten élveznem kell, és a görcsölés miatt ez még kevésbé sikerült. Viszont úgy meg nem lehet dolgozni, hogy „minden péntek reggelem le van foglalva neked, de ha nincs kedvem épp, akkor mégsem találkozunk”, hiszen akkor a nagy semmiért keltem fel, takarítottam ki a lakást, és tettem foglalttá az időpontot. Egy idő után össze is vesztünk és meg is szakadt a kapcsolatunk, amit egyébként azóta is sajnálok, de tudom, hogy ahogy valószínűleg én sem értettem az ő nézőpontját, úgy ő sem értené az enyémet. Mondanám, hogy nem kellett volna összebarátkoznunk, de örülök, hogy legalább egy évig ilyen jóban voltunk.
A mostani párommal szintén a meló során ismerkedtem meg – ez egyébként eléggé jellemző az elmúlt évek párkapcsolataira, egyrészt abból a nyilvánvaló tényből kifolyólag, hogy egy exvendéget már nem kell a foglalkozásomról felvilágosítanom:), másrészt valószínűleg azért, mert én a nálam kicsivel idősebb, egyben sikeres pasikra bukom, ilyennel meg többel találkozom munka közben. (a sikeresség nem összetévesztendő a pénzességgel, bár az előbbit sokszor az utóbbival honorálják). Az elmúlt években két olyan emberrel próbálkoztam, akiket nem melóból ismertem, végül egyiknél sem éreztem úgy, hogy egymásnak lettünk teremtve, úgyhogy nem tudom, mi lett volna, ha összejövünk és probléma lett volna a munkámmal. Mind a két esetben elmondtam, az egyiknél a reakció inkább meglepett volt és nem nagyon beszéltünk róla (igaz, csak két randink volt), a másodiknál egyértelmű undor volt a válasz. Akkor elgondolkodtam azon, hogy abbahagyom miatta a melót, de tudtam, hogy elég rosszul érezném magam. Azóta úgy gondolom, hogy ha a másiknak ez problémát okoz, azzal nem is igazán illenénk össze, mert én viszont nagyon nem érzem a dolgot problémának, és akár dolgozom szexmunkásként, akár nem, ez a nézetem nem változik. Egy párkapcsolatban pedig elég fontos dolognak tartom, hogy azonos világnézettel rendelkezzük.
Konklúzió: nem tudok egyértelmű szabályt mondani arra, hogy kivel hogyan alakul a kapcsolatom, meg tanácsom sincs, hogy hogyan kell ezeket a dolgokat menedzselni… hogyan is tanácsolhatnék bármit, amikor mindenki különbözik? Én barátkozós vagyok, és ha a barátság meg a munkakapcsolat nem működtethető együtt – mert a fentiekből úgy látszik, inkább ez szokott probléma lenni -, akkor inkább a barátságot választom. Ha pedig szerelem, egyértelműen megszűnik a munkakapcsolat.
Egyszer valaki azt mondta nekem, hogy egy ilyen kapcsolatra mindig rányomja majd a bélyegét az, ahogyan megismerkedtünk, mert a másik továbbra is el fogja várni, hogy kiszolgáljam, nekem nem kell majd anyagiak nélkül, illetve nem lesz meg a tisztelet egymás közt. Ez gondolom, abból a nézetből indul ki, hogy a szolgáltatóhoz járók kvázi nem is emberek, akik nem érdemelnek tiszteletet, és ők sem tisztelik azt, akivel lefekszenek. Én nem így gondolom, és általában nem is tapasztalok ilyesmit. Na persze lehet, hogy mindenki csak megjátssza magát körülöttem és a találka végén kárörvendően nevet a markába, amiért így becsapott ;). Akárhogy is, ha valakivel összejövök, azzal esélyesen tiszteljük egymást (mondjuk az emberek kb 95%-át tisztelem, szóval ez nem olyan furcsa), én borzasztóan utálom más pénzét költeni, és nem tudom, mennyire várná el a másik, hogy folyton kiszolgáljam, de a párkapcsolataimban inkább önző vagyok, szóval esélye sincs, ha ő nem szolgál ki engem ;).
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
