Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Nem tűntünk el

Címkék: escort Ivonn szexmunka

2013.09.15. 10:12

Legalábbis én nem, a többiekkel nem tudom, mi van. Fogalmazgatok egy bejegyzést, de bevallom, igen lassan haladok, leginkább azért, mert kicsit elcsépeltnek érzem már, hogy mindig ugyanazt ismételgetem. És igazán új témák sem jutnak eszembe, úgyhogy ha valakinek van valami ötlete, azt szívesen várom.

Ma dolgoztam volna, a múlt heti sráccal, de egy kicsit lebetegedtem, úgyhogy le kellett mondanom. Rajta kívül viszont senki, semmi melólehetőség, kivéve valaki kb 10 nap múlva, ha ugyan eszébe jutok ugyebár... kicsit lehangoló ez így. Tegnap regisztráltam még pár oldalra, de bevallom, nem sok reményt fűzök hozzá.

Pedig sokkal szívesebben írnék gyakorlati dolgokról, de úgy látszik, számomra nem abbahagyni nehéz ezt a munkát, hanem folytatni:D. Viszont tegnap hirtelen felindulásból jelentkeztem vagy 5 escort ügynökséghez. Ebből kettő már válaszolt is, az egyik azt kérte, hogy a jövő héten telefonáljak, a másik azt, hogy 21-e után beszéljünk meg egy időpontot (azóta sikerült is, jövő hét szombaton megyek).

Hát, kíváncsi leszek. Az egyik ügynökség pontosan kétszer drágább, mint a másik, ráadásul ott a minimum eltöltött idő is 2 óránál kezdődik, és több mint kétszázezerbe kerül forintra átszámítva. Kicsit le is döbbentem, és őszintén szólva kevés esélyét látom arra, hogy felvegyenek, bár mondjuk nem voltam elájulva a honlapon látható szolgáltatóktól. Mégis, valahogy tartok attól, hogy csak rámnéznek, és azt mondják, hogy "kösz, nem", mitöbb, körberöhögnek. Igaz, NNB egyszer megemlítette, hogy azok alapján, amiket más vendégektől hallott ilyen "luxus escortokról", a többség nem nagyon csinált semmit jobban, sőt. Szóval a fene se tudja. Mindenesetre elhatároztam, hogy ha nemet mondanak, megkérdezem az okot. Ha odamegyek, megpróbálom rögzíteni a beszélgetést, úgyhogy mindenképp lesz miről írnom.

Egyébként amire a legkíváncsibb vagyok, az az, hogy pontosan mégis mitől lesz valaki olyan escort, aki az átlagnál jobban keres? (nem mondanám luxuskategóriának, ennél biztosan van följebb is, ráadásul nehezen tippelnék átlagos escort árakat más országban.
Ugyanis úgy érzem, hogy azok az adottságaim, amik félig-meddig szerencse, vagy legalábbis nagyon hosszú tanulási folyamat eredménye, megvannak. Lásd: előnyös külső, intelligencia, általános műveltség - na jó, ez utóbbihoz hozzátenném, hogy néhány dolgot tekintve botrányosan műveletlen vagyok, másban meg az átlagnál jobban, inkább úgy fogalmaznék, hogy felszínes módon elég sokmindenről tudok kellemesen beszélni, ha kell.

Viszont a többit tekintve csak tippelgetni tudok, hogy mégis mi lehet elvárás: például én nem igazán tudom magam sminkelni, az alapozó-púder-pirosító dolog valami nagyon lájtos szinten még megy, de a tudásom egy átlag beauty bloggeréhez képest eléggé mélyen van (és még csak nem is a sminkecsettel a kezükben született őstehetségekről beszélek). Igaz, ez nem áthidalhatatlan probléma, van olyan ember, aki kisminkel pénzért, és ha csak ezen múik a mesés órabér, miért ne? (más kérdés, hogy itt biztosan sokkal drágább, mint Magyarországon, az átlag kozmetikai szolgáltatások úgy két-háromszor kerülnek többe).
Aztán a ruha: valami drágát és minőségit várnak el? Valami különlegeset? Ugyanis én fel tudok öltözni egyszerűen, és csinosan, de mindenféle extra nélkül, mert bizony az öltözködéshez sem értek. Vajon ez elég?

Azon megintcsak nem aggódom különösebben, hogy mennyire vagyok jó beszélgetőpartner vagy szexpartner, mert amit csinálok, az mondjuk úgy az emberek 80%-ának bejön, és szerintem elég kevés az a fajta kaméleon, aki egyszerűen mindenki stílusához tud alkalmazkodni, és az valószínűleg drágább kategória. Persze ez csak feltételezés, leginkább abból kiindulva, amit NNB-től hallottam.

Szóval itt van egy csomó kérdés, és az az igazság, hogy kicsit tartok tőle, hogy az ügynökségek sem tudnak majd rendesen válaszolni. Az az igazság, hogy néha olyan érzésem van, hogy még maguk azok is, akik ezzel foglalkoznak, sincsenek teljes mértékben tisztában a vendégek általános igényeivel. Azért pl. mondjuk még egyik vendég sem panaszkodott lányra, mert nem volt rendben a sminkje vagy nem volt tökéletes a manikűrje, de azért meg már igen, mert borzalmasan flegma volt és fadarabként viselkedett. Viszont attól tartok, az ügynökségnél már egy első körös manikűr-teszten elbukok:)
Persze, biztosan ez is fontos, csak kérdés, hogy mennyire - az én eddigi árszintemen pl. nem az -, illetve hogy ennek a mértékét egy ügynökség jól méri-e fel (kicsit tartok tőle, hogy nem).

Igazából az lenne a legjobb, hogy pontokba lenne szedve, hogy kb mikkel járna ezt csinálni: mittudomén, havonta kozmetikus, háromhetente gyantázás mindenhol, kéthavonta fodrász, heti három edzés és megtanulni nem zavarba jönni egy kivágottabb ruhában, valamint igazán magas magassarkúban is egyensúlyozni, valamint a fizetésem egy részét a kezdetekben ilyen-olyan ruhákra költeni. És ha ez tételesen fel lenne sorolva, és biztosítva, hogy ezekkel a feltételekkel alkalmas lennék, eldönthetném, hogy akarom-e csinálni. Na, majd igyekszem valami ilyesmit kihozni a beszélgetésből (hacsak az nem lesz a vége 5 perc után, hogy bocs, de ronda vagy, mint a bűn)

A bejegyzés trackback címe:

https://suisseproject.blog.hu/api/trackback/id/tr195513582

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

noname.blogger · http://suisseproject.blog.hu/ 2013.09.15. 18:02:03

"Legalábbis én nem, a többiekkel nem tudom, mi van."
Az egyik pl tegnap írt bejegyzést...

Amúgy erre az escort-dologra én is kíváncsi lennék, majd írj :)

KondorL 2013.09.28. 13:46:39

Ezzel a bejegyzéssel sikerült kiprovokálnod, hogy mégis megnézzem a galériádat:)
Hááát, remélem nem fogsz megsértődni, de szerintem ez szemre sokkal közelebb van a "helyes lány a szomszédból" kategóriához, mint amit az ember a luxusescort fogalmával társít. A többi tulajdonságaid biztos megvannak ahogy mondod, meg láthatóan duzzad az önbizalom is szerteszét, na de 800 vagy még több eurót két órára... most gondolj bele, ez durván a tízszerese annak, amit NNB kér el, amit azért messze nem indokol az országhatás. Ekkora különbség nemhogy a két ország árszintjében nincs, de még a jövedelmekben sem*. Persze megint csak te látod a piacot, ha van ott ilyen bolond, akkor kopaszd meg, ahogy csak bírod.

Mellesleg akkor az a hipotézis is gyenge lábakon áll, hogy a teljes legalizáció - plusz a magyarországinál nagyobb társadalmi elfogadottság - "normalizálná" az árakat, vagyis hogy közeledne egymáshoz a szexmunkás és mondjuk a kozmetikus órabére. Meg nekem az is meglepő, hogy szegmentáltabbnak képzeltem a piacot, ehhez igazodóan specializáltabb aktorokkal, tehát hogy pl. más a callgirl, más a sugarbaby, és más a reprezentálásra is alkalmazott escort.

*Mondok még egy elsőre vicces, valójában tragikus dolgot hozzá: ez több, mint annak az adjunktusnak a HAVI nettó fizetése, akinél diáklány korodban utoljára vizsgáztál:-/ Ráadásul neki minden seggfejet le kell vizsgáztatnia, te meg azt is megengedheted magadnak, hogy finnyásan válogatsz a jelentkezők között, és különböző próbáknak veted alá őket:) Szóval tényleg mázlid van, hogy ezt a melót ennyire a magadénak tudod érezni.

Ivonn88 · http://suisseproject.blog.hu 2013.09.28. 14:26:15

@KondorL: @KondorL: mármint a képeimet? Úgy látszik, elég könnyű megtalálni:D. nos, a képek nem túl profik (bár az újak már egy fokkal jobbak), de egy ügynökségnél nyilván profi fotós készítene rólam képeket.

Az itteni áraimat mindig össze szoktam hasonlítani az otthoniakhoz, figyelembe véve, hogy itt szinte négyszerese az átlagfizetés a budapestinek. Most, hogy már egy párszor emeltem az áraimon, ezt a tényezőt figyelembe véve nagyjából olyan árakon dolgozom itt, mint NNB Budapesten. És még így is iszonyú olcsók az áraim összehasonlítva másokkal, igaz, a mintám 9 fős, de ugyanazon a honlapkészítőn van weboldaluk, mint nekem. Az, akinek a 9 közül a legkisebb az órabére, 25%-kal kér többet, viszont egy negyvenes, kevésbé attraktív hölgyről van szó, kevésbé kidolgozott honlappal. Ha abból indulunk ki, hogy az átlag escort árakat jól reprezentálják a honlapok (és persze nagy az esély rá, hogy nem), akkor a 2 órára 800 euró annyira nem is durva árképzés.
Egyébként NNB szerintem nyugodtan emelhetne az árain, hiszen nekem úgy tűnik, hogy a magyar vendégei nagy része törzsvendég - ott meghagyhatná az árakat a régiben -, a külföldiek pedig fizetőképesebbek ennél, ráadásul NNB tényleg sokkal jobb, mint az átlagszolgáltató, akik ugyanennyit kérnek.

Hm, az árakkal kapcsolatban.. hááát, ahogy így számolgatok, talán egy PICIVEL közelebb vannak az escort árak a kozmetikusárakhoz - igaz, nem végeztem alaposabb kutatást sem az otthoni, sem az itteni árakról, szóval megintcsak pici a mintám, amivel összehasonlítom őket.

Egyébként a szexmunka azokon a helyeken sem igazán elfogadott, ahol bevezették őket, mondjuk Hollandiáról azt olvastam, hogy valamikor az emberek 70%-a úgy írta le, mint bármelyik másik munkát. (asszem, wikipedia cikk volt). De Németországban pl. ugyanúgy erős a stigmatizáció.

"Meg nekem az is meglepő, hogy szegmentáltabbnak képzeltem a piacot, ehhez igazodóan specializáltabb aktorokkal, tehát hogy pl. más a callgirl, más a sugarbaby, és más a reprezentálásra is alkalmazott escort."

Mire gondolsz? Arra, hogy aki Sugar baby, az nem escortkodik és viszont? Nekem úgy tűnik egyébként, hogy SB-k nem mennek el escortnak, escortok viszont döntenek úgy, hogy kipróbálják a Sugar baby-életet.

"*Mondok még egy elsőre vicces, valójában tragikus dolgot hozzá: ez több, mint annak az adjunktusnak a HAVI nettó fizetése, akinél diáklány korodban utoljára vizsgáztál:-/"

Hát, ez nem újdonság. Egyszer írtam, hogy valamelyik hónapban mindenféle erőfeszítés nélkül (talán 6 vagy 7 találkám volt abban a hónapban?) kerestem annyit, mint az egyébként magyarországi átlaghoz képest jól fizetett szüleim. Aztán mennyit keresnek a színészek, modellek? Sokat. Igaz, azért nem lehet semmi órákon keresztül pózolni vagy megfeszített tempóban forgatni, de még így is hihetetlenül sok, ha az ember befutott.

Ivonn88 · http://suisseproject.blog.hu 2013.09.28. 14:28:03

Egyébként valóban szerencsém van, igaz, ez nekem maximum mellékállásnak jó, nem tudnék "nagyon sokat" dolgozni- és a nagyon sok mondjuk havi 10 felett van.

KondorL 2013.09.28. 19:34:19

@Ivonn88: Sok mindenhez lehet igazítani az árakat, elméletileg a két szélső érték az árindex, ami kb. 1,83x és a jövedelemindex, ami kb. 5x (és nem 4x, rosszul értelmezted a táblázatot) De pont ehhez a kettőhöz nagyon elnagyolt lenne az igazítás. Aminek közgazdaságilag értelme van, az két finomított mutató, az egyik irányból a személyi szolgáltatások árindexe, a másik irányból a vásárlóerő-index. Az utóbbi 2,73x, az előbbire nincs direkt adat, de valahol 2,3-2,4x tájékára saccolom a táblázatod alapján (bár lehet, hogy pont a kozmetikus drágább ennél) Ez többek között azt jelenti, hogy ha te háromszoros árakon dolgozol, akkor kismértékben, ha négyszeresen, akkor pedig jelentősen drágább vagy vásárlóerő-paritáson, mint Budapesten.
Ezt mondja tehát a közgazdaságtan. Ezzel szemben te megnézed a ronda negyvenes nő honlapját, és felemeled négyszeresre az áraidat (és csak azért nem ötszörösre, mert elnézted a táblázatot) És a vicces az, hogy jó eséllyel működni fog a dolog. Hát ennyire érdemes közgázt tanulni:)

Egyébként megnéztem az ügynökség árait, az én fülemnek a legdurvábban a 48 óráért 6000 euró hangzik. Azért az még ...-ban is egy tűrhető havi fizetés.
Meg találtam a honlapon még egy jó szöveget a FAQ-ban:

What can I do if I fall in love with an (Agency name) Escort?
If you fall in love with her and the lady adores you too, you could start the relationship by booking her exclusively as described above.
The young lady would appreciate your support and see that you are seriously interested in her and not trying to get her "for free" (as some do) so she would not have to fear "wasting her time". This would be the ideal way to see if your relationship works out.
(Agency name)™ has already arranged the start of several happy relationships.

Hát ez igazán szívmelengető és romantikus, maga Andy Vajna se mondhatta volna szebben:))

Ivonn88 · http://suisseproject.blog.hu 2013.09.28. 20:50:22

@KondorL: Te, én most nézem, és nem is 5x, hanem 6x:D Látom, hol értelmeztem rosszul, ami vicces, mert sehol máshol nem tűnt fel (igaz, máshol 100% alatt voltak az értékek), viszont úgy látszik, még ráadásul el is néztem. No sebaj.

Egyébként igazad van, baromság az átlagkeresethez viszonyítani, nem tudom, úgy látszik, saját oldalról közelítettem meg a dolgot, hogy én hogyan igazodom minél jobban az átlagkeresethez:D (igen, épp szánalmas kifogásokat keresek arra, hogy mégis hova tettem az eszem)

Már a villamoson elolvastam a kommentedet, és nekiálltam agyalni, hogy mire jó a közgazdaságtan, de hát nyilvánvalóan nem arra, hogy az ember ez alapján kezdjen vállalkozásba. Btw azért ott is megtanultuk azt a roppant nagy bölcsességet, hogy nézz körül, mennyiért csinálják a többiek, és az alapján lődd be a saját áraidat;) Mindenesetre tényleg érdekes lenne körülnézni a szolgáltatások árainál, hm...

A szöveggel kapcsolatban: a "by booking" előtt kb azt gondoltam magamban, hogy "hé, milyen rendesek", aztán viszont... hű... :-/
süti beállítások módosítása