Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Az első diagram, a kedvencem: annak megoszlása hogy hányszor szoktak hozzám visszajönni, illetve hogy a jövedelmemnek hány százaléka származik teljesen új emberektől, vagy olyanoktól akikkel egyszer már találkoztam, vagy kétszer, stb.

(magyarázat: zöldnél x tengely mentén a számok az összes találkozások számai (illetve itt szám nélkül, tessék tippelni), az y mentén pedig hogy hány személy van, akivel ennyiszer találkoztam. Például nagyon sokan vannak akikkel csak egyszer, az összes megismert pasi 70+százaléka. A vendégek kb 15% ával találkoztam összesen kétszer, stb. Nem minden szám szerepel, csakaz amihez tartozik legalább egy ember.

Kéknél az y tengely azt mutatja, hogy a jövedelmem hány százalékát  adják azok az emberek, akikkel ennyiszer találkoztam.)

distribution of number of meetings per client23.png

Csináltam néhány statot a visszajárók egyéb tulajdonságaival is, semmi különleges, csak ami eddig is volt: nemzetiség és korcsoport. Visszajárónak azt vettem, akivel legalább háromszor találkoztam már.

number of regular clients per age group.png

number of meetings with regular clients per age group.pngnumber of regulars per nationality.png

number of meetings by regular clients per nat.png

A bejegyzés trackback címe:

https://suisseproject.blog.hu/api/trackback/id/tr685539518

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KondorL 2013.09.29. 23:36:12

A kördiagramnál három óra és fél hat között az a ronda szín azokat mutatja, akiket nem tudtál besorolni kor szerint? Mert a jelmagyarázatnál üresen maradt.

noname.blogger · http://suisseproject.blog.hu/ 2013.09.29. 23:49:14

@KondorL: Igen, azokról van szó. Mivel általában szoktam tudni a visszajáró vendégeim korát, ezek valószínűeg azok, akiket már vagy két éve nem láttam, és nem tudom őket beazonosítani név alapján. Sajnos a régebbi adataim elég hiányosak és néha rekonstruálni sem tudom őket :(

KondorL 2013.09.30. 00:26:19

@noname.blogger: Egyébként korábban írtad, hogy bizonyos adatokat (pl. esetszám) nem akarsz nyilvánosságra hozni, mert abból már következtetni lehet pl. a jövedelmedre, és ezért maradsz az eloszlásoknál. Nos, ebből látszik, hogy nincs igazán statisztikus észjárásod:)
Pontosan visszaszámolni most lusta vagyok, de megpróbálom szemmértékre, rutinból megsaccolni a minta alapadatait, persze csak privátban.

noname.blogger · http://suisseproject.blog.hu/ 2013.09.30. 00:45:42

@KondorL: Ennél a bejegyzésnél az első két diagram tényleg alkalmas elég pontosan tippelni, éppcsak ezek a kedvenceim :) szerintem kiveszek néhány számot...

noname.blogger · http://suisseproject.blog.hu/ 2013.09.30. 01:00:11

...kivettem az összes számot. Kicsit sajnálom hogy hozzá kell nyúlnom, tényleg kedvenc darab, de talán így is mutatós maradt :)
Amúgy szó sincs róla, hogy ne látnám hogy visszakövethető, még Ivonnal is beszéltem róla hogy kitenni vagy nem kitenni, csak nem bírtam megállni :)

Nathan Drake 2013.10.07. 20:51:28

Ez most komoly, hogy a munkáid majdnem felét 80-90 éves bácsikák adják ???? (3. diagramm)

Ez valmi döbbenetes, ha igy van igazán részvétem :S

tra lala 2013.10.08. 11:40:01

@Nathan Drake: Szerintem nem olyan meglepo. Sokaknak nincs szuksege fizetett kurvara, viszont nyugdijas koruk utan egyszerubb es kenyelmesebb is eljarni kurvazni, mint megprobalni felhajtani egy fiatal (es szep) lanyt.

noname.blogger · http://suisseproject.blog.hu/ 2013.10.08. 21:00:41

@Nathan Drake:
A többi statból kiderül, hogy nincsenek sokan, épp csak gyakran jönnek vissza. Ami meg pozitív.
Egyébként az egyik tényleg bácsinak nevezhető, a másikukról viszont így látatlanban kijelenthetem, hogy esélyesen férfibb, mint a jelenlévők pasik nagy része.

"igazán részvétem :S "
Mert a világ, ugyebár, a te ízlésed körül forog...

Nekem nincs semmi problémám ezzel a korosztállyal. Plusz őszintén szólva ellenszenves a fitymálásod. Te sem maradsz örökké hamvas húszéves, talán már látod is a lassú változást, és ha mázlid van, lesz vagy húsz-harminc éved (ami jóóó hosszú idő) az életed végén , amikor már ráncos leszel és öreg, de a szex még mindig örömet tud okozni.
Én még esetleg fanyaloghatnék itt a blogon mivel gyakorlatban érint (nem teszem, ők pont a kedvenc vendégeim), vagy méginkább, megtehetném, hogy életkori határokat húzok (megteszem: 30 alatt nem, a hülyék inkább a skála azon a végén vannak), de hogy egy külsősnek erről kapásból a beszólás jusson az eszébe, az nagyon nem tetszik. Igen, képzeld, vannak olyan emberek, akik nem jönnek be neked és mégis szexelnek. Szörnyű. Szokj hozzá.

Szerintem szexeljen, aki tud, korfüggetlenül, ha kell, fizetősen, ha kell, akár fiatal lányokkal ha meg tudja oldani, akár 150 éves koráig. A baj mindig azzal van, aki nem szexel jóízűket.

Playman123 2013.10.08. 23:23:41

@noname.blogger: "A baj mindig azzal van, aki nem szexel jóízűket."
Ez nagyon jó mondás :D :D

Nathan Drake 2013.10.09. 23:28:49

Nem tudom mi volt ezen kiakasztó, hogy személyeskedésnek veszed. Az izlésröl annyit, hogy azért ezt nem nevezném egyedinek, hanem azért ez a közizlés hogy egy 90+ éves ember (ffi/nő egyaránt) nem annyira vonzó, mint egy 20+ Most ne menjünk bele abba hogy huszonévesek is lehetnek irtó igénytelenek, visszataszítóak, stb. mert ez persze igaz, de ha az átlagot nézzük akkor igaz a fent.
És biza így van ez annál a "bácsinál" is aki(k) hozzád jár, különben választana egy korabeli partner, vagy ha mindenképp szolgáltató kell, ami nem nagyon van ilyen idős, akkor csak egy 20 évvel fiatalabbat, nem 60 évvel fiatalabbat.
Igen énis megöregszem és valószínű nekem is a 20-30 éves korosztály fog tetszeni akkoriban is, de ettöl még most nem jó belegondolni milyen lenne ha nekem kéne ennyivel idősebb nővel lennem, mert kiráz a hideg. Attol meg nem ráz ki ha egy kevésbé idős, ámde nem bejövös nővel kéne...Lehet szemét hozzáállás, de ez van.

noname.blogger · http://suisseproject.blog.hu/ 2013.10.10. 11:34:55

@Nathan Drake: Nem vitatom, hogy általánosságban a huszonévesek vonzóbbak, mint a nyolcvanévesek, nem is ez a feltételezés zavar, hanem a részvétnyilvánítás. Ami nagyon nem következik ebből. Plusz a döbbenet kifejezésénél kb úgy tűnt, hogy (részben) azt fejezed ki, hogy "fúúj". Ami akkor is geciség szerintem, ha történetesen tényleg azt mondja a közízlés, amit. Talán ha az öregbácsit leképezed láb nélküli fiatal pasira, vagy torzan született pasira, egyenesebb a kép.

A személyes viszolygást, mint alapot már jobban megértem, de akkor is, az előzőeket figyelembe véve kissé óvatosabban kellene bánnod a feltételezésekkel, szerintem. Pl ha valami olyat írtál volna elsőre mint most, szétválasztva a közízlést a személyestől, és lehetőleg kevés előfeltétellel élve, kevésbé rágtam volna be. Kb semennyire. Ízléssel nincs mit vitatkozni. Viszont kimondottan utálom, amikor valaki különösebb alap nélkül, magából kiindulva feltételez rólam dolgokat úgy, hogy még csak rá sem kérdez, hogy stimmel-e. Ezzel elég jól fel lehet idegesíteni. Pláne, hogy ezzel együtt járt az előbb említett burkolt fujjogás, amit így mintha az én nevemben is tennél. Ez külön rásegít a feszkóra.

Persze ha valamely feltételezésem téves akkor sztornó. Vagy lehet, hogy nem is gondoltál bele egyáltalán, milyen is vagyok én. Ezért szeretem jobban az egyenes kommunikációt.

A saját ízlésem pedig olyan, hogy a külsődleges paramétereket elég jól felül tudja írni a stílus, kisugárzás, vagy személyes rokonszenv. Ami persze nem kötelezően több idősebb pasik esetében, viszont klasszikusan a 40-60-as korosztálynál szokott tetőzni, ami bőven nem a legjobb külsejű csoport. Lehet, hogy emiatt, ha szeretőt, rendszeres szexpartnert választanék, akkor az ebből a korosztályból kerülne ki (és szerepelne esélyes jelöltként az egyik előbb említett nembácsi is, aki bő huszassal van arrébb). Az biztos, hogy inkább ez, mint a huszonévesek.

tra lala 2013.10.10. 11:40:46

@Nathan Drake: Azert tegyuk hozza, hogy aki fiatal letere oreg emberrel van egyutt, az altalaban nem "ingyen" csinalja. Mas szoval elve szegeny oreg emberbe ritkan lesz szerelmes egy fiatal lany. :)

noname.blogger · http://suisseproject.blog.hu/ 2013.10.10. 12:59:33

@f renc: Érdekelne, hogy mi a helyzet a nem különösebben gazdag, de a saját területükön kiemelkedően sikeres idősebb emberekkel. Az ilyenekbe szerintem igenis lesznek szerelmesek a fiatalabb nők, és ez már nem anyagi érdek.

tra lala 2013.10.10. 14:07:40

@noname.blogger: Nyilvan van olyan (meg csak sikeresnek sem kell lenni a szerelemhez), de nem is azt mondtam, hogy soha, hanem hogy ritkan.
Sot lehet, hogy egyaltalan nincs igazam, de akkor sem fogom soha elhinni, hogy a fiatal modellek (modell kinezetuek) csak ugy szerelembol jonnek ossze a gazdag/hires oregemberekkel.

Ivonn88 · http://suisseproject.blog.hu 2013.10.10. 16:21:58

@f renc: szerintem a "sikeres idősebb pasi és fiatal nő tényleg vonzzák egymást" kombó gyakrabban megtörténik, mint az ember hinné - nem borzasztó gyakran, de én a közgondolkodással ellentétben gyakoribbra becsülöm. Számomra pölö az egyik legvonzóbb tényező egy férfiban a siker, ami nem feltétlenül jár együtt mondjuk gazdagsággal, de azért elég gyakran - így, annak ellenére, hogy ez pl. kevésbé érdekel, a legtöbb párkapcsolatomban az illető sokat keresett. Nem ez volt az ok, amiért együtt voltam velük, csak az ok (=siker) következménye.

Jelen pillanatban olyan emberrel élek együtt, aki jóval idősebb nálam, és btw sikeres abban, amit csinál. Hozzám vagy a magyar átlaghoz képest sokat keres, a saját országa viszonylatában azt hiszem, inkább átlagosan-jól. Tehát mondjuk egy átlagos gold digger nem rá hajtana:)

Hogy miért vele vagyok, és miért nem egy nem annyira idős, helyes, sikeres pasival, annak van egy rakás oka, amit nem sorolnék fel mind, de az egyik az, hogy kiemelten magas az érzelmi intelligenciája, ami elég jól hangsúlyozza, hogy nekem meg elég alacsony. Persze ez nem feltétlenül idősebb emberre jellemző, de számomra fontos tulajdonság, és pont egy jóval idősebb pasiban találtam meg.
De biztos sok olyan ok van, ami még csak eszembe sem jut, mittudomén, akár az, hogy nem vagyok elég jó nő ahhoz, hogy ugyanilyen embert fiatalabb verzióban is levadásszak, nem tudom, az is lehet, hogy van olyan tulajdonsága, ami számomra fontos és fiatalabb pasikban (vagy körülöttem lévő fiatalabb pasikban) nem található meg, nem tudom.

Eléggé eltértem a tárgytól:). Viszont például a fent említett tényező is lehet az egyik oka annak, hogy fiatal lány idősebb pasival van. Valahogy nehezen képzelem el, hogy ennyi nő pusztán hideg számításból van együtt valakivel, aki egyáltalán nem vonzza, szerintem ez a siker-dolog sokmindenkinél játszik.

noname.blogger · http://suisseproject.blog.hu/ 2013.10.10. 20:51:21

@Ivonn88: (az egyedülálló orgazmusgyártó képességeit nem említetted, hihi)

Ivonn88 · http://suisseproject.blog.hu 2013.10.10. 20:52:43

@noname.blogger: mert őszintén szólva tökre kiment a fejemből:O Lehet, hogy nem is igaz, amit sokáig gondoltam, hogy csak a szex meg a főztje miatt vagyok vele??:DD
süti beállítások módosítása