Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Találtam egy blogot, illetve egy interjút a bloggerrel: http://arcok.cafeblog.hu/2013/11/03/kurtizan-vagyok-es-buszken-vallalom/


A blog: http://sorskerek.cafeblog.hu/2012/11/


Nem állok neki olvasni, mert egyrészt most annyira nem érdekel a téma, másrészt nem áll hozzám túl közel az "irodalmias" (ilyen szó egyáltalán létezik vagy én találtam ki?) megfogalmazás, és egy kissé úgy tűnik, azt kapnám. Ráadásul az interjú alapján több dologban nem értek egyet az íróval. Viszont ez a mondat nagyon tetszik: "Tudom, hogy vannak olyan lányok, akiknek rossz élmény ez a munka, és olyanok, akik nem hagyományos módon kerülnek ebbe bele, mégis azt akarom megmutatni a blogommal, hogy ennek van jó útja is, és nem csak úgy lehet csinálni, hogy közben az ember egy rakás szarnak érzi magát, hanem úgy is, hogy emelt fővel sétál az utcán, és felvállalja, hogy az, aki."

Szóval, ha valakit érdekel, kattintson:)

A bejegyzés trackback címe:

https://suisseproject.blog.hu/api/trackback/id/tr795621130

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pittscards 2013.11.08. 20:55:16

Hehe, ez a csaj megvolt :-) A beszélgetés során kiderült, hogy fordulatos az élete, de azt azért nem gondoltam volna, hogy ennyire. Éreztem, hogy jó fej, intelligens, isteni a nyelve a fenekemben, de barátnőnek mégsem kellene, túl "zűrös".
süti beállítások módosítása