Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Most bekapcsolódóknak: a bloggerekről

 

Egy komment után azon kezdtem el gondolkodni, hogy régebben nekem milyen képem volt erről az egészről. Azt tudom, hogy 12-15 éves koromban mindenféle Nők Lapja cikkek olvasgatása után valami olyasmit gondoltam, hogy vannak a kényszerített lányok (lakáson is akár, de inkább utcán), akik nem akarják ezt csinálni, de a stricik kényszerítik őket és elveszik a pénzüket. Jobban bele sem gondoltam, hogy ez konkrétan hogyan is nézhet ki. Aztán 15 éves koromban egyszer beszéltem egy utcán dolgozó lánnyal (ittasan sétáltunk egy haverral a Váci úton), és abból, amit ő mondott, úgy tűnt, hogy ezt ő választotta, megvannak a határok (ő állítása szerint csak orális szexet vállal), valamint előkerült az élettársa is. Szóval ez alapján arra gondoltam, hogy valakinek ez oké, lám, a kapcsolat is működik, minden rendben.

Először kb 17 éves koromban jutott eszembe ez az egész, és még azon is gondolkodtam, hogy milyen lépéseket tehetnék ez ügyben - úgy gondoltam, hogy szerzek egy embert és csak vele leszek pénzért. Nem tudom, hogy akkor mire gondoltam, valószínűleg valami olyasmire, hogy az eddigi szexuális élményeim se voltak olyan nagyon kiemelkedőek, ha valaki hasonló módon szexel velem és fizet is érte, az rendben van. De persze teljesen kivitelezhetetlennek éreztem a dolgot, hogy sikerül egy embert találnom, azt se tudtam, milyen csatornán keresztül, meg gondoltam, ez tökre nem így működik, hogy az ember talál egy fix embert. Aztán ráadásul lett egy ezzel kapcsolatos élményem, és az annyira nem tetszett, hogy kb egy évig nem is gondoltam ilyesmire.

Viszont amikor legközelebb, 18 évesen megfordult a fejemben, magam sem emlékeztem, hogy így volt, de amikor visszaolvastam az akkori naplómat, rájöttem, hogy simán anyagi vonzata volt az egésznek. (Viszont amikor meg ténylegesen elkezdtem, akkor talán nagyobbrészt az unalom játszott közre)

Na persze attól még nem kezdtem volna el agyalni ezen a melón, ha nem éreztem volna úgy, hogy nem lenne vele gondom, persze feltételekkel, azaz csak általam kiválasztott kevés emberrel terveztem találkozni. Az egyetlen probléma az volt, hogy nem tudtam, hogy a fenébe érhetném ezt el (és erre később egy ismerősöm által találtam utat, és akkor el is kezdtem). Fura, de olyasmire nem emlékszem, hogy féltem volna attól, hogy milyen lesz a megítélésem, bár hozzáteszem, én fiatalabb voltam akkor, mint NNB, szóval talán emiatt nem is gondoltam bele jobban. Viszont az is igaz, hogy tinédzserkoromban kaptam pár negatív visszajelzést arra, hogy nem kéne össze-vissza kavarni, és engem is zavart, hogy mégis így teszek, de azt hiszem, akkor sem éreztem úgy, hogy én most valami "rosszat" teszek, hogy amit csinálok, az gáz. Tökre nem értettem, hogy miért baj ez, hiszen ha fiú lennék, valószínűleg ez senkit sem zavarna. Valami mégis zavart, legalábbis a tinédzserkori naplóimban negatívan jelöltem meg ezeket a kavarásokat, de sajna tényleg nem tudom, hogy pontosan mit gondoltam (tipp: talán az zavart, hogy az ilyen helyzetekben a fiúk látszólag kedvesebbek voltak velem, és azt mondták, hogy amit csinálok, teljesen rendben van, valamilyen oknál fogva később meg mégis negatívan lett megjelölve az eset mindenki, de elsősorban a fiúk által). Ami viszont tényleg elég biztos, az az, hogy azzal kifejezetten nem volt bajom, ha valaki szívesen szexel másokkal pénzért (miután rájöttem, hogy ilyesmi lehetséges). Nagyjából olyan lehetett a hozzáállásom, mint amit azóta sokszor olvasok, hogy „a prosti tisztességes, mert tudod, mire megy ki a játék, nem úgy, mint a szolis-műkörmös plázacicáknál, akik a menő kocsira meg a drága ruhákra hajtanak” (nem tudom, mennyire jön le ebből, hogy ma már ennél jóval árnyaltabban látom a képet és kevésbé vagyok ítélkező szolis-műkörmös-drága ruhás lányokat illetően is). Ehhez talán még az is hozzájárult, hogy emlékszem, két sztorit is olvastam a mellesleg.hu-n, ami alapján ez teljesen okésnak tűnt: az egyikben a lány a lakásán fogadta a vendégeket, a másikban valami szűk kör számára elérhető luxusprosti-szerűség volt az illető.

Visszatérve az anyagi vonzatos dologra: 18 évesen egy nálam jóval idősebb pasival jártam, aki ráadásul még jól is keresett, nekem meg ugye volt a zsebpénzem, meg a nyári diákmunkákból maradt pénzek, és egyik sem volt túl sok. Emiatt elég hülyén éreztem magam, mert ha elmentünk valahova, akkor mondjuk az első kört fizettem én, amire elment a pénzem nagy része, majd a többit a párom. Na persze ha sima kocsmákba megyünk, mint ahogy én azt csináltam más ismerősökkel, vagy házibulikba, többre is lett volna pénzem, de persze nem sima kocsmákba mentünk, hanem drágább helyekre (nem szuperdrágákba, de akkor is).

Most rákerestem, és az a vicces, hogy ahogy így elnézem, apróságokról voltak szók, amik nem játszottak volna, ha már van egy akármilyen munkám, de akkor még csak középiskolás voltam. Olyanokról, hogy mentem át hozzá (mert ugye neki már volt saját lakása, nekem meg nem), és megkérdezte, nincs-e valami gyorsétterem a közelben (hogy vigyek neki valami kaját), én meg nem akartam vele közölni, hogy az utolsó 200 forintomat költöttem el, és másnap tőle kellett kérnem ugyanennyit kávéra. Hogy azért szoktam rá a sörre, mert az viszonylag olcsó és sokáig kitart. Vagy hogy különböző szórakozóhelyeken azért vagyok kedves valakivel, hogy meghívjon valamire. Arról is írtam, hogy ez így sokkal kiszolgáltatottabb helyzet, mint amennyire prostiként abban lennék. (bár fogalmam sincs, hogy képzeltem el akkor a prosti-lét kiszolgáltatottságát)

Amikor elkezdtem, kb hirtelen a zsebpénzem sokszorosát kerestem meg, de az az érzés tényleg felfoghatatlan volt, hogy pár óra alatt a pénztárcámban van egy összeg, ami akkor nekem nagyon, de nagyon soknak számított – és akkoriban kb olyan áron dolgoztam, mint a mai átlag alsó szintje, és több órára találkoztam az emberekkel, beszélgettünk egy csomót meg minden. Akkor annyira új volt ez az egész, meg annyira érdekelt kb mindenki, akivel találkoztam (vagyis az a néhány ember). És igazából én nem is akartam olyan hú, de sokat keresni, komolyan boldog lettem volna havi két ilyen találkával. Csak hát ez nem így működik, ha az embernek van két állandó embere (ennyi volt az elején), akik hetente többször akarnak veled találkozni, akkor te hetente találkozol velük, mert végülis nyár volt, időm mint a tenger, baromira izgalmas meg új volt az egész. És amikor összesítettem, rájöttem, hogy kib.szott sokat kerestem, annyit, amennyi már fizetésnek is megfelelne, és ez számomra iszonyú sokkoló volt. Igazából kifejezetten tervezni, hogy nagyjából mennyit szeretnék keresni, csak később kezdtem, amikor önállósodtam, amikor már félre akartam tenni, amikor már el akartam otthonról költözni. Na meg igazából láttam, hogy milyen könnyen megy ez, miért ne tartanám fent?

Csak érdekességképp, hogy akkoriban nekem mik számítottak nagy dolgoknak: pl. a legeslegelső munkám után beültünk a kedvenc kávézónkba a barátnőmmel, és amikor elhagytuk, én nem ittam meg az egész üdítőt, mert akkor nem kívántam, és nem volt bennem ez a reflex, hogy márpedig ha kifizettük, akkor azt mind el kell fogyasztani. Vagy hogy aznap beültünk egy kávézóba, és még ugyanazon a napon egy pizzériás látogatást is ki tudtam egymagam fizetni. Vagy az, hogy otthon akartunk inni egy ismerőssel, és vettem egy egész üveg whiskeyt….:) 

A bejegyzés trackback címe:

https://suisseproject.blog.hu/api/trackback/id/tr106070683

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

prandelli 2014.07.02. 10:38:39

@Playman123: "Szeretem csinálni, a férfiakat megválogatom: öltöny, fehér ing"
Nocsak, nocsak, vaskos sztereotípia a túloldalról. Ilyen alapon én gyorsan kiszelektálódnék a potenciális ügyfelek közül, néha ugyan muszáj ilyesmit hordanom, de szórakozni nem öltönyben fogok elindulni:)

"Az jön szexmunkáshoz, aki vagy nem tud, vagy nem akar bensőségesen szexelni"
Megintcsak érdekes, ezt akár Betlen Anna is mondhatta volna, itt pedig mint általános szexmunkás-vélemény hangzik el. Különösen a "nem tud", az egy kicsit khm, elnagyoltan hangzik.

noname.blogger · http://suisseproject.blog.hu/ 2014.07.02. 11:27:24

@prandelli: A cikkre nincs mit mondanom, az alapján amiket idézel, rendesen összezagyválták az elhangzottakat. Valószínűleg azért mert kézzel kellett jegyzetelniük, tilos volt a hang vagy a videófelvétel és hát nem ment át a tartalom.

Az öltöny-fehér ing dolog pl nem hangzott el egyáltalán, a bensőségességről én azt mondtam (válaszként arra hogy "a prostitúció pénzbeli értékére egyszerűsíti le a bensőséges érintkezést") hogy a szexmunkától nem lesz kevesebb bensőséges szex, ha van szexmunka, ha nincs, mindenkinek pont ugyanannyi lehetősége van bennsőséges kapcsolat kialakítására, mint anélkül. Nyilván aki erre vágyik és lehetősége is van rá, kialakít ilyet, ezen felül lehet elmenni szexmunkáshoz. Sokan ilyen helyzetben is bensőséges jellegű szexre törekednek.

Nem akartam ragozni a barátnő fílinget vagy azt hogy szerintem a többségnek ez esne jól, mivel azért egyértelmű a különbség egy igazi barátnő és köztem, nem tudnám megvédeni. És főleg nemzetközi, pl európai viszonylatban valóban kissebbség a barátnő-fíling nyújtása. Plusz arra akart kimenni a dolog hogy utálom az erkölcsjavító/féltő szövegeket, még akkor is, ha azt a mentalitást erőszakolná az emberekre amit nagyjából helyeslek. Ez nem lehet érv a kliensek büntetése és a svéd modell mellett.

"Ez pl. milyen volt? "
Szerintem a kiállítás semmit nem mond arról, hogy milyen egy szexmunkás úgy egyébként, de ha valakinek már az is újdonság hogy nem csak munka közben, szexelve létezünk hanem amúgy személyiségünk is van, akár hasznos is lehet.

Playman123 2014.07.02. 11:40:28

@prandelli: A link megadásakor nem akartam kommentálni, de már a címet is némileg félrevezetőnek tartottam, ugyanis van, aki éppen arra vadászik egy szexmunkásnál (is), hogy bensőséges szexhez jusson. Az más kérdés, hogy ez mindkét felen múlik.

Az öltöny-fehér inges szöveget én inkább jelképesen érteném. Például én is kiesnék a rostán, mert ugyan gyakran járok öltönyben, de fehér ingben csak kivételes alkalmakkor.

prandelli 2014.07.02. 11:46:34

@noname.blogger: Jó, azt azért sejtettem, hogy ezek az idézetek nem tőled valók.
Viszont az érdekes, hogy az egyik ismert sztereotípia (a prosti szexuális élete abból áll, amit munka közben abszolvál) fordítottja is ilyen erős, tehát hogy aki szexmunkást látogat, annak is ennyire futja összesen a témában. És hogy ezek szerint ez egy reprezentatív vélemény a szexmunkások körében is.
(Szil Péter pedig tényleg manifeszt elmebetegnek tűnik, nem lehet könnyű ilyen partnerekkel konferenciázni.)

prandelli 2014.07.02. 11:52:21

@Playman123: Olyat is el tudok képzelni, hogy valaki tényleg a bensőséges szex igénye nélkül jár prostihoz, a privát kapcsolataiban viszont van igénye rá. Ezért éreztem a "nem tud" részt erősebbnek. Az öltönyös mondatot meg valószínűleg egy Havas Henrik riportkönyvből lopták:)

prandelli 2014.07.02. 12:50:05

Egyébként a sztereotípiákhoz: a múltkor egy nagyjából belvárosinak számító helyen (9. kerület) láttam egy olyan utcai lányt, hogy még engem is meg tudott hökkenteni, pedig nem az előítéleteimről vagyok híres.
A megjelenése kimondottan "fősulis csaj" típus, csak a hely és az időpont miatt gondoltam egyáltalán arra, hogy ő most éppen szexmunkás. Beszéltem is vele pár mondatot, nem tűnt éppen agysebésznek, de sok nála butábbnak mutatkozó főiskolást láttam már közelről, külsőre meg nagyon szigorúan nézve is a korosztálya felső 10 százalékában van. Kimondottan kedves is volt, szóval sok jót el lehetett képzelni róla az első benyomás alapján. És akkor ő lenne elvileg mindennek a legalja, miközben ahogy itt írta valaki a múltkor, "a nagymamámnak is be lehetne mutatni". Amúgy érdekes módon azt mondta, hogy majdnem egy órája áll kint üzlet nélkül, közben meg láttam, hogy mérföldekkel szerényebb külsejű lányokat hoznak-visznek a kliensek. Talán annyira kilógott a megjelenésével, hogy az már paradox módon elijesztette az ottani kínálathoz szokott pasikat, jobb magyarázat nem jutott eszembe.

noname.blogger · http://suisseproject.blog.hu/ 2014.07.02. 14:21:38

@prandelli: "És hogy ezek szerint ez egy reprezentatív vélemény a szexmunkások körében is."
Ez nem igaz, szerintem, az újságírók értették félre.

(Szil Péterrel kapcsolatban szerintem nem tévedsz... A legnagyobb nehézség vele kapcsolatban az hogy hogyan maradjon az ember udvarias)

Ivonn88 · http://suisseproject.blog.hu 2014.07.02. 21:18:24

@prandelli: de pölö a bensőséges-es idézet NNB-től van, csak nem pont úgy, ahogy...

Bocsi, ennyire futotta mára, igazából a cikket se kéne elolvasnom, hogy ideges ne legyek. Viszont a 444-es nekem az egyik legjobb cikknek tűnt évek óta - ezzel csak én vagyok így?

szombathelyi vitéz 2014.07.03. 17:32:18

@prandelli: Lenne egy tippem erre, privátban rá is kérdeztem a paraméterekre. Ha stimmel, akkor viszont egyszerű járókelő létedre elég jó szemed van:)

szombathelyi vitéz 2014.07.03. 17:33:07

"...szakította félbe a moderátor Szil Péter eszmefuttatását a prostituáltak nemi szerveinek elhasználtságáról"
Eddig azt hittem, hogy a pszichoterapeuta az egy foglalkozás, nem pedig kórkép:)

noname.blogger · http://suisseproject.blog.hu/ 2014.07.04. 00:25:38

@szombathelyi vitéz: @prandelli:

Szil Péterről:
www.prostitucio.hu/szil.peter.htm

"Az 1951-ben Budapesten született Szil Péter 2003-2005 között a Prostitúció Nélküli Magyarországért Mozgalmat és a prostitucio.hu honlapot is felhasználta arra, hogy magát jogosulatlanul pszichoterapeutaként tüntesse fel. Szil Péter számos más nyilvános fórumot is megtévesztett, és megtéveszt mind a mai napig. 2006-ban derült ki, hogy Szil Péternek nincs jogalapja magát pszichoterapeutának nevezni, s ekként működni, mivel nem rendelkezik ilyen vagy hasonló felsőfokú végzettséggel."

Satöbbi. Szóval azt állította hogy valami oklevelet szerzett Svédországban, de a megnevezett intézmény (és a többi sem) sosem hallott róla, konkrétan tíz évvel később alakult minthogy a fickó állítólag papírt szerzett ott.

Szóval a fickó csaló, bár annak legalább megszállott. Én most azt nem értem hogy mit keresett a lebukása után nyolc évvel meghívott vendégként egy ilyen rendezvényen.
Amúgy már régebben is találkoztam vele, több évvel ezelőtt. Nem értem én ezt...
Szerintem megkérdezem a SZEXE-t hogy hogy került oda.

prandelli 2014.07.04. 00:32:32

@Ivonn88: Akkor ebben tévedtem, kösz a korrekciót. De nem fogok meginogni; bárkitől is származik az idézet, nem értek vele egyet. Ez egy elnagyolt és igazságtalan, ráadásul "ad hominem" megállapítás, pont mint a tükörképe lenne, miszerint "az áll szexmunkásnak, aki vagy nem tud, vagy nem akar bensőségesen szexelni".
Még ha aznap este a fizetős szex során konkrétan nem is akar, attól még máskor, egy hozzá közel álló partnerrel akarhat és tudhat is. Tehát még ha ragaszkodunk is a bensőségesség attribútumának leválasztásához a fizetős szex fogalmáról, akkor sem indokolt ezt kiterjeszteni az abban részt vevő aktorok más viszonyaira.
De végül is gondolni szabad bármit, a másik felvetődött kérdés viszont már húsbavágó: mindenképpen az etikai kódex részévé tenném, hogy a diszkriminatív, öltönyös dress code ne kerülhessen alkalmazásra, mert az már sértené az egyenlő bánásmód elvét, és szerintem némileg az Emberi jogok egyetemes nyilatkozatát és az Európai Unió alapjogi chartáját is:) Ha ott vagyok a konferencián, ennek a jegyzőkönyvbe vételéhez feltétlenül ragaszkodtam volna.

noname.blogger · http://suisseproject.blog.hu/ 2014.07.04. 00:48:28

@prandelli: Szerintem én mondtam olyasmit hogy "nem tud", de az abban a kontextusban azt jelentette hogy nincs rá lehetősége, partnere. Nem azt, hogy alkatilag képtelen rá :)

prandelli 2014.07.04. 01:07:56

@noname.blogger: Akkor hamarosan valószínűleg illetékes főhivatalnokként látjuk viszont, minden fontosabb tulajdonsága megvan hozzá:/

prandelli 2014.07.04. 01:13:12

@szombathelyi vitéz: Azért valljuk be, azon a soron erős többségben vannak, hogy is mondjam, az "utcai prostituált" sztereotípiával megjelenésükre nézve sokkal inkább konform szolgáltatók. Nem volt annyira kiemelkedő teljesítmény észrevenni a dinnyét a tökföldön (ez itt egy irodalmi hivatkozás vicces kiforgatása akarna lenni, nem bárkinek a lekicsinylése)

noname.blogger · http://suisseproject.blog.hu/ 2014.07.04. 01:18:42

@prandelli: Áhh, ehhez a rezsimhez nem passzol. Semennyire nem macsó, alapjáraton folyamatosan kényszerprostikat sajnál akiken naponta 40 db pasi végigmegy és akik nőgyógyászatilag is, pszichológiailag is borzalmas állapotban vannak. És szerintem leginkább a fantáziájában élnek, nem azért mert biztosan nincsenek a valóságban hanem mert szerintem nem látott több ilyen nőt mint pl én, bát ez csak tipp. És nem cinikus, halál komolyan veszi a dolgot.
Ez nem a mostani kormány stílusa.

prandelli 2014.07.04. 01:19:11

@noname.blogger: Oké:) De egy kicsit még ez is általánosít, mert olyan is akadhat, akinek van lehetősége, él is vele, és még azon felül - vagy az ilyen kapcsolatok átmeneti szüneteiben - megy alkalmilag szexmunkáshoz. Tehát nem helyettesít, hanem kiegészít, akár párhuzamosan, akár időben eltolva.

prandelli 2014.07.04. 01:23:33

@noname.blogger: Kár, pedig az mindenképpen jó ajánlólevélnek tűnt, hogy csaló és hogy nem ért hozzá. De ha nem elég cinikus, hanem komolyan veszi, akkor tényleg csökkenek az esélyei.

noname.blogger · http://suisseproject.blog.hu/ 2014.07.04. 01:46:35

@prandelli: Élőszóban, szoros időhatárral kellett kifejeznem a "lényeget ", ráadásul nem is a vendégek szokásairól, motivációiról, hanem a már egyszer idézett kijelentésről. Az élőszó miatt feleannyira sem lehettem bonyolult mint akár itt, kommentben, és már így sem ment át az újságíróknak. És már kommentben sem lehet leegyszerűsítés nélkül fogalmazni.

Kliensek szokásairól és motivációiról gyakorlatilag nem esett szó.
A beszélgetés témája nem volt választható, mindig csak reagáltunk dolgokra. Ennél egy nagyságrenddel több idő kellett volna hogy legalább sacc beszéljünk a lényegesebb részekről.

noname.blogger · http://suisseproject.blog.hu/ 2014.07.04. 01:47:41

@prandelli: Ja és amúgy teljesen nőpárti és szerintem férfigyűlölő. Férfiról jót még nem ejtett ki a száján a jelenlétemben.

szombathelyi vitéz 2014.07.04. 09:35:15

@prandelli: Van benne valami:) Érdekes amit írtál arról, hogy hosszú időn át nem vitte el senki. Ezt én is feltűnően tapasztaltam. Van egy magyarázatfélém, de nem akarok itt offolni vele, majd privátban megírom.

szombathelyi vitéz 2014.07.04. 09:37:32

@noname.blogger: Akkor ő az a kiscserkész, aki minen áron átkíséri az öreg nénit az út túlsó oldalára. Akkor is ha ott semmi dolga nincs szegénynek:) Mondjuk már az elég gyanús lehetett, hogy egy pszichomókus miért pont a nemi szervek elhasználódását témázza elő. Ilyen szakmával éppen fordítva szokott lenni, azt is a lélektannal próbálják megmagyarázni, hogy miért csípős a paprika.
Konkrétan pedig a leírásod alapján eléggé valószínű, hogy én sokkal több szexmunkás-nemiszervet láttam közelről mint ő (és nemcsak láttam), és ez egyszerűen baromság. Nem akartam külön részletezni, de amikor a múltkor azt írtam a prágai csajról, hogy "Egyébként sem tűnt "elhasználtnak" semmilyen szempontból, a kiélt kurvás fej sztereotípiáját meg döntse el a kép alapján mindenki maga." Nos akkor az első tagmondat kifejezetten erre is utalt, egyértelműen az átlagosnál szűkebb volt a lány. És ő (is) azért jó példa, mert dokumentáltan közel 10 éve dolgozik a szexiparban.

Ivonn88 · http://suisseproject.blog.hu 2014.07.04. 09:52:06

@prandelli:
Prandelli: bocsi a poénért, de ugye azt is jegyzőkönyvbe vetted volna, hogy minden légiótagnak magával kell vinnie a saját borotvakészletét? Vagy hogy is volt?:))
Egyébként az a poén, hogy én nagyon elfelejthettem valamit, de nagyon nem rémlik az öltöny, fehér ing. Persze attól még elhangozhatott, csak minden megszólalásra emlékszem, amit még a cikkben említettek, erre viszont nem.
Én is szeretem az öltönyös embereket, de talán egy kicsit túl formális ehhez a találkozóhoz, ráadásul akkor az illető durván túlöltözne:DDD

prandelli 2014.07.04. 14:50:16

@Ivonn88: Igen, és ha jól emlékszem, volt még nagy számú teniszütő és fekete lakktáska is a málhában, a térkép és az iránytű viszont sajnos kimaradt:) Olyan lehetett az egész... na de inkább nem írok aktuális példát, mert hová vezetne ez.

"Én is szeretem az öltönyös embereket"
Lassan meg lehet rajzoni a blogon elhangzottak alapján egy Ivonnra optimalizált hímnemű profilját, csak olyan embert még nem látott senki élőben. Talán a génsebészet és a CAD + 3D nyomtatás gyors fejlődése még időben segíthet:)

noname.blogger · http://suisseproject.blog.hu/ 2014.07.04. 17:11:00

@szombathelyi vitéz: Igen, ő az :)

A komment amúgy úgy jött neki hogy másvalaki felháborodottan magyarázta, hogy ha mondjuk egy pasi azért megy kurvázni mert a felesége nemi szerve elhasználódott a négy gyerek megszülése után az mennyire gáz már. Ha jól sejtem valami olyan elven hogy ha már ilyen áldozatkész és jó családanya a nő akkor minimum járna neki hogy a férfi ezt respektálja (én erre később azt mondtam hogy a megkívánás nem tisztelet- vagy érdem-elvű, de egyébként is, vendéget erre hivatkozni még nem hallottam). Szóval erre nyögött be SzP valamit a prostik nemi szerveinek az elhasználódottságáról. Amivel elég sokakat sikerült kiakasztania.

noname.blogger · http://suisseproject.blog.hu/ 2014.07.04. 17:16:25

@prandelli: Az öltöny nekem is bejön :) mondjuk nem mindegy, milyen hozzá a hozzáállás. Egyszer meglátogatott egy öltönyke, úgy nézett ki mint akinek a cipője is többet ér mint a lakásom teljes berendezése és olyan arcot vágott mint aki ennek tudatában is van. Aztán mondta hogy meggondolta magát. Szerintem őneki valami elegáns elitlakás kellett volna, hozzáillő csajjal.
Szóval az öltönyt szeretem, de fontos, hogy társuljon mellé megfelelő lazasági szint is :)

noname.blogger · http://suisseproject.blog.hu/ 2014.07.04. 17:18:32

@prandelli: De amúgy tudnál az Ivonn féle ideális pasiról egy leírást rögtönözni? Mert nekem nem tűnik annyira vészesnek vagy lehetetlennek...

noname.blogger · http://suisseproject.blog.hu/ 2014.07.04. 17:22:02

Ja és úgy tűnik, SzP a rendezvényen Betlen Anna helyett volt jelen. Talán a Stop Férfierőszak szervezetnél dolgozik, de ez nem biztos.

Ivonn88 · http://suisseproject.blog.hu 2014.07.04. 20:20:19

Nekem sem tűnt fel, hogy annyira teljesíthetetlen követelményeim lennének, legfeljebb ebből egyik nem nagyon jár együtt egy másikkal, fene se tudja.

prandelli 2014.07.04. 21:32:56

@noname.blogger: Nem tudnék:) De nincs is ott semmi baj, egy nyeszlett kis poénocska volt csak.

@Ivonn88: Elnézést kérek, nem akartam ezzel semmi komolyat. Könnyed nyári évődésnek szántam, legfeljebb nem nagyon sikerült. Amúgy sem vagyok nagy formában, ma pl. sikerült elaludnom a délutáni vb-meccsen.

Ivonn88 · http://suisseproject.blog.hu 2014.07.04. 21:58:24

@prandelli: oké:).
Te legalább láttad egy részét:P :(

KondorL 2014.07.07. 16:57:32

@noname.blogger: "Az öltöny nekem is bejön"
@Ivonn88: "Én is szeretem az öltönyös embereket"
Lányok, itt lenne érdemes szórólapozni. Csupa öltönyös ember, színben harmonizáló zoknival, tiszta aranybánya: magyarnarancs.hu/feketelyuk/hajmereszto-dresszkod-a-kozszolgalati-egyetemen-90741

KondorL 2014.07.07. 16:59:18

@noname.blogger: Ugyan nem engem kérdeztél, de nincs szívem kihagyni:)
Tényleg csak rögtönözve, az öltönyön kívül: magas, szőke, jóképű, intelligens, sikeres, nagy intim mérettel és még nagyobb EQ-val, poligám, jól keres, jól főz, magabiztos és határozott (kivéve amikor szembesül a párja elsöprő érveivel), továbbá komoly előny a 30 év alatti ÉS ugyanakkor 40 év feletti életkor:)
Szerintem ezek mind előkerültek már a blogon, legfeljebb nem így egyszerre.

Ivonn88 · http://suisseproject.blog.hu 2014.07.07. 21:15:22

@KondorL: Szerencsére a preferencia nem egyenlő a kritériummal ;). A felsoroltkból mondjuk talán egy kritérium. Kihagytad egyébként, hogy előrelátó a pénzügyeiben :D.
Viszont érdekes, hogy mostanában, ha belegondolok, már nem is vonz annyira az öltöny, de nem bírok rájönni, hogy miért (mondjuk nem is nagyon erőltettem meg magam a gondolkodásban).
Egyébként igen, ez a szívás, hogy nagyon bírom a harmincas-negyvenes korosztályt, de nem akarok ugye nagy korkülönbséget.

noname.blogger · http://suisseproject.blog.hu/ 2014.07.08. 00:03:43

@KondorL: Köszi :D
És az én preferenciám micsoda? :)

noname.blogger · http://suisseproject.blog.hu/ 2014.07.08. 11:52:34

@Ivonn88: (vajon milyen haj az ami világos, de nem szőke? Vörös? Bár végülis a világoszöld is egy szín :D)

Ivonn88 · http://suisseproject.blog.hu 2014.07.08. 22:04:50

@noname.blogger: ööö, nem tudom, világosbarna?:D
Amúgy szőke is lehet, lévén világos haj, de nem CSAK szőke:)

kispolgár 2014.07.25. 18:24:01

A prostituáltak közt mennyi a cigánylány? Hirdetős oldalon keveset látok.

noname.blogger · http://suisseproject.blog.hu/ 2014.07.25. 20:29:35

@kispolgár: Passz, én nem járok hozzájuk :)

Azt tudom, hogy utcán sokan állnak közülük. Mármint lehet látni... az a helyzet hogy arról sehogy sem tudok megbizonyosodni hogy a hirdetők között mi az arányuk. Esetleg látogass meg egy csomó fekete hajú hirdetőt és figyelj erre is :)

kispolgár 2014.07.26. 22:16:35

@noname.blogger: Gondoltam hátha Földi Ágneséknek van erről adatuk amit valahol elmondtak. A prostitúcióról szóló vitákban elő szokott jönni, hogy sokan a szegénység elől menekülve lesznek prostituáltak. Akkor viszont a hirdetős oldalakon is kéne cigánylányoknak lenni. De nincsenek (Voltam már beszin hirdető cigánylánnyal. Jó volt.:) Mostanában inkább valódi vörös hajú csajjal feküdnék le. Az meg ritka mint a fehér holló.)

noname.blogger · http://suisseproject.blog.hu/ 2014.07.26. 23:46:07

@kispolgár: Nem kérdezősködtem efféle statisztikákról :)
Azon a konferenciafélén amin voltunk voltunk, a szexmunkások képviselői között szerintem többen is cigányok voltak, de mind utcaiak. Hogy lakáson miért nincsenek azt nem tudom. Ha egyszer összefutok megint Ágival, megkérdezem :)

prandelli 2014.07.27. 13:13:52

@noname.blogger: Ha hinni lehet a khm, szállodai szegmens utcai kivetülésének (Dunakorzó, Ráday utca, Tompa utca), akkor ott is erős többségben vannak a cigánylányok.
Egyébként meg mi ez a burkolt rasszizmus a fekete hajjal? Láttam én már kék szemű, gesztenyebarna hajú cigánylányt is, sőt nemcsak láttam:)

noname.blogger · http://suisseproject.blog.hu/ 2014.07.27. 14:31:46

@prandelli: Ámen :) A lakásos szegmensről viszont még mindig nem tudok semmit :)

"Egyébként meg mi ez a burkolt rasszizmus a fekete hajjal? Láttam én már kék szemű, gesztenyebarna hajú cigánylányt is, sőt nemcsak láttam:) "

Olyan környéken töltöttem a gyerekkorom jelentős részét, ahol rengeteg cigány van és én a cigánytelep közelében laktam. Ott gyakorlatilag nem tapasztaltam olyan igazi, fekete hajú, sötét bőrű cigányt. Olyannyira, hogy amikor a suliban feltűnt egy, nagyon szépnek találtam, mint egzotikumot, és fogalmam sem volt róla hogy ő amúgy cigány :) Akiket én ott láttam azok leginkább barna hajúak voltak és inkább öltözködés-viselkedés alapon lehetett őket megkülönböztetni.

kispolgár 2014.07.30. 21:02:29

@noname.blogger:
Szívesen. Megkaptam a privátot. Azt meg én köszönöm:)

prandelli 2014.08.07. 16:29:05

@noname.blogger: Kérlek szépen, a lakásos szegmensről nincsenek friss tapasztalataim, de még a múlt héten végeztem egy kis terepmunkát a blog számára - bár nem ezzel a szándékkal indultam el - csak eddig még nem volt időm és kedvem megírni. Nem full contact, csak megfigyelő jelleggel, de így is érdekes volt:) Este 11 körül, sok munka és idegeskedés után ki akartam szellőztetni a fejem, és sétáltam kb. két metrómegállónyit az Üllői úton, pont egy nagy nyári eső után. Elég érdekes tapasztalat volt, még úgy is, hogy egyébként ismerős vagyok a környéken, prostikat is láttam már arrafelé, csak nem ilyen töménységben, mint most. És mivel teljes fél órát töltöttem el a téma tanulmányozásával, jó magyar szokás szerint úgy érzem, joggal számítom magam szakértőnek:)

Először is belegondoltam: pár éve nagy sikerként tálalta a média, hogy pár száz méterre onnan, a 8. kerület "hagyományos" (és viszonylag eldugottabb) területeiről kiszorították a lányokat. Ezzel szemben most végig látványosan állnak a fényárban úszó Üllői úton, ahol egymást érik pl. a Ferihegyről bejövő minibuszok és taxik. Aztán az is érdekes, hogy ez így egész biztosan törvénytelen - két csaj pl. szó szerint egy templom kapujában riszálgatta magát:) - a rendőrök viszont inkább csak távolról szemlélődtek, és a strichelést, legalábbis ott és akkor, nem nagyon akadályozták. (Mellesleg az is érdekes volt, hogy egy ilyen nyári éjszakán sokszor nagyon nehéz elsőre megállapítani, hogy ki a prosti és ki a sétáló civil lány, ezek a mai fiatalok...:D)
Legalább 30-40 szolgáltatót láttam ezen a szakaszon, egy részükkel beszéltem pár mondatot is, hárommal pedig kicsit többet (és közben sok párbeszédet is elcsíptem mindenféle párosításokban). Elég furcsa a kép, mert a nagy részükről nekem nehéz volt elképzelni, hogy valaki fizessen nekik a szexért, aki viszont jó, az meglepően jó(nak látszik). És hát végül is, ha van 5-6 ilyen, akkor ez a lényeg a kínálat szempontjából. Ami döbbenetes: az árak elég szűk sávban mozognak, de még azon belül sem állnak arányban a minőséggel, sőt inkább fordítva:) Ráadásul utánaolvastam, és a nekem meglepően jónak tűnő csajok közül kettőről biztosan, egy harmadikról pedig valószínűleg találtam hitelesnek látszó pozitív beszámolót is. Az ott leírtakat is figyelembe véve pedig az ár-érték arány némelyik szolgáltatónál nem tűnik rossznak egyáltalán, miközben a műfajnak nyilván megvannak a maga korlátai.

Ami még érdekes lehet szakmai szemmel: kiderült, hogy ezen a szakaszon pl. legalább négy különböző formátumban dolgoznak (ehhez az infók egy része korábbról származik, de most láttam a gyakorlatban is).
Futtatott1 - ez hasonlít legjobban a sztereotípiákhoz, profi futtatók állítják ki egy adott helyre, a pénz nagy része hozzájuk kerül, a lány teljesen kontroll alatt van, de a stricik a háttérben maradnak
Futtatott2 - családi biznisz, a lány pasija vagy rokona kihajtja az asszonyt a terepre pénzt keresni, közben pár méterre koslat mögötte, elég bizarr felállás
Független1 - helypénzt fizet valamilyen rendszerben, utána nyíltan áll kint, és szabadon állapítja meg a kondíciókat, a helypénzen felül a keresett pénz az övé
Független2 - teljesen szabadúszóként működik, saját számlára és kockázatra (FOB Üllői út:D), viszont így a rendőrökön kívül a stricik elől is rejtőzködnie kell
Egy korábbi kérdéshez kapcsolódva: a futtatottak mind cigánynak tűntek (vagy félvérnek), a függetlenek ebből a szempontból vegyesebbek, de azért köztük is ritka, akiben saccra egyáltalán nincs cigány vér. Az első kategória kondíciói túl merevek, viszont volt köztük egy elég komoly bombázó, és még néhány jól kinéző csaj is. A második kategória felejtős minden szempontból. A harmadik kategóriában is volt két, külső és szöveg alapján nagyon ígéretes szolgáltató, és ők sok szempontból rugalmasabbak. A negyedik kategória is elég érdekes, pl. volt egy saját bevallása szerint teljesen amatőr lány, aki vidékről jött fel, hogy keressen egy kis pénzt fesztiválozáshoz, és az összes többitől teljesen eltérő jellegű, és elvileg igen kedvezőnek tűnő ajánlatot tett. Őszintén szólva egy esetben elég közel álltam egy impulzusvásárláshoz, ami rögtön 100 százalékkal növelte volna a realizált utcai kalandjaim számát:) Összességében az volt a benyomásom, hogy a kínálat átlagszínvonala ugyan elég gyenge, de az simán működhet, hogy egy konkrét szolgáltatót találni, aki valamilyen szempontból ígéretes, és hát végül is ez a lényeg.

noname.blogger · http://suisseproject.blog.hu/ 2014.08.08. 04:30:15

@prandelli: Élőben hogyan tudod megállapítani, hogy egy lány az egyes, vagy a hármas, esetleg a négyes kategóriához tartozik? A kettest gondolom a mögötte koslató pasiról lehet felismerni, de a többit nem tudom, miről.

prandelli 2014.08.08. 13:05:46

@noname.blogger: A négyes is egyértelműen elkülöníthető, mégpedig a rejtőzködő magatartás alapján. Egyébként az egyik lány, akivel hosszabban beszéltem, ebbe a kategóriába tartozik, és ő elég sok érdekeset mondott erről az egész rétegződésről. Abban korábban nem is voltam biztos, hogy ez a 4. kategória létezik. A másik háromról tudtam hogy van.
Ami tényleg nem egyértelmű elsőre, az az 1. és 3. kategória elkülönítése. De azért ott is vannak árulkodó jelek, pl. az előbbiek sokkal nyomulósabbak - szerintem ez elvárás is velük szemben a menedzsment részéről - ugyanakkor volt olyan 3. kategóriás lány, akiről elsőre nem is volt egyértelmű, hogy dolgozik. És ő pl. azt mondta, hogy erősen válogat is, a futtatottak ezt aligha tehetik meg (esetleg kirívó esetben igen). Aztán ahol nem volt egyértelmű - és egyébként érdekelt valami miatt az illető lány - ott egy pár mondatos beszélgetés elég sokat mondó, pl. a függetlenek sokkal rugalmasabban tárgyalnak a kondíciókról:) Ezzel együtt, ennek a két kategóriának az elkülönítése biztos nem volt hibaponttól mentes, főleg akiket csak láttam, beszélgetés nélkül.

prandelli 2014.08.08. 13:32:50

@noname.blogger: Elnézést, az előbb rosszul mondtam, a rétegződésről egy 3. kategóriába tartozó lány beszélt, amikor pár dologra rákérdeztem, ami addig nem volt világos. A "rejtőzködés" fogalma meg talán jobban érthető lesz, ha hozzáteszem, hogy az út egyik oldalán elég hosszan egy park húzódik. Viszont tényleg beszéltem egy ilyen amatőr csajjal is hosszabban. Teljesen barátságos volt akkor is, amikor egyértelműen megmondtam, hogy nem lesz üzlet a dologból, mintha direkt örült volna egy kis kikapcsolódásnak. Csak azt kérte, hogy mondjam meg a nevemet, és ha odajönnek a rendőrök, akkor barátok vagyunk:)
Még egy kiegészítés az eredeti tudósításhoz, mert tudom, hogy erre érzékenyek vagytok: amikor azt írtam, hogy "nekem nehéz volt elképzelni, hogy valaki fizessen nekik a szexért", az nem arról szólt, hogy valaki éppen nem az én ízlésemhez igazodik, hanem arról, hogy sajnos minimum a kint állók fele ápolatlan, koszos, stb., ahogy a sztereotípia előírja. Viszont olyan lány is volt több, aki a helyzethez képest egészen meglepően tisztának és ápoltnak látszott.

szombathelyi vitéz 2014.08.13. 22:15:26

@prandelli: Érdekes megközelítés, kicsit elméletinek látszik, de amúgy praktikusan is van értelme. Én általában csak a minőség szerint szoktam kategorizálni, de belegondolva ezek a működési formák valószínűleg jól előrejelzik a várható szolgáltatást.
Egyébként elég különös most a felállás azon a környéken. Az utóbbi hetekben előkerült 3-4 kimagasló külsejű lány, akiknek a szolgáltatása is (legalábbis utcai szinten) kiemelkedő. Az áraik pedig lényegében nem magasabbak. És ami az igazán érthetetlen: mindezek ellenére a forgalmuk nem nagyobb a helyi átlagnál. Ezt részben megfigyelés, részben a lányok saját bevallása alapján mondom. Az egyetlen dolog, ami esetleg részben magyarázhatja ezt, hogy ők nem nagyon szólítanak le senkit, csak állnak ott szépen és büszkén, és megvárják a kezdeményezést:) De ez tényleg csak kis részben magyarázat, mert pl. a kocsik is inkább megállnak egy trampli mellett, ha mindene kilátszik egy gyanúsan piszkosfehér cuccból, mint egy szexi ruhában álló modellalkatú lánynál. A fene se érti, de mondjuk nekem megfelel.

Playman123 2014.08.13. 22:29:06

Kíváncsivá tettetek. Őszintén szólva még soha meg sem fordult a fejemben, hogy körülnézzek az utcai harcosok között, de most megjött a kedvem :) (De csak a szexi ruhában álló modellalkatú lányokra :) )
Hol bonyolódik a végkifejlet ezekkel a lányokkal? Van valami közeli helyük, vagy csak a kocsi, mint lehetőség?

Ivonn88 · http://suisseproject.blog.hu 2014.08.13. 22:33:18

@szombathelyi vitéz: csak egy tipp: nem lehet, hogy esetleg róluk nem feltételezik, hogy dolgozni állnak kint, esetleg más a ruházatuk vagy ilyesmi? Mert ez így tényleg elég érthetetlen:)

(ha írok privát üzenetet, azt elolvasod?)

szombathelyi vitéz 2014.08.14. 14:25:02

@Ivonn88: Valóban más a ruházatuk, de ezt írtam is. Mondjuk egy elegáns nyári ruha, vagy egy szexi sort+top összeállítás magassarkúval, szemben az átlag sokkal igénytelenebb megjelenésével. De ezt nem érzem igazán érvnek arra, hogy miért nem kapósabbak:)
"esetleg róluk nem feltételezik, hogy dolgozni állnak kint"
Mondjuk akiről egyszer mutattam neked egy hosszabb beszámolót, őrá ez kétségtelenül illik, szerintem ott említettem is. Ő általában egy (hosszú) farmer+top felállásban áll ki, és feltűnően passzív a magatartása. Teljesen függetlenül dolgozik, és eléggé válogatós. De a másik két szóban forgó lányra ez nem igaz - mármint a válogatás részben igen, de ahogy ők állnak kint, abból eléggé egyértelmű, hogy dolgoznak.

szombathelyi vitéz 2014.08.14. 14:26:56

@Ivonn88: Privát üzenetre jobb lenne a másik fórum, mert ennek a postafióknak nem tudom fejből a jelszavát, semmi másra nem használom. De ha muszáj, akkor valahogy feltöröm magam:)

szombathelyi vitéz 2014.08.14. 14:33:16

@Playman123: A helyszín így nyáron attól is függ, hogy mennyire vagy vállalkozó szellemű:)

Ivonn88 · http://suisseproject.blog.hu 2014.08.14. 21:53:09

@szombathelyi vitéz: akkor talán a válogatás miatt...? Ehh, igazából csak vaktában tippelgetek.
Kár, mert az meg nekem lenne kicsit nagyobb erőfeszítés, de ha elhatározom magam, akkor majd írok:D. Igazából csak engem is érdekelne egy általad emlegetett beszámoló:D

noname.blogger · http://suisseproject.blog.hu/ 2014.08.15. 01:32:00

@prandelli: Értem. Sok hozzáfűzni való nem jut eszembe róla, de köszi az információt :)

prandelli 2014.08.18. 17:24:49

hvg.hu/plazs/20140816_Kulfoldi_pasikra_hajtanak_magyar_csajok_a
Ennek alapján kész csoda, hogy vannak 50 év alatti ügyfeleitek:)

prandelli 2014.08.18. 17:25:25

@szombathelyi vitéz: Hát persze hogy elméleti, mivel aktuális gyakorlati tapasztalatok és elemezhető forgalmi adatok híján, úgyszólván rá voltam kényszerítve az intuitív megközelítésre. Viszont éppen ezért figyelemre méltó, hogy nagyjából ugyanez az anomália fogott meg engem is, és részben pont ezért írtam meg azt a kis tudósítást. A tudományos rendszerező elme érdeklődése ez, amelyet a rejtély minden formája megmozgat:)
Egyébként tulajdonképpen lenne még hozzáfűznivalóm, de nem látszik túl nagy érdeklődés a téma iránt, nem akarom erőltetni.

noname.blogger · http://suisseproject.blog.hu/ 2014.08.19. 23:49:30

@prandelli: Én szívesen olvasom a hozzáfűznivalódat, csak az nem garantált hogy tudok okosat reagálni :)

Ivonn88 · http://suisseproject.blog.hu 2014.08.20. 19:34:47

@prandelli: én őszintén szólva teljesen elvesztettem a fonalat,mert csak "félszemmel" követem a dolgokat, de minden leírás érdekel:)

prandelli 2014.08.20. 20:36:52

Most pont nekem se tűnik annyira érdekesnek az egész, de azt a bizonyos hozzáfűzést akkor még gyorsan idekerekítem.
Amikor leírtam az anomália szót a múltkor, akkor eszembe jutott, hogy nekem is van egy félig-meddig viszonyítási alapom, mert ugye az anomália az mindig valamihez képest értelmezhető. Szóval amikor Pesten vagyok, viszonylag gyakran megfordulok a Dunakorzón, ami elvileg a város kirakata. Összességében ott is biztosan láttam már 30 szexmunkást grasszálni, de még soha olyat, aki bármilyen szempontból érdekesnek vagy vonzónak tűnt volna. Valójában az ottani helyzetből kb. annyi maradt meg, hogy az egész jelenség eléggé kellemetlen, ha pedig elbambulok és megszólítanak, az meg kimondottan kínos még pár pillanatra is. És ilyenkor az ember persze arra gondol, hogy úristen, ha ez van az Intercontinental előtt, akkor mi lehet a "nyóckerben". Hát az van - és ezt érzékeltem anomáliának - hogy egy alkalmi séta során 4-5 olyan csajt is láttam ott, aki ilyen vagy olyan okból legalábbis érdekesnek tűnt. Ráadásul volt köztük egy egészen meglepő lány is, aki nem egyszerűen mondjuk hűdejól nézett ki, hanem első benyomásra (a beszédét/szövegét is beleértve) nyugodtan magammal vihettem volna másnap egy buliba, és nem éreztem volna kellemetlenül magam.* Ráadásul akár abban a ruhában és sminkben, ahogy ott állt. És akkor ez az egész fenti leírás még csak az abszolút összehasonlítás, azzal nincs is korrigálva, hogy az árak mennyivel magasabbak lehetnek a szállodasoron. Az viszont lehet, hogy valami speciális alkalmat fogtam ki, és nem mindig van ott sem ez a felhozatal, de akkor és ott ez volt a benyomás. (Teljesen azért nem lehetett példa nélküli, mert több csajról egyértelműen találtam beszámolót is.)

*Sajnos a névre már nem emlékszem, ezért nem teljesen biztos, de a leírás alapján erősen gyanítom, hogy ő egyébként ugyanaz lehet, akire a nálam jóval gyakorlatibb megközelítést alkalmazó szombathelyi vitéz azt írta a PL fórumban, hogy a tetthely megközelítésének öt perce alatt bele lehet szeretni:)

prandelli 2014.08.20. 20:37:56

@noname.blogger: De most inkább egy másik téma, mert ma eszembe jutottál:) Elkezdtem olvasni ezt a könyvet, és az első száz oldalon (összesen több mint ezer oldal a könyv) rögtön mindenféle elkanászodott sörtés- és egyéb férgek okoznak galibát: www.libri.hu/konyv/frank_schatzing.raj.html
A főszereplő közülük eddig a Hesiocaeca methanicola (en.wikipedia.org/wiki/Hesiocaeca_methanicola ), de név szerint előkerül pl. az Onuphis elegans is, szóval tényleg muszáj volt rád gondolni:) A H.m. magyar neve a jelek szerint egyébként jégféreg, és állítólag pontosan olyan formában létezik ma is, amilyenben 500 millió éve a kambrium idején, és ebben a kategóriában "legnek" számít. Egyelőre nagyon ígéretes a történet, remélem nem romlik el később sem. Nem ismered esetleg?

Ivonn88 · http://suisseproject.blog.hu 2014.08.20. 21:01:45

@prandelli: ez kicsit felkeltette az érdeklődésemet a Dunakorzó iránt:O. Kíváncsi vagyok egyébként, hogy úgy általában mennyi ideig találhatók meg egy helyen az ilyen 'gyöngyszemek' (mármint akik a másik helyszínen említve lettek), mert nekem eléggé úgy tűnik az egyik fórum alapján, hogy úgy kell vadászni a jó lehetőségekre.

noname.blogger · http://suisseproject.blog.hu/ 2014.08.20. 21:14:00

@prandelli: Nem ismerem, viszont így az ajánlásoddal egészen felkeltette az érdeklődésemet. Bírom az egyszerű de hatékony szervezeteket meg a paleontológiát :)

noname.blogger · http://suisseproject.blog.hu/ 2014.08.20. 21:16:01

@prandelli: Ez a jelentség szerintem jól elfér a váci utcai éttermek minősége kontra egyéb éttermek vonalon :)

szombathelyi vitéz 2014.08.20. 22:08:21

@prandelli: Ezt az Anomália nevű csajt pont nem ismerem, hol szokott állni?:)

szombathelyi vitéz 2014.08.20. 22:16:20

@Ivonn88: Azt hinné az ember, hogy ezek az információk pont NEM a Dunakorzó iránti érdeklődést keltik fel. De ha igen, akkor nincs nehéz dolgod, amikor legközelebb kijössz munka után az Interből vagy a Marriotból, csak szét kell nézned jobbra meg balra:)
Egyébként persze, vadászni kell. De hol nem kell vadászni a jó lehetőségekre?

Ivonn88 · http://suisseproject.blog.hu 2014.08.20. 22:55:26

@szombathelyi vitéz: Azért érdekel jobban a Dunakorzó, mert lelki szemeim előtt már meg is jelent egy út, rajta iszonyú sok lánnyal, akik közül egyik se néz ki jól:D - most magamon röhögök, mert valószínűleg nem annyira különleges a látvány, mint ahogy azt elképzeltem. Meg igazából az, hogy szép lányokat nézzek, azért nem érdekel annyira, mert ha valahol láttam lányokat pl. autóban utazva, ők általában vonzónak tűntek, és most elképzeltem, hogy a Dunakorzón egyáltalán nem azok - holott valószínűleg én nem látnék nagy különbséget, lehet, hogy az én szememben egyszerűen több lány vonzó. Viszont még az mozgat a Dunakorzóban, hogy tényleg úgy képzelem el, hogy egy CSOMÓ lány áll ott együtt, ráadásul nem városon kívül. Könnyen lehet, hogy közben meg pont ugyanolyan, mint a Prandelli által leírt másik hely. Bár az érdekes kérdés, hogy miért pont ott nem állnak vonzó lányok, máshol meg igen.

Egyszer,amikor az Intercontinentalból sétáltam ki, bevallom, meglepett, hogy elég nagy ott az élet a szálloda előtt, és láttam pár lányt is, de annyira zavarban voltam (általában jól elsietek a hotelektől), hogy nem álltam neki nézelődni.

noname.blogger · http://suisseproject.blog.hu/ 2014.08.20. 23:35:17

@Ivonn88: Én általában a hotel előtt hívom a taxit amivel hazamegyek, azaz szokott lenni 5-10 percem nézelődni. Szoktam játszani azzal hogy figyelem a lányokat, tippelgetek hogy ki profi és ki nem, és közben próbálom kitalálni hogy ők vajon mit tudnak kitalálni rólam :)

Ivonn88 · http://suisseproject.blog.hu 2014.08.20. 23:39:54

@noname.blogger: a játék jól hangzik, mesélsz egy esetet?:) (egyre emlékszem, amikor asszem a kávézóban ültél)

noname.blogger · http://suisseproject.blog.hu/ 2014.08.21. 08:08:27

@Ivonn88: Ennyire nem konkrét, egyszerűen csak nézelődök. Sajnos elég nehéz megbizonyosodni a feltételezéseimről.

prandelli 2014.08.23. 11:01:32

@Ivonn88: Már látom, hogy ha legközelebb arra jársz, és nem találsz ott egy kupacban legalább 10-15 feltűnően ronda nőt, akkor csalódott leszel:)
"Bár az érdekes kérdés, hogy miért pont ott nem állnak vonzó lányok, máshol meg igen"
Máshol sem állnak olyanok a turistamágnes helyeken (csak máshol kevesebben vannak, nem olyan feltűnő), egyedül az Üllői úton láttam ilyeneket, ahol meg kevésbé fordulnak elő turisták, és az árak is alacsonyak. Tehát a kérdés inkább úgy szól: "miért pont ott állnak vonzó lányok, máshol meg nem".

prandelli 2014.08.23. 11:04:36

@noname.blogger: Közben hamm bekaptam az 1000+ oldalt, és nem volt éppen unalmas. Azt valahol a nyolcszázadik oldal körül már éreztem, hogy a vége nem fog tetszeni, és közben is el-elhalványul időnként, de így is annyi érdekes felvetés és részeredmény van benne, mint tíz másik könyvben sem. Egyébként nyomokban emlékeztet Fred Hoyle Androméda-áttörés című regényére, (ami valójában egy kétrészes történet második könyve, és még kamaszkoromban nagyon szerettem), csak ez sokkal bonyolultabb és persze 50 évvel később íródott, ami ezekben a tudományokban nagyon durva különbséget jelent. Szóval azt nem mondom, hogy azonnal rohanj érte, de ha szembe jön, ne is kergesd el:)

Ivonn88 · http://suisseproject.blog.hu 2014.08.23. 13:05:30

@prandelli: Jól gondolod:D.
Összehasonlításképp: a szemétégető az a hely, amit életemben már egynél többször biztosan láttam, egyszer kifejezetten lánykeresős jelleggel, és ott nekem úgy tűnt, hogy minimum két-három nagyon jól kinéző lány van. Neked van valami benyomásod arról a helyről?
Igaz, ennek valószínűleg így semmi értelme, mert ahogy írtam korábban, lehet, hogy az én ízlésemnek egyszerűen könnyebb megfelelni, továbbá x, y és z időpontban láttam ott dolgozókat, ami lehet, hogy egyáltalán nem esik egybe a tiéddel.

Ami engem érdekelne, az az, hogy mennyi ideig találhatók meg ott, mert Szombathelyi vitéz írása alapján nekem úgy tűnik, hogy jó nők valahol mindig vannak, csak sajna nem mindig ugyanott.

prandelli 2014.08.23. 13:12:59

@Ivonn88: A szemétégetőnek a közelében se jártam soha, és sajnos a másik kérdésedre sem tudom a választ, ahhoz minimum többször meg kellene ismételni a sétát. Ha jól emlékszem, akkor egy szép nyári péntek este jártam arra, ami elvileg szintén befolyásolhatja a kínálatot, bár ez egyáltalán nem biztos. És pl. az én egyetlen (nagyon pozitív) gyakorlati példám annak idején a Szabadkai útról származott, ami ha hinni lehet a fórumnak, mostanában katasztrófa sújtotta övezetnek számít.

noname.blogger · http://suisseproject.blog.hu/ 2014.08.23. 14:39:11

@prandelli: Értem, köszi :)

A fonalférgek úgy tűnik népszerűek mostanság, lehet, hogy Bayer Zsolt is olvasta a könyvet? Vagy legalább az elejét... 444.hu/2014/08/23/bayer-zsolt-anarki/
Mert amúgy nehezen tudom róla elképzelni a megfelelő biológiai műveltséget. Bár ki tudja.

kispolgár 2014.08.23. 15:44:12

@noname.blogger: Bayer Zsoltnak nem biológiai műveltsége van hanem szótára a sértő jelzőkről.

noname.blogger · http://suisseproject.blog.hu/ 2014.08.23. 19:56:17

@kispolgár: Biztos velem van a baj de nekem a "fonalféreg" egy eléggé semleges szó. Sőt, voltaképp enyhén pozitív, mert egyszer volt szerencsém látni egyet mikroszkóp alatt és teljesen lenyűgözött a mozgása. Tökéletes szinuszokat rajzolt a bacitáptalaj zseléjébe. Gyönyörűnek láttam. Tudom, én vagyok a beteg :)

szombathelyi vitéz 2014.08.23. 22:23:12

@Ivonn88: Az égetőn mindig akad pár mutatósabb lány, de az ottani rendszer nagyon futószalag jellegű, nem hagy lehetőséget különleges fogásokra, és elég drága is. A Szabadkai hasonló, csak egy szinttel lejjebb, árban és minőségben is. Kivétel volt természetesen a legendás szabadkai Barbi, akiről szerintem soha senki nem tudta megfejteni, hogy mit keres ott, vagy egyáltalán bárhol az utcán. (Pedig csak ott volt hajlandó dolgozni, egyszer sem sikerült rávennem hosszabb találkozásra, aztán kb. két éve el is tűnt teljesen.)
Nekem inkább a belső területek az érdekesek, ott néha egészen meglepő dolgokat lehet kifogni. Van jó pár olyan történetem, hogy én sem hinném el, ha bárki más mesélné:) De ezeket a különlegességeket mindig egy nagy masszában kell megtalálni, és hogy ez helyismeret, sok próbálkozás és egy kis szerencse nélkül milyen nehéz, azt olvashatod abban a bizonyos fórumban is. Azt egyébként jól sejted, hogy az igazán jó fogások vagy helyből teljesen alkalmiak, vagy pár hétnél-hónapnál tovább nem találhatóak meg ugyanott (viszont addigra esetleg van hozzájuk egyéb elérhetőség). Ami viszont tényleg meglepő, hogy aki nagyon jól néz ki arrafelé, az többnyire jól is szolgáltat, és ezt ráadásul olcsón teszi. Az utóbbi hetekben pl. három ilyen külsőre kiemelkedő lány fordult elő, és mind a háromra illik ez a leírás. Persze nem egyformán, mert azt is érdemes még kisakkozni, hogy kivel mi éri meg igazán. A másik érdekes csoport pedig a teljesen alkalmi lányok, akik esetleg nem annyira szépek, viszont a hozzáállásuk és a szolgáltatásuk ár/érték aránya kiemelkedő.

Ivonn88 · http://suisseproject.blog.hu 2014.08.23. 22:33:58

@szombathelyi vitéz: Ezek a belső területek nem veszélyesebbek egyébként lebukás szempontjából, mind a vendégnek, mind a szolgáltatónak?

Ivonn88 · http://suisseproject.blog.hu 2014.08.23. 22:35:59

Ez most nagyon nem tartozik ide, de épp ezt nézem, és hm... 4:45-tól ajánlom:D
www.youtube.com/watch?v=wsTF-0FOxdQ

prandelli 2014.08.24. 12:34:36

@szombathelyi vitéz: Ez a Barbi volt az én egyetlen utcai kalandom, korábban meg is írtam itt korábban a sztorit, csak név nélkül.
"egyszer sem sikerült rávennem"
És végre egy jelenet a téma tárgyalása során, ahol nem én vagyok az elméletileg túlképzett szemüveges jótanuló:) Nekem ugyanis sikerült, méghozzá... no de ezt inkább privátban, persze csak ha érdekel. Egy keveset a hátteréről is sikerült akkor megtudnom, és nagyjából még emlékszem is a történetre.

prandelli 2014.08.24. 12:36:16

@Ivonn88: Az a vicces, hogy a kommentek alapján ezt a poént senki nem értette meg:) Egyébként egy ilyen videóhoz te hogyan jutsz el? Most hirtelen nem tudom elképzelni a keresési útvonalat, hacsak nem direktben küldte valaki:)

@noname.blogger: Hát ha már lehet választani, engem is inkább nevezzenek fonalféregnek, mint Bayer Zsoltnak:)
Amúgy nemrég én is láttam egy fantasztikus mozgású féregféle állatot. Nagyon vékony és nagyon hosszú volt, rengeteg apró sörtével, és egészen bámulatos technikával tudott haladni. Tényleg simán lehetett nézegetni egy fél óráig is.

Ivonn88 · http://suisseproject.blog.hu 2014.08.24. 21:25:43

@prandelli: én csak egy hozzászólást láttam, ami megemlítette, vagy pont erre céloztál?:) Lehet, hogy ők nem találták viccesnek, nem tudom:D. Egyébként a készítő videóit szoktam nézni, és így.

szombathelyi vitéz 2014.08.24. 22:49:21

@Ivonn88: A lányokat valószínűleg erősebben zaklatják arrafelé a rendőrök, de ha lebukáson valami tettenérést értesz, akkor nem hiszem.

Playman123 2014.08.25. 10:29:27

Mivel nincs türelmi zóna kijelölve, ezért bárhol állhatnak, nem zaklathatják őket a rendőrök. Feltéve, ha betartják azt a szabályt, hogy valahány (már nem emlékszem pontosan, talán 300?) méter sugarú körben nem lehet iskola vagy templom.
Egyszer láttam egy térképet Budapestről, ahol be voltak jelölve a lehetséges helyek (nagyon kevés), ahol elvileg állhatnának. Vajon a rendőröknél mindig van mérőszalag, hogy pontosan lemérjék a távolságot? :)

noname.blogger · http://suisseproject.blog.hu/ 2014.08.25. 15:23:29

@Playman123: Attól még zaklatják őket, ürügyet mindig lehet találni, találnak is. Az is segít hogy a rendőrök most már a helyszínen is bírságolhatnak. Pont mostanság emelkedett a többszörösére a bírságok száma és összege (ha számok érdekelnek, tudok szerezni csak most nincs kéznél).

Playman123 2014.08.25. 18:31:43

@noname.blogger: Ezt tudom sajnos - olvastam ilyen esetekről. Ürügyet mindig lehet találni. Én csak a jogi helyzetet írtam le. Ami persze nem jelenti azt, hogy figyelembe veszik a rendőrök. Nem beszélve arról, hogy az a néhány száz méteres távolság közintézménytől, amit említettem, vagy a főútvonaltól való 50 méteres távolság is enyhén szólva nevetséges. Egy rendőrrel szemben sosem lehet igaza egy szexmunkásnak. (A rendőrök felfogása szerint. Ha nekik éppen arra támad kedvük, hogy megbüntessenek valakit, akkor megbüntetik. Kivéve talán, ha valaki lefizeti őket.)

szombathelyi vitéz 2014.08.25. 22:59:22

A kommentek során szóba került környék egyik legszebb szolgáltatója konkrétan egy olyan katolikus templom kapujában szokott állni, ami még ráadásul jelentős műemlék is. Ha pedig most leírnám ide az akció egyik lehetséges helyszínét, akkor azt mondanátok, hogy csak kitaláltam:)
Ha ti állnátok meg ugyanott, akkor valószínűleg két percen belül érkezne a meseautó, őt viszont általában békén hagyják. De az egész rendszer amúgy nekem sem világos, mert ugyanaz a lány ugyanazon a helyen (nem a fenti konkrétan, hanem általában) néha meg sem mozdul a járőr közeledtére, máskor elbújik, megint máskor meg hosszasan igazoltatják, vagy akár be is viszik vagy elzavarják.

Playman123 2014.08.26. 10:01:19

@szombathelyi vitéz: Az lehet, hogy csak egy járőr van lefizetve (vagy egyszerűen csak jóindulatú), a többiek elől viszont bújkálnia kell.

szombathelyi vitéz 2014.08.26. 12:14:54

@Playman123: Egyszer egy pizzéria teraszáról néztem kb. fél óráig egy pár saroknyi szakaszt, pont ahol a három kiemelkedő lányból kettő is áll. Akkor úgy láttam, hogy némelyik rendőrautó inkább csak gurul oda-vissza a terepen, valószínűleg ők a biztonságra figyelnek, így akár még pozitívnak is mondható a szerepük. De az alkalminak tűnő lányok előlük is bujkálnak. És vannak igazoltatásra szakosodott járőrök, előlük a "sztenderd" lányok is behúzódnak valahova. De ez csak egy benyomás volt, nem biztos hogy tényleg ez a rendszer.

prandelli 2014.08.26. 15:04:54

Az a templom nekem is feltűnt:) Akkor éppen két átlagosnak mondható (tehát nem bombázó), de feltűnően kurvás kiszerelésű csaj állt a kapujában, miközben pár méterre egy kisebb épület oldalajtójánál néhány apácaszerű nő közlekedett befelé, balról pedig egy járőrkocsi úszott be a képbe unott arcú rendőrökkel.
Nekem olyasmi benyomásom alakult ki, hogy aki közvetlenül vagy képviselője útján megfelelően adakozik a rendőrök önsegélyező egyesülete számára, azt általában nem zargatják, legfeljebb ha hibádzik valami statisztika, vagy éppen arra várják elgördülni az egzotikus énekesmadár-vadászatból Ferihegyen át hazatérő Semjén Zsolt limuzinját, akkor átmenetileg velük szemben is sor kerülhet jogszerű intézkedés foganatosításának végrehajtására. Egyébként meg a szabadúszókat izélgetik, végük is a fentiek miatt valami alapot mindig lehet rá találni.
süti beállítások módosítása