Felnőtt tartalom!
Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 évesA belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Most bekapcsolódóknak: a bloggerekről
Egy komment után azon kezdtem el gondolkodni, hogy régebben nekem milyen képem volt erről az egészről. Azt tudom, hogy 12-15 éves koromban mindenféle Nők Lapja cikkek olvasgatása után valami olyasmit gondoltam, hogy vannak a kényszerített lányok (lakáson is akár, de inkább utcán), akik nem akarják ezt csinálni, de a stricik kényszerítik őket és elveszik a pénzüket. Jobban bele sem gondoltam, hogy ez konkrétan hogyan is nézhet ki. Aztán 15 éves koromban egyszer beszéltem egy utcán dolgozó lánnyal (ittasan sétáltunk egy haverral a Váci úton), és abból, amit ő mondott, úgy tűnt, hogy ezt ő választotta, megvannak a határok (ő állítása szerint csak orális szexet vállal), valamint előkerült az élettársa is. Szóval ez alapján arra gondoltam, hogy valakinek ez oké, lám, a kapcsolat is működik, minden rendben.
Először kb 17 éves koromban jutott eszembe ez az egész, és még azon is gondolkodtam, hogy milyen lépéseket tehetnék ez ügyben - úgy gondoltam, hogy szerzek egy embert és csak vele leszek pénzért. Nem tudom, hogy akkor mire gondoltam, valószínűleg valami olyasmire, hogy az eddigi szexuális élményeim se voltak olyan nagyon kiemelkedőek, ha valaki hasonló módon szexel velem és fizet is érte, az rendben van. De persze teljesen kivitelezhetetlennek éreztem a dolgot, hogy sikerül egy embert találnom, azt se tudtam, milyen csatornán keresztül, meg gondoltam, ez tökre nem így működik, hogy az ember talál egy fix embert. Aztán ráadásul lett egy ezzel kapcsolatos élményem, és az annyira nem tetszett, hogy kb egy évig nem is gondoltam ilyesmire.
Viszont amikor legközelebb, 18 évesen megfordult a fejemben, magam sem emlékeztem, hogy így volt, de amikor visszaolvastam az akkori naplómat, rájöttem, hogy simán anyagi vonzata volt az egésznek. (Viszont amikor meg ténylegesen elkezdtem, akkor talán nagyobbrészt az unalom játszott közre)
Na persze attól még nem kezdtem volna el agyalni ezen a melón, ha nem éreztem volna úgy, hogy nem lenne vele gondom, persze feltételekkel, azaz csak általam kiválasztott kevés emberrel terveztem találkozni. Az egyetlen probléma az volt, hogy nem tudtam, hogy a fenébe érhetném ezt el (és erre később egy ismerősöm által találtam utat, és akkor el is kezdtem). Fura, de olyasmire nem emlékszem, hogy féltem volna attól, hogy milyen lesz a megítélésem, bár hozzáteszem, én fiatalabb voltam akkor, mint NNB, szóval talán emiatt nem is gondoltam bele jobban. Viszont az is igaz, hogy tinédzserkoromban kaptam pár negatív visszajelzést arra, hogy nem kéne össze-vissza kavarni, és engem is zavart, hogy mégis így teszek, de azt hiszem, akkor sem éreztem úgy, hogy én most valami "rosszat" teszek, hogy amit csinálok, az gáz. Tökre nem értettem, hogy miért baj ez, hiszen ha fiú lennék, valószínűleg ez senkit sem zavarna. Valami mégis zavart, legalábbis a tinédzserkori naplóimban negatívan jelöltem meg ezeket a kavarásokat, de sajna tényleg nem tudom, hogy pontosan mit gondoltam (tipp: talán az zavart, hogy az ilyen helyzetekben a fiúk látszólag kedvesebbek voltak velem, és azt mondták, hogy amit csinálok, teljesen rendben van, valamilyen oknál fogva később meg mégis negatívan lett megjelölve az eset mindenki, de elsősorban a fiúk által). Ami viszont tényleg elég biztos, az az, hogy azzal kifejezetten nem volt bajom, ha valaki szívesen szexel másokkal pénzért (miután rájöttem, hogy ilyesmi lehetséges). Nagyjából olyan lehetett a hozzáállásom, mint amit azóta sokszor olvasok, hogy „a prosti tisztességes, mert tudod, mire megy ki a játék, nem úgy, mint a szolis-műkörmös plázacicáknál, akik a menő kocsira meg a drága ruhákra hajtanak” (nem tudom, mennyire jön le ebből, hogy ma már ennél jóval árnyaltabban látom a képet és kevésbé vagyok ítélkező szolis-műkörmös-drága ruhás lányokat illetően is). Ehhez talán még az is hozzájárult, hogy emlékszem, két sztorit is olvastam a mellesleg.hu-n, ami alapján ez teljesen okésnak tűnt: az egyikben a lány a lakásán fogadta a vendégeket, a másikban valami szűk kör számára elérhető luxusprosti-szerűség volt az illető.
Visszatérve az anyagi vonzatos dologra: 18 évesen egy nálam jóval idősebb pasival jártam, aki ráadásul még jól is keresett, nekem meg ugye volt a zsebpénzem, meg a nyári diákmunkákból maradt pénzek, és egyik sem volt túl sok. Emiatt elég hülyén éreztem magam, mert ha elmentünk valahova, akkor mondjuk az első kört fizettem én, amire elment a pénzem nagy része, majd a többit a párom. Na persze ha sima kocsmákba megyünk, mint ahogy én azt csináltam más ismerősökkel, vagy házibulikba, többre is lett volna pénzem, de persze nem sima kocsmákba mentünk, hanem drágább helyekre (nem szuperdrágákba, de akkor is).
Most rákerestem, és az a vicces, hogy ahogy így elnézem, apróságokról voltak szók, amik nem játszottak volna, ha már van egy akármilyen munkám, de akkor még csak középiskolás voltam. Olyanokról, hogy mentem át hozzá (mert ugye neki már volt saját lakása, nekem meg nem), és megkérdezte, nincs-e valami gyorsétterem a közelben (hogy vigyek neki valami kaját), én meg nem akartam vele közölni, hogy az utolsó 200 forintomat költöttem el, és másnap tőle kellett kérnem ugyanennyit kávéra. Hogy azért szoktam rá a sörre, mert az viszonylag olcsó és sokáig kitart. Vagy hogy különböző szórakozóhelyeken azért vagyok kedves valakivel, hogy meghívjon valamire. Arról is írtam, hogy ez így sokkal kiszolgáltatottabb helyzet, mint amennyire prostiként abban lennék. (bár fogalmam sincs, hogy képzeltem el akkor a prosti-lét kiszolgáltatottságát)
Amikor elkezdtem, kb hirtelen a zsebpénzem sokszorosát kerestem meg, de az az érzés tényleg felfoghatatlan volt, hogy pár óra alatt a pénztárcámban van egy összeg, ami akkor nekem nagyon, de nagyon soknak számított – és akkoriban kb olyan áron dolgoztam, mint a mai átlag alsó szintje, és több órára találkoztam az emberekkel, beszélgettünk egy csomót meg minden. Akkor annyira új volt ez az egész, meg annyira érdekelt kb mindenki, akivel találkoztam (vagyis az a néhány ember). És igazából én nem is akartam olyan hú, de sokat keresni, komolyan boldog lettem volna havi két ilyen találkával. Csak hát ez nem így működik, ha az embernek van két állandó embere (ennyi volt az elején), akik hetente többször akarnak veled találkozni, akkor te hetente találkozol velük, mert végülis nyár volt, időm mint a tenger, baromira izgalmas meg új volt az egész. És amikor összesítettem, rájöttem, hogy kib.szott sokat kerestem, annyit, amennyi már fizetésnek is megfelelne, és ez számomra iszonyú sokkoló volt. Igazából kifejezetten tervezni, hogy nagyjából mennyit szeretnék keresni, csak később kezdtem, amikor önállósodtam, amikor már félre akartam tenni, amikor már el akartam otthonról költözni. Na meg igazából láttam, hogy milyen könnyen megy ez, miért ne tartanám fent?
Csak érdekességképp, hogy akkoriban nekem mik számítottak nagy dolgoknak: pl. a legeslegelső munkám után beültünk a kedvenc kávézónkba a barátnőmmel, és amikor elhagytuk, én nem ittam meg az egész üdítőt, mert akkor nem kívántam, és nem volt bennem ez a reflex, hogy márpedig ha kifizettük, akkor azt mind el kell fogyasztani. Vagy hogy aznap beültünk egy kávézóba, és még ugyanazon a napon egy pizzériás látogatást is ki tudtam egymagam fizetni. Vagy az, hogy otthon akartunk inni egy ismerőssel, és vettem egy egész üveg whiskeyt….:)
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.