Muszáj írnom egy blogpostot erről az egészről, mert annyira felhúzott, amiket olvastam. Szóval a téma a jól ismert eset, aminek a vége az lett, hogy mostantól nincs kivételezés, hogy nő vagy férfi fizesse a belépőt. Szerintem erről lehetne egészen értelmes vitát is folytatni, ahogy a párommal neki is álltunk - viszont többségében el se jut idáig a dolog, mert a kiindulópont még mindig a nők és férfiak egyenlő(tlen)ségének elismerése.
Két cikkre kattintottam rá, mert azok voltak kint az Index címlapon. Az egyik a Corvinus blogé, a másik a Mandineré. (bírom egyébként, amikor nők nyilatkoznak, ilyenkor mindig olyan érzésem van, hogy azt gondolják, ettől majd hitelesebbé válik, hogy a nők ezt tényleg nem akarják. A valóság az, hogy nem csak a férfiak gondolkodnak patriarchális társadalomban, de a nők is. Kicsit olyan amúgy, mint amikor egy szexmunkával kapcsolatos vitára mindig Sárosi Pétert hívták meg Földi Ágnes helyett, hiszen sokkal rosszabb megítélést kap, ha egy férfi beszél a szexmunka jogosságáról)
A Corvinus bloggal kezdeném. Egyébként ahogy újraolvasom, nem vagyok benne biztos, hogy a postíró most éppen szarkasztikus vagy sem? Valamennyire most már úgy tűnik, hogy az, csak nem egészen felismerhetően. Akárhogy is, kb az összes általam kiemelt állítást hallottam már érvként, szóval feltételezzük, hogy az író valójában ironizált, így nem neki címezném a válaszokat, hanem azoknak, akik egyetértenek vele.
Nos, ilyeneket olvasok a cikkben:
"Ilyenek ezek a nők, a kisujjadat nyújtod nekik, az egész karodat akarják."
Ja, például az egyenlő fizetés egyenlő pozícióban tényleg olyan nagy kérés. Az, hogy figyelembe vegyék a véleményemet, még ha nőnek is merészeltem születni, szintén. Hogy ne legyen természetes, hogy dolgozom, házimunkát végzek és gyereket is nevelek egyszerre, szintén.
"Ők [a feministák] azok a lökött tyúkok akiknek nem a gyereknevelés és a család jelentette az önmegvalósítást."
Most akkor elszégyellem magam, oké? Hiszen valóban, nő vagyok, számomra az önmegvalósítás csakis család és gyerek lehet, bár a elméletben egyenlőek vagyunk, mintha ezt a férfiaktól mégse várná el senki.
"Nos, ezek a nők hangoztatják folyton, hogy egyenlőséget akarnak, hát, most megkapták. Milyen jól megmutattuk nekik! Nem ízlik az egyenlőség fanyarú gyümölcse?! Nem kell annyit ugrándozni! Ilyenek az elvek. De én nem hiszem, hogy az elnyomás és a igazságtalanság viharában az egyetlen igaz hangként csengő feminista kórusból egy halovány hangocska is szót emelt volna az ellen, hogy a nőknek nem kell belépőt fizetni, bizonyos esetekben, bizonyos napokon, bizonyos helyeken. Köszönjük, mi ezt nem kértük."
Nagyon bírom azt, amikor valaki pontosan tudni véli, hogyan gondolkodik a feminista. Engem őszintén szólva ugyanúgy zavarnak a privilégiumok, mint a hátrányok, egyrészt azért, mert nagy részük kvázi olyan, mintha dobtak volna egy csontot, amolyan "nesze, másodrangú vagy, de cserébe tisztelünk érte"-módon,másrészt azért, mert igen, ezek diszkriminatívak a férfiakra nézve, és ez nem helyes.
Utána jön egy rész arról, hogy nem ez a fő probléma, hanem a nők egyenlőtlen fizetése, a segítség hiánya családon belüli erőszak esetén stb. Ez természetesen igaz, viszont még nem jelenti azt, hogy hülyeség már most elkezdeni bontogatni az egyenlőtlenség fennmaradt bástyáit.
Az utolsó bekezdés meg nettó hülyeség, és azt sem értem, hogy jön a témához (ez meg gondolom,tényleg a szerző saját véleménye):
Feministának lenni és az egyenlőségért harcolni nem azt jelenti, hogy úgy kívánunk egyenlőek lenni a férfiakkal, hogy közben mi is azzá válunk. Sokkal inkább, hogy egyenlő módon gyakorolhatjuk azokat a princípiumokat, amelyek női mivoltunkat kitöltik.
Nem tudom, én még sosem vettem észre, hogy valahányszor hagyományos férfitulajdonságokat mutatott a viselkedésem, farkam nőtt volna. Ilyenkor mégis mire gondol az, aki írja?
És most a Mandiner:
"Nem az a baj ugyanis, hogy a nőket „árucikként kezeli” az ingyen beengedés gyakorlata, mint ahogy Teczár érvelt, hanem, hogy a nők igenis épp eléggé emancipálódtak, de sokuk mégis elvárja az őket megillető „klasszikus előjogokat”."
Igazán imádom az egy kalap alá vevést, egyrészt. Másrészt nem, nem emancipálódtak még eléggé, és a felfogás sokkal lassabban változik, mint a törvények. A körülöttem élő férfiak jó része még mindig úgy gondolkodik, hogy ő fog megteremteni mindent a családnak, a nők nagy része meg úgy, hogy bizony, ez a férfi dolga. Oda-vissza működik a dolog, ez igaz. Egyszer valahol azt olvastam, hogy a nemi szerepek elvárása mindkét nemet skatulyába szorítja, és korlátozza a lehetőségeiket. Van egy férfiismerősöm, ő pl. szívesen lenne háztartásbeli, de elég esélytelen, hogy ez valaha összejöjjön neki ("papucs", ""nőietlen", jön a megjegyzés). Én meg ugyan nagyon szeretnék gyerekeket, de úgy érzem, képtelen lennék évekig otthon maradni és kimaradni a munkából. Na, nekem is nehezebb dolgom lesz olyan pasit találni, aki egyenlő módon veszi ki a részét mindenből, neadjisten, otthon maradna a gyerekkel,ha én már nem bírom.
"Ugyanakkor viszont számos harcos feminista egyenlőség iránti igénye látványosan alábbhagy, mikor arról van szó, hogy ki fizet az étteremben, a buliban, vagy a moziban."
Dettó. Nem tudom, aki ilyet leír, beszélt-e már amolyan igazi, átlagos feministával, én nem vettem észre, hogy olyan nagyon látványosan alábbhagyott volna a kedvük, ha arról volt szó, hogy ki fizet. Én például elég rosszul érzem magam, hogy a párom nagyobb arányban fizet, mint én - sokkal jobban keres, meg el tudja számolni a céggel pl. a kaját, úgyhogy egyrészről érthető, de akkor is rosszul érzem magam. Szóval ha van valami költségesebb szórakozás, általában kb az egyharmadát fizetem én. Nyilván persze, ha ő nem lenne, én nem választanám magamtól ezeket a szórakozásokat, meg mittudomén, engem nem zavar, ha nem iszunk bort vagy ilyesmit. Ha meg valakinek a fizetése az enyémmel egyenlő, akkor teljesen egyenlő arányban fizetünk.
(Hozzá kell egyébként tenni, hogy persze én is úgy szocializálódtam, hogy a férfi fizet, így nem ragaszkodom mániákusan a költségek megosztásához, de ez még nem jelenti azt, hogy nem tartanám helyesnek a dolgot. Mondok egy példát: megszoktam, hogy a férfiak tartják nekem az ajtót, előreengednek meg hasonlók, és udvarias gesztusnak tartom. Ezzel szemben pl. ebben a másik országban ezt a férfiak nem teszik, és tudom, hogy nem azért, mert bunkó parasztok, hanem azért, mert ez nem szokás. És teljesen igazuk van, az ajtókat úgy tervezték, hogy a nők maguk is egész jól ki tudják nyitni. Szóval ha valaki kinyitja az ajtót, azt ugyan udvarias gesztusnak találom, de ha nem teszi, nem gondolom kapásból, hogy udvariatlan lenne, hiszen erre tényleg nincs igazából szükség)
A maradék nettó baromság arról, hogy a feministák milyen kettős mércét alkalmaznak, aminek a nagyrésze a fentieken alapul, egy más része meg a női kvótán. Nos, a női kvótáról annyira nincs kedvem vitatkozni, mert bevallom, még nincs teljesen kialakult álláspontom. De egyszer érdekes lenne valakivel erről vitatkozni. Mármint olyannal, akivel a kiindulópontunk ugyanaz. (A kiinduló álláspontom egyébként az, hogy az időszakos pozitív diszkrimináció jó eszköz lehet arra, hogy maga a diszkrimináció megszűnjön)
Összességében én úgy gondolom, hogy ez az egész érdekes kérdés, én ugyanis arra gondoltam volna, hogy ez a fizetős dolog a férfiakat diszkriminálja. Az másik kérdés, hogy tényleg úgy érzem, hogy az életben általában a nő, mint valamiféle jutalom van kikiáltva az harcoló férfiaknak. Ezen a belépő-dolgon meg még sosem gondolkodtam el, egyszerűen nem is találkoztam vele túl sokat, és persze, élveztem, hogy nekem nem kell annyit fizetni. Ez persze még nem jelenti azt, hogy ne értenék egyet a módosítással.
Hogy bárkinek mennyi beleszólása van abba, hogy ki fizessen a saját szórakozóhelyén és ki ne, na, az már egy érdekes kérdés, és nagyon szívesen beszélgetnék róla másokkal. Pl. én nem tartom diszkriminatívnak, ha valaki egy szórakozóhelyre mondjuk nagymellű szőkéket akar alkalmazni hiányos öltözékben, mert úgy gondolja, így fogja meg a legjobban a célközönséget. Az már más kérdés, hogy vajon miért nem találkozunk olyan bárral, ahol mind sármos pasik a pincérek hiányos öltözékben, tippre azt mondanám, hogy a nőknek vagy nincs erre szükségük úgy általában, vagy úgy nevelték őket, hogy ne akarjanak ilyet.
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
