Felnőtt tartalom!
Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 évesA belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Ahogy azt az egyik posztban is megírtam, sokféleképpen végeztem már ezt a munkát, ezekről írok most pár szót. A „munkatípusokat” az időrendben előtte lévővel hasonlítom össze, mivel egyszerre többel nem tudom, vagy ha megtenném, csak önmagam ismételgetése lenne belőle.…
http://kivultagasabb.blog.hu/2013/10/25/bejottek_a_szexbeallok
Talán csak kukacoskodás, de azt írja: "Zürich többi részén ugyanezzel a lendülettel betiltották a (Svájcban egyébként legális) prostitúciót"
Amiről nekem meg az jut eszembe, hogy szerintem itt valaki megint összekeveri…
Kicsit konkrétabban gondoltam a dolgot, mint Ivonn. Igen, most magyarázkodom :)
A helyek, ahol eddig dolgoztam:
Ivonn - na, eddig ő volt a legkorrektebb "főnököm" :), vagyis vetekszik a mostanival. De mindenesetre jóval olcsóbb volt, vendégenként kellett leadót fizetnem, ami havi x…
Még nincs vége a napnak persze, csak megvolt az első vendégem. Csak 10 perces volt, annyit sikerült kiderítenem, hogy motoros, meg hogy nagyon jól néz ki. Kérdezte, hány évesnek tippelem, mondtam, hogy olyan 25-nek, és halál komolyan gondoltam. Nem gyengén kerekedett ki a szemem, hogy…
Ezt egy szállodából írom, mert itt alszunk, mielőtt holnap visszaindulnánk Magyarországra. A következő, khm, kissé hosszú bejegyzést pedig éjszaka írtam, és mivel reggel 7-kor keltem, kicsit fáradt vagyok, szóval lassan megyek is aludni.
Azt viszont el ne felejtsem, amit ma az…
Pénteki nap és nullázás. Egész nap semmi vendég nem volt, vagyis egyetlen egy, azzal meg nem találkoztam. Vagy azért, mert előre bejelentkezett, vagy azért, mert egyszerűen nem akarták, hogy találkozzak vele. Ennyire szemetek nem lehetnek, szóval nem hiszem.
A lányok megkínáltak…
Még csak egy óra van, de már elég... Ivonn tegnap eljött, így egyedül maradtam.
Volt egy húsz perces vendégem, aranyos, meg jóakaratú, de borzalmasan idegesítő. Az a fajta, aki nekiáll nézelődni, meg mindent úgy csinál, hogy az sehogy sem jó. Te meg még az elején szólogatsz,…
Az is megtörtént, amiről nem hittem, hogy meg fog. Gang bang party volt, és gondoltam, miért ne? Ugyanazt csinálod, amit máskor, csak többen vannak ott.
Szóval kipróbáltam, és igazából nem volt rossz az elején, mert pl. ment a leszbi-show (persze nekem nem kellett részt vennem…
Na jó, akkor most leírok mindent, ami történt tegnap és ma.
Szóval, miután két napja ne történt semmi, szóltam a főnöknek, hogy azon gondolkozunk, hogy elmegyünk. Volt egy elég nagy vita, amiben kb porig alázott, és egyrészt az alárendelt pozícióm miatt (mivel ő a főnök),…
Egy kissé rosszkedvű vagyok, meg fáradt. Bár, ma 2 vendégem volt, ami 240 frankot jelent, de mégis, ahogy Ivonn fogalmazott, kriptahangulat van (összezörrenések a főnökkel). Emiatt itt a parám, hogy nem kapom meg, pedig nap vége van.
Az elsőt kamionosnak tippelném, elég furcsa volt,…
Dél van, vendég nincs. Igaz, most, hogy megérkezett a tulaj, meg a másik lány, kiderült, hogy nem kapcsoltunk fel valai lámpát a bejáratnál, pedig az a lámpa jelzi, ha nyitva vagyunk. Viszont amúgy nem is telefonált senki, csak 10 előtt 10 perccel, arra ébredtem - a hely amúgy csak…
Igazából nagyon nem tudok bejegyzést írn ezen a gépen. Az enyém nem szereti az itteni konnektorokat, holnap majd veszek elosztót.
Én is tele vagyok kétségekkel, valamennyire feldobott, hogy tudtam dolgozni, vissza tudom adni a kölcsönkért pénzt és marad is egy pici. Igazából…
Negye 2 van, vagyis még több mint másfél óra a munkaidőből, persze nyugodtan leekhetnék aludni, de nem akarok, hátha... mondjuk szerintem az egyetlen lány, aki rajunk kívül itt maradt, már nem vesz fel telefonokat, lehet, hogy mr nem is dolgozik ma, majd mindjárt megnézem a…
Elmentünk vásárolni, és kb 6 frank értékben vettünk kenyeret, vajat meg felvágottat. Ez átszámítva kb 1400 ft, úgy,hogy a legolcsóbbat választottuk mindenből. Útközben azon tanakodtunk, hogy mit csináljunk, mert egész délután nem keresett minket senki, és féltünk, hogy ha ez…