Felnőtt tartalom!
Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 évesA belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
A ránk vonatkozó rész:
"De ha már a szexiparnál tartunk: a prostitúcióban éppúgy van tendencia a közvetítők munkafolyamatból való kikapcsolására. Tizenöt-húsz évvel ezelőtt még nehezen volt elképzelhető, hogy ha valaki fizetett szexet akar igénybe venni, akkor azt…
"Már vizsgálja a kormány az online pénztárgépek kötelezővé tételét a szolgáltatók között is, így várhatóan a fodrászok, orvosok, majd a taxisok is mélyen a zsebükbe kell nyúljanak. "
"A hatályos áfatörvény szerint ezek a vállalkozások kézzel is kitölthetnek nyugtát.…
Tegnap éppen dolgozni mentem taxival, amikor kaptam egy e-mailt a telefonomra, ezt:
"Monica. Are you available tonight for one hour meeting? What is the address? "
Egy Ali akármi néven küldte, aláírás nem volt.
Nem szeretem az ennyire tömör méleket és pláne azt nem hogy kapásból…
Ahogy azt az egyik posztban is megírtam, sokféleképpen végeztem már ezt a munkát, ezekről írok most pár szót. A „munkatípusokat” az időrendben előtte lévővel hasonlítom össze, mivel egyszerre többel nem tudom, vagy ha megtenném, csak önmagam ismételgetése lenne belőle.…
Ivonn javasolta, hogy írhatnék én is, és hát igaza van, miért ne tenném?
Kezdeném a legelején. Nem származom valami gazdag családból. Sosem volt rossz dolgom, csak azt untam nagyon, hogy nincs egy vasam sem soha. Például ha otthonról nem vittem semmit, akkor az iskolában nem tudtam…
Többször felmerült a vitákban, amelyekben részt vettünk, hogy biztosan azért megy nekünk ez a munka, mert képesek vagyunk "tárgyiasítani a testünket", bármit is jelentsen ez. Tudtommal eddig még nem volt olyan, aki ezt elmagyarázta volna, bár nem láttam vitát, amelyben Ivonn részt…
A mai embert kb, hm, másfél éve ismerem, tavaly tavasz és ősz között elég sokszor találkoztunk, aztán eltűnt egy fél évre, mint kiderült, barátnője volt. Érdekes, hogy akkoriban nem kedveltem annyira, de mostanában - úgy kb idén június óta - mindig örülök, ha találkozunk,…
Van néhány olyan vendégem, akikkel elég régóta találkozom, és azt mondják, hogy velem sokkal jobb, mint más kollégákkal. Nemrég döbbentem rá, hogy az egyik ilyen embert lassan NÉGY éve ismerem:O. Párkapcsolatom nem volt még ilyen hosszú:D (a kettő nyilván nem…
Találtam egy blogot, illetve egy interjút a bloggerrel: http://arcok.cafeblog.hu/2013/11/03/kurtizan-vagyok-es-buszken-vallalom/
A blog: http://sorskerek.cafeblog.hu/2012/11/
Nem állok neki olvasni, mert egyrészt most annyira nem érdekel a téma, másrészt nem áll hozzám túl közel az…
Nem csak azért nem születnek új bejegyzések, mert NNB nem hajlandó írni:), hanem azért is, mert nem igazán történik semmi. Én jelenleg nem nagyon dolgozom, ami történik egyrészt azért, mert kevesebb e-mailt kapok, másrészt azért, mert kedvem sincs nagyon, nem kapkodok annyira…
(Aki most kapcsolódna be: a bloggerekről - hiánypótló bejegyzés)
Ma egy négyórás melón vagyok túl, kissé vegyes érzelmekkel, amiket összeadva inkább pozitívra jön ki a hangulatom, bár leginkább a jól végzett munka öröme, illetve a "de jó végre egyedül lenni"-érzések…
Ezt a postot már hetek óta fogalmazgatom, ha épp van hozzá kedvem - és általában nincs. Szóval ezért is készült ilyen lassan, és ezért nem túl aktuális, ha azt írom benne, hogy "az elmúlt napokban".
Az elmúlt napokban megindult a szokásos vitaár rpflora blogjában. Azért…
Nem nagyon reklámozom, de szeretem a BDSM dolgokat. Nem tudom, mennyire van értelme erről beszélni, ugyanis a BDSM-ről a laikus kb annyit tud, mint azok, akik szerint "a kurvák utálják az egészet, és csak a pénzed kell nekik, semmi jópofizás". Dióhéjban inkább csak annyit, hogy a…
(Annak, aki most kapcsolódna be: A bloggerekről - hiánypótló bejegyzés)
Na, tegnap megvolt az első meló itt, a lakóhelyemen. Egy elvileg háromcsillagos hotelbe beszéltük meg a találkozót, hááát, nem vagyok annyira tisztában a csillagokkal, de szerintem elég lepukkant hely volt.…